Apuka Világa

Rákóczi pénzverdéi

Rákóczi pénzeit eddigi tudásunk szerint hat verdében verték: Körmöcbányán, Kassán, Szepesvárán, Munkácson, Nagybányán és Kolozsváron. Ezeknek a verdéknek a működéséről összefüggő képet adatok hiányában nem lehet adni, minthogy mindegyikről csak néhány mozaikszerű feljegyzés maradt fenn. Bizonyára sok okmány és levél lappang még az állami és családi levéltárakban, melyek kutatása rendkívül idő- és pénzigényes volt mindenkor, Trianon óta pedig fizikailag is lehetetlenné vált azáltal, hogy jelenleg egyik város sem esik a mai Magyarország területére. Ami rendelkezésre áll, abból kísérelhetjük meg összeállítani, hogy a pénzverdék belső életéről, a vésnökök személyéről, és a kivert pénz mennyiségéről legalább némi fogalmat alkothassunk.
 
Körmöcbánya a bányavárosokkal együtt 1703 szeptemberében került a felkelők kezére, s ezt követően még ebben az évben, de legkésőbb 1704 januárjában indult meg a pénzverés a kurucok részére. A poltura 1704. január 28-a körüli napokban kerül forgalomba Körmöcbányán, nyilván még nem jelentős mennyiségben. Feltétlen figyelemre méltó, hogy alig három hónap alatt elkészültek a vésnöki munkával, mitöbb beindították a termelést is. 1704. október 22-én Bercsényi már 12,000 forint értékű rézpénzt küld Selmecbányáról a fejedelemnek. /Ebben egészen biztosan már X polturások is vannak/. Szerencsére fennmaradt Zweig János Kristóf selmeci bányamester naplója, ebből idézzük a Körmöcbányára vonatkozó adatokat időrendben:

„1704. Január 28-a körül hozattak be az új vörös polturák, melyeken a Boldogasszony képe körül a fénykör kihagyaték.
Április 29-kén Vélemény kivántatott az iránt: mint állittassék ki a kivánt 1 millió veres poltura. Beszterce mindjárt igennel felelt, Körmöc elébb tudni akarta Selmecnek határozatát, ez pedig sokáig ingott, majd ismét apró garasos és polturás pénzt javasla divatba hozni, mely a béke helyre állitása után is köz értékü lehetne. Mit javasla báró Hellenbach, ki nem tudatott, de nem sokára megjelentek a réz 15 krajcárosok /X polturások/.
Június 2-kán A körmöci veres polturák folyton /folyamatosan/ Mária képével veretnek, fénykör nélkül, úgy szinte a 15 krajcárosok is, egy felen a magyar cimer, másikán ezen fölirás lévén: PRO LIBERTATE és egy római X szám”.

„1705. Március 30-kán Körmöcön egy hét alatt 7 márka 34 pizét arany jött be”. /pizét = pizetum, a pénzverésre szolgáló ezüstfém súlyegysége, a budai márka 48-ad része, kb. 5 g. - azaz a fenti arany súlya 1888,71g - tehát 1,89 kg/.
Június 15-kén Ez időben kezdettek vörös /réz/ félforintosok veretni /XX polturás/.
Július 11-kén A veres 1/2 forintosok először jelentek meg, melyek iránt b. Hellenbach úgy rendelkezett, hogy hetenként legalább 1,000 forintnyi veressék.
         
1706. Január 30-kán Azon 100 mark /márka/ arany, mely Erdélyből érkezett, Körmöcön a császár képével veretett pénzzé". A bányászat és a pénzverés élén Hellenbach János Gottfried selmeci főbányagróf állt. 1706. március 8-tól a besztercebányai, selmeci, körmöcbányai bányaüzemek, a pénzverő és az ezekből eredő bevételek kezelése az ő feladata. Jelentése szerint hetenkint 25,000 forintnyi polturát lehetett kiverni. Azt is tőle tudjuk, hogy a rézpénzveréshez szintén hetenkint 12 tonnácska /80 mázsa/ rezet használtak fel. A nemesfém pénzekre nézve más forrásból tudjuk, hogy 1704. és 1705. években 13,440 drb aranyat vertek ki, s ugyanezen idő alatt a behordott ezüstből a kincstár haszna 73,873 forint 55 denár volt.

1708. október végén vesztette el Rákóczi véglegesen a bányavárosokat, s szűnt meg egyidejűleg részére Körmöcbányán a pénzverés. A pénzverő vésnökei közül név szerint a svéd származású Daniel Warrou ismeretes, akit a felkelés Körmöcön talált s itt dolgozott 1707 végéig, amikoris visszaszökött Bécsbe.
A körmöci pénzverő verdejegye K-B, de a jegynélküli rézpénzek egy része is itt került kiverésre. Az itt készült pénzek kidolgozása mindvégig egyöntetű, szép kivitelű, minden más pénzverő veretétől könnyen megkülönböztethető.
 
Kassa. A kassai pénzverő ház tevékenységével kapcsolatos első adat az a fejedelmi utasítás Keczer Sándor részére 1704. november 24-én miszerint: "Keressen Kegyelmed alkalmatos embert, az ki Kassán az ország számára a rézpénz verettetését magára vállalja, 100,000 forintot verettetvén, melynek fele X polturás, fele pedig egy-egy polturás légyen...". 1705-ben, minden bizonnyal már az év elejétől megjelennek a polturás és X polturás pénzek, amelyek kivitele kirívóan silány, primitív munka. Legalább öt vésnök egyformán gyatra munkája különböztethető meg, akiknél még a X polturásokat hamisítók is különbet produkáltak. 1706-ban változás áll be, innentől egységesebb és sokkal arányosabb, szebb rajzolatúak az éremképek. Szemben a többi verdével, Kassán hivatalosan csak rézpénzeket vertek az ország részére, de 1706. áprilisából ismerünk egy levelet, melyben a fejedelem utasítást ad Ajtay Mihálynak, a nagybányai pénzverő inspectorának, hogy az ezüst felét administrálja Keczer Sándor keze alá Kassára, hogy ott  apró "monetákat" verjenek belőle. Keczer az országos közjövedelmi tanács consiliáriusa volt, s mint ilyen úgy látszik felügyelt a kassai pénzverésre is. Egyébként a kassai verde inspectora 1707-09 között Rác Márton, technikai vezetője pedig 1707 végéig egy bizonyos Hutter vagy Huttermann nevű személy volt. Az ő helyére került előbb ideiglenesen, majd 1709. március 24-től véglegesen Hrabovszky János. Az itteni pénzveréssel kapcsolatban Klobusiczky Ferenc, a közjövedelmi tanács elnöke 1707. július 2-án a miatt panaszkodott, hogy megint 20,000 forint rézpénzt vertek, holott már nyilvánosan publicálták, hogy nem lesz több rézpénzverés. Baj volt a miatt is, hogy Kassán másként pecsételték a libertásokat, mint Körmöcön.
A kassai pénzverő vésnöke Debreceni Ötvös András ötvösmester volt, aki Szatmáron tanulta ki mesterségét, s 1707 elején került Kassára. Kevés kivétellel minden pénznem mintája tőle való, de ezen kívül pecsétvéséssel is foglalkozott. Mint már szó volt róla, Kassán hivatalosan csak rézpénzeket vertek, éspedig XX, X és egy polturásokat, valamint a forgalmi pénzként nem funkcionáló 4 illetve IV polturást, végezetül az előbbi kettővel együtt próbaveretnek tekinthető denariust. A kassai pénzverő verdejegye C-M, C.

Kassán is készültek verdejegy nélküli egy és X polturások, és olyan polturások is melyek elő- vagy hátlapja kassai, a másik pedig munkácsi típusú. Ilyen az 1707-es M-C verdejeggyel egyedülálló polturás, melynek előlapja munkácsi típusú, de hátlapjának kassai voltát az az 1698-as kassai réz szükségpénz igazolja, amely szintén MC betűjeles, és a betűvégződések kialakítása megegyező a kassai X polturás kartusával.
A kassai pénzverőt, vagy legalábbis annak egy részét 1706 őszén Rabutin fenyegető támadása miatt Szepesvárba vitték át. Az ostrom október 11-én megszűnt, s a verde megint visszakerült Kassára. Ha ezen rövid idő alatt Szepesvárában vertek is pénzt, azok természetszerűleg kassai verőtövekkel készülhettek, és kassai jeggyel kell, hogy legyenek ellátva. Bervaldszky - minden tárgyi bizonyíték nélkül - feltételezi, hogy az 1706-os IV polturás rézpénz  C  verdejegye - ami csak ezen fordul elő -, esetleg a szepesvári pénzverővel hozható kapcsolatba.

Nagybánya pénzverő házából kerültek ki az első Rákóczi pénzek, az 1703. és 1704. évi ezüst polturák. Nagybányát 1703. augusztus 13-án foglalta el Rákóczi egyik szabadcsapata. Az 1703-as veretek előlapját új terv szerint vésték, vagyis I. Lipót képe helyére a koronás magyar címer került. A hátlaphoz a verdében lefoglalt Lipót poltura verőtövét használták fel. 1704 elején az ezüst polturák előlapját még az 1703-as poltura előlapjának mintájára, és gyöngykör nélkül készítették. Később a címerpajzs alakját megváltoztatták, a körirat pedig két gyöngykör közé került. A már idézett Zweig János naplójában 1704. június 2-án az alábbi bejegyzést olvashatjuk: "Báró Hellenbach új pénzt mutatott Nagybányáról, melynek egyik lapján ezen fölirás látszatott: "PATRONA HUNGARIAE", másikán pedig az ország címere, s ugyan ott fejér polturák /ezüstök/ is verettek hasonló bélyeggel". Nagybánya inspectora Ajtay Mihály volt, aki 1705 októberében innen 1,453 darab aranypénzt küldött Kálmáncsay István főinspector kezéhez. Az 1705-1706. évi hadjárat veszélyei miatt 1706 első napjaiban a pénzverő egy részét átvitték Munkács várába, azonban a nagybányai verde működése nem szűnt meg, sőt Ajtay többet lakott itt, mint Munkácson. A pénzverő ekkori működését az az adat világítja meg leginkább, mely szerint 1708. március 22-től augusztus 31-ig 35,806 forint 86 denár értékű pénzt vertek ki a szomszédos bányák nemesféméből. /Ezek a császár képére vert aranyak és ezüstök lehettek, melyek ismertetésére most nem térünk ki. Az újabb fenyegető veszély miatt azután 1708. október elején Ajtay az egész verdét átvitte Munkácsra, s ezzel a szabadságharc végéig megszűnt a nagybányai pénzverő további működése. A pénzverő vésnöke Ocsovay Dániel volt, aki 1692-ben került ide, még Lipót alatt. Nagybányáról átment Munkácsra, ahonnan Lengyelországba került, de 1709-ben már Bécsben találjuk. Nagybányáról a már említett ezüst polturák mellett ismeretesek még aranyforintok, valamint rézből vert egy és X polturások. Az itt készült pénzek stílusa mindvégig egyöntetű, tetszetős, jó szakember keze munkáját dicséri. A pénzverő verdejegye N-B.

Munkács. A pénzverő működése a nagybányai verde egy részével indul meg 1706. február közepén. Eleinte a munkácsi pénzverő inspectora is Ajtay Mihály volt. Az itteni pénzverés különösen egy és X polturásokból lehetett nagymértékű, amit alátámaszt az is, hogy a fejedelem nagy összegű kifizetéseket utalványozott Munkácsról. 1707. májusában Rákóczi 20, majd 8 mázsa rezet rendelt ide a pénzveréshez.
Ajtay 1709. végén meghalt, s helyébe a felügyelő Lányi Pál lett, időközben pedig a pénzverő igazgatójaként Fridler Salamon van említve. A vésnök előbb Ocsovay Dániel, majd utána Enyedi Dániel volt. 1710-ből fennmaradt egy részletes utasítás a pénzverő részére, amely a kiverendő pénzek pénzlábát és finomságát megadta, továbbá úgy a bányászatra, mint a pénzverésre nézve részletes utasításokat adott. 1711. június 24-én vonult be Löffelholz császári generális a munkácsi várba, s szűnt meg ily módon végérvényesen a pénzverő működése a szabadságharc lealkonyodásával. A pénzverő teljes berendezését 1711 után visszaszállíthatták Nagybányára, ahol 1721-ben újból Ocsovay Dániel a pénzverdei vésnök. Közismert, hogy a nagybányai pénzverő még a XIX. században is működik, míg Munkács neve ilyen vonatkozásban többé nem merül fel. Munkácsi veretként ezüst forintosok, valamint egy és X polturás rézpénzek ismertek. A munkácsi pénzverő verdejegye M-M. Az M-C verdejegyű egy polturás munkácsi jellegét a négy-tagú rozetta bizonyítja. Munkácson is készült verdejegy megjelölés nélkül poltura és X poltura, de a fordított címerállású X polturást is itt verték.

Kolozsvár. Itt készültek Rákóczi erdélyi fejedelmi címmel vert pénzei. Csak arany forintokat /dukát/ ismerünk innen 1705 és 1707 évszámmal verve. Erről a pénzverőről kevés adatunk van. Ajtay tesz említést egy ízben 1705. október 12-én Kolozsvárt vert aranyakról. Grabarics Jakab abrudbányai inspector pedig 1707. szeptemberében azt írja, hogy próbaképpen három darab aranyat veretett Kolozsvárt, s ezek közül kettőt megtekintésre elküldött a fejedelemnek. A kolozsvári pénzverő verdejegye K-V.

A cikksorozat előző három része:

http://temesvarijeno.blog.hu/2010/04/21/a_kuruc_kor_ermeszete_ii_rakoczi_ferenc_penzverese_1_resz

http://temesvarijeno.blog.hu/2010/04/21/a_kuruc_kor_ermeszete_ii_rakoczi_ferenc_penzverese_2_resz

http://temesvarijeno.blog.hu/2010/04/21/a_kuruc_kor_ermeszete_ii_rakoczi_ferenc_penzverese_3_resz

Temesvári Jenő

A török iga alól felszabadult Magyarországot - ahelyett, hogy megindulhatott volna a nyugat-európai fejlődés és polgári átalakulás útján -, a Habsburgok még elviselhetetlenebb gazdasági és politikai elnyomása sújtotta. A Wesselényi nádor nevével fémjelzett rendi szervezkedés, Thököly harcai a függetlenség kivívására, a végletekig sanyargatott és minden terhet viselő egyszerű nép újra és újra fellángoló felkelése egyenes úton vezettek az 1703-tól 1711-ig tartó, történelmünkben Rákóczi-szabadságharcként szereplő eseményekhez. A néhány száz fős spontán paraszti felkelés élére álló, és azt az egész országra kiterjedő nemzeti szabadságharccá szélesítő II. Rákóczi Ferencet származása és egyéni sorsa tette az egyetlen olyanná, aki felvállalhatta azt a szerepet, amelyre egyedül hivatott volt. Apai ágon olyan ősökkel büszkélkedhetett, akik fejedelmek voltak, anyai ágon pedig a nem kevésbé dicső Zrínyi családot vallhatta magáénak.

A tárgyalt időszakból kiemelve a Rákóczi nevéhez köthető pénzverést, meg kell vizsgálnunk, hogy milyen okok vezettek annak megvalósításához. Magyarázatát elsősorban a magyarországi gazdasági fejlődésben és a kuruc hadsereg ellátási igényeiben találjuk meg. Magyarország a XVIII. század elején ugyan jelentősen elmaradt a nyugat-európai országok mögött a gazdasági fejlődés terén - gazdaságát a munkamegosztás alacsony szintje jellemezte -, de nem annyira, hogy az áruforgalom lebonyolítására ne lett volna szükség jelentős pénzmennyiségre. Forrásaink tanusága szerint már a XV. századtól fogva Magyarországon jellemző volt az állandó pénz- és tőkehiány. Mi volt ennek az oka? Mindenekelőtt az, hogy az iparilag fejletlen Magyarország állandó külkereskedelmi deficittel küzdött, vagyis a nemesfém pénz a behozott iparcikkek ellenében kiszivárgott az országból. A főurak és a tehetősebb nemesi rend luxusigényeinek kielégítésére szintén jelentős összegeket vitt ki Magyarországról. Mindezt még a politikai helyzetből fakadó okok is elősegítették. Mind a török Porta, mind a bécsi udvar adóigénye növelte a kiáramló pénzmennyiséget. Különösen az 1690-es években - az ország felszabadítása után -, a bécsi abszolutizmus új szakaszában bevezetett adórendszer vont ki jelentős pénzmennyiséget. A készpénzadó mértékének irreális növelése egyébként egyike volt a Rákóczi-szabadságharcot kiváltó okoknak.
   
A kuruc felkelés kezdetén tehát évszázados, de különböző okok miatt egyre súlyosbodó pénzhiány volt. A kuruc hadsereg felszerelése, ellátási igényei, rendszeres fizetése olyan új fogyasztási tényező megjelenését eredményezte, amely az említett pénzhiányt katasztrofálissá növelte. Rákóczi modern hadsereget akart létrehozni, - ha győzni akart az Európa legjobb hadseregei közé számit osztrák csapatokkal szemben -, ehhez viszont a kuruc állam készpénz-készleteit és bevételeit jelentősen meg kellett növelnie. A fejlett gazdasággal és polgársággal rendelkező országok ezt az adózás növelésével, más esetben kölcsönök felvételével, a pénzverés fokozásával érték el. Rákóczinak azonban egyik forrás sem állt rendelkezésére. Magyarországon nem volt adóképes polgárság, és a parasztság sem tudott pénzzel fizetni. A külföldi bankházak a bizonytalan jövőjű kuruc államnak kölcsönt nem adtak, a kimerült nemesfém bányák pedig csak nagy ráfordítások árán növelhették volna termelésüket. A francia segélypénzek mértékéről és jelentőségéről megoszlanak a vélemények. Az 57 hónapon át ezüst tallérban /livre/ folyósított hadisegély éves átlagban egyes források szerint 0,313 millió forintot tett ki. XIV. Lajos lengyelországi követe Bonnac márki viszont arról számol be, hogy "...ez a háború soha nem került többe a királynak évi  kétszázezer tallérjánál, s az első években még ennél is sokkal kevesebbe, miközben Őfelsége e szerény pénzösszegek árán és mindössze egy-két alattvalójának közreműködésével ily nagy akadályt gördített ellenségei útjába...". Ha figyelembe vesszük, hogy 1705-1706-ban csak a hadsereg zsoldjára évente 5 milliót fizettek ki, - igaz, hogy rézpénzben -, akkor lemérhetjük a francia segély jelentőségét. Ilyenformán nem maradt más mód, mint valami rendkívüli úton teremteni elő a hadviseléshez szükséges pénzt, s ez vezetett az államadósság egyik formájához, nevezetesen a rézpénz kibocsátásához. Rákóczi maga így emlékezik meg erről az alapvető fontosságú intézkedésről: "A vert ezüst nagy szűke, engem mindjárt a hadviselés elején arra kényszerített, hogy rézpénzt veressek, ha nem akarok hadiadót vetni ugyanazon népre, ugyanazon pórokra, kik jószántukból saját lovaikkal, saját fegyvereikkel katonáskodtak és azon felül még eleséggel is szolgáltak. De ha a rézpénz belső értéke szerint veretik, nem felelt volna meg sem a szükségletnek, sem hasznavehető nem lett volna, a nagy súlya miatt. Kértem tehát valamennyi város és megye hozzájárulását s ezt megnyervén, a közszabadság emblémáit s nem a magam címerét verettem rá a rézpénzekre... A rézpénzek jó forgásba jöttek, s engem képessé tettek, hogy hadaimat jobb karba hozzam, de az eszélyesség előre láttatta velem, hogy e forgalom nem lesz tartós. Annyi eszközöltetett azonban általuk, hogy a bányák aranyát és ezüstjét fegyver és posztó vásárlására fordíthattam".

Az ötlet nem volt új, legfeljebb az, hogy az egész országra tervezték kiterjeszteni. Szűkebb területi egységekben ugyanis éppen a kuruc felkelést megelőző időkben sor került a pénzhiány pótlására, az áruforgalom elősegítése céljából rézpénz kibocsátására, így a bányavárosokban, továbbá Kassán, Eperjesen, Nagyváradon. E szükségpénzek forgalma azonban térben és időben egyaránt korlátozott volt, és soha nem emelkedett országos szintre. Valójában arról volt szó, hogy a kibocsátó a kibocsátott rézpénz erejéig kölcsönt vett fel azoktól, akik e pénzért árut adtak el, s ezért rendszerint nem is hiányzott az ígéret a kibocsátó részéről, hogy a háborús vagy rendkívüli viszonyok konszolidálódása után e pénzeket jó pénzre beváltja. Ez azonban sok esetben elmaradt. Rákóczi tehát az állami jövedelmek alacsony szintje /természetbeni beszolgáltatások, regálék stb./, különösen a készpénzbevételek csekély volta és a háború magas készpénz-szükséglete közötti ellentmondást a rézpénz kibocsátásával vélte feloldhatónak. Magyarán szólva: kényszerkölcsön felvételéről volt szó. A rézpénz ugyanis tulajdonképpen pénzjegy volt, tehát megfelelt a később általánossá váló papírpénznek /attól legfeljebb anyagában különbözött/. Fedezetét a kortársak a kincstári javak mellett a hatalmas Rákóczi vagyonban látták. Forgalma a bizalomtól függött, s ezt már kezdetben megingatta, hogy a rézpénz csak részben látta el a pénz hármas funkcióját: tulajdonképpen csak arra szánták, hogy a katonaságot fizessék vele, élelmet és felszerelési anyagot vásároljanak a parasztoktól és a mesteremberektől. Mivel kincsképző funkciót nem tudott betölteni, ezért vele szemben is érvénybe lépett az ún. Greshem-törvény, miszerint a nemesfém pénzt mindenki visszatartotta, elrejtette, fizetési kötelezettségének pedig a rézpénzzel igyekezett eleget tenni.

Mielőtt azonban a rézpénzek történetére térnénk, ismertetni kell Rákóczi nemesfém pénzeit is. Meg kell jegyeznünk, hogy Magyarországon pénzverési joga mindig csak az uralkodónak volt, s néhány egészen szórványos kivételtől eltekintve, pénzeket nem is találunk másoknak, csak a magyar királyoknak vagy az erdélyi fejedelmeknek neveivel verve. Ismeretes, hogy a Közép- és Újkor folyamán, de még napjainkban is az önállóság és a szuverenitás legelső szimbolikus kifejezése a pénzverési jog. Talán ez lehetett az oka annak, hogy a kuruc pénzek közül - a kolozsvári aranyforintokon kívül - egyik sincs Rákóczi nevére vagy címére verve, hanem mindegyiken a közszabadság jelvényei szerepelnek. A kolozsvári aranyforintokat, mint az erdélyi fejedelem pénzeit kell tekintenünk. /Korábban ugyanezt teszi Thököly Imre - Rákóczi mostohaapja is -, aki szintén nem tünteti fel magyarországi közméltóságát, és csak erdélyi fejedelmi rangját feltüntetve veret aranyakat saját nevére/.
A nemesfémből /arany, ezüst/ készült pénzek pénzlába teljesen azonos volt a korábbi magyar pénzek pénzlábával, és mindenütt a körmöci liga volt az irányadó. Ezt a gyakorlati tapasztalaton kívül több pénzverdei utasításból s egykorú levélből ismerjük. Az aranypénzek egy faja ismeretes két, illetve három változatban: az aranyforint vagy dukát. Egyik a körmöci és nagybányai típus, ahol a rendes címer- és Madonnaábrázolást találjuk /K-B 1704, 1705, 1707, N-B 1704, 1705, 1707/, a másik kettő a kolozsvári veretű aranypénz, ahol a Madonna helyett pálmafa, illetve a fejedelem mellképe jelenik meg /K-V 1705, 1707/. Ez utóbbiak köriratban is eltérők, mert rajtuk az erdélyi fejedelmi cím külön hangsúlyozást nyer. Unikális darab a K-V 1705-ös aranyforint nyolcszögletű csegely változata, amely csak formájában tér el forgalomba került példánytól.

Ezek az aranypénzek - mint már említettük - csekély eltéréssel, teljesen azonos pénzláb szerint készültek, mint a korabeli magyar aranyak, melyeknél tudjuk, hogy a budai márkából /245.54 g/ 69 darab készült, vagyis egy darab nyerssúlya 3.52 g körül volt. Rákóczi aranyainak pénzlábára vonatkozólag két egykorú adatunk van. Az egyik Hellenbach János Gottfried selmecbányai bányagróf levele a fejedelemhez 1707. augusztus 9-én,  melyben hangsúlyozza, hogy a márkához 23 karát 10 gran színarany s két gran réz vétetik s egy Thaly Kálmán által közölt adat szerint ebből 70 darab aranyforint kerül kiverésre, tehát egy darab súlya ezek szerint 3.50 g. Hellenbachnak ez a levele azzal kapcsolatban íródott meg, hogy Nagybányán valamivel több rezet kevertek a színaranyhoz, s félt esetleges pénzverési zavarok keletkezésétől. Egy másik adat szerint 309 márkapénzfémből 21,630 darab arany került kiverésre, ami megint csak a fenti eredményt hozza ki, tehát meg lehet állapítani, hogy Rákóczi aranyforintjai 3.50 g súlyban kerültek kiverésre. A fennmaradt aranyak mérlegelése is ezt támasztja alá. A pénzláb szigorú betartását igazolja hogy 1712-ben Bécsből 6000 Rákóczi dukátot küldtek Körmöcre, hogy ezeket átverjék III. Károly nevére és képére. Feltűnő jelenség, hogy 1706-ból nem ismerünk aranypénzeket, aminek kellő magyarázatát nem tudjuk.

Az ezüstpénznek két faja ismeretes: forint és poltura. Ezeknek az ezüstpénzeknek a formája azonos; előlapon címer, hátlapon Madonna. A forintosok pénzlábára nézve tudjuk, hogy a 14 latos ezüst márkájából 17 1/3 darab készült hosszabb idő óta Körmöcbányán, s egy forintos nyerssúlya 19.27 grammot tett ki. Rákóczi forintosai is pontosan követik ezt a pénzlábat. Ezüstforintosok a körmöci /K-B 1704, 1705, 1706, 1707/ és a munkácsi /M-M 1706/ verdében készültek.

Az ezüstpoltura ismertetésével kellett volna tulajdonképpen a sort kezdeni; mert ez volt a szabadságharc legelső pénze. Ugyanis, míg a többi pénzfaj verése csak 1704-ben vette kezdetét, ezüstpolturákat már 1703-ból is találunk. Egyébként 1703 és 1704-ben verték ezeket és kizárólag csak Nagybányán /N-B 1703, 1704/. Előzményük, mint a dukáté és a forintosé is, szintén Lipót pénzverésében gyökerezik. E polturák pénzlábára nézve biztos okleveles adataink nincsenek, de annyi kétségtelen, hogy átlagsúlyuk 1 gramm körül mozog. Ezüstpolturát Rákóczi nem sokat veretett, amit az a körülmény látszik indokolni, hogy még nagy tömegben voltak forgalomban Lipót aprópénzei. Veretésüknek 1704 után történt megszűnését a rézpénzek veretésének megkezdése magyarázza.

Ismeretesek még más nemesfémpénzek is, így a 10 polturás rézpénz arany és ezüst verete, vagy a 4 polturás rézpénz ezüstverete, azonban ezek csak egy-két példányban ismert unikumok, s még ha egykorúak is - ami egyik-másiknál eléggé kétséges -, csupán kuriózum jellegűek és forgalomban sohasem voltak. Csak Thaly Kálmán közléséből ismeretes, hogy Rákóczi 1708-ban elrendelte Ajtay Mihálynak, a nagybányai verőház inspectorának, hogy az új aranyakon az előlapon Szűz Mária legyen az erdélyi fejedelmi címet magában foglaló körirattal, a hátlapon pedig Erdély címere. Ilyen példányok eddig még nem kerültek elő, annál kevésbé, mert 1707 az utolsó évszám a pénzeken.

A cikksorozat második része >>>

Temesvári Jenő

E nemesfémpénzek anyaga kétféle úton került a pénzverőkbe. Elsősorban bányászat révén, ami mind kevésbé volt kifizetődő, másfelől pedig magánszemélyek hozták saját aranyukat és ezüstjüket pénzverésre. /Saját aranyon és ezüstön javarészt a különböző nemesfém használati tárgyakat, pl: serlegeket, kupákat stb. kell érteni/. Így 1707-ben a fejedelem Újfalussy János főstrázsamesternek engedte meg, hogy 5000 rénes forintot saját ezüstjéből pénzzé verethessen. 1710-ben pedig Kemény János <Nemes Companiabeli Vice Colonellus>-nak engedte el a felvert ezüstje után a pénzverési illetéket. 1707-ből adatok vannak arra nézve, hogy Rákóczi utasította Ajtay inspectort, hogy Sieniawski lengyel nagyhetman részére az ő ezüstjéből pénzt verjen, s Ajtay tett is jelentést tallérok, féltallérok és polturák kiveretéséről.
   
A nemesfémpénz-verésnek van egy alapvető, a gazdaságossági szempontokon alapuló értékelése is. Látszólag úgy tűnik, hogy ezüstből és aranyból kifizetődik pénzt verni, még akkor is, ha az a törvényben elfogadott pénzláb alapján történik is. A gazdasági tevékenységnek - s ez alól a pénzverés sem kivétel -, alapvető szempontja a jövedelmezőség. Tehát a pénzverésnek a Rákóczi-szabadságharc államháztartásában betöltött szerepét nem a pénzverőházak számszerű teljesítménye alapján tudjuk valójában felmérni - ha ez egyáltalán lehetséges -, hanem sokkal reálisabb képet kapunk, ha a jövedelmezőség felől közelítjük meg a kérdést. A verdék által előállított pénzmennyiség ugyanis nem "tiszta jövedelem" volt az államháztartás bevételi oldalán. A pénzverés alapjául szolgáló fémhez - akár arany, ezüst vagy réz volt is az -, a kincstár a már említett kétféle módon jutott hozzá. Vagy állami bányákból nyerték, s ebben az esetben a termelés költségei terhelték a pénzverés alapanyagát, vagy a magánbánya tulajdonosoktól váltotta be a kincstár a fémeket, az ezüstöt például giránként /márka/ 16 forintért. Mivel nemcsak a nemesfémekre, hanem a rézre is kiviteli tilalom vonatkozott, a magántermelők ezeket a fémeket - elvileg - csak a kincstárnál értékesíthették.

Tehát akármelyik úton került is a fém a verdékbe, már jelentős költségek terhelték. Platthy Sándor tanácsos 1706 januárjában tervezetet készített, s ebben úgy számolta, hogy egy gira ezüstből, amelyet a 16 forint beváltási áron kívül szerinte 4 forint verési költség terhelt, 40 forint értékű pénzt lehet verni, tehát a fiskus számára 20 forint volt a haszon. Ennek azonban ellentmond Bercsényi 1708. április 5-i levele, amelyből tudjuk, hogy a pénzverés haszna az előállított érmeformától függött: "... mert rend szerént tallért és egy forintot egy gira ezüstből 18 vagy 20 forintot verhetni, garast 24 forintot...". Márpedig a magyar verdékben ezüstből csak forintot állítottak elő, eszerint tehát a pénzverés az államháztartás számára semmi hasznot nem jelentett. 1708. április 23-án Bercsényi ezt írta Rákóczinak: "Az pénzverés, Fölséges Uram, igenis abban marad, mert annak nincs haszna."
Bár a kuruc állam pénzeinek nemesfém tartalma megegyezett a császári kamara által vert pénzekével, politikai bizonytalanságból eredő bizalomhiány miatt külön problémát okozott és tovább rontotta a szabadságharc államháztartásának helyzetét, hogy a külföldi kereskedők Rákóczi nemesfém pénzeit csak nemesfém tartalmánál alacsonyabb értékben fogadták el /a rézpénzt egyáltalán nem/. Ez a hadsereg ellátásához elengedhetetlenül szükséges külföldi vásárlásoknál érzékenyen érintette az amúgy is pénzhiánnyal küszködő államháztartást. Bercsényi emiatt többször panaszkodik Rákóczihoz írott leveleiben, pl: 1705. május 5-én: "Azonban panaszlom Nagyságodnak, hogy se Lengyelországban, annyival inkább Morvába az országunk fehérpénzét /azaz ezüstpénzét/ elvenni nem akarják, az aranyat 3 forint 25 pénznél, a forintost 12 garasnál följebb. Most is örömöst fizetésekben páncélinget hozatnék az hajdúságnak, arra hozattam vóna fehérpénzt, - nem veszik el; mit csináljak? alázatosan várom Nagyságod parancsolatját. Az régi pénzt immitálni /utánozni/, avagy valami tallérokat verni nem volna-i jobb?"
A nemesfémtartalom és a forgalmi érték közti különbség különböző káros manipulációkra adott alkalmat. A Gazdasági Tanács 1707. szeptember 9-én jelentette a fejedelemnek: "...a puskaport, salétromot, acélt hozó külföldi kereskedők aranypénzt hoznak a harmincadokra, tudva, hogy az arany Magyarországon 3 talléron kél, de ők az árukért csak 4 forintba veszik el, tehát behozzák 3 tallérban /6 forintban/, kiviszik 4 forintban, amiből nagy kára van az országnak". /A Bercsényi által közölt adatok szerint tehát az aranyforintot 75 denárral [19.25%], az ezüstforintot 28 denárral [28%] fogadták el értékén alul/.
 
A császári kormányzat is igyekezett kiszorítani a felkelők pénzeit a forgalomból. A Magyar Kamara rendeletét, amely "az új idegen és hamis, egy felől Magyarország címerére, más felől pedig a Boldogságos Szűz képére Körmöcbányán veretett egy forintos forma monetának" elfogadását tiltja, Pozsony város tanácsa 1705. december 5-én hirdette ki. Bercsényi már 1705. március 23-án hasonló okok miatt panaszkodott a császári békebiztosokra: "Viza uramék is, az császár /I. Lipót/ halálára nézve is, nem akarták elvinni az új, országcimerű aranyokot, - még attul is féltek, az ki nálok volt ollyan, Nagyságodtul; hanem mégis Hellenpach által szerzettem régi aranyat ezer egynéhány százot, és az többit fehér régi pénzül..."

A kuruc államvezetés nemcsak a pénzértéket megszabó rendeletekkel próbált a bajon segíteni, hanem sokkal hathatósabb intézkedéseket is tett. Minthogy a bányavárosok elfoglalásakor a körmöci verde teljes felszerelése, így a verőtövek is a felkelők kezére jutottak, tovább folytatták a korábbi császári pénzek verését, természetesen azonos nemesfémtartalommal. Zweig János selmecbányai inspector naplójából 1705. február 20-án arról értesülhetünk, hogy "...minden arany- és ezüst pénz az ország címerével veretik, ellenben mi a fejedelem számára van szánva, az mind a király képével". 1705. március 22-én Rákóczi utasítja Hellenbach bányagrófot: "A slesiai /sziléziai/ ónváltásra a régi formára veressen pénzt, az új pénzt in gremio Regni /az országon belül/ hagyván/. 1705. szeptember 24-én báró Hellenbach a Háromkirályok tárna jövedelmét császári fillérekké verette. 1706. január 30-án "azon 100 mark /márka/ arany, mely Erdélyből érkezett, Körmöcön a császár képével veretett pénzzé". Kassán is vertek "idegen formájú" pénzt:
Keczer Sándor 1706. március 17-én utasítást kapott Rákóczitól, hogy "ezüst dutkákat verettethessen, parancsoltuk Ajtay Mihály nagybányai inspectorunknak, menstruatim administrállya /havonként szolgáltassa/ az Kegyelmed keze alá azon pénzhez kivántató ezüstöt, mellybül az császár birodalma alatt való időkben observált temperamentum /gyakorlott mód/ szerint verettesse az dutkákat". 1706. június 26-án 2000 "császári arany formára vert aranyat" küld Hellenbach a fejedelemnek.
Egyes adatokból azonban úgy tűnik, hogy a felkelés vezetői még ennél is tovább akartak menni.1708. március 24-én Bercsényi ugyanis azt írja Rákóczinak Besztercebányáról: "Az mi illeti az pénzverést, - ott lehet, az hol Fölséged parancsolja; de, igazán mondva: mennél nagyobb rejteket keresünk neki: annál nagyobb hírt csinál maga magárul...itten már...van két hete, miólta mind csak jó ligájú császár garasát verik; az pénzverésnek folyása közé csak belékeverhetni az másik ligát is". A levél egy része titkos jegyekkel íródott, s már ez is mutatja, hogy a bizalmas közlés tárgya: a császári garas nemesfém tartalmának csökkentése, magyarán meghamisítása volt. Rákóczi tömören csak ennyit válaszol: "...nem látom hasznosnak lenni az pénzveretésben proponált oeconomiát /javasolt eljárást/, gondolván, hogy kevés haszonért többet veszthetünk...". Az ilyen irányú pénzverés jogosságát lehet vitatni, szükségességét - a kényszerítő körülményeket ismerve - azonban aligha. 

<<< A cikksorozat első része
 
A cikksorozat harmadik része >>>

Temesvári Jenő

Míg az említett arany- és ezüstpénzek a korábbi magyar pénzrendszer keretébe simán beilleszthetők, s a korábbi pénztípusok egyszerű átvételéről tesznek bizonyságot, addig a kuruc pénzek harmadik csoportja, a rézpénzek, egy teljesen újszerű pénzügyi művelet bevezetését jelentették. Hivatalos rézpénzverés ugyanis Magyarországon a Rákóczit megelőző időben nem volt, a Thavonat-féle siralmasan végződött egyéni akciótól eltekintve. /Thavonat selmecbányai kamaragróf már 1696-ban rézbárcákat verettetett, hogy a bányászok és hivatalnokok között a pénzforgalmat megkönnyítse. Baj csak akkor származott ebből, amikor e bárcák a nép között is forogni kezdtek, viszont az ezeket semmiféle hivatalos fizetésre fel nem használhatta. Végülis maga a császár rendelte el 1703. február 1-én e polturák verésének megszüntetését, s ugyanez év szeptember 9-én ezek beváltását is. Egy kimutatás szerint 1696-1703 között 211,158 forint 51 krajcár értékben kerültek ilyen rézbárcák kiverésre, amelyek forgalmánál és beváltásánál a népet sok károsodás érte/.
Amint a bevezetőben már szó volt róla, a felkelés vezetőinek - a már tárgyalt nemesfém pénzek kibocsátásán túl -, nem volt más választásuk, mint a rézpénzveréssel kísérletezni, annál is inkább, mivel a rézbányák dúsan jövedelmeztek, szemben a nemesfémbányákkal.

XX, X, IV, 1 polturásokat, valamint denárt ismerünk rézből verve. E rézpénzek neve a közhasználatban "kongó" volt, szemben a pengő ezüst pénzzel, de hívták a XX és X polturásokat a PRO LIBERTATE felirat után "libertás"-nak is.
Tekintve, hogy a szigorúan vett Rákóczi-pénzeken kívül mindvégig forgalomban voltak Lipót császár pénzei, sőt számos külföldi pénz is, célszerű az alábbi összehasonlítás.

Pénznemek és váltási arány a Rákóczi-szabadságharc idején:

1 dukát /birodalmi/ = 3 tallér = 6 rénes forint = 120 garas = 320 krajcár = 600 denár        
1 aranyforint /birodalmi/ = 2 tallér = 4 rénes forint = 80 garas = 240 krajcár = 480 denár
1 tallér /birodalmi/ = 2 rénes forint = 40 garas = 120 krajcár = 240 denár
1 rénes forint /fl. rhenensis/ rajnai frt. = 20 garas = 60 krajcár = 120 denár
1 magyar forint /florenus hungaricalis/ = 16 1/3 garas = 50 krajcár = 100 denár
1 tallér /birodalmi/ = 3 magyar forint
1 máriás = 15 krajcár = 30 denár = X poltura 
1 garas = 3 krajcár = 6 denár = 2 poltura
1 krajcár = 2 denár = 1.5 poltura                                    
1 aranyforint /Rákóczi/ = 223 poltura       
1 forint /féltallér/ = 4 drb XX poltura = 8 drb X poltura = 80 drb 1 poltura
XX  poltura = 10 garas = 30 krajcár = 60 denár /azaz  1/2 rénes forint/
X  poltura = 5 garas = 15 krajcár = 30 denár
1 poltura = 3 denár

holland dukát = 5 1/2 rénes forint
francia  dukát = 7 livre = 2 1/3 tallér
3 livre = 1 tallér
francia, szász és dán speciális tallér = 3 magyar forint

A rézpénz forgalmi értéke belső értékének kb. négyszerese volt, s ez lett egyúttal a veszte is. Névértékben ugyanis nem lehetett rézpénzt kibocsátani, mert egy forint értékének 1/2 kg rézpénz felelt meg, ami pedig súlyánál fogva a forgalomban használhatatlan lett volna. Az eredeti terv szerint a rézpénz a belső forgalmat elégítette volna ki, míg a hadviseléshez szükséges anyagoknak külföldről való beszerzésére a nemesfém pénzek szolgáltak volna. E rézpénzek közül a XX, IV és és 1 polturások előlapján címer, hátlapján Madonna látható, míg a  X polturásokon és a rézdenáron csak a címer és felirat. Bercsényi egyik levelében 1704-ben szóvá is teszi, hogy nagy megütközést keltett, hogy a "rézfalatrul" kimaradt a Boldogasszony képe. Kezdetben szívesen is fogadták általában a rézpénzeket; tanú erre Schiessler Gáspár krónikája, de tanú lehet az a diadalkapu is, melyet a jezsuiták emeltek Rákóczi Kolozsvárra érkeztekor. Ezen az egyik szimbolikus embléma a bölcsességet ábrázolta, amint rézpénzveréssel foglalkozik.
 
A rézpénzverés ötéves története több periódusra oszlik. Mindjárt kibocsátásával kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy az újabb kutatások szerint hónapokkal előbbre tehető, mint eddig véltük. A dokumentumok szerint ugyanis Rákóczi 1704 tavaszán kérte a vármegyék és városok hozzájárulását ahhoz, hogy előbb egy, majd később ismét egymillió forintértékű rézpénzt verethessen azzal a feltétellel, hogy azt a háború befejezése után nemesfém pénzre váltja be. A hozzájárulást megkapta, s ezután kezdett volna hozzá a rézpénzverés megindításához. Zweig János Kristóf selmecbányai inspector /bányamester/ naplójából azonban tudjuk, hogy az egy polturás rézpénz a bányavárosokban már 1704. január 28-a körül forgalomba került, s csak a  X  polturások verésére vonatkozik a későbbi időpont.
Akárhogy is történt, kezdetben nyilván kisebb mennyiségű rézpénz került forgalomba a bányavárosokban, ahol a bányamunkások fizetése tette elsősorban azt szükségessé. Augusztus 7-én a Fejedelem abbeli parancsa hirdettetik, hogy az arany és ezüst pénz a király képe nélkül minél előbb folyamatba hozassék". /A parancs ne tévesszen meg, ugyanis  "Lipót képére" továbbra is verték az arany- és ezüst pénzeket/.
1704. szeptember 20-án a Hont megyei Hídvégről utasítja a fejedelem Hellenbachot, hogy "az eddig observált /megtartott/ mód szerint a rézpénzt a confusiok /zavarok/ eltávoztatásáért, veresse".

A körmöcbányai, nagybányai pénzverőházak után, 1705-től a kassai is ontani kezdte az egy és a X polturás rézpénzt. Csakhamar túllépték a kért egy, majd kétmillió forintot, és bekövetkezett az, ami a történelem folyamán később is annyiszor bekövetkezett; a nyakló nélküli, ellenőrizetlen pénzkibocsátás előidézte az inflációt. A helyzetet csak rontotta, hogy megindult X polturások hamisítása is. Állítólag Lengyelországban és a délvidéki, balkáni területeken hamisítottak sokat, de tudjuk, hogy pl. Selmecbányán is gyártott hamis X polturásokat gróf Cotterini János Zsigmond, Zelder-ezredbeli kapitány Heidt Kristóf Keresztély odavaló órással együtt. A kereskedők és pénzemberek is manipulálni kezdtek vele. A kereskedők helyzete valóban nehéz volt: külföldön csak jó pénzzel fizethettek, bent pedig jószerével csak rézpénzt kaptak áruikért. Ameddig a hitelük vagy tartalék tőkéjük tartott, addig rendben volt a dolog, azonban előbb-utóbb be kellett hogy következzen a katasztrófa. Akinek adóssága vagy kiváltandó záloga volt, az természetesen rézpénzzel akart fizetni. Miután ez nehezen ment, a rézpénz kezdte népszerűségét elveszíteni. Az árak hirtelen emelkedtek, s már 1705 elején pátensekkel és árszabásokkal kellett védeni a rézpénz árfolyamát. Az értékcsökkenés 1705 végére így is elérte az 50-60 %-ot.
Az adminisztratív rendszabályok azonban - természetesen - hatástalanok maradtak. A rézpénz elértéktelenedése súlyos társadalmi bajokat okozott: a katonák nem akarták elfogadni, mert érte semmit sem tudtak vásárolni, a jobbágyok nem akartak érte élelmet eladni, mert adóban nem fogadták el; a mesteremberek szintén nem akartak iparcikkeket árulni érte, mert nyersanyagot kongóért nem vásárolhattak.

Maga a fejedelem is felismerte, hogy itt már nem egyszerűen pénzügyi, hanem sokkal súlyosabb társadalmi problémáról van szó. Ezért 1706 januárjában a miskolci szenátusi ülés foglalkozott a rézpénzzel. A szenátorok azon a véleményen voltak, hogy a rézpénzverést meg kell szüntetni, s helyette pénzadót kell a parasztságra kivetni. Rákóczi azonban tudta, hogy ez lehetetlen: a paraszt nem tud és nem is akar fizetni. "Ellenvetéseim hatottak - írja a fejedelem emlékirataiban -, és a következőket határoztuk: a régi pénz értékét csökkentjük, újakat vernek, s ezekre rányomják a Boldogságos Szűznek olyan kis képét, amelyet a hamispénzverők nem tudnak utánozni, és az adósságok kifizetésénél, az elzálogosított földek kiváltásánál és mindenféle vételnél a rézpénz is érvényes, ha a pénznemet nem kötötték ki előzőleg a szerződésben". E határozatokat egy 1706. február 5-én kelt pátens adta az ország tudtára. A rendelkezéseket azonban nem hajtották végre, sőt éppen 1706 folyamán a verdék több millió forintot bocsátottak ki. Ez természetes is, hiszen azok az okok, amelyek a rézpénz kibocsátását szükségessé tették, továbbra is fennálltak. Bármilyen rossz is volt, mégis maradt a rézpénz. Valamit azért mégis tenni kellett: maradtak a kényszerrendszabályok. A fejedelem a vármegyékkel elkészíttette az árucikkek limitációját /árszabályozását/, s egyúttal elrendelte, hogy ezek betartására minden megye külön személyeket, ún. fiskusokat állítson. Ezeknek az lett volna a dolguk, hogy a piacokon, vásárokon ellenőrizzék és szükség esetén kényszerrel is biztosítsák a rézpénz elfogadását az üzletkötéseknél, mégpedig névértékben. A rézpénzt el nem fogadókat szigorúan büntették, többek között a tüzesített kongónak a homlokba sütésével is.

A kényszerrendszabályok a nép körében elkeseredést váltottak ki, ami például az aranyosmaróti vásáron zavargásba torkolt. A nemesek visszatartották a feles terményeket, birtokaikon kereskedőket rejtegetve nemesi kiváltságukkal fedezték a feketekereskedelmet. A limitáció és a rézpénz forgalmának erőltetése az árutermelés és áruforgalom visszaeséséhez, gyakran létfontosságú élelmiszerek /pl: hús/ eltűnéséhez, a feketekereskedelem, csempészet fellendüléséhez, a parasztság és a katonaság ellátását biztosító vásárok megszűnéséhez vezetett. Berthóty Ferenc kassai altábornok 1707 márciusában azt irt Lőcséről, hogy a rézpénz becse mind kisebb lesz, s Krakkóban teknőben árulják a piacon. Hellenbach levele szerint pedig ugyanez idő tájt a selmeci bányászokat a rézpénz értéktelensége miatt karhatalommal sem lehetett munkára hajtani; június 6-án pedig azt jelentette, hogy még az addig aránylag kedvelt rézpoltura értéke is teljesen alászállott.

Az egyre súlyosabb gondot és társadalmi feszültséget okozó rézpénz ügyének megoldása végül az ónodi országgyűlésre maradt. A baj súlyosságát mutatja, hogy a túróci követek meggyilkolásával végződő 1707. június 6-i vita tulajdonképpeni kiváltó oka a rézpénz volt, amelynek forgalmát több megye végképp nem volt hajlandó elfogadni. A fejedelem is belátta, hogy új jövedelmi források után kell nézni, s így az ónodi országgyűlésen végül kompromisszumos megoldás született. Határozatot hoztak, mely szerint a forgalomban csak 2,200.000 forint névértékű rézpénzt hagynak, amiből 200.000 forintot a  Dunántúlra rendelnek, hogy ott is forogjon. A többit be kell vonni és olvasztani. A forgalomban maradó pénz értékét azonban leszállították, éspedig a XX polturásét 8 polturára, a X polturásét 4 polturára, míg a polturás maradt régi értékén /60 %-os devalváció/. Arról is döntés született, hogy a rézpénzt valami nehezen utánozható jellel - a Boldogságos Szűz képével - kell lebélyegezni, s ezután csak a bélyegzett pénzek forogjanak, viszont ezek a meghatározott értékben kötelező elfogadással használhatók mindenféle pénzügyi műveletnél. Aki nem fogad el ilyen pénzt, annak áruját a vevő javára kobozzák el, s a vevő által ígért ár fele az eljáró fiskusé legyen.

Megindult a libertások lebélyegzése, s szeptemberben már ilyen pénzek forogtak. A finom vésésre az ellenjegynél gondosan ügyeltek. Eleinte azonban nem volt egységes a bélyegzési gyakorlat. Más formát véstek Kassán és mást Körmöcön. Innen magyarázható a kétféle keretelés és a dupla ellenjegy előfordulása. A két ellenjegyeseknél a gyermek Jézus a Madonna balján ül, az egy ellenjegyeseknél pedig a Madonna jobbján. Rileszki Pál már 1707. július 14-én közli Klobusiczky Ferenccel Körmöcbányán, hogy 85,736 rénes forint 60 denárnyi összeg már meg van "jegyezve". "Ezt értvén mind secundum reductum valorem" /vagyis az új értéken számolva, ami annyit jelent, hogy 142,873 forintnyi X és XX polturást bélyegeztek le ekkor/. Minthogy Kassán és Eperjesen is fog pecsételés folyni, vigyázni kellene, hogy az összeg "az ország determinátióját" /vagyis a 2,200.000 forintot/ túl ne lépje. Ugyanaznap Keczer Sándor Eperjesről sürgeti Szepes megyét: a pénzadót minél előbb vigyék a kassai pénzverő házba, hogy a rézpénz "az articuláris determinátió" - törvényes meghatározás - szerint ottan megbélyegeztetvén, annak-utána a vitézlő rendnek lehessen kifizettetése". Rákóczi 1707. augusztus 24-én keltezi levelét Hellenbachhoz, a Keczer által használt jegyek eltéréséről, valamint az alkalmazott jelek hamisításának lehetőségéről. Terebesről 1707. szeptember 11-én írja Rákóczi Bercsényinek: "Vagyon híremmel, hogy az debreceniek felküldték bélyegezni az pénzt: mert követjek az pénzverő-házban forgolódván, ki is vitt volt már az csizmaszárban egy pecsétet, de rajta érvén, lakik érette az kassai börtönházban...".
1707. november 3-án Bercsényi azt közli Rákóczival, hogy csak Körmöcbányán több polturát vertek, mint 2 millió forint; a devalvációs felülbélyegzést pedig kénytelen volt megtiltani, mivel "széltiben pecsételt, az kinek kellett".
              
Az említett ellenjegyeken kívül ismeretes más ellenjegy is az 1705-ös X polturáson. Eddig két darab került elő; az egyik a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében, ahol a Madonnás bélyeg az előlapon van beütve, míg a hátlapon ovális keretben Rákóczi jobbra néző portréja szerepel bélyegként. A másik példány a Nudelman árverésen kelt el 1995. szeptemberében /170,000 forint áron, 720.tétel/, amelyen ugyanilyen bélyegek találhatóak. Az ismertetés szerint az érmék összállapota és patinás volta feltétlenül az ellenjegyek egykorú voltát igazolja. A bélyeg Daniel Warrou munkája, róla és tevékenységéről a későbbiekben lesz még szó. Ismeretes egy aranyforint és egy ezüst forintos is ellenjeggyel, amelyeket későbbi misztifikációnak kell tartani, tekintve, hogy nemesfém pénzeken az ellenjegynek semmi értelme nincs, azokat valamely főúr, vagy gazdag gyűjtő unikális darabként készíttette. Meg kell említenünk még az 1707-es verdejegy nélküli X polturást. Ez a veret több szempontból is ritka. Egyrészt nem ellenjegyes, míg minden megelőző évjáratú darabjai azok, másrészt mivel az országgyűlés tiltó határozata ellenére verték kevés példányban, törvényesen le sem bélyegezhették.

Az ónodi artikulusok azonban már nem tudtak segíteni. A fejedelem hiába járt jó példával elől, menynyiben adó fejében a pecsételt kongóból bármennyit elfogadott. A népet elkeserítette az értékcsökkenés, ami nem is csodálható, hiszen pénzének értéke 60%-kal fogyatkozott meg. A pénz további hanyatlásának az is oka lehetett, hogy még az ónodi határozatokat sem tartották be, - s mint már említettük -, Bercsényi azt írta 1707. szeptemberében, hogy csak magában a körmöci pénzverőben több polturát vertek, mint amennyi az egész ország részére meg volt engedve. Ugyanez időben Nyitra megye amiatt panaszkodott, hogy a kongó értékét nem lehet fenntartani, hiába minden szigorúság, inkább bezárják a boltokat, minthogy a rézpénzt elfogadják.

Az eddig szereplő libertásokon és polturán kívül ismeretes még 4, illetve IV polturás rézpénz és rézdenár is. Mindhárom fajta unikum, s ha a IV polturást kapcsolatba is próbáljuk hozni a devalvációval /X poltura = IV poltura/, a réz denárt teljesen magában álló jelenségnek tekinthetjük. Mindhárom fajta csupán elszigetelt próbaveret, s a rendes pénzforgalommal semmi kapcsolatuk nem volt. 1707 az utolsó évszám Rákóczi mindenfajta pénzén. 1708-ban előbb a pénzverés, majd a rézpénzek forgalma, illetve használata is megszűnik. Januárban Bercsényi már fémértékben akart túladni rajtuk. Bottyán generális 1708. augusztusában azt írja, hogy a hajdúk az érsekújvári piacon úgy szórták, mint a pelyvát. 13, 14, sőt 15 forintot is lehet egy ezüst forinton venni, úgy sem kell /vagyis értéke ekkor már a nemesfém pénznek csak 6-8 %-a volt, így nagyobb összeg kifizetésére súlyánál fogva is alkalmatlan lett volna, ha egyáltalán elfogadják/. 1708. augusztusában rendelet megy Horváth Györgyhöz; egy Ozmán nevű török kereskedőtől különböző portékákat vásároltak az ország részére, ezért mázsaszámra szállított rézpénzzel fizetnek. A kezénél lévő rézpénzt tehát mázsáltassa le. 1708. szeptember 21-én Bercsényi utasítása a Consilium Oeconomicum besztercebányai adminisztrációjához; Abdurrahman töröknek a tőle vásárolt különböző árukért mázsával mért libertást adjanak. Útlevelébe írják be, hogy a megyék a megfelelő szállítóeszközről gondoskodhassanak. Még 1710-ben is folyt a megmaradt készlet eladása. Május 6-án egy görög és egy török kereskedő Bercsényitől Egerben 3,000 forint értékű rézpénzt vett, mázsáját 45 magyar forintért /37,33 mázsa/. - 1 magyar mázsa /centenarius/ = 100 font; 1 font = 560g, tehát 1 mázsa = 56 kilogramm/. A pénzt Konstantinápolyban Pápai János kezeihez kellett lefizetniök. Ami még megmaradt, abból ágyúkat, harangokat öntöttek, illetve beolvasztották a császár parancsára. A krakkói piacra tényleg már csak "teknőnyi" mennyiség juthatott.
         
Itt csak megemlítem, hogy számos korabeli feljegyzés és napló tanúsága szerint Rákóczi tudtával és beleegyezésével a szabadságharc idején mindvégig verték a felkelők kezére került verőtövekkel a "király képére" ill. "király nevére" vésett nemesfém pénzeket, az akkori évszám meghagyásával, gondosan ügyelve a törvényes pénzláb betartására. Ezen pénzek veretésének ismertetésére e helyütt nem térünk ki. /lásd: Temesvári J.: I. Lipót nevére vert pénzek... Leopold doc./

<<< A cikksorozat első része
<<< A cikksorozat második része 

Temesvári Jenő