Magamról

Családfakutatás

Bakay család archív

Hősi emlékművek

Katonák

Zrínyiekről

Szobrok, emlékhelyek

Numizmatika - Filatélia

Irodalom

Utazások

Fotográfia

Trianon

Járművek

Kerékpározás

Veterán autók

Kedvenc weboldalaim

KAPCSOLAT

- E-mail küldés
- Vendégkönyv

II. Rákóczi Ferenc pénzei (1703 - 1707) - Második rész

2010.09.07. 12:35 :: temesvarijeno

IV. POLTURA /réz/

 32. C 1706
 
Az 1706-os C verdejegyű /kassai/ IV polturás forgalomba nem került, próbaveretnek tekintendő. Létét valószínűleg a libertások devalvációjának köszönheti. /X poltura = 4 poltura/ Titkos pont az előlapon nincs. Sok hamisítvány ismeretes, ezek közé tartoznak az ezüst veretek is. A címerpajzs hosszúkás, két oldala és felső vonala ívelt. A keretvonal kettős, a középső hasítóvonal három csíkos. A pólyák szegélyezve és bent függőleges vonalkákkal vannak díszítve. A korona zárt, szalagján az öt idom közül a középső és a két szélső hosszúkás bogyó-forma, míg az ezek között lévő két idom kettős kör alakú. A korona szalagja gyöngysorral van határolva, és a pántok gyöngyökkel díszítettek. A korona tetején, gömbön kis kereszt van.

4 POLTURA /réz/

 33. Vjn.1707 C-M típus
 
Ez a verdejegy nélküli arab számú változat is próbaveret. A címerpajzs szélső kerete és a pólyák egyszerű vonalúak. A korona is sima vonalakból áll, levelei háromtagúak, csipkézettek. A levelek és elrendezésük megegyezik a kassai /keskeny címerű/ X polturások koronáin levőkkel, ami utalhat az eredetre.

X POLTURA /réz/

 34. Vjn. 1704   K-B típus

Körmöcbányán a X polturások mind verdejegy nélkül készültek. 1705-ben és 1706-ban sem volt stílus-, méret- és súlyváltozás. Az előlapon a címerben sokszor alkalmaznak - a hamisítványoktól való megkülönböztetés céljából - egy, kettő, ritka esetben négy titkos pontot. A hátlap kartusa a többi pénzverőházéhoz viszonyítva a legegyszerűbb. Az 1705 és 1706-ban készült példányoknál sok esetben könnyű megállapítani, hogy az előző évi verőtövet javították át 1705, illetve 1706-ra. Olyan példány is ismeretes, ahol az 1766-ot átjavították 1706-ra. Javítás nélküli 1766-os darab még nem került elő. A körmöcbányai veretek rajza mindvégig egyenletes, lényeges változások nem fordulnak elő. A címerpajzs arányos /1704-es veretnél előfordul keskenyebb címerpajzs is/, a keret vonala kettős, oldalakon befelé, fent fölfelé gyengén ívelt, a pólyák szegéllyel és függőleges vonalkákkal díszítettek. A korona szalagja fent és lent sodrott fonál formával határolt. A korona középső levele háromtagú, csipkézett, a tagok belsejükben sima felületűek, az alsó tag elmaradt helyébe két kis csökevényes levélke került. A levelek közepén gyöngyszem van. A második és negyedik levél a középsővel azonos alakú, de kisebb méretű.

 35. Vjn. 1704 K-B típus /egy ellenjegyes, kisded Mária jobb karján/

A pénz romlásának megállítása céljából az ónodi országgyűlés határozata alapján a X polturást 4 polturára, a XX polturást 8 polturára értékelték le. A fejedelem ennek külső jeleként elrendelte az ellenjegy alkalmazását. Körmöcbányán a bármelyik verdében készült libertásokat - ovális nagy barokk keretben a kisded Mária jobb karján -, ellenjeggyel látták el úgy, hogy az a sávos címer alsó részében félig kívülre essék. Kézi munkáról lévén szó, kisebb-nagyobb eltérés lehetséges, sőt olyan is akadhat, ahol az ellenjegy épphogy csak érinti a címert. Az ettől eltérő egy ellenjegy más helyen való előfordulása /kivéve a 36-os szám alatt írottal/, hamisnak tekinthető.

 36. Vjn. 1704 K-B típus /két ellenjegyes, kisded Mária bal karján/

A leértékelés végrehajtásának első időszakában Kassán két ellenjegyet használtak bármely verdehely pénzein, és csak később az egyöntetűség kedvéért alkalmazták a körmöcbányai egy ellenjegyet. A két ellenjegy alkalmazásánál lényeges tudni, hogy az ovális keretben /barokk keret itt nem ismeretes/ a kisded Mária bal karján ül, és az egyiket a korona közepébe ütötték, a másikat pedig a hátlapon a X értékjelző számra. Elcsúszás itt is lehetséges, de nem olyan mértékben, mint az egy ellenjegyeseknél. Olyan egy ellenjegyes X-es számra ütött példány is létezik, ahol a kisded a Madonna bal karján ül. Itt nem hamis ellenjeggyel állunk szemben, hanem olyan darabbal, ahol a második ellenjegy a korona közepéről a gyors munka és a felületes ellenőrzés folytán lemaradt. Mint nem jellemzőt, az ilyen példányt kuriózumnak tekinthetjük.

 37. Vjn. 1705 K-B típus

 38. Vjn. 1705 K-B típus /egy ellenjegyes, lásd 35. sz./

 39. Vjn. 1705 K-B típus /két ellenjegyes, lásd 36. sz./
 
 40. Vjn. 1706 K-B típus
     
 41. Vjn. 1706 K-B típus /egy ellenjegyes, lásd 35. sz./

 42. Vjn. 1706 K-B típus /két ellenjegyes, lásd 36. sz./

 43. Vjn. 1705 K-B típus /PRO LIBERTATE után pont/ PRO LIBERTATE •

Körmöcbányán 1705-ben és 1706-ban olyan X polturások is készültek, ahol a PRO LIBERTATE szöveg után pontot tettek. Az eddig előkerült 1706-os darabokat mind 1705-ről javították 1706-ra. A címerben titkos pont nincs.
 
 44. Vjn. 1705 K-B típus /egy ellenjegyes, lásd 35. sz./ PRO LIBERTATE •
 
 45. Vjn. 1705 K-B típus /két ellenjegyes, lásd 36. sz./ PRO LIBERTATE •
 
 46. Vjn.  1706 K-B típus  PRO LIBERTATE •
 
 47. Vjn.  1706 K-B típus /egy ellenjegyes, lásd 35. sz./ PRO LIBERTATE •
 
 48. Vjn.  1706 K-B típus /két ellenjegyes, lásd 36. sz./ PRO LIBERTATE •
 
 49. C-M 1705 /1,7 - 1,8 mm-es betűvel/

Az 1705-ös C-M verdejegyű darabok eltérő betűméretben készültek. /lásd: 52. sz. alatt/ A hátlap betűi az 52. sz. alatti darab betűivel nagyságra megegyeznek /2,9 - 3,2 mm./, illetve sokszor azonos verőtővel kerültek ki a verdéből. A kassai pénzverőház darabjai teljesen eltérnek a körmöcbányai, munkácsi és a nagybányai verdékből kikerült példányoktól. A címer, korona és kartus szertelen, a primitívségig terjedő ábrázolása a hamisítás felismerését nehezebbé tette, ugyanakkor a gyűjtőknek, a sokszor gyermekes rajz határtalan örömet okozhat. A tetszetős verőtő-változatok olyan gazdag skálája állítható össze az 1705-ös évből, amely a magyar pénzverés történetében páratlan. A címerben titkos pont a legritkább esetben van. Kassai előlapú és körmöcbányai hátlapú darab is létezik. A X polturások között a kassai címerek és koronák a legváltozatosabbak. A címerpajzsa 1705-ben hosszúkás, kissé torzult, peremvonala kettős, oldalt kevéssé, fent erősebben ívelt. Pólyák szegélyezettek és függőleges vonalkákkal díszítettek. Az 1705-ös koronáján a szalag recézett vonalakkal határolt. A korona levelei háromtagúak és széleik mélyebben vannak bevágva. A második és negyedik levél a középsővel azonos alakú, de valamivel kisebb méretű; valamennyi levél közepén gyöngyszemmel.

 50. C-M 1705 /egy ellenjegyes, lásd 35. sz./ /1,7 - 1,8 mm-es betűvel/

 51. C-M 1705 /két ellenjegyes, lásd 36. sz./ /1,7 - 1,8 mm-es betűvel/

 52. C-M 1705 /2,3 - 2,5 mm-es betűvel/

A verdehely betűinek nagysága 2,3 - 2,5 mm között van, a hátlap betűi pedig 2,9 - 3,2 mm nagyságúak.

 53. C-M 1705 /egy ellenjegyes, lásd 35. sz./ /2,3 - 2,5 mm-es betűvel/
 
 54. C-M 1705 /két ellenjegyes, lásd 36. sz./ /2,3 - 2,5 mm-es betűvel/
 
 55. C-M 1705 /1,8 mm-es betűvel hármas halom nélkül/

Több különböző példány a 49. sz. alattiból egymás mellé helyezve mutatná meg, hogyan jutott el a vésnök a hármas halom "elsikkasztásához". Titkos pont a címerben nincs, a C-M betűk nagysága 1,8 mm, a hátlap betűi pedig 2,9 - 3,2 mm között vannak. Erősen elüt az általános formáktól a halom nélküli 1705-ös példány. A címer pólyái keskenyek és csipkézettek. Jellemzője, hogy a kettős kereszt alatt hiányzik a hármas halom. Ennek a címernek a koronája is erősen eltérő; a szerteágazó leveleket összekötő lánc tagjaiból mintegy kinőnek a nyeles bogyók, és a lánctagok között egy-egy gyöngyszem van elhelyezve. A korona szalagja sima vonalakkal van lezárva. Előfordulnak a kassai koronák között olyanok is, melyeknél a nyeles bogyók helyett a lánctagok felső közeiben is gyöngyszemek vannak.

 56. C-M 1705 /egy ellenjegyes, lásd 35. sz./ /1,8 mm-es betűvel hármas halom nélkül/ 

 57. C-M 1705 /két ellenjegyes, lásd 36. sz./ /1,8 mm-es betűvel hármas halom nélkül/

 58. C-M 1705 /2,3 mm-es betűvel hármas halom nélkül/

A C-M betűk nagysága 2,3 mm. A hátlap betűi 2,9 - 3,2 mm nagyságúak. Figyelmet érdemel az egyszerű, titkos pont nélküli címer és korona rajza.

 59. C-M 1705 /egy ellenjegyes, lásd 35. sz./ /2,3 mm-es betűvel hármas halom nélkül/

 60. C-M 1705 /két ellenjegyes, lásd 36. sz./ /2,3 mm-es betűvel hármas halom nélkül/

 61. C-M 1706

Az 1706-os év elején még egy pár verőtő készül az 1705-ös évre jellemző szertelenséggel, de nyilván felsőbb utasításra és nem utolsó sorban újabb vésnökök foglalkoztatása is lehetővé tette, hogy a veretek túlnyomó többsége sokkal kiegyensúlyozottabb, és közelebb állnak a körmöcbányai verőház darabjaihoz. A címerben titkos pont csak elvétve fordul elő. A címerpajzs felveszi a körmöci formát és általában szabályosabbá, egyenletesebbé válik. A korona szalagja azonban fent és lent sima vonalakkal, vagy gyöngysorokkal záródik. Jellemző ezekre, hogy a korona középső levelének három tagja kissé szélesebbre van húzva, és minden tagon a középen elhelyezett gyöngyszemtől kiindulva, hosszúkás tüskeszerű mélyedés húzódik végig. A második és negyedik levél két, oldalsó tagja megnyúlik és ívesen lehajlik.
Címerváltozatnak vehetjük a címer alatt lévő hármas levélkét, és a címer alatti hármas rozettasort, melyek úgy jöttek létre, hogy az érme felső részén megkezdett vésés után a korona laposra sikerült, és a vésés közben ugyancsak megrövidült címerpajzs alatt túl nagy - mintegy 4 mm-es - hézag maradt, melyet a vésnök szükségesnek tartott díszítőelemekkel kitölteni. A három rozettás címer koronájának második és negyedik levele a középsőhöz hasonló, de kisebb. A háromtagú tüske jellemzi a kassai vereteknek ezt a darabját is. /lásd: 64. - 69. sz. alatt felsoroltakat/.

 62. C-M 1706 /egy ellenjegyes, lásd 35. sz./
 
 63. C-M 1706 /két ellenjegyes, lásd 36. sz./

 64. C-M 1706 címerpajzs alatt 3 kerek rozetta

A címerpajzs alatti hármas rozettasort az 1706-os nagy stílusváltozás közbeeső példájának tekinthetjük, de nem kizárt, hogy a vésnök a 4 mm-es hézagot pótolta díszítő elemekkel. Legfeljebb az a kérdés merülhet fel, hogy miért nem élt ezzel a lehetőséggel hasonló helyzetben minden veret elkészítésénél.

 65. C-M 1706 /egy ellenjegyes, lásd 35. sz./ címerpajzs alatt 3 kerek rozetta

 66. C-M 1706 /két ellenjegyes, lásd 36. sz./ címerpajzs alatt 3 kerek rozetta

 67. C-M 1706 címerpajzs alatt 3 levélke

A címerpajzs alatt lévő 3 levélke megjelenése a 64. sz. alatt leírtak analóg esete. Valószínű, hogy a levéldíszítés más vésnök keze munkája, mint aki a rozettás motívumot készítette. A vésnöki fantáziát úgy látszik ilyen téren nem korlátozták, illetve nem tulajdonítottak jelentőséget az egyöntetűségnek. A címerben egy esetben sincs titkos pont.

 68. C-M 1706 /egy ellenjegyes, lásd 35. sz./ címerpajzs alatt 3 levélke

 69. C-M 1706 /két ellenjegyes, lásd 36. sz./ címerpajzs alatt 3 levélke

 70. Vjn. 1705 C-M típus

Az 1705-ös verdejegy nélküli C-M típusú X polturás vizsgálata során felmerül, hogy miért nem tüntették fel a verdehelyet, noha mind a titkos pont nélküli előlap, mind a hátlap rajza a jobbak közé tartozik. Egyetlen magyarázata az lehet - miután eddig csak egy verőtő ismeretes -, hogy a vésnök a verdehely betűit elfelejtette bevésni, és így került korlátozott számú darab forgalomba.

 71. Vjn. 1705 C-M típus /egy ellenjegyes, lásd 35. sz./

 72. Vjn. 1705 C-M típus /két ellenjegyes, lásd 36. sz./

 73. Vjn. 1706 C-M típus

Ha a hátlap rajza olyan vonalvezetéssel készült volna, mint a titkos pont nélküli előlapé, akkor hamisítványnak is nézhetnénk. Így valódinak vehetjük, annál inkább is, mivel több verőtő változata ismeretes. A verdejegy lemaradását itt is csak a 70. sz. alatt leírtakkal lehet magyarázni jobb híján.

 74. Vjn. 1706 C-M típus /egy ellenjegyes, lásd 35. sz./

 75. Vjn. 1706 C-M típus /két ellenjegyes, lásd 36. sz./

 76. Vjn. 1707 C-M típus

1707-ből csak ez az egy verőtő változat ismert. A titkos pont nélküli címer és a hátlap /kartus/ kassai verdére utal. Az 1707-es libertást február 4-ig - igen kevés példányban -, az országgyűlés tilalma ellenére verték.

 77. N-B 1705

Nagybányán csak 1705-ben vertek X polturást. Rajza a körmöcbányai és kassai verőház darabjaitól főleg címerpajzs és kartus ábrázolásában tér el. Betűi hasonlóak a kassai és munkácsi darabokéval. A címer egy, két titkos ponttal vagy a nélkül fordul elő. A címerpajzs oldalt és fent erősebben ívelt, a keretvonal kettős, a pólyák szegélyezettek és cikk-cakk vonallal díszítettek. A korona levelei, szalagjának záróvonalai a körmöciéhez hasonlók.

 78. N-B 1705 /egy ellenjegyes, lásd 35. sz./

 79. N-B 1705 /két ellenjegyes, lásd 36. sz./

 80. Vjn. 1705 M-M típus /2,4 - 3,0 mm-es betűvel/

Egyetlen eset, amikor a munkácsi /nagybányai/ vésnök mind az előlapon, mind a hátlapon 2,4 - 3 mm nagyságú számokat, illetve betűket vésett. A címerben két titkos pont van. Az 1705-ös mindig verdejegy nélküli, az 1706-os pedig mindig verdejegyes, mégpedig kisebb, vagy nagyobb méretű M-M betűkkel fordul elő. A címerpajzs oldalt és fent erősebben ívelt, a pólyák szegélyezettek és cikk-cakk vonallal díszítettek. A pólyák általában felfelé íveltek, előfordul azonban azonos díszítésű egyenes pólya is. A korona a nagybányaihoz hasonló, de a koronaszalag gyöngysorral szegélyezett. Jellemzője, hogy a korona középső levelének gyöngyszemét körgyűrű fogja körül.

 81. Vjn. 1705 M-M típus /egy ellenjegyes, lásd 35. sz. /2,4 - 3,0 mm-es betűvel/

 82. Vjn. 1705 M-M típus /két ellenjegyes, lásd 36. sz. /2,4 - 3,0 mm-es betűvel/

 83. Vjn. 1705M-M típus /3,5 - 3,9 mm-es betűvel/

A verdejegy nélküli munkácsi 1705-ös X polturásra jellemző, hogy a címerben egy, vagy két titkos pont elhelyezése elmaradhatatlan. A címer-ábrázolás formában a körmöcbányai és a nagybányai típus közé tehető. A szám- és betűminta nagybányai hatásra mutat, nagysága 3,5 - 3,9 mm.

 84. Vjn. 1705 M- M típus /egy ellenjegyes, lásd 35. sz./ /3,5 - 3,9 mm-es betűvel/

 85. Vjn. 1705 M-M típus /két ellenjegyes, lásd 36. sz./ /3,5 - 3,9 mm-es betűvel/

 86. Vjn. 1705 M-M típus /fordított rajzú címerpajzs/

A fordított címerpajzsos rajzú, két titkos ponttal vésett veret feltétlen a vésnök tévedésén alapul, amit igazol a kevés forgalomba került példány.

 87. Vjn. 1705 M-M típus /egy ellenjegyes, lásd 35. sz./ /fordított rajzú címerpajzs/

 88. Vjn. 1705 M-M típus /két ellenjegyes, lásd 36. sz./ /fordított rajzú címerpajzs/

 89. M-M 1706 /1,5 mm-es betűvel/

Az 1706-os munkácsi 1,5 mm-es nagy M-M verdejegyű X polturásnál a címerben két titkos pont van.

 90. M-M 1706 /egy ellenjegyes, lásd 35. sz./ /1,5 mm-es betűvel/

 91. M-M 1706 /két ellenjegyes, lásd 36. sz./ /1,5 mm-es betűvel/

 92. M-M 1706 /2,2 - 2,5 mm-es betűvel/

 93. M-M 1706 /egy ellenjegyes, lásd 35. sz./ /2,2 - 2,5 mm-es betűvel/

 94. M-M 1706 /két ellenjegyes, lásd 36. sz./ /2,2 - 2,5 mm-es betűvel/

XX POLTURA /réz/

 95. Vjn. 1705  K-B típus

A körmöcbányai verdejegy nélküli 1705-ös XX poltura zárt hercegi koronája gömbbel, a gömbön kereszttel, a címer titkos ponttal, vagy a nélkül ismeretes. A hátlapon a felirat több esetben a vésésnél eltolódott, ezért a vésnök a szimmetria kiigazítása céljából rozettát, pontot a szükségnek megfelelő mennyiségben alkalmazott. A P-H betűknél a különböző helyekre tett pontok felhasználását nem minden esetben lehet elfogadhatóan indokolni. A címerpajzs kettős keretvonala oldalt egyenes, fent ívelt és középen be van törve. A címer alsó része a csücskös rész felett mindkét oldalon élesen be van törve, a pólyák simák, dísznélküliek. A zárt korona szalagja sima, három ékkövet jelző ovális idommal. A pántok simák, gyöngyök nélkül. A korona levelei háromtagúak, csipkézettek, középen gyöngyszemmel, valamennyinek alakja azonos.

  96. Vjn. 1705 K-B típus /egy ellenjegyes, lásd 35. sz./

  97. Vjn. 1705 K-B típus /két ellenjegyes, lásd 36. sz./

  98. Vjn. 1706 K-B típus

  99. Vjn. 1706 K-B típus /egy ellenjegyes, lásd 35. sz./
 
 100. Vjn. 1706 K-B típus /két ellenjegyes, lásd 36. sz./
 
 101. C-M 1705

A kassai 1705-ös XX polturára jellemző, hogy a zárt hercegi korona gömbjén kereszt nincs, a címerpajzsban titkos pontot nem helyeztek el. A hátlapon a felirat megfelelő helyre került, ezért térrendező rozettát, vagy pontot nem alkalmaztak. A címerpajzs széles keretének vonalvezetése megegyezik a körmöciével, csak az alsó csücsök feletti oldalsó betörések íveltebbek. A pólyák szegélyezettek és simák. A korona szalagja sodrott fonállal határolt, rajta három nagyobb ovális, köztük négy szegletes idom található. A korona belső három levele három-három simaszélű, gömbölyűen kiképzett tagból áll, melyeknek belseje be van nyomva. A két szélső levél helyén hajlítgatott fonalakat találunk.

 102. C-M 1705 /egy ellenjegyes, lásd 35. sz./

 103. C-M 1705 /két ellenjegyes, lásd 36. sz./

Zweig János Kristóf selmecbányai inspektor naplójából tudjuk, hogy 1705. június 15-én kezdték el a "vörös félforintos"-ok /XX poltura/ veretését. 1705. július 11-én már forgalomban van. Báró Hellenbach János bányagróf úgy rendelkezik, hogy hetente legalább 1000 forintnyi veressék belőle. Az ónodi országgyűlés határozata alapján /1707. június 8./ a XX poltura értékét nyolc polturára szállították le, és döntés született a forgalomban maradt pénzek ellenjeggyel történő lebélyegzéséről is. Az egy példányoknál a bélyeget minden esetben a címerpajzs sávos oldalán ütötték be úgy, hogy a címer keretét érintse. Minimális elcsúszás előfordul, melynek oka a kézi bélyegzésben, valamint a sietős, - ezért pontatlan - munkavégzésben keresendő. A két ellenjegyes példányoknál az egyik ellenjegyet a koronára ütötték rá, míg a másikat a XX értékjelzésre, ezáltal is demonstrálva az értékváltozást. A felülbélyegzés végrehajtásának első időszakában Kassán két ellenjegyet használtak bármely verdehely pénzein, és csak később az egyöntetűség kedvéért alkalmazták a körmöcbányai egy ellenjegyet. Amíg Körmöcbányán az ellenjegyen ovális, nagy barokk keretben a kisded Mária jobb karján van, addig a kassai ellenjegynél nincs barokk keret,  a   kisded  pedig  Mária bal karján ül.

FORINT - FÉLTALLÉR /Ag. ezüst/

 104. K-B 1704 MO : NOV : ARG : - REG : HVNG :

Az 1704, 5, 6 és 7-ben vert fél tallér, vagy forintosnak nevezett ezüstpénz II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának egyik anyagi bázisát jelentette. Miután a nemesfémből vert pénzek súlya és finomsága állandó volt, nemcsak belföldön, hanem külföldön is eleinte szívesen fogadták el, sőt ennek köszönhető, hogy nagy részük külföldre vándorolt. Ez a jelenség a belföldi rézpénzek helyzetét még inkább rontotta.
A címerpajzsban egy vagy két titkos pont feltétlen van, a rövidített szövegben csak egy betűeltérés /MO:NO vagy MO:NOV/ mutatkozik. A zárt hercegi korona gömbjét kereszttel, vagy a nélkül ábrázolták. A hátlapon Mária és Jézuska glóriáját sugarakkal látták el. A címer és a korona az eddigieknél díszesebbek. A címerpajzs oldalai egyenesek, a felső záróvonal ívesen betört, a címerpajzs alsó részén a csücskös végződés felett mindkét oldalon behúzva. A keretező vonal kettős, a pólyák szegélyezettek, belső felületük egyenetlen hullámokkal díszített. A halmok magasra húzottak, sima felületűek. A korona szalagja sodrott fonallal határolt, a szalagon ovális idomokkal, azok közeiben egyes, vagy kettős gyöngyökkel. Korona levelei háromtagúak, gyengén csipkézettek, levelek közepén gyöngyszemmel. A pántok felül gyöngysorral díszítettek, azok tetején gömb van elhelyezve kis kereszttel. Változat a kettős körrel ábrázolt gömb kereszt nélkül. A címerpajzs két oldalán szegélyezett és gyöngyökkel kirakott ívelt tartó karok hordják a címerpajzsot oldalt és alul körülfogó öttagú füzért, melynek tagjai középen elhelyezett és apró gömbökkel körülvett nagyobb hasított bogyóból vannak kiképezve. A díszítést kiegészítik az oldalsó karok között és azok alatt elhelyezett szárnyas bogyók, valamint az alsó füzértagok és a címerpajzs közötti ívesen vezetett díszítőelemek, továbbá a felső karokon megkötött csokrok.

105.    K-B 1705 MO : NOV : ARG : - REG : HVNG :

105/a. K-B 1705 MO : NO    : ARG : - REG : HVNG :

106.    K-B 1706 MO : NOV : ARG : - REG : HVNG :

107.    K-B 1707 MO : NOV : ARG : - REG : HVNG :

108. M-M 1706 MO : NO : ARGE : - REG : HVNGA :

A munkácsi 1706-os fél tallér /forint/ előlapja hasonlatos a körmöcbányaiéhoz. A címerben titkos pont van. A hátlapon feltűnő a "pufók" Mária és Jézuska, valamint a sugár nélküli glória. A holdsarló szárai begörbülnek. Eddig csak egy verőtövet ismerünk. A körmöcihez képest eltérés, hogy a pólyák díszítése cikk-cakk vonalakkal történik, és a halmok felülete borzolt. A korona szalagját gyöngysorok határolják, és a korona levelei mélyen csipkézettek.

DUKÁT - ARANYFORINT  /Au. arany/

109. K-B 1704 MON : NOV . - . AVR : R : HVNG :

A szabadságharc folytatásához, kiadásainak fedezéséhez nagyon sok pénz, különösen nemesfém pénz kellett. Különösen nagy keletje volt az aranynak, mi több a fontosabb nyersanyagokat, iparcikkeket csak aranyért lehetett megvásárolni. Annak ellenére, hogy az aranypénzt is a meghatározott és elfogadott liga szerint verték, külföldön a bizonytalan jövőjű kuruc állam e fizetőeszközét is fenntartással fogadták, és csak értékén alul váltották, illetve számították át. Okmányok igazolják, hogy ez miatt kényszerült arra Rákóczi, hogy engedélyezze a kezükre került - Lipót császár nevére és képére készült - verőtövek felhasználásával császári aranyak veretését. A bányák minden begyűjtött aranyát pénzzé verék, a már említett diszkrimináció miatt azonban érthető okokból a Rákóczi aranyak részaránya messze elmaradt a császári formára vertekétől. Ami mégis kiverésre került, az is hamar külföldre vándorolt.
Figyelmet érdemelnek a verdehely írott nagy betűi, amit Rákóczi más pénzeinél nem találunk.

110. K-B 1705 MON : NOV . - . AVR : R : HVNG :

111. K-B 1707 MON : NOV . - . AVR : R : HVNG :

Mindhárom évjárat címerpajzsa és egész felépítése a körmöcbányai ezüstforintok mintájára készült, azonban sima keretvonalakkal és függőleges vonalkákkal díszített pólyákkal, középen gyöngyszemmel. Mint változat az 1705-ös vereteknél a forma erősen leegyszerűsödik, így a füzéreket tartó ívelt karok gyöngynélküliek, a füzérek közötti íves és nyeles díszek elmaradtak.

112. N-B 1704 MONETA . NOVA . AVREA . REG . HVNGA .

113. N-B 1705 MONETA . NOVA . AVREA . REG . HVNGA .

Az 1704-es és 1705-ös nagybányai dukát titkos ponttal ellátott címerábrázolása teljesen eltérő a többitől. A címer körüli díszítés nem olyan gazdag, mint a körmöci aranyaké. A hátlapon Máriát és a kisdedet körös-körül lángnyelvekkel díszítette a vésnök. A kerektalpú címerpajzs oldalt befelé, fent kifelé köralakban ívelt, a határoló vonal egyszerű. A pólyák szegélyezettek, belül pontozottan díszítettek, a halmok is pontozva vannak. A korona barokkosan stilizált, a szalagot levélkék helyett háromszögű ékek díszítik, ezek és a pántok gyöngysorral burkoltak, fent középen kisméretű gömbön apró kereszt. A címerpajzsot barokk ráma veszi körül.

114. N-B 1707 . MON . NOVA . - . AVR . R . HVN .

Az 1707-es nagybányai veret címerének és koronájának formája ismét visszatér a körmöcbányai ezüstforintok felépítéséhez, és azzal kivitelben, részletekben, de arányosan csökkentett méretben csaknem megegyezik. Különbség, hogy a címerpajzsot egyszerű vonal határolja, a korona szalagja sima vonalakkal határolt, a szalag ékkőidomai hegyére állított négyzet alakúak, a levelek négytagúak.

115. K-V 1705 MONETA NOVA AVREA TRANS :

Létrejötte II. Rákóczi Ferenc fejedelemmé választásának köszönhető. Az előlapon az erdélyi címer van szívpajzsán a Rákóczi-címerrel. Körirata: MONETA NOVA AVREA TRANS:
A hátlapon hármas halomból pálmafa emelkedik ki, oldalán K-V és 17-05. A körirat: TANDEM OPRESSA RESURGET. - /Az elnyomott végre feltámad./
Kevés példány ismeretes. Egyes adatok arra mutatnak, hogy a kivert mennyiség nagy részét Nagybányán átverték nagybányai dukáttá.

116. K-V 1705 MONETA NOVA AVREA TRANS:

Nyolcszögletű csegely. Ugyanolyan éremképpel verték, mint a 115. sz. alatti aranyforintot.

117. K-V 1707 PAR . REGN . HVNG . DOM - ET SICVL . COM : 1707 .

Az 1707-es K-V jelzésű erdélyi dukátnak, amely Rákóczi Ferencet oldalnézetben ábrázolja, a fejedelemségbe való beiktatás emlékét lett volna hivatott megörökíteni. A fejedelem, amikor kézhez vette az első példányt, nem tetszését nyilvánítva megsemmisítésüket rendelte el. Hogy ennek miképpen tettek eleget, a fennmaradt példány a bizonyítéka.
Előlapján: FRAN. II. D. G. S. R. I. ET TRANSYLV. PRINC. RAKOCZI. körirat a mellképes ábrázolással, hátlapján  PAR . REGN . HVNG . DOM - ET SICVL . COM : 1707 .  A korona alatt ovális pajzsban Erdély címere két sas fej között. Szívpajzsban a Rákóczi-címer. A címer alatt a kartusban KV verdejegy.

A cikksorozat első része >>>

Temesvári Jenő

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

A fotóalbum életre kel…

2010.08.17. 14:37 :: temesvarijeno

Szerencsésnek mondhatja magát az, akinek megadatik, hogy nemcsak szüleinek féltő, óvó szeretete és gondoskodása, hanem a nagyszülők szelíd, jóságos tekintete, halk szavú intései is segítenek a gyermekkort úgy megélni, hogy annak morzsái évtizedek múlva is szívet-lelket melengető drága, féltett kincsként bukkannak elő emlékeink közül. A szülők „szülői munkaköri leírásai” mindennapi munkájuk mellett a gyereknevelés felelősségéről, kötelességekről, dicséretekről és intelmekről szólnak, mindezekkel a lurkók szemében nem is aratnak átütő sikert. A gyerekek világa nem erről szól. Az ő életük egy évekig tartó rácsodálkozó pillantás az őket körülvevő megfogalmazhatatlan világra, végtelen igény a szeretetre és védelemre a számukra még érthetetlen dolgokkal szemben. És ha szép volt a nappal, a csoda az álmokban folytatódik. Ki szereti, ha ezeket az álmokat az anyukák és apukák megszakítják, és minduntalan „nemszeretem” dolgokat találnak ki. Bezzeg a nagyszülők! Ők már egy hosszú élet terheivel, köztük sok megpróbáltatással, kevesebb örömmel, számtalan munkás évvel és kevés önfeledt ünneppel a hátuk mögött bölcsen, megbékélten szemlélik a világot. Mozdulataik meglassultak, már rég nem türelmetlenek, kedvtelve és nagy szeretettel veszik gondjaikba gyermekeik gyermekeit. Mondják, hogy a nagyszülők jobban szeretik unokáikat, mint a gyermekeiket, és az unokák is jobban ragaszkodnak a nagymamákhoz és nagypapákhoz. Én azt gondolom, hogy nem jobban, inkább másképp. A szeretet, a másokhoz való ragaszkodás nem mérhető mennyiségben. A szeretet vagy van, vagy nincs, de ha van, akkor végtelen, és nem fogy el, bármily pazarlóan osztogatjuk is. Minél többet adunk, annál több lesz belőle, és minél többet kapunk, annál teljesebb, gazdagabb és boldogabb lesz mind a saját, mind szeretteink élete.
 

Én nem tartozom a fent leírt szerencsések közé a tekintetben, hogy ismerhettem volna minden nagyszülőmet. Tringer-Temesvári és Horváth nagyapám születésem előtt haltak meg. Hét éves voltam, amikor apai nagymamám Brader Róza is elment azon az úton, ahonnan még nem tért vissza senki. Hiányukat, a veszteséget ilyenkor érzem teljes valójában, amikor a tőlük rám maradt régi fényképeket, tárgyakat, emlékeket rendezgetem, egésszé próbálom összerakni elődeim életének töredékeit. A történetek, amelyeket hallhattam volna tőlük, a meghitt pillanatok, melyeket együtt tölthettünk volna, szívfájdítóan hiányoznak. Életüket valamennyire mégis ismerhetem, arcukat, személyüket magam elé idézhetem. A töredezett, fénye vesztett fotográfiák, vagy a szerencsésebb sorsú, száz-százhúsz évet sértetlenül átvészelt, elegáns műtermekben készült aranyozott szélű, kemény kartonra ragasztott visit portrai-k mesélnek róluk. Furcsa, szorongó, mégis egyfajta békés nyugalom lesz úrrá rajtam, amikor immáron sokadszor rendezgettem a családi fotókat, megsárgult leveleket, okmányokat, amelyek régmúlt örömökről és bánatokról, életről és halálról mesélnek.

Ez alkalommal egyik féltett kincsemet, apai nagyanyám családi fotóalbumát idézem meg, hagyom, hogy a benne lévő képek meséljenek nekem arról a világról, amely már csak e képeken él, és mesélek róluk én is, arról, amit általuk megismertem, amivel teljesebb lett életem.
 Az album valaha nagyon szép és elegáns lehetett. Felötlenek bennem a 19. század végének idilli képei az álmos Monarchia, pezsgő életű fővárosáról, Bécsről, ahol Brader nagymama évekig élt. Elképzelem, ahogy divatos fodros blúzában, suhogó, bokát is takaró szoknyában, hatalmas karimájú kalapban, kezében sétabotként is funkcionáló ernyőjével éppen belép a Mariahilferstrasse egyik elegáns üzletébe, hogy kiválassza a kirakati kínálatból a neki tetsző foto albumot. A boltos az ajtóig kíséri, átadja a szalaggal átkötött kis csomagot, majd meghajolva abbéli reményét fejezi ki, hogy legyen máskor is szerencséje. A derűs délelőtt talán egy cukrászda napernyős teraszán folytatódik egy frissen pörkölt illatos tejszínhabos kávéval, csokoládéval és süteménnyel. Nagymama tekintete végigfut a korzón sétáló közönségen, a konflisok utasain. Rápillant az asztalkán pihenő kis csomagra, talán gondolatban már tudja néhány kedves kép helyét is. Talán így kezdődött az album hosszú, viszontagságos élete, háborúkat, pusztulást túlélve, hogy most itt pihenjen asztalomon, türelmesen várva, hogy megismertessen évszázados lakóival. Féltő gonddal veszem kezembe, ismerkedem a „pillanat fogságába” merevedett, rég elenyészett hölgyekkel és urakkal, akik ilyenkor újra életre kelnek, szemeikben megcsillan a fény.  

Eleinte szinte semmit sem tudtam róluk, merthogy elmaradtak azok a nagyon hiányzó családi történetek. Akik tudták őket, mindörökre megtartották maguknak azokat. Hiányuk pótolhatatlan veszteség. Nem értettem a képek elrendezésének logikáját sem, sok helyütt hiányos is volt. A meglévők még „idegenek” voltak, nem éreztem igazán a kötődést hozzájuk. Ők is csak méregették a kései rokont, egyelőre nem nyíltak meg, hallgattak konokul. Nem voltak elutasítóak, ridegek, valamiféle várakozást véltem felfedezni tekintetükben. Én pedig náluk is konokabb voltam. Minél kevésbé értettem az összefüggéseket, annál erősebb volt az elhatározás, hogy „szóra bírom” őket.

A történetet talán ott kellett volna kezdeni, hogy Édesapám, aki már 89-ik évét tapossa, egy napon úgy gondolta, hogy átadja nekem a családi emlékeket, rendezzem és őrizzem tovább azokat én. Akkor fel sem fogtam, hogy mit testált rám.

Voltak már tárgyi emlékeim, mint a már másutt említett polinéziai kagylópénzek, néhány fénykép, szépen bongó hangjával egy 1890-es Junghans falióra, porcelán csésze Ferenc Józseffel és Ferenc Ferdinánddal. Monogramos pecsétnyomó, esküvői mirtuszágat, vizitkártyát, rózsafüzért és gót betűs imakönyvet rejtő ládika.  Ezek nagy becsben tartva élték külön életüket otthonomban, de nem gondoltam arra, hogy kapcsolatunk a megőrzendő szép emléknél egy napon még szorosabb is lehet. Az album aztán mindent megváltoztatott. Rácsodálkoztam a ruhákra, kalapokra, gondosan ápolt bajuszokra. Felismertem a fotókon Nagymama kitűzőjét, nyakláncát, gyöngyházas kalaptűjét. A „tárgyak” más értelmet, érzelmi tartalmat kaptak, már nekem is volt velük személyes kötődésem. Elkápráztatott a műtermek sokasága térben és időben, ahol a fotográfiák készültek Bécstől, Pozsonyon, Pesten át Szolnokig. Egy új, addig ismeretlen világra nyitottak ablakot. A fényképeken lévők némelyikét felismertem gyermekként is, aztán reményt sugárzó, boldog tekintettel immár az esküvőjén. És volt köztük olyan is, aki nem lehetett felnőtt, mert gyermekkora a betegséggel viaskodva telt mindaddig, amíg a harcot el nem veszítette.
 
Teltek a hetek, hónapok. Újabb és újabb fényképek kerültek elő, köztük új arcokkal, de voltak olyanok is, akiket már „régi” ismerősként köszönthettem. A csoportképek, tablók segítettek megérteni a kapcsolatokat, a levelek, levéltári anyakönyvek böngészése, az adatok rendszerezése révén pedig szép lassan helyére kerültek a dolgok. A családfakutató egyik legnagyobb segítője a véletlen szerencse. Meg kell becsülni, ha néha-néha kegyes hozzánk. Ez történt, amikor újabb „leletként” megint kaptam egy bekeretezett családi tablót, amelyről több személy már ismerős volt albumbéli fényképük alapján. Együtt azonban még nem láttam őket. A komoly szakállas öregúrról kiderült, hogy egy népes család feje, „mellesleg” a dédnagyapám. Az albumban addig magányos hölgyek, urak némelyikéről pedig, akik a komoly öregurat körülveszik, hogy testvérek. Más képekről ezek a nagynénik és nagybácsik már a férjükkel, feleségükkel üdvözölnek. Az album feléledt, már nem volt néma és konok, már mesélt lakóiról. Szép lassan már nem csak egy album volt. Észre sem vettem, de már apai nagyanyám családjának tagjai vettek körül. Értelmet kaptak, alakot öltöttek a levelek, anyakönyvek nevei, eseményei, a képeslapok, borítékok cirkalmas betűiről már felismertem, melyikük keze nyomát viselik. Családok, sorsok, remények, csalódások, százegynéhány év eseményei elevenedtek fel, ahogy egyre többet és többet meséltek magukról, világukról albumom lakói. Brader, Wittek, Risnar, Tiszauer, Domján, Wölfel, Weidl. Németajkúak, magyarok, akiknek füle egyformán érti, szíve egyformán érzi, mind a németet, mind a magyart. Akik hol Kőszeg, hol Güns néven említik szülőhelyüket. Egy vérré olvadva sorakoznak mind az albumban a fotográfiákon, mind az anyakönyvekben, mind pedig bennem, fiamban és immár az unokámban is. Nagyon jól van ez így!
 
Néhányuk azonban még ismeretlen számomra, ők még őrzik titkukat. Róluk csak azt tudom, hogy összetartozunk, és azt, hogy sok türelemmel, kitartással egyszer majd ők is ”szóra bírhatók” lesznek. Még nem jött el az ideje, még nem érdemeltem ki, hogy megajándékozzanak történetükkel. Lehet, hogy ismét társamul szegődik a szerencse, mint akkor is, amikor egy családi tabló törött üveglapjának kicserélését határoztam el. A megsárgult, repedezett kartonborító eltávolításakor a fénykép mögül nagy meglepetésemre és örömömre egy gót betűs szép rajzolatú konfirmációs emléklap hullott ki. Soha nem fog kiderülni, hogy ki és mikor és miért döntött úgy, hogy a kép mögött legyen ez az emléklap. A családi fotó 1908. augusztus 5-én készült nagymama húgának, Brader Amália nagynéninek a „snájdig” pödrött bajuszú Rudolf Wittekkel történt házasságkötése alkalmából, míg az emléklap, arról tudósít, hogy Brader Róza nagymama nővére, Brader Pauline Kőszegen, az evangélikus templomban Isidor Michaelis lelkész úr és a Mindenható színe előtt 1891. március 26-án konfirmációs fogadalmat tett.
Megannyi történetet elevenít fel a sokat látott, a történelem viharai során néha „bujkálni, rejtőzködni” kényszerült rézveretes, díszeit vesztett, megkopott fotóalbum. Nagy gonddal és szeretettel óvott lakói közül néhányan kicserélődtek, néhányan elvesztek, hasonlóan, ahogy az életben is történnek a dolgok.
 

A műtermek - vagy, ahogy akkoriban hívták őket, a fényírdák - sejtelmes félhomályában, a magnéziumégő felvillanó fényében kíváncsian lencsébe néző gondosan beállított pózba merevedett egykori gyerekek, fiúk és lányok, feleségek és férjek közül aztán volt, aki örökre fiatal maradt, és volt, akiből szülő, majd nagyszülő is lehetett. Lapozgatom az albumot, és tudom, hogy közülük a legfiatalabb is már több mint fél évszázada egy másik világba költözött. Voltak, akiknek megadatott család, boldogság, élhető élet; volt, akikhez nem volt mindig kegyes a szeszélyes sors. Most mind itt vannak velem, körülvesznek, és újra éljük az életüket azáltal, hogy felidézik bennem rég letűnt világukat. Hálás vagyok érte nekik, hálás vagyok Nagymamának, hogy az album kötelékével egyben tartotta családjának tagjait. Édesapám ajándékát, ezt a nehéz, néha szomorú, de mégis tanulságos, sok örömet adó terhet szívesen viszem tovább, hogy egy napon majd én is továbbadhassam.


 

Most, hogy becsukom az albumot, és féltő gonddal visszateszem a helyére, nagy békesség tölt el. Csak néhány óra telt el, mégis több mint száz évet éltem meg családom egyik ágának néhány személyével. Öt generációt ölel át az album, amíg a számbavétel során eljutok magamhoz: amikor már én következem a sorban. Ha erre gondolok, örömmel tölt el, hogy már utánam is sorakozik két generáció, akik remélem, hogy vérükben, testben és lélekben is tovább viszik az elődök örökségét. Becsukom az albumot, és tudom, hogy egy más alkalommal majd egy másikat és megint másikat veszek kézbe. Az azokban „élők” történeteire is sort kell még kerítenem. Tartozom nekik és magamnak is ezzel. Vannak, akikét már hallom, másokéra még várnom kell. A több száz fénykép jó helyen van, dobozokban, borítékokban rendszerezve várják, hogy megtaláljam hozzájuk azt a belső, hangtalan hangot, amelyet csak az fog fel, az hall meg, aki nagyon sok türelemmel, és nagy-nagy szeretettel próbálgatja a képzeletbeli kulcsot a családtörténet zárjába illeszteni.

Temesvári Jenő

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Anglia 2010 - Galériák

2010.08.16. 13:53 :: temesvarijeno

Londoni városképek >>>Temesvári Jenő Londonban >>>
London Eye >>>Buszok, taxik, egyebek >>>
Brooklands >>>Elkapott pillanatok >>>
Fairford >>> Farnborough >>>
London Heathrow >>>Spotter >>>
  
 LONDONI PILLANATKÉPEK REPÜLÉSSEL FŰSZEREZVE >>>

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Londoni pillanatképek repüléssel fűszerezve

2010.08.05. 01:06 :: temesvarijeno

Előttünk - sok másokkal egyetemben - minden bizonnyal megfordult Angolhon fővárosában az alábbi kuplé szerzője is. Megfigyelése némely esetben korrekt, pontos, más esetben erősen vitatható. Alábbi megállapítása, miszerint:

„Londonban hej, van számos utca és minden utcán van sarok
És minden sarkon vannak házak és minden házon ablakok.” 

-  éles szemre vall, azzal maradéktalanul egyet kell értenünk, hasonlót tapasztaltunk mi is. Másrészt: a dalban szereplő Bowis Street-en ugyan nem jártunk - bár ki tudja, talán csak nem figyeltünk -,  mégis úgy általában  elmondható, hogy az említett rózsaszálak  sajnos elég lófejűek és fogúak (némelyik nagy eséllyel indulhatna az epsomi derbyn is), lapos mellűek, formátlanok. Úgyhogy Bob úrfinak nagy szerencséje volt, vagy rendesen be-whiskyzett már korán reggel, ha meglelte amaz legszebb rózsaszálat. Ezen megállapítását őszinte sajnálatunkra nem tudjuk megerősíteni.

Nos, ezek előrebocsátása után röviden néhány benyomás: Először is nem volt benyomás, csak sűrű program és vágtatás reggeltől-estig. Szerettünk volna kihasználni minden percet, mert a magunkfajta ugye nem hetente jár Albionban.

Az angliai kiruccanás terve már áprilisban körvonalazódott, azon vágyak mentén, hogy Péter fiam egy gazdagnak ígérkező repülőprogramot szeretett volna abszolválni, én pedig Londont szerettem volna megismerni, már amennyire ez néhány nap alatt lehetséges. Variáltunk is ennek megfelelően a légitársaságok kínálata között, mígnem mindent figyelembe véve a British Airwais-ét találtuk a legelőnyösebbnek a versenyben még szereplő Lufthansa és Malév ajánlattal szemben.

A felhők alatt a La Manche csatorna bújik meg, mindössze ennyit láttuk belőle a British Airways Airbus A320-as gépének ablakából

A repülés, mint mindig, most is nagy élmény volt, különösen, mert nem charterrel, hanem a BA bőrüléses, kényelmes menetrend szerinti járatán utaztunk oda-vissza. Menetrend csak miheztartás végett van, viszonyítási alap, hogy mennyit fogunk késni. Európa felett felhőtlen ég, alattunk városok, mezők, erdők, utak - ki gépen száll fölé, annak térkép e táj -, csak a fejünk feletti lcd-ről tudjuk, hol járunk). A La Manche Csatorna szemérmesen tejfölbe burkolózik, London felett zivatar, várakozás a leszállási besoroláshoz. A világ minden részéről a Heathrow-ra érkező gépek átlagban 20-30 mp-ént landolnak, hasonló ütemű a másik pályán a felszállás is. És Londonnak van még másik négy polgári repülőtere is! A késés tehát egyáltalán nem meglepő. Az 5-ös terminálból kikeveredni egy nagy kaland, ha nincs helyismereted, nem tudsz angolul, vége. Terminálból is van itt még ezen kívül is négy. Szerencsés vagyok, nyugodtan hátra dőlhetek, mert Péter nagyon otthon van nyelvi és helyismereti téren. Így is rámegy egy óra, mire a beléptetésre váró embertömegen túljutunk. Bőröndünk is szédülhet már a futószalagon, annyit kering, amíg ránk vár. 

Az üveg-fém csoda neve Heathrow Terminal 5. Már az első benyomás is nagyon impresszív volt, hiszen Európa legmodernebb repülőtéri termináljába érkeztünk meg

Mindenütt hinduk, afrikaiak, ázsiaiak, itt elsőre úgy tűnik, mi vagyunk kisebbségben. Londoni szállodánk a reptér mellett van, így a megérkezés csak 3/4 óra metrózást és buszozást jelent. Igaz, közben aktiváljuk Hoyster kártyáinkat is, melyekkel aztán fejenként 35 fontért nyolc napig gondtalanul metrózunk, buszozunk szerte Londonban. A landoló gépek karnyújtásnyira repülnek el szobánk ablaka előtt olyannyira, hogy a fürdőszoba tükörben is látom őket borotválkozás közben. Programunk két csoportra osztható: majdnem fele repülőnapi, repülőmúzeumi, a többi London. Aztán elkezdődik a nagy menetelés. Hogy kihasználjuk az időt, korán reggeltől késő estig úton és talpon vagyunk. A svédasztalos bőséges reggeli megalapozza a muníciót kalóriában, már csak akarat, kitartás kell a feszített tempóhoz. Először a repülés szekcióról néhány gondolat: A repülős programokhoz a Forgó Travel Utazási Iroda szervezését és buszát vettük igénybe, ennek megfelelően három napig Reading városa azon belül is a nagyon elegáns Novotel Hotel volt otthonunk. Innen utaztunk aztán a különböző helyszínekre.

 
Elsőként a Brooklands Múzeum-ot látogattuk meg, amely valóban olyan varázslatos, ahogy a katalógus hirdeti. A légi és földi közlekedés szerelmeseinek Mekkája. Rendkívüli hagyománytisztelet, gazdag kiállítási anyag, gondos rendezés és bemutatás jellemzi. Itt nemcsak repülőgépek, hanem ritka versenyautók, motorkerékpárok, versenykerékpárok, legendás versenyzők, legendás gépei láthatók gazdag választékban. A tárgyi emlékek időben átfogják a légi és földi közlekedés jelentősebb állomásainak történetét a  hőskortól napjainkig. A szabadtéren kiállított repülőgépeken a hangárakban, csarnokokban, rendkívül udvarias, szakmailag felkészült hölgyek és urak segítenek az eligazodásban. Készségesen kalauzolják, és szemmel láthatóan nagyon megbecsülik az érdeklődő látogatót. A javító-és restauráló műhelyekben idősebb szakemberek irányítása mellett önkéntes fiatalok dolgoznak a felújításra váró légi és földi járműveken. Nincs hiány sem emberi, sem a tárgyi utánpótlásban. Úgy tűnik, anyagiakban sem. Példás rend és nagy elkötelezettség érződik mindenütt és mindenkin. Mindezt látva hazai viszonyainkra, szegényes kollekcióinkra, pénztelenségünkre gondolva, elszorul az ember szíve. Sajnos nemcsak e vonatkozásban. Általában jellemző, hogy nem becsültük, becsüljük meg azt a keveset sem, amink maradt, pedig még mindig bőven vannak, lennének értékeink. Ez a felismerés itt  talán még fájóbb, mint egyébként. Vegyes érzelmekkel távozunk, és arról nem az angolok tehetnek!
 

Péter és Szálem az ománi légierő C-130 Hercules szállítógépe előtt. Országimázs építésből jelesre vizsgáztak a RIAT jordániai és ománi résztvevői

A Farnborough-i és a Fairford-i (Swindon) légi bemutatók és repülőnapok hihetetlen látványosságok. Egy-egy nap valóban csak arra elég, hogy némi képet kapjon az érdeklődő a kiállított több száz különböző rendeltetésű és típusú repülőgépről. A több órán keresztül tartó ritkán vagy még soha nem látott légi bemutatók, a fülszaggató hangorkán különleges élmény a hozzá nem értő számára is. Nem véletlen, hogy több százezer nézőt, laikust és szakembert egyaránt vonzanak. Érdekes kettősség, hogy míg előbbi döntően a nagyközönség számára szerveződik, a másik inkább üzleti jellegű. A közönség ott rövidnadrágos, pólós, emitt öltönyös, nyakkendős, lakkcipős. Előbbin hamburger, távcső, fényképezőgép van a kezekben, utóbbin inkább laptop. Amíg ott több milliót költenek egy nap evésre, ivásra, szuvenírekre, itt milliárdos üzletek köttetnek. Az arab olajállamok tucatjával, más országok szerényebb lehetőségeik szerint vásárolnak itt katonai és polgári gépeket egyaránt, melyek darabja akár 200 millió $ is lehet. Mi persze itt sem képviseltetjük magunkat sem kiállítóhellyel, sem bemutató géppel, pedig jó lehetőség lenne arra, hogy tudjanak rólunk, megismerjenek minket. Süketek, hülyék vagyunk, azt hisszük majd megkeresnek minket. Egy fenét, csak a jobban tájékozottaknak dereng valami a nevünk hallatán. Litvánok, oroszok vannak, láttam lengyel, német, talán cseh gépet is. Általában itt van mindenki, aki számít, aki ad magára valamit is, mi nem vagyunk köztük se itt se másutt. Ismét nagy csalódás, keserű felismerés ez számunkra. Lesz még ilyen több is. Itt jut eszembe a londoni szállodánk melletti lerobbant vegyesbolt turbános, nem túl nett hindu boltosa. Vettünk nála egy palack ásványvizet, miközben angolul megérdeklődte Pétertől, honnan jöttünk. Ki tudja miért, ránézésre lengyelnek saccolt minket. Megtudván, hogy magyarok vagyunk, mosolyogva közölte velünk távozáskor, hogy "Szpasziba". Mérgemben magyarul elküldtem őt a hindusztáni édesanyjába, amin szintén mosolygott, gyanítom fogalma sem volt róla, honnan kerülnek ide, és kik azok a magyarok. Máig sem tudom, kit utálok jobban: őt vagy magunkat. Egyébként voltunk már szlovákok is, minden, csak magyar nem, az még sohasem voltunk! Különben a koszos boltja egyebek mellett tele volt kommersz lengyel vodkával és cukorkával. Ki tudja honnan szerezte be.
 

Német pilóták korhű egyenruhában az angliai légi csata kiállításon

A RIAT idei Fairford-i programjával egyúttal megemlékezett és fejet hajtott az angliai csata 70. évfordulója előtt is. Korhű installáció mutatta be a német bombázások és pusztítások miatti megpróbáltatásokat és áldozatvállalást, a ragyogó kék égen pedig immár a begyógyult sebeket, a megbékélést jelképezve együtt repültek a restaurált német felségjelű Messerschmitt, és az angol Hurrican, Spitfire vadászok, Lancaster bombázó. A tömeg egy percre elcsendesedett, csak a veterán gépek dörgő motorjai hallatszottak. Jellemző az angolok felfogására, hogy a milliónyi repülős vonatkozású emléktárgyat, makettet árusító sátorrengeteg között volt olyan is, amelyik egyebek mellett horogkeresztes zászlót, Hitler-fejes pólót is kínált. Megtűrték, elfogadták. Egyébként a vevők rá sem hederítettek ezekre. Az Üdvhadsereg sátránál lényegesen nagyobb volt az érdeklődés, szívesen segítik és támogatják a veteránoknak gyűjtő aktivistákat. Érezhetően ápolják és becsülik háborús emlékeiket, és tudják, hogy az adományok nemes, jó célt szolgálnak, eljutnak rendeltetési helyükre. A másik nagy élmény a britek büszkesége, a közadakozásból újra repülőképes állapotba hozott Vulcan bombázó repülése volt számomra. A Falkland-i háború óta ez a gép ikon Angliában. Bemutató repülése osztatlan sikert aratott. Péter már több RIAT-on vett részt Fairford-ban, csalódott ezúttal is csak a szűkre szabott idő miatt volt. Hogy ő mit látott és örökített meg, azt elárulja honlapja.
 

Farnborough az "öltönyösök" világa

A Farborough-i repülőnap, mint már volt róla szó, teljesen más. Eleve úgy kezdődik, hogy minden látogatónak regisztráltatnia kell magát. A regisztrációt nem a magyar okmányiroda bonyolítja. A jegy mellé adott lapot rövid úton ki lehet tölteni, ez alapján pedig mintegy kétperces „ügyintézést” követően a mosolygó ügyintéző az ember kezébe nyomja egy nyakba akasztható tokban a plasztik kártyát, melyen a látogató személyi adatai szerepelnek. A belépés után irdatlan szárnyak és függőleges vezérsík fogadják az embert. A szem elsőre be sem fogja a teljes képet, ami nem más, mint egy, - mit egy, a legújabb csoda -, az A-380-as hihetetlen méretű sziluettje. Törpe az ember, ahogy elhalad alatta, mellette. A hatás majd még fokozódik, ugyanis bemutatót repülni is láttuk. Helyesebben bámultuk. Látható volt a Boeing évek óta várt 787-ese is, és még rengeteg más bemutató, illetve piacszerzési céllal kiállított mindenféle funkciójú polgári és katonai gépe egyaránt. Számomra azért itt is az Egyesült Arab Emírségek Etihad Airways gépe volt a desszert valószínűtlenül finom halványarany festésével. Sokan megálltak megcsodálni, ilyen közelről egyébként ez csak keveseknek adatik meg. Repülni vele még kevesebbeknek. Fairfordban ugyanilyen kuriózum volt látni a jordániai és az ománi C-130-as teherszállítót is. Péter, aki nem rajong érte, ha fotózzák, mindkét alkalommal készségesnek mutatkozott, mitőbb kérte, hogy örökítsem meg a pillanatot. A programot itt is légi bemutató zárta, nívós, gondosan összeállított repertoárral. Mit mondjak, nagyon elfáradtunk a nap végére. Megtört, fáradt tekintettel néztük útban London felé a vidéki Anglia takaros, jellegzetes vörös vagy fehér téglából épült békés jólétet árasztó udvarházait, az évszázadok óta gondosan ápolt és nyírt pázsitjait. Shakespeare idejében is így nézhetett ki errefelé a világ.
 

Londoni jellegzetességek: emeletes busz és piros telefonfülke

London egy más világ. Jó ez így, hogy változatos a programunk, bár a repülők Londonban is velünk vannak lépten-nyomon. Péter fényképezi őket rendületlenül a szálló mellett, fölött, az emeletes busz felső szintjéről, utcán, és a Themzén hajózva is. Hát van is mit, százával röpködnek. Egy nap annyit látunk, mint talán Ferihegyen egy év alatt. A választékról nem is beszélve. De előreszaladtam, mert a nap ott kezdődik, hogy bebuszozunk a Heathrow 1-2-3-as termináljáig. Jön a piros emeletes, ha nem intesz neki meg sem áll. A sofőr lehet hindu, afrikai, ritkán angol. A hindu mindig turbános és szakállas. Lehet, hogy szikh, csak mi vagyunk buták. Vagy Bhután, olyan is van, bizonyára onnan is jöttek sorsukon jobbítani akarván. Na, mindegy. Az utazóközönség e helyütt döntően indiai, mindenféle ázsiai, de akad fekete is jócskán. És fehér is. Ha nem, ott vagyunk mi, kíváncsi, ábrándos, szomorú szemű magyarok. Utazunk békésen 8-10 megállót. A metró úgy emlékszem hat vonalas, elérhető vele egész London, amely mellesleg tízmilliós bábeli forgatag. Nehéz megszokni, talán nem is lehet ezt az örökké hömpölygő, irdatlan sokszínű emberáradatot. Általában 3/4-1 óra alatt berepít minket a belvárosba, mondjuk a Piccadiliig. Az utazóközönség a világ minden tájáról verbuválódik. Ül egymás mellett japán, spanyol, afrikai, kínai, fehér, nő és férfi, rengeteg fiatal. Arcok, ruhák, viseletek kavalkádja. Japán turista családjának sikítozik fülhangon, négerek olvasnak angol regényt, metróújságot. Hinduk mobiloznak, vagy szunyókálnak öltönyben, száriban, turbánosan vagy a nélkül. Arab nők talpig "elfüggönyözve" feketében a fullasztó melegben.

 

      Fekete-fehér sokszínűség

Ugyanakkor szembetűnő a figyelmesség, a tolerancia. A legkisebb véletlen lökdösődést is többszörös sorry követi, és ezt úgy is gondolják. Megférnek egymással. Utcán ámulatba ejtett, amikor az elegáns öltözetű fehér vezető luxuskocsijából előzékenyen intett a négernek, vagy turbános hindunak, hogy keljen át a zebrán. Mintha nálunk a bőrfejű tenné ezt a cigánnyal. Ott ez napi gyakorlat. Persze a megbecsülés, elfogadás alapja lehet az is, hogy a bevándorlók dolgoznak, mindegyik igyekszik lendíteni a sorsán, próbál mielőbb beilleszkedni, valamilyen egzisztenciát teremteni magának és családjának. A hinduk általában boltosok, eladók, buszvezetők, taxisok, a nők gyorsbüfékben takarítanak. Láttunk afrikaiakat biztonsági őrként, szemétszállító autón, sofőrként és toronyház építkezésen is. Az ázsiaiak inkább szállodákban helyezkednek el. A bankokból, hivatalokból késő délután kiözönlő tisztviselők közt is minden náció megtalálható. Persze ezek kiragadott, csak általam megfigyelt megállapítások. Egy azonban biztos: nem a segélyre várnak. Nagy felismerés ez is. Talán nálunk is megoldana néhány problémát, ha ilyetén formán szabályoznák a megélhetést, a közteherviselést, az egymás elfogadását.

Csak eszembe jut, amikor hallva magyar beszédünket, hozzánk csapódott a Tower Bridge-nél egy 21 éves srác, aki két éve van kint, séfnek képzi magát. Péternek elmondta, hogy él, mennyit dolgozik, mennyit keres. Azzal kezdte, hogy befizet havonta 300 Pounds adót, mert ez így természetes. Csak ezután jöhet a lakásrezsi, szórakozás, spórolás stb. Sokat dolgozik, nap, mint nap helyt kell állni, de kiszámítható az élete, tud tervezni, és tervez is. Hogy hazajön, az nem szerepel a tervei között. Ezen valahogy nem csodálkoztunk ott sem, - itthon még kevésbé -, csak kicsit megint megkeseredett a szánk íze. Anglia számtalan nemzet fiának, lányának otthont, megélhetést ad, mink magunkat is elüldözzük, ellehetetlenítjük. 
 

A Piccadilly Circus-on mindig pezseg az élet

Fotótéma akadt bőven

No, azért más is volt. Bejártuk a várost gyalog, megnéztünk minden "kötelező" nevezetességet, ahogy illik, némelyikhez többször is visszakeveredtünk. Nem bántuk. Angol viszonyokhoz képest kánikula volt, fogyott az ásványvíz, a turisták tömege palackokat szorongatott. Tele voltak a gyorsbüfék, minden múzeum, templom előtt sorok kígyóztak. A hidakon emberáradat, skót dudás, millió piros emeletes busz, színes taxik, a Themzén kirándulóhajók, katamaránok. Westminster, Big Ben, Trocadero, Nelson tér, Szt. Pál székesegyház, mozdulatlan lovas őrség, emlékművek, Buckingham palota, Oxford Street, néha már szédültem. A csendes kis utcákban hangulatos vendéglők, számtalan fajta csapolt sör - néhányat én is magamévá tettem -, köztük egyet a Shelock Holmes-hoz címzett, kívül-belül elragadó hangulatú kocsmában. Még egy megfigyelés: attól, hogy nevezetesebb helyen fogyasztasz, nem jelent egyben kirívó árat is. A 3.60-as sör Holmes vendéglőjében - ami repi hely - legfeljebb 4 font. Gusztusos, füles korsóban, szinte hab nélkül. Hamar rájövünk, hogy London nem a Balaton, vagy egy pesti vendéglőnek álcázott rablótanya, udvariatlan, nyegle személyzettel, netán a Centrál söröző Kanizsán, - ha még megvan. A felismerés okán jobb a hangulatunk is, és ezúttal nemcsak a sör miatt. Kávét, capuccino-t csak olasz kávéházban szabad inni. Az angolok a teához bizonyosan értenek - volt is a reggelinél vagy tíz féle filter és az elmaradhatatlan vízforraló -, de a kávéhoz nem értenek. A habos, forró Starbucks coffee új erőt adott a rövid szusszanások alatt a további meneteléshez.

A számtalan városnéző busz egyike

Parlament

A gyaloglást már nem bírva buszos városnézésre adtuk a fejünket. A jegy 24 órás időtartamra érvényes, tetszőlegesen megszakítható. 25 font az ára, ami ezért a szolgáltatásért és élményért korrekt. A piros, nyitott emeletesen már a levegő is járt, hűsítette izzadt pólónkat, a látvány pedig egy másik Londont ígért. Órákig buszoztunk, legalább háromszor keresztül-kasul járva a város belső kerületeit, a Themzét átívelő hidakon át, oda-vissza. Fényképeztünk mindent, ugyanazt többször is, a látvánnyal, a délutáni nyüzsgő, lüktető Londonnal nem lehet betelni. Az érkező utasszállítók a város felett itt már ereszkednek Péter nagy megelégedésére. A jegy tartalmaz egy sétahajózásos programot is. Először gondoltuk elég belőle egy óra, aztán ahogy a buszon, a hajón is leragadtunk. lett belőle  három óra le a Themzén egész Greenwich-ig. A városkép, a New York felhőkarcolóit kicsiben idéző bank-és üzleti negyed örök élmény marad. Megint este tíz lett, mire "haza" metróztunk. Hát valahogy így teltek a napok.
 

London Eye

Az általunk látottak csúcsa talán a London Eye. Már az első nap fényképeztem, bámultam ezt a biciklikereket formázó monstrumot. Egyre érlelődött a gondolat és a vágy, hogy a nélkül nem jövünk haza, hogy ne lássuk az óriáskerék csúcsán néhány percre megpihenő kabinból is a panorámát. Aki nem látta nem tudja, milyen. Nagy élmény volt, elkísér, míg élek. Az utolsó este még végigsétáltunk a belvárosi Themze parton, raktározgattuk szemünkben és szívünkben az emlékeket. A hullámokon ringatózó Belfast cirkáló - mögötte a Tower Bridge-el, újra néhány percnyi megállásra késztetett. Kissé továbbmenve az öntöttvas íves tetőzetű árkádsoron lévő teraszos kávézóban már jártunk. Különös hangulata megfogott minket, ezért egy gőzölgő, habos kávé mellett itt búcsúztunk el a várostól és az elmúlt nyolc naptól. Néztük a zajos, önfeledt, egymást fényképező turistahadat, a bámészkodó sétálókat, a kávézókban beszélgető párokat. Jó érzés volt nyugtázni, hogy mi is részei vagyunk mindennek. A szállóban a sztékhez még dukált az ír almasör, aztán az ablak előtt elhúzó, landoló gépek megszűrt sivító hajtóműhangjai, ahogy egyre halkultak, meghozták az éjszakai utasokat, számunkra pedig a jótékony álmot.
 

Gyakori vendégek voltunk a különféle - leginkább olasz - kávézókban

Eljött az utolsó reggel. Amíg lezárható állapotba gyötörtem tekintélyes méretű utazótáskánkat, addig Péter még gyarapította utasszállító gyűjteményét, szorgalmasan emelgetve a nehéz teleobjektívet a szálló mellett már az első napon felfedezett „leshelyén”. Jött a 110-es busz, lemozgólépcsőztünk metróperonra. Fél óra múlva újra megcsodáltuk a futurisztikus 5-ös terminált, aztán becsekkoltunk. A gép - ezúttal egy hosszabb törzsű 321-es - majd egy órát araszolt a gurulóúton, mire megkapta a húsz másodperces felszállási időrését. Dörgő hangorkánnal és irdatlan lendülettel húzott fel a magasba, rögtön kifordulva a pálya fölül, hogy helyet adjon a közvetlenül utánunk startolónak.  Rövidesen felhőkbe burkolóztunk, a csatorna most is rejtve maradt a szemünk elől. Európa felett megint derűs, bárányfelhős volt az ég, Budapest borúsan, zivatarral fogadott. Talán, hogy figyelmeztessen arra, vége az álomnak, ideje felébredni, visszatérni a számunkra rendelt valóságba. Mert távolról nézve itthoni dolgaink óhatatlanul más fénybe kerülnek, sok új gondolat születik meg, sok minden pedig végérvényesen átrendeződik bennünk. London, Anglia már csak emlék. Ismét igazolódik hogy az utazás célja nem a kitűzött végcél, hanem az utazás maga. Az emlékek megkeresik helyüket gondolatainkban, szívünkben a többi emlék mellett. Ha majd új utak, új emlékek születnek, a már meglévők azoknak is helyet adnak, valahogy úgy, ahogy a londoni metrón elfér egymás mellett békés összhangban annyi különböző világ. Remélem így lesz.
 
Temesvári Jenő

A beszámolóhoz tartozó galériák ide kattintva érhetők el >>>

Az élményekben gazdag utazásért, a szakértő idegenvezetésért, a nyelvi nehézségek kiküszöböléséért köszönettel tartozom Péter fiamnak, egyben útitársamnak.
Szállodaszobáink foglalását, a repülőprogramokra történő utazásunkat a Forgó Travel Utazási Iroda szervezte és bonyolította, köszönet érte. www.forgotravel.hu
A repülőnapokról és repülőprogramokról, egyáltalán az angliai spotterkedésről bővebb galéria található fiam honlapján, melyet ajánlok a téma iránt érdeklődők figyelmébe. http://spotter.blog.hu/

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Az emlékezés bankjegyei

2010.06.14. 09:38 :: temesvarijeno

A numizmatikus, vagy szerényebben fogalmazva éremgyűjtő megunhatatlan foglalatossága, hogy újra és újra kézbe veszi gyűjteménye darabjait. Az érméknek, bankjegyeknek sorsa van, csakúgy, mint az embereknek. Vannak köztük szerencsések, melyek számtalan évet átvészeltek sértetlenül, és vannak „viharvertek”. Eltűnődik azon, hogy egy-egy darab hány kézben megfordulva, mikor is került hozzá. Szemügyre veszi állapotukat, rendezgeti őket, miközben új „felfedezéseket” tesz. Felkelti érdeklődését, új értelmet kap egy-egy motívum, sorszám, pecsét, melynek addig nem tulajdonított jelentőséget, nem figyelt fel rájuk. Örökös kíváncsisága arra sarkallja, hogy utána nézzen, meglévő ismereteit kibővítse. Észre sem veszi, hogy foglalatossága történelmi, földrajzi stúdiumokká alakul át. Mondhatni: kedvtelésből tanul. Az érmék, bankjegyek a figyelmes szemlélőnek „mesélni kezdenek”.
Ezúttal egy japán bankjegy mondja el történetét, melyhez kanadai „társainak” is lesz hozzáfűznivalója. 

Az 1942-es kiadású 50 Sen-es bankjegy a figyelmes szemlélőnek azonnal szemet szúr rusztikus, egyben egzotikus előoldali megjelenésével, rikító vörös bélyegzőjével és sorozatszámával. Hátoldalán a Hokkaidóban magasodó Asahi hegy látható. Régi lakója már gyűjteményemnek, eddig mégsem tartotta fontosnak, hogy felhívja magára a figyelmet. Most sem ő tolakodott. Japán templomok, emlékhelyek tanulmányozása közben „ugrott be”, hogy ilyen érdekes épületet mintha már láttam volna bankjegyen is. Kis keresgélés után megtaláltam! A furcsa épület, előtte a kapuval csak ismerős volt, semmi sem jutott róla eszembe. Na, lássuk; miért tartották érdemesnek a Távol-keleti országban, háborús években pont ezt a motívumot arra, hogy bankjegyen is szerepeltessék?  Rövid keresgélés után már a nevét is tudtam. Yasukuni Shrine!
A Yasukuni a háborúban elesettek emlékcsarnoka. A minden háborúban elesetteké. Tokióban az Obon - a halottak ünnepe idején - és egész éven át több millió látogatót vonz, többet, mint bármely más emlékhely. A szentélyt Meiji császár alapította 1869-ben. Róla e helyütt azt kell tudni, hogy a nevével fémjelzett restauráció során 1868-tól folyamatosan felszámolta Japán 1641 óta tartó elszigeteltségét a külvilágtól, egyben véget vetett a sógunok feudális uralmának.

 

A japán szemlélet- és gondolkodásmód, a japán lélek sajátosságára utal az a megállapítás, mi szerint: Napóleon az európaiak szemében Szent Ilonáig hős. A japánok szemében utána válik igazán azzá! A nagyságukban elbukó és épp ezért felmagasztalt hősök csarnoka Japánban igen népes. A császárért meghaltak lelke kamivá (istenség) vált, és ezeket a kamikat szimbolikusan feljegyezték a szentélyben található Istenségek Listájára. A bejegyzést követően ezen lelkek állandó lakóhelye lett a Yasukuni szentély. A shinto szentélyekben általában minden istenség önálló helyet foglal el, itt azonban az összes kaminak jut egyetlen hely. Pedig az itt lakó kamik sokan vannak. A későbbiek folyamán ugyanis már mindazon lelkek is felkerültek a regisztráltak listájára, akik a szentély alapítását követő háborúkban - beleértve az orosz-japán, majd a két kínai-japán háborút, Korea illetve Mandzsúria megszállását, valamint a két világháborút is - az életüket áldozták a császárért, Japánért.

 

A listán nem csak katonák, de a háborús cselekményekbe belekényszerített civilek, nők és diákok is szerepelnek, és nem csak japánok, de külföldiek, főként őslakos tajvaniak és koreaiak is. Összesen majd két és fél millió istenségnek ad tehát otthont a Yasukuni szentély.
A szentélyhez tartozik egy múzeum is (Yuushuukan), ami a háborúknak állít emléket, de főként a II. világháborúra koncentrál, azon belül is inkább a hősi eseményekre, a kamikaze pilótákra, ugyanakkor megfeledkezik az elkövetett kegyetlenségek említéséről. Épp ezért a múzeumot - amit a szentéllyel együtt egy magánalapítvány működtet - rengeteg kritika is éri.

Talán a japánoknak valamikor a kínaiaktól átvett példája is közrejátszott abban, hogy más nemzeteknél is elterjedt az emlékezés, az áldozatok emléke előtti tisztelgés ilyetén hagyománya. Japán társához itt kapcsolódnak be, és mesélik tovább a történetet a kanadai érmék és bankjegyek. Az angolszász országok és szövetségeseik, Új-Zélandtól Kanadáig, hangsúlyosan a volt Brit Nemzetközösség tagállamai 1919 óta, minden év november 11-én pontban 11 órakor egyperces néma tiszteletadással adóznak a háborúban elesett katonák és polgári áldozatok emlékének annak okán, hogy 1918-ban ezen a napon ért véget hivatalosan az I. Világháború. Az emlékezés jeléül az emberek pipacsot viselnek ruhájukon, melynek hagyománya onnan ered, hogy az első világháborús belgiumi és franciaországi harcmezőket ilyen virágok borították. Magyarországon is emlékeznek ezen a napon. A koszorúzást az angol, ausztrál, dél-afrikai, francia, indiai, kanadai, lengyel és új-zélandi katonai temetőben tartják a szövetséges országok nagyköveteinek és katonai attaséinak részvételével.

Kanada története során mintegy másfélmillió katona szolgált különféle háborúkban, béketeremtő-békefenntartó missziókban és akciókban világszerte. Közülük 117 ezren áldozták életüket. Az Emlékezés Napja előtt a különböző anyagokból készült pipacs kitűzőket veteránok árulják idős és szegény sorsú katonák megsegítésére, valamint az őket támogató alapítványok támogatására.
 
A vérontást szimbolizáló vörös pipacsot egy kanadai katonatiszt, John McCrae versben örökítette meg 1915-ben.
 

In Flanders Fields

In Flanders fields the poppies blow
Between the crosses, row on row
That mark our place; and in the sky
The larks, still bravely singing, fly
Scarce heard amid the guns below.

We are the dead. Short days ago
We lived, felt dawn, saw sunset glow,
Loved and were loved, and now we lie
In Flanders fields.

Take up our quarrel with the foe;
To you, from failing hands, we throw
The torch; be yours to hold it high.
If ye break faith with us who die
We shall not sleep, though poppies grow
In Flanders fields.

 Flanders mezején

Flanders mezején pipacsok nőnek
Keresztjei közt egy temetőnek
Ez jelöli a mi helyünket; s bár fenn az égen
Még bátran szól a pacsirta ének
Lenn, az ágyúdörgésben nem hallod őket.

Mi vagyunk a halottak, kik pár napja még
Éltünk, elestünk, ragyogott ránk a naplemente
Szerettünk, szerettek minket s most itt a vég,
Flanders mezején.

Viaskodjatok Ti az ellenséggel;
Átadjuk a fáklyát elhaló kézzel;
Vigyétek Ti azt magasra tartva.
De ha hűtlenek lesztek hozzánk, mélyén a sírnak
Mi nem tudunk aludni, bár pipacsok nyílnak
Flanders mezején.

2008-ban az I. Világháború befejezésének 70-ik évfordulóján a Kanadai Nemzeti Bank 25 centes, valamint 1 dolláros emlékérmét bocsátott ki. Az ország szimbólumaként ismert juharlevél közepén is az emlékezés virága, a pipacs kapott helyet.
Az első alkalommal 2001-ben kibocsátott kanadai 10 dolláros bankjegy is a hősi halottak, a katonai, valamint polgári áldozatok előtt tiszteleg. Hátoldalán a már említett John McCrae vers két szakasza szerepel vörös pipacsoktól és fehér - a békét szimbolizáló - galamboktól övezve.
 
 

Képzeletben Japántól Kanadáig átszeltük a világot. A bemutatott érmék és bankjegyek ékes bizonyítékai a numizmatika sokszínűségének, kimeríthetetlen motívum- és gondolat gazdagságának. Mind a fém- mind a papír, újabban a már egyre jobban tért hódító műanyag (polymer) alapanyagú bankjegyek változatos, nívós megjelenési formát biztosítanak a tervezők, éremművészek elképzeléseinek.
Az esztétikai szépség mellett talán ismét bizonyságot nyer, hogy a bemutatott egykori és mai fizető eszközöknek tényleges névértékükön túlmenően egy sokkal nagyobb belső értékük is van, mégpedig az általuk megszerezhető újabb és újabb ismeretek megszerzésének lehetősége.

A bankjegyek és az érmék újra megszokott helyükön pihennek. Ha legközelebb újra lapozgatom albumaimat, rájuk pillantva, régi kedves ismerősként köszöntöm majd őket. Felidézem történetüket, amelyért hálás vagyok nekik. Szemem végigfut immár jól ismert rajzolatukon, és gondolatban fejet hajtok mindazokért, akikre emlékeztetnek, akiket soha nem szabad elfelejteni. 

 

Temesvári Jenő

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Üzen a múlt…

2010.06.06. 23:59 :: temesvarijeno

Családi fotók rendezgetése közben került kezembe néhai apósomat Gelsei (Kócza) István tizedest megörökítő néhány fénykép a II. Világháborúból. Ő azon szerencsés kevesek közé tartozott, akik megjárva a háború poklát, élve kerültek haza. Sorsa az egyszerű katonák tíz- és százezreinek története, akiket a világégés forgószele magával ragadott, akkor még egyikük által sem sejtve, hogy kihez lesz kegyes a sors, és kik lesznek azok, akiket még ma is könnyes szemmel emlegetnek szeretteik. Apósomnak megadatott, hogy hazai földben nyugszik, családtagjai vihetnek a sírjára virágot, gyújthatnak mécsest emlékére. Amikor emlékét megidézem, és ami hozzájuk köthető, röviden megfogalmazom, szeretnék fejet hajtani valamennyi itthon és messze, idegen földben nyugvó magyar katona emléke előtt.

Majd ötven évig egyáltalán nem volt tanácsos szóba hozni Magyarország szerepét, katonáinak sorsát a II. világháborút követően. A Horthy-korszak, benne a revíziós törekvések megítélése ma is megosztja a társadalmat - mint annyi más is -, abban azonban talán egyöntetű vélemény és igény alakult ki, hogy végre ismerjük meg azokat az eseményeket, amelyek máig hatnak, befolyásolják életünket, gondolkodásunkat, beidegződéseinket.
 

Ma már mindenütt kutathatók a szigorúan titkos levéltárak, számtalan katonai temetőt tárnak fel, és gondoznak végre már  Oroszországban, Ukrajnában, és Romániában is. Egyre több adat kerül elő a hadifogoly táborok működéséről, az évekig, vagy halálukig ott raboskodók kegyetlen sorsáról, tragédiájáról. Apósom megjárta a „frontot”, 1947 végén keveredett haza a fogságból. Alig maradt valami emlék katonaéletének kilenc keserves évéről. Ezt a néhány „emlékmorzsát” próbálom összerakni:

Kócza István 1915. január 5-én született Gelsén, Zala megyében. Szülei Kócza Pál és Zsohár Erzsébet földműves gazdálkodók voltak, adott volt, hogy ő is ezt folytatja. Iskoláiról nem maradt fenn adat. Valószínűleg 1938-ban sorozták be a Szombathelyi III. Hadtest alárendeltségébe tartozó 9. könnyű hadosztály (eredetileg: III. hadtest 9. gyalogdandár Nagykanizsa) 17. gyalogezred 17/I (nagykanizsai) zászlóaljába. A gyalogezred másik két zászlóalját (17/II (csáktornyai) és a 17/III (zalaegerszegi) zászlóalj képezte. A gyalogezred alkalmazásáról, bevetéseiről, a zászlóaljak szervezeti összetételéről nem sikerült érdemlegeset megtudnom, néhány információ azért ide kívánkozik:

A hadsereg - amelynek kötelékébe a 17. gyalogezred három zászlóalja is tartozott -, 1942. április 17. és június 27. között került kiszállításra, a keleti arcvonalra. A hadsereg kiegészítésénél az ország egész területéről egyenletesen hívtak be katonákat, az egyébként szokásos területi kiegészítés helyett. A Főparancsnokság törekedett arra is, hogy a legénységi állomány túlnyomó része a katonailag csekélyebb értékűnek tartott kor- és néposztályokból kerüljön ki (30-40 évesek, szegényparasztok, zsellérek). Az orosz tél beköszöntével a hiányosságok egyre súlyosabb problémákat okoztak. A téli felszerelés hiánya miatt sok volt a fagysérült, a hiányos táplálkozás és fűtés tömeges megbetegedésekhez vezetett. A németek minden meglévő szállítási kapacitást Sztálingrád ellátására vetettek be, a magyar hadsereghez szinte semmi nem érkezett. A takarmányhiány miatt a hadsereg belső ellátó hálózata is megbénult. A mínusz 30-40 fokos hideg és a felszerelésbeli hiányosságok harccselekmények nélkül is súlyos veszteségeket eredményeztek. A harcoló csapatok felváltására a magyar hadvezetés új alegységek kiküldését határozta el, azonban ezek megérkezése fegyver és felszerelés nélkül történt. A terv szerint a felváltandó csapatok adták volna át fegyverzetüket (beleértve az egyes katonák puskáit is) a helyükre érkezőknek. Egy feltöltött honvéd gyalogezred teljes létszáma 3161 fő volt, de csak 1851 lőfegyverrel rendelkezett. Ebből 13 páncéltörő fegyver (20 mm-es nehézpuska), vagyis az összes lőfegyver 0,7 százaléka.
Egy feltöltött honvéd gyalogzászlóalj teljes létszáma 820 fő volt, de csak 525 lőfegyverrel rendelkezett. Ebből mindössze 3 darab páncéltörő (20 mm-es nehézpuska), vagyis az összes lőfegyver 0,6 százaléka.
A hadsereg összlétszáma kiérkezéskor kb. 200 000 főt tett ki. Az 1942-es év folyamán össz vesztesége halottakban, sebesültekben és eltűntekben 33 763 fő volt.
Eléggé sokat sejtető, - hogy a hadtörténeti adatok szerint a 17. Gyalogezred mindhárom zászlóalja feloszlatásra, illetve leváltásra került 1942 végéig. A sort a nagykanizsai zászlóalj kezdte: 1942. augusztus végén oszlatták fel. A 17/II (csáktornyai) zászlóaljt a 3/I (székesfehérvári) zászlóalj, míg a 17/III (zalaegerszegi) zászlóaljt a 3/II (tatai) zászlóalj váltotta le 1942 végén. A három zászlóalj történetéről, veszteségeiről, a katonák sorsáról nem sikerült adatokat szerezni, az azonban fentiek alapján bizonyosnak látszik, hogy az 1943. januári 12-i nagy, megsemmisítő szovjet áttörést már nem kellett elszenvedniük.

A fennmaradt néhány fénykép és a két IGAZOLVÁNY nem ad lehetőséget semmiféle időrendi sorrendiség felállítására, ezért azok egymás utáni szerepeltetése önkényes.

 „Keletmagyarország és Erdély egy részének” visszacsatolásával kapcsolatos az első dokumentum: a M. KIR. 17. HONVÉD GYALOGEZRED I. zászlóalj visszamaradó különítmény fej- és körbélyegzőjével lepecsételt 45/1941. számú, Nagykanizsán 1941. JUN. 18-án kelt IGAZOLVÁNY-a Kócza István c. őrv. 1915. Gelse, Szülőanyja leánykori neve: Zsohár Erzsébet, Illetőségi hely: Gelse, részére „a Keletmagyarország és Erdély egy részének felszabadulása emlékére alapított Erdélyi Emlékérem viselésének jogosultságáról”. Aláírás: Perjés szds. Az igazolvány a PALLAS NYOMDA BUDAPEST formanyomtatványa.

A második bécsi döntést - német-olasz döntőbírói határozatot - (a bukaresti kormány maga kérte a tengelyhatalmak döntőbíráskodását Erdély ügyében) 1940. augusztus 30-án hozták meg. Ennek alapján 43 541 négyzetkilométernyi terület került vissza Magyarországhoz. Az igazolvány tanúsága szerint a bevonuló magyar katonai alakulatok soraiban ott menetelt Kócza István őrvezető is.

A következő dokumentum is egy igazolvány, melynek kiállítási dátuma jóval későbbi, mint amit dokumentál. Csak találgatni lehet az okát, magyarázatát adni nem tudom. 1938 őszén a müncheni négyhatalmi konferencia a szlovákiai magyar kisebbség ügyével nem foglalkozott, ugyanakkor Anglia és Franciaország lényegében elismerte a magyar követeléseket. Október 9-én megkezdődtek a tárgyalások Magyarország és Csehszlovákia között. A tárgyalások azonban nem vezettek eredményre, mivel a magyar delegáció - a müncheni egyezményben lefektetett alapelvekhez ragaszkodva -, az egész magyarlakta terület átadását kívánta, míg a csehszlovák delegáció a magyarlakta területének csak töredékéről volt hajlandó tárgyalni. Az első bécsi döntést követően (1938. november 2.) a német-olasz döntőbíróság a két állam közötti problémát a néprajzi tagozódás alapján oldotta meg és megállapította az új határvonalat. Ezzel Magyarország 12 400 négyzetkilométer nagyságú területet kapott vissza, s a dél-szlovákiai magyarlakta részeket mintegy egymilliónyi lakosával együtt visszacsatolták az anyaországhoz.
A dokumentum a M. KIR. 17. HONVÉD GYALOGEZRED I. ZÁSZLÓALJ PÓTKERET fej és körbélyegzővel ellátott 7027/1942. számú Nagykanizsán 1942. április 28-án kelt IGAZOLVÁNY Gelsei István tíz.(edes) 1915. Szülőanyja leánykori neve: Zsohár Erzsébet, részére „a Felvidék visszacsatolásának emlékére alapított emlékérem viselésének jogosultságára. Az igazolvány nem formanyomtatvány, hanem A5 méretű géppapír, a kornak megfelelő indigókék szalaggal előre gépelt, kézzel kitöltött. Az aláíró őrnagy nevét nem tudom azonosítani.
Nincs információ arra sem, hogy mikor és miért változtatta meg a nevét apósom a korábbi Kócza nevet Gelseire cserélve. A névváltoztatásra 1941 júniusa és 1942 áprilisa között került sor, amit igazol, hogy az előző igazolványt 1941. június 18-án Kócza István nevére állították ki. Megjegyzem, hogy apósom testvérei, illetve azok leszármazottai megtartották eredeti nevüket.
Sajnos már csak az igazolványok vannak meg, az idők során elkallódott emlékérmek helyett csak ugyanolyanokat tudok bemutatni gyűjteményemből. Csak remélni tudom, hogy apósom emlékérmei valaki más gyűjteményének szívet melengető, féltett darabjai.

A fényképekhez érve már végképp csak találgatásokra hagyatkozhatom. Apósom katona bajtársakkal talán eltávozáson, vagy rövid kimenőn, vidáman tekintenek a fényképezőgép lencséjébe. A másik képen hadikórház udvarán, többük hordágyon fekve, mások padon, széken ülve, szabályos öltözetben, vagy félmeztelenül, sokuk fején sapka. Ez a kép már nem sugároz annyi derűt. A következő egy csoportkép, itt mindenkin egyenruha van.  Feltűnő, hogy majd mindegyikük a lábán sérült. Vagy elfagyás? A fityulás ápolónővérek társaságában jobb a kedvük is, közelebb kerül az otthonhagyott asszony, kedves emléke. Aztán egy színezett (retusált) lovas kép, szabályos tartással, nyereghez előírásszerűen rögzített karddal. Egyik képről sem derül ki, hogy mikor és hol készült.
Gelsei István tizedes 1944. májusában Nagykanizsán tartózkodott, nem tudni, hogy sebesülése, vagy más okból történt leszerelése végett. 29 éves, katonaévekkel, frontszolgálattal, sebesüléssel a háta mögött. Talán nyugalmasabb jövőben bízik. Mindenesetre 1944. május 20-án megházasodik, felesége Horváth Julianna, házasságkötésükkor 23 éves. A mézeshetek egy hétig tartanak, az újdonsült férj ismét behívót kap. Feleségét és majd négy éves kisfiát majd csak 1948-ban látja viszont. 1944. június 1-én Románia területén esik fogságba.

Már csak egy okmány maradt hátra, egy Hatósági Bizonyítvány, melyet az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal állított ki 1991. augusztus 23-án az időközben elhunyt Gelsei István özvegyének. Mindenekelőtt „Az Országgyűlés határozatainak szellemében a Magyar Köztársaság Kormánya is megköveti Önt és hozzátartozóit, a személyes szabadságot korlátozó jogtalan sérelmeket okozó intézkedések miatt”. Egyben megállapítja, hogy a 3 év 92 nap azaz 1187 nap jogtalan fogva tartás miatt az özvegy részére a havi nyugdíj járandóságát 625Ft/hónap összeggel megemeli. Ez az összeg a korábban hatályos jogszabályok szerinti emelést is tartalmazza.
Mit lehet ehhez még hozzátenni? Talán annyit, hogy Gelsei István tizedes a szerencsés kevesek közé tartozik. Túlélte azt a poklot, amit csak kivételes szerencsével lehetett túlélni. Dolgozhatott, felnevelhette mind a négy gyermekét, még kapott néhány évtizedet a sorstól. Amikor emlékét felidéztem, egy olyan ember jelenik meg előttem, aki nem volt különleges, nem alkotott semmi maradandót „csak” életben maradt. Tette mindennapi dolgát tisztességesen, tette amit tett volna többszázezer katona társa is, ha esélyt kap az életre. Legyen a le nem élt, meg nem született életek előtti főhajtás ez a kis szubjektív visszaemlékezés.

Temesvári Jenő
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

Numizmatikai kirándulás az Antarktiszra

2010.05.23. 15:31 :: temesvarijeno

Így tavasz idején, a nyarat várva, talán nem tűnik szerencsés választásnak a kontinensek közül éppen a leghidegebbre utazni. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy nagyon kevesen mondhatják el; jártak már az örök hó és jég e birodalmában. Ez a kirándulás - a válságra való tekintettel - csupán virtuális lesz, cserébe viszont nem kell borsos utazási költséget fizetni, meleg holmikat sem kell a bőröndbe gyömöszölni. Nem kell törnünk a fejünket azon sem, hogy vajon melyik bankban tudunk antarktiszi pénzt váltani, ugyanis költőpénzre sem lesz szükségünk az út során. Annak ellenére, hogy Antarktisznak van „saját pénze”, azt mégsem tudjuk vásárlásra fordítani, több oknál fogva sem. Egyrészt nincs hol vásárolni, másrészt az antarktiszi pénzek igazából nem is pénzek, inkább olyan értékjegyek, amelyeket vissza lehet váltani. Sokan szívesen elfogadnák ugyan, de nincs olyan, aki - ha már rendelkezik vele -, kiadná azt a kezéből. Sőt, olyan sincs, aki a kibocsátónál a lejárat előtt visszakérné az ellenértékét. Ennek a ritka, rendkívül érdekes, bankjegy külalakú, mégsem bankjegynek eredünk most a nyomába, hogy megismerjük történetét, általa némi bepillantást nyerhessünk az Antarktisz életébe is.

Mindenekelőtt tekintsük át, mit is tudunk, mit kellene tudnunk földrajzi tanulmányaink alapján erről a sajátos státuszú földrészről. Annak ellenére, hogy geomorfológiai - földtörténeti - múltja azonos a többi földrészével, meghódítása, megismerése alig több mint száz éves múltra tekint vissza, és még távolról sem teljes. Az sohasem fog kiderülni, mikor érintette először emberi láb földjét, vagyis inkább jegét, de az bizonyos, hogy Ernest Shackleton 1908-ban a Déli-sark előtt mintegy 180 km-rel kénytelen volt visszafordulni felfedező útjáról. Aztán három évvel később, 1911. december 14-én a norvég Roald Amundsen norvég sarkkutató, miután elsőként érte el a Déli-sarkot, kitűzhette a bemért földrajzi ponton hazája zászlaját. A világraszóló eseményt azonban beárnyékolta a szintén a sark meghódítására szervezett angol expedíció vezetőjének Robert Falcon Scottnak és négy társának tragédiája, akik miután néhány héttel később, 1912. január 17-én szintén elérték a sarkot, a visszafelé vezető gyötrelmes úton, 1912. március 29-én fagyhalált szenvedtek.

A déli szélesség 55. fokától délre fekvő kontinens neve a görög antarktikosz szóból ered, jelentése „az Arktisszal szemben”. Az ötödik legnagyobb földrész. Magába foglalja a szűkebb értelemben vett Antarktikát, valamint számos szigetet, így a Dél-Georgia és Déli-Sandwich, a Déli-Orkney valamint Déli-Shetland-szigeteket. Területe mintegy 14 millió km². A tudományos kutatóállomásokat nem számítva szélsőséges időjárási viszonyai miatt lakatlan. Az Antarktiszon egy nagyon keskeny tundrasávot kivéve nincs élet a sziklákon megtelepedett zuzmókat leszámítva. Állatvilágát döntően a pingvinek, valamint az összes világtengerben előforduló fókák és bálnák, albatroszok alkotják.
A földrész közjogi státuszát meghatározó nemzetközi megállapodás - az Antarktisz-egyezmény - 1961. június 13-án lépett hatályba. 2009 őszéig 47 állam írta alá és fogadta el tartalmát magára nézve kötelezőnek. A megállapodás alapján bármely ország létesíthet az Antarktisz területén tudományos kutatóállomást, jelenleg is több mint 50 ilyen működik. A földrészen semmiféle katonai tevékenység nem folytatható. Tilos továbbá bármilyen hulladékokat, különösen nukleáris és radioaktív hulladékokat tárolni a térségben. Az egyezmény aláírói között 1984 óta Magyarország neve is szerepel.

Mindezek után ismerkedjünk meg közelebbről az „antarktiszi pénzek” születésének, kibocsátásának, típusainak történetével, és azzal, amit a vele való ismerkedésünk során „tanulhatunk” általuk.

A forgalmi bankjegyekhez nagyban hasonlító nyomatokat egy gazdasági vállalkozás, az erre a célra alapított Antarctica Overseas Exchange Office Ltd. (AOEO) bocsátotta ki. Az ötlet azon a felismerésen alapult, hogy a gyűjtők bizonyára szívesen fogadnának egy korlátozott példányszámú, ezáltal névértékénél lényegesen magasabb értéket képviselő „bankjegyszerű” nyomatot. Ezeket a különböző dollár címletű nyomatokat névértéken bocsátották ki, azzal a kötelezettséggel, hogy a rajtuk feltüntetett határidőig visszaváltják azokat. A névértéken megvásárolt, és vissza nem váltott nyomatokból származó bevételt antarktiszi közcélú, humanitárius célok támogatására fordítják. Az Antarktisz különböző nemzetiségű kutatóbázisain egyébként az illető államok pénzei vannak forgalomban, hangsúlyozottan az amerikai dollár, a norvég korona, az ausztrál és új-zélandi dollár, de megemlíthető az argentin peso is.
Napjainkig öt teljes, illetve részsorozatot bocsátott ki az AOEO. A tervezést és a nyomdai munkát a nagy múltú British American Banknote Company vállalta fel, olyan technológiai elemek alkalmazásával - alapanyag, bonyolult grafika és színösszetétel, hologram, mikronyomatok -, amelyek a forgalmi bankjegyeknél is ismertek és beváltak.

Az 1996-os első sorozat 1996. március 1-én jelent meg, beváltási határideje 2001. december 31-e volt. A 7 darabos kollekció nyitó címlete az 1, záró címlete pedig  a 100 dolláros. Méretük 177,8 x 88,9 mm (7x3,5 hüvelyk). Általánosságban elmondható, hogy minden címletnél többféle, eltérő betűjelű sorozatjelölést alkalmaztak, a hozzájuk rendelt sorszámokkal. Ugyancsak minden címletből készült reklám célokra néhány száz sorozatjeles, de sorszám nélküli (0000) SPECIMEN, azaz MINTA példány. A címletek ismertetésénél csak a főbb motívumokra szorítkozhatunk, numizmatikai szempontok szerinti részletes, átfogó ismertetésükre terjedelmi okokból e helyütt nincs lehetőség.
 
1 Dollár: Összesen 19928 db készült A és B, további 200 db vékony és 6000 db vastag Z sorozatjelöléssel és sorszámmal. Előoldalán Adélie-pingvinek (Pygoscelis adeliae) napoznak a Peterman-sziget sziklás talaján, a hátérben hófödte hegyek. Hátoldalán szintén Adélie-pingvinek merülnek a jeges vízbe a Paulet szigeten.
 

2 Dollár: Becsült kibocsátási darabszáma 10000 körüli, többségében J sorozatjellel. Néhány száz darab lehet a SPECIMEN és más, így a HS sorozatjelű példányok száma. Előoldalán Császár-pingvinek az Atka öbölben. Hátoldalán ismét Adélie-pingvinek csoportja látható a Paulet sziget jégtorlaszoktól szabdalt partján.

5 Dollár: 4184 db készült K sorozatjellel, további 200 db a Z sorozatból, és külön rendelésre HS sorozatból 10 db. Előoldalán úszó jégtáblán pihenő rákevő fókák (Lobodon carcinophagus), az öblön túl jéggel borított partszakasz. A hátoldalon gyilkos bálnák (Orcinus orca), más néven kardszárnyú delfinek láthatók, felettük albatrosz száll. A háttérben kutatóhajó úszik, előtte jéghegy.
 

10 Dollár: 1378 db készült N sorozattal, további 200 db Z sorozattal, és 10 db HS sorozatú változat. Előoldalán a tragikus sorsú Robert Scott portréja látható, valamint az Antarktiszon lévő síremléke ugyanazon a helyen, ahol a Déli-sarktól visszaúton csapatának utolsó tagjaival fagyhahált szenvedett, mindössze 20 km-re a biztonságot jelentő alaptábortól. Hátoldalán az Antarktisz térképe látható.

20 Dollár: Az előző címletnél is kevesebb, összesen 835 db készült N sorozattal, további 194 ismét Z sorozatbetűvel, és mindössze 2 db HS példány. Előoldalán a Déli-sarkot először elérő, a már más expedíciókon is bevált kutyaszánokat használó norvég Roald Amundsen portréja látható, hátoldalán a sarok elérésének pillanatát örökíti meg a norvég zászlóval. A területet ma az 1911-ben uralkodó norvég királyról (VII.) Haakon fennsíknak hívják, a Déli-sarknál kiépített bázis pedig az Amundsen-Scott nevet viseli.

50 Dollár: Előoldalán az Antarktisz legnagyobb állandó települése az amerikaiak által üzemeltetett McMurdo bázis, ahol mintegy 1200 fős állandó személyzet folytat kutatómunkát. Mögötte a távolban az Antarktisz legmagasabb csúcsa a Mounth Erebus vulkán látható. Hátoldalán idézet olvasható az 1961-es Antarktisz egyezmény szövegéből, A déli-sarki fényben - a déli sarkvidéken tapasztalható Aurora Australis nevű természeti jelenség -, Antarktisz fiktív zászlaja alatt kutyaszán, sátor és kutyák idézik a felfedezések hőskorát. Alul az egyezményt létrehozó, és elsőként aláíró 12 tagállam zászlai szerepelnek. Az 50$-os címletből mindössze 169 nyomat készült, V, 68 pedig Z sorozatjellel. A HS jelűből 2 példány létezik. Gyakorlatilag már beszerezhetetlen, ezért a gyűjtők számára rendkívüli értékkel bír.

100 dollár: Összesen 1500 db készült, X és Z sorozatjellel, 2 db pedig HS jelű. Előoldalán az üvegház hatás miatti globális felmelegedés veszélyeire kívánta felhívni a figyelmet a tervező. Hátoldalán az ózonlyukat lefényképező műhold kering a Föld körül. Minimális példányszáma miatt ez a címlet is beszerezhetetlen.

Az 1999/2001-es második sorozat keretében hasonlóan az első szériához, szintén 7 címletet bocsátott ki az AOEO. A szembetűnő hasonlóság mellett azonban lényegi eltérések is megfigyelhetők. Megváltozott, a nyomatok mérete és alapszíne. A korábbi 177,8 x 88,9 mm helyett mindössze 160x80 mm nagyságú lett, továbbá címletenként eltérő színű alapnyomatra került a grafika és a képi megjelenítés. Az értékjelzésnél lemaradt az ANTARCTICAN megnevezés. Míg az első sorozat minden tagja ezüstszínű hologramot kapott, a második sorozatnál annak helyén aranyszínű, különböző értékjelző szám szerepel. Minden címletből készült minta példány is más-más betűjelű sorozatban, azonos (0000) sorszámmal, SPECIMEN felülnyomással. A nagyobb címletekből, mint a 20, 50, és 100$-os esetében a szuvenírként értékesített „olcsóbb” SPECIMEN-ből jóval több készült, mint az ún. forgalmiakból. Az 1, 2, 5 és 10$-os SPECIMEN változata ugyanakkor jóval ritkább, mint a forgalmi címleteké. Az előoldal bal alsó sarkában szembetűnő méretű betűkkel - hasonlóan az első szériához -, tüntették fel a kibocsátó ANTARCTICA OVERSEAS EXCANGE OFFICE LTD. nevét. A hátoldal felső kerete feletti szegélyen a kivitelező BRITISH AMERICAN BANKNOTE CO. neve olvasható.
Az 1 dollárost 1999. április 22-én bocsátották ki, a dátum mellett feltüntetve az „EARTH DAY”, vagyis a Föld napja feliratot, mint a kibocsátás apropóját.  C, D, E, F, G, és Z sorozatjellel, összesen 60000 példányban nyomták, minden sorozatból 300 db-os minta (SPECIMEN) felülnyomású is készült. Mind elő, mind hátoldala az 1996-os kiadás nyomólemezével készült a már említett méretkülönbséggel.
 

A 2 dolláros címletből 40000 példány került forgalomba L, M, P, R sorozatbetűkkel 1999. november 28-án. SPECIMEN-ből ennél a címletnél is 300-300 db készült. Előoldalán pingvinek láthatók a sziklák között. Hátoldalán a Ross-szigeten magasodó 3794 méter Mounth Erebus látható, melynek az új-zélandi légitársaság ANZ-901-es járatszámú - antarktiszi turistákat szállító - repülőgépe 1979. november 28-án nekiütközött.

A tragédia 257 áldozatára emlékezik a dátum és járatszám, Antarktisz fantázia zászlajának alsó kék mezőjében. Az alsó mikró kép helyén az új-zélandi zászló szintén a szomorú eseményt jelzi. Mind az 1, mind a 2 dolláros elő- és hátoldalán megjelenik egy négyzet átlósan négy részre osztva, közepén A betűvel.

Az 5 dolláros előoldala megegyezik az első széria 20 dollárosával hátoldala viszont teljesen új, egy kiterjesztett szárnyú albatroszt ábrázol, előtte hegyekkel. K sorozatjellel 5000, míg L sorozattal 3000 példány nyomtak. Mindkét sorozatból 1200-1200 példány SPECIMEN került kibocsátásra. A 10 dolláros nyomólemeze megegyezik az 1996-os kiadásúval, 4000 példányban került kibocsátásra N sorozatjelöléssel. SPECIMEN-ből ezúttal is 1200 példány készült.

A 20 dolláros előoldala csak annyiban tér el az első széria 5 dollárosának előoldalától, hogy jobb alsó felére egy meglehetősen aránytalan méretű, gyenge rajzolatú fóka bébi került.  Hátoldalán egy kihalt pingvinfaj, a Great Auk (Pinguinus impennis) látható sirályokkal, amely az egyetlen volt a pinvinek közül mely az északi féltekén élt. Kíméletlen vadászata miatt azonban az 1840-es években kipusztult. A 20$-os függőleges hátoldali - vertikális - nyomata az első a sorozatok történetében, emiatt különösen kedveltté vált gyűjtői körökben. S sorozatjellel mindössze 1200 példányszámban, ugyanakkor S és T sorozatjellel 1200-1200 SPECIMEN jött ki. E címlet  a második sorozat legnehezebben hozzáférhető darabjai napjainkban.
Az 50 és 100 dolláros képe megegyezik az 1996-os kiadáséval, példányaik az 50$-os esetében 600 db, kiegészülve V és W sorozatjelű 1200-1200 db-os SPECIMEN kibocsátással Az X jelű 100 $-os 400 példányos, X és Y SPECIMENJEI-nek darabszáma pedig 500-500 példány.
A második sorozat nyomatai fejlődést jelentenek az elsőhöz viszonyítva, leginkább méretükkel, színgazdagságukkal, értékjelzésük hangsúlyosabbá tételével, megőrizve a hamisítást, utánnyomást nehezítő korszerű biztonsági elemek alkalmazását is. Nem véletlen, hogy mindezek miatt a már teljesen bankjegy külsővel felruházott nyomatoknak mind a laikusok, mind pedig a gyűjtők pénz szerepet tulajdonítanak.

A 2007-es harmadik sorozat az „antarktiszi pénz” teljes megújulását hozta. 3 címlet, 5 különböző változata jött ki. Képi ábrázolása megújult, alapanyaga pedig a papírt felváltó polipropilén, amelybe bedolgozták az összes jelenleg ismert bankjegybiztonsági megoldást. A kivitelező nyomda nincs feltüntetve, de a biztonsági megoldások alapján valószínűsíthető, hogy ismét a British American Bank CO. produktumai az új, gyönyörű antarktiszi dollárok. Nyilván a vertikális 20$-os sikere motiválta, hogy a hátoldal minden új kiadáson  szintén függőleges nézetű lett.
Az 1 dolláros két változatban jelent meg, előoldalukon csak kibocsátási dátumaikban különböznek. A 2007. március 1-i „forgalmi” kiadásnak létezik SPECIMEN NO VALUE C sorozatjelű sorszámozatlan (0000) példánya is, amely az előoldali DOLLAR értékjelzés alatt lyukasztott. Hátoldalukon a jobb felső sarokban található motívum az első kiadáson az AOEO 10 évfordulójára emlékeztet, egy gyengébb grafikájú Antarktisz térképpel.

A második, 2007. november 23-i kiadás az „M/S Explorer” nevű óceánjárónak állít emléket. A kibocsátási dátum a hajótörés napját jelöli, így ez az 1$-os címlet értelemszerűen csak később, decemberben került forgalomba. Ez a kiadás nyomdatechnikailag sokkal igényesebb, kontrasztosabbak a színei, a bal felső sarokban helyet kapott térkép is megváltozott, egy kidolgozottabb, szebb motívum került a helyére. A sorozat betűjele MS-re változott, egy ezüstszínű hologramra nyomták rá. Az előoldal hason csúszkáló, uszonyaikkal evickélő pingvinek vonulását ábrázolja, a hátoldalon pedig csoportban álló pingvin kolónia látható fiókákkal. A címlet A, B, C, D, MS sorozatjelű, példányszáma összesen 53000 db. Ugyanezen sorozatok SPECIMEN-jei összesen 7000 példányban léteznek.
A 2 dolláros 2007. július 30-án jelent meg, témájául az új-zélandi területi igény és az azt megalapozó 19. századi brit felfedező James Clark Ross medalion portréja szolgál, aki többek között felfedezte expedíciója során az egyik hajójáról nevét kapó Erebus vulkánt a később róla elnevezett Ross-szigeten. A hátoldali térképnyomat már az egydolláros második változatáról megismert kidolgozottabb, bár elmosódottabb térkép minta, ugyanakkor visszatért az AOEO 10. évfordulójának megünneplése motívum. A sorozatbetűk NZ, New-Zealand nevét jelölik. 14000 db-os példányszáma mellett 2000 db SPECIMEN-t is kiadtak.

A 3 dolláros új címletként került a sorozatba az 1 dollároshoz hasonlóan két dátummal, és szintén két változatban jelent meg. Az alaptéma a norvég területi igény, VII. Haakon király oldalra tekintő portréjával az előlapon. A hátoldali címletjelölés norvég nyelven íródott, hangsúlyosabbá téve a címlet norvég vonatkozását. A második, limitált változat szintén emlékkiadás, a Nemzetközi Sarki Évnek állít emléket, a sorozatszám ezért a PY betűket kapta, a Polar Year szavak rövidítéseként. H sorozatjellel 11000 példány készült, ebből 1000 SPECIMEN. A PY sorozat 5000-1000 bontásban került kibocsátásra.

A 2008-as negyedik sorozat keretében újabb címletek kerültek kibocsátásra. A március 31-i dátummal forgalomba került 5$-os témája, - analóg a norvégéra -, ez esetben a brit antarktiszi igényt kívánta demonstrálni. Az előoldal bal felén a közismert szimbólum, a tunikát és római sisakot viselő, pajzsot, szigonyt tartó Britannia ülő alakja, a hatalmat és erőt jelképező oroszlánnal szinte gyermeki rajzolatú, nagyon gyenge kivitelű grafika. Jobb oldalt az angol territóriumot sötétebb árnyalattal jelölték meg Antarktisz térképszelvényén. A címlet hátoldalán a második sorozat 20$-os jegyének motívuma, a korábban az északi féltekén honos, de kihalt Nagy Auk pingvinfaj ezúttal színezett, szintén gyatra rajzolatú grafikája látható a brit lobogó előtt. Rejtély, hogy a kihalt faj és az angol lobogó mit akar kifejezni, talán, hogy az Auk kipusztításában az angol halászok és vadászok is tevékeny részt vállaltak?
A címlet a K sorozatjelet kapta, visszaváltási határideje 2013. december 31-én jár le. 10000 példány került forgalomba belőle.

A második, 20$-os címlet témája az új-zélandi Frank Worsley 1914-1916-os expedíciója. Worsley  Endurance nevű hajóján megkísérelte  körülhajózni a jeges Weddel tengert. Hajója 1915. január 18-án belefagyott a jégbe, amely több mint kilenchónapnyi küzdelem után a hajótestet összeroppantotta. Worsley és 28 főnyi legénysége a megmaradt mentőcsónakokkal együtt a jégtáblákon vitették magukat az északi áramlattal, míg végül tengerre  tudtak szállni. 1916 áprilisában sikerült elérniük az Elefánt szigetet. Worsley ezután néhány emberével egy 6 méter hosszú mentőcsónakban mindössze egy szextánssal felszerelkezve, 800 mérföldet hajózva elérte a Falkland szigetekhez tartozó Dél-Georgiát, az ottani bálnavadász teleptől kérve segítséget. Összes emberét épségben megmentették az Elefánt-szigetről. Az előlapon Worsley szembenéző portréja tengerésztiszti egyenruhában, mellette a navigálásra szolgáló szextáns. A háttérben tenger ostromolta sziklák. A hátoldalon az expedíció útját örökítették meg. Sorozatjele T, kibocsátott példányszáma jelenleg még nem ismert.
A szintén 2008-as kibocsátású 1, 2, és 3 dolláros címletek átstilizálásával a 2007-es sorozat hasonló címleteivel azonos. Az előoldal szembetűnő változása, hogy az 5 és 20 dollároshoz hasonlóan a jobb oldali címletjelzés egy függőleges sávba került. A hátoldalon, az 1 dollároson a bal felső sarokban lévő Antarktisz térkép-logó alatti felirat a Wilkins jégnyelv összeomlására emlékeztet, és a bankjegy dátuma is a jégnyelv pusztulásának napjára esik (2008. március 25), noha több mint fél évvel később adták ki. Sorozatjele WS. A 2-es és 3-as címlet hátoldaláról lekerült az emlékfelirat, mindkettő dátuma 2008. szeptember 1.

A 2009-es ötödik sorozat első darabja 2009. március 29-i dátummal került forgalomba. Az új 10 dolláros címlet, korábbi társához hasonlóan Robert Falcon Scottnak állít emléket. Előoldalán portréja és aláírása, valamint az utolsó táborhelyéül szolgáló bázis látható, ahol az ő és társai holtestét megtalálták. Hátoldalán a Warwickshire-i Szent-Péter templom ólomüveg ablaka, mely az Amundsennel folyatatott tragédiába torkolló versengés epizódjait eleveníti fel. Sorozatjele M, példányszáma jelenleg nem ismert.

Nagyjából itt tartottam az antarktiszi „pénzek” tanulmányozásában, rendszerezve egyúttal az általuk nyújtott rengeteg ismeretanyagot, közben számtalanszor kézbe véve ezeket a csodálatosan szép nyomatokat, amikor a posta meghozta Kanadából a már majd egy hónapja megrendelt legújabb darabjait numizmatikai gyűjteményemnek. Köztük az ötödik sorozat 2010. március 1-én kibocsátott legújabb címletét, az 50 $-os bankjegyet. 
A 10 és 20$-os címletekhez hasonlóan előoldalának bal szélén, itt is egy portré szerepel, ez esetben Sir Wally Herbert (1934-2007) sarkkutatónak állítva emléket. Wally a nagy elődök Shackleton, Scott, Amundsen nyomát követve újra végigjárta azok expedícióinak útvonalát, számtalan mérést, megfigyelést végezve. Részt vett az Új-Zéland-i Antarktisz programban is. Balra néző portréja mögött kövekből emelt halmon Új-Zéland zászlaját lengeti a szél, előtte az eseményt megörökítő sarkkutatókkal. A bankjegy jobb szélén függőleges sárga mezőben 50 értékjelzés, felette élére állított négyzetben Wally pipája látható. A függőleges szélen Fridjtjof Nansen neve olvasható. A hátoldalon tajtékzó tengeren hányódó vitorlás, az elemekkel küzdő tengerészekkel. A kép előterében ANTARCTICA felírat. A bal felső sarokban Antarktisz térképe, a jobb sarokban ezüstszínű hologramon V sorozatjel és négyjegyű sorszám kapott helyet. Az 50$-os a sorozat egyik legszebb darabja.

Napjainkban itt tart e különös értékjegy, az „antarktiszi pénz” története, amely minden bizonnyal tovább íródik. Mi gyűjtők bizton remélhetjük, hogy az Antarctica Overseas Exchange Office Ltd. az eddigi sorozatok népszerűségének és keresettségének megfelelve a jövőben is gondoskodik újabb, az eddigieknél is igényesebb kivitelű címletek kibocsátásáról.

Összegzésül, ha az eddig megjelent öt sorozat összes kibocsátott példányszámát összeadjuk, mindössze néhány százezres számot kapunk. Ha ezt a nagyságrendet összehasonlítjuk bármely ország forgalmi bankjegyeinek címletenkénti több milliós szériaszámával, képet alkothatunk az antarktiszi kollekció ritkaságáról. A nagyfokú gyűjtői érdeklődést a megszerezhetőség nehézségén túl tovább növeli e különleges nyomatok változatossága, és maga a téma érdekessége is.
A numizmatikusok többmilliós táborának legfeljebb néhány ezer szerencsés tagja büszkélkedhet az összes eddig megjelent sorozat valamennyi példányával. Még kevesebb azok száma, akiknek a variációk néhány százas példányából is sikerült begyűjteniük egy-egy darabot. Mindezek ellenére - bankjegy funkciójuk hiányában is -, bármely gyűjteményben helyet kaphatnak, azok sokszínűségét tovább növelik, és nem utolsó sorban bolygónk ezen alig ismert, zord szépségű földrészéről hoznak üzenetet.
 
Temesvári Jenő

 

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

A Kuruc-kor érmészete - II. Rákóczi Ferenc pénzverése 5. rész

2010.05.07. 08:12 :: temesvarijeno

SZÜKSÉGPÉNZEK

A kuruc kor numizmatikai képének szerves kiegészítését jelentik a szükségpénzek, melyeknek verésére rendszerint valamely megerősített város vagy vár hosszabb ideig tartó ostroma adott alkalmat. Ezek természetesen csak meghatározott területen forogtak, valamilyen nem nemesfém anyagból készültek, és a szükség megszűntével rendes forgalmi pénzekre kellett volna beváltani őket. Tágabb értelemben maguk a kuruc rézpénzek is szükségpénzek voltak, azonban veretési körülményeiknek ismeretében egészen más elbírálás alá esnek.
Bizonyos fokig szükségpénzeknek tekinthetők azok a rézbárcák is, melyeket a bányavárosok némelyikében a bányamunkások részére vertek. Hellenbach igazgatása alatt pl. a kamara maga gondoskodott a bányászok ellátásáról, s emiatt nagy élelmiszer raktárakat tartott fenn. Sőt, hogy a bányászok és a kereskedők érintkezését lehetetlenné tegye, 1704-ben a bányamunkások számára külön rézpénzt veretett. Ennek egy példányát Gohl Ödön ismertette, melynek elő- és hátlapja egyforma: két keresztbe helyezett bányász-szerszám és ALT GEPIRG 1704 körirat. Hellenbach terve azonban nem vezetett eredményre, aminek főképpen az üres pénztár volt az oka. Selmecbányán és Kassán már 1703 előtt is nagy mennyiségben forogtak réz szükségpénzek - amelyekről számos ismertetés látott napvilágot -, ezért itt csak annyiban térünk ki rájuk, amennyiben kapcsolódnak Rákóczihoz illetve pénzveréséhez. Nem ismerünk konkrét adatot, rendelkezést arra vonatkozóan, hogy Rákóczi a kuruc időkben tiltotta volna az I. Lipót alatt kibocsátott réz szükségpénzek használatát. Egyes adatok alapján mégis arra következtethetünk, hogy kuruc területen, ahol a Rákóczi-rézpénzek forogtak, ezek nemigen voltak használatban, s talán a hatóságok sem nézték jó szemmel esetleges forgalmukat.

Kassa és Eperjes elfoglalása után ugyanis Rákóczi a hosszú ostrom alatt a császári katonai parancsnokok által ezekben a városokban kibocsátott réz szükségpénzeket a kassai pénzverő házban kuruc rézpénzzé verette át. Érdekes adalék Kassa város folyamodványa, melyben azt kérik Rákóczitól, hogy a németek által "rajtuk hagyott" 15,000 frt. ára rézpénz további "cursussát", vagy a "mostani formára" történő átveretését engedélyezze. Rákóczi az átveretés mellett döntött, amiből következik, hogy a kuruc állam pénzei mellett egyéb rézpénz használatát nem látta célszerűnek. Olyannyira nem, hogy saját 4,000 frt. értékű rézpénzét is - amit még a szabadságharc előtti bujdosása alatt tettek félre borainak eladásából a kassai és eperjesi kamaratisztek -, átverette. Ezek a rézpénzek a selmecbányai rézpolturákból és az azokat az 1698-as kiegészítő, mintegy pótló, MC monogramos kassai rézpolturákból álltak, amelyek mind Alsó- mind Felső- Magyarországon vegyesen forogtak még a szabadságharc első éveiben is. Ezt támasztja alá a nyitraszucsányi /Sucany/ lelet, ahol selmeci és kassai rézpolturák és bányapénzek együtt kerültek elő, valamint a zólyommócsai /Molcan/ lelet is, amelyben kuruc libertások és selmecbányai rézpolturák egyaránt előfordulnak. Tudjuk, hogy 1704. január 28-án Körmöcbányán forgalomba kerül a Rákóczi verette egy polturás majd júliusban a X polturás is, így valószínű, hogy ezek tömeges megjelenése kiszorította a kuruc részekről a selmeci és kassai rézpénzeket, de a labanc kézen maradt területeken változatlanul használhatták már csak azért is, mert az ezüst pénz nem hogy megszaporodott volna, de egyre kevesebb lett az egész országban, beleértve a labanc-fennhatóságú részeket is.
Szorosabb értelemben vett szükségpénzeket a kuruc időkből Eperjesről, Lipótvárról és Nagyváradról ismerünk:

Eperjesről 1704-ből maradtak fenn réz szükségpénzek, melyeknek kibocsátására a kuruc hadak által szorongatott Wilson várparancsnok volt kényszerülve. Előlapján korona alatt L betű, alatta 1704. Hátlapján EPER. alatta BLOC. Az egyoldalas példányon: korona alatt 17 L 04 /évszám között L betű/. A mindkét lapján vert példányok átmérője 26 mm, míg a kisebb egyoldalasé 21mm.
Az egykorú feljegyzések szerint e rézpénzverésre üstöket, csatornákat, mi több koporsókat is felhasználtak. A réztárgyakat fontonkint 42 illetve 60 denár értékben kellett beszolgáltatni. Két rézkoporsóból pedig 8,000 forint értékű pénzt vertek. Ismeretes e szükségpénzek néhány ezüst verete is, melyek azonban már a dolog természeténél fogva sem lehetnek egykorú eredetiek, és így ezeket azon hamis érmek közé lehet sorolni, melyeket Barstedt báró, eperjesi gyűjtő megbízásából Rombauer Mátyás ottani ötvös 1820-1824 közötti években készített.

A lipótvári szükségpénzek veretésére a várnak a kuruc hadak által 1705 nyarán történt ostroma adott alkalmat. A vár ugyan augusztus elején felszabadult, de a megszorult parancsnok, báró Schwarzenau Károly tábornok kénytelen volt rézpénzveréssel segíteni magán, hogy katonáinak zsoldját az ostrom alatt fizetni tudja. Ismeretesek egy- és kétlapú szükségpénzek: a nagyobbak 25-27, míg a kisebbek 22 mm átmérőjűek.
     
1. Előlap: összefonódó LS monogram, két oldalt 17-05.   Hátlap: EX / NECESSITATE, alatta  X értékjelzés  
2. Előlap: ugyanaz, mint az előbbinél     Hátlap: PRO / NECESSITATE  alatta  X  értékjelzés
3. csak az összefonódó LS betűk szerepelnek rajta  /ez a változat rendkívül ritka/.

A szükségpénzeken lévő LS betűkből álló monogram különböző feloldásokra ad alkalmat. Így egyesek szerint Sub Leopoldo, Salva Libertate vagy Leopold-Schemnitz, mások szerint pedig Leopold-Stadt vagy Leopoldopolis-Schwarzenau lenne e betűknek az értelme. E két utóbbi legvalószínűbb feloldás közül a legutolsó látszik helyesnek, miután a pénzek előlapján is latin felirat van: EX NECESSITATE /szükségre, vagy szükségből/. Többféle ellenjeggyel fordulnak elő.

Nagyváradról ismeretes a legtöbb szükségpénz, ahol Becker várparancsnok végül minden rézedényt összeszedetett és pénzzé veretett. Ezen szükségpénzek előfordulnak az 1706., 1707., 1708. és 1710. évekből.
       
1. Előlap: korona alatt  I  betű, két oldalt 17-06 ill. más évszám   Hátlap: PRO / NECES / SITATE / VARAD:        
2.  Előlap: ugyanaz mint az előző típusnál      Hátlap:  IN / NECES / SITATE / VARADI / ENSI                 
3.  Egyoldalas kis rézpénz. Korona alatt  I  betű, mellette G / 17  illetve  W / 10
Az  I  betű az uralkodó IOSEPH császár nevének kezdőbetűje.

Az ismertetett szükségpénzekre jellemző, hogy valamennyi kezdetleges kivitelű, nyilvánvaló mindegyiknél a kibocsátás kényszerű és sürgető volta. A maguk kezdetlegességében is érdekes dokumentumai azonban a kuruc seregek első győzelmeinek, és szerény illusztrációi egy-egy kiemelkedőbb hadieseménynek.


EMLÉKÉRMEK

Magyarországon az éremművészet sohasem tudott a virágzásnak olyan fokára emelkedni, mint a tőlünk nyugatra eső államokban. Pénzverdéink vésnökei kezéből került ki ugyan elég szép számmal emlékérem, de az állandó központi udvar hiánya, s a folytonosan dúló háborúk a fejlődést minduntalan megakasztották. Ez a magyarázata annak is, hogy egy ilyen, a nemzet egészét érintő és megmozgató esemény, mint a Rákóczi-szabadságharc, nem eredményezett az éremművészet terén valami gazdag emléket.
Hogy néhány szép darabot mégis fel lehet mutatni, azt a fejedelem művészetpártolása mellett annak a szerencsés körülménynek lehet betudni, hogy a felkelés megindulásakor Körmöcbányán egy művészi képességekkel megáldott éremvéső; Daniel Warrou állott Rákóczi szolgálatára.
Warrou kezéből 1707 végéig három emlékérem került ki, mindhárom művészileg is jelentős darab.
Az első érem a szabadságharc megkezdésének emlékére készült, s hátlapján THEMIS és EGALITAS női alakjai láthatók, amint a LIBERTAS kezén és lábán lévő bilincseket feloldják. Ez az ábrázolás megfelelő szimbolikus kifejezése a kitűzött célnak. Úgy ennek, mint a másik két éremnek az előlapján Rákóczi mellképe foglal helyet, ennél az éremnél jobbra néző ábrázolásban.

A második érem a vallásügyet rendező szécsényi országgyűlésre vonatkozik. Ennek hátlapján egy antik oltár jelenik meg, melynek tüzét három VESTA papnő éleszti. Bár a fejedelem katolikus volt, megértéssel viseltetett a másik két felekezet iránt is. A vallásszabadság megadásának megkapóan szép allegóriáját találjuk ebben az ábrázolásban. Az előlapról a fejedelem szembe néző portréja tekint ránk páncélvértben.

A harmadik érem a nem kevésbé nevezetes ónodi országgyűlés emlékére készült, melynek hátlapján az előző két éremhez hasonlóan ismét mitológiai témát választott az érmet véső művész; HERCULES-nek a LERNA-i vizikígyóval való küzdelmét ábrázolja. HERCULES bunkót emel a HYDRA ellen, melynek két fejét már leütötte. Megint találó a hasonlat, ami a fejedelem sokirányú küzdelmét hivatott érzékeltetni.

Mindhárom érem az ábrázoláshoz megfelelő felirattal rendelkezik, de tudni kell, hogy úgy az allegóriák, mint a hozzájuk fűzött szellemes feliratok végleges megformálása előtt a terveket bemutatták Rákóczinak, aki tevékeny részt vállalt abban, hogy a kiválasztott szimbólumok politikai céljainak ilyen formán való megismerését is szolgálják.
A három érem közül kettő szignálva van, azonban a harmadik, jelzetlen darab is ugyanazon mester kezétől származik. Ezt igazolja a kétségtelen stílusegyezésen túl Sréter János kuruc brigadéros levele 1707. szeptemberéből, melyben értesíti a fejedelmet, hogy Körmöcről ennek az éremnek kiveréséhez szükséges eszközöket Warrou utasításaival együtt Munkácsra elküldte.

Mindhárom érem készítőmestere tehát Daniel Warrou. Ez a svéd származású éremművész még 1697-ben került Körmöcbányára. 1702-ben visszarendelik Bécsbe azzal a kitétellel, hogy minden évben tartozik Körmöcre leutazni. 1703-ban tette meg először ezt az utat, de az időközben kitört felkelés miatt Bécsbe nem tud visszajutni, így mondhatni, kénytelen-kelletlen kerül Rákóczi szolgálatába. 1707-ben szökéssel sikerül visszajutnia Bécsbe. A szabadságharc után újra szorosabb kapcsolatba kerül Körmöcbányával, egészen 1730-ban bekövetkezett haláláig. Rákóczitól egy-egy emlékérem verőtöveinek elkészítéséért 200 forintot kapott. Warrou mindhárom Rákóczi-érmének verőtövei a munkácsi várból kerültek elő, s ezekkel a bélyegvasakkal 1889-ben 3 arany, 21 ezüst és 6 bronz utánveret készült az utánverés megjelölésével.
    
Rákóczi ezeket az érmeket nemcsak ajándékul és emlékül osztogatta, hanem ezek egyben hadikitüntetések is voltak. Legalábbis erre enged következtetni az a feljegyzés, hogy a gróf Starhemberg Miksa császári altábornagyot 1708 elején elfogó Bornemisza őrmester a hadnaggyá való előléptetésén kívül egy ilyen emlékérmet is kapott jutalomképpen Rákóczitól. Elég szép számban készülhettek, ugyanis Kőrössy, Rákóczi kincstartója egy véletlenül előkerült ládikában is 9 arany és 17 ilyen ezüst érmet "nomismát" talált 1707-ben.
    
E helyütt vissza kell utalnunk az ellenjegyes polturáknál ismertetett Rákóczi-fejes bélyegre. A Madonna-bélyeg mellett egyedülálló Rákóczi-fejes bélyeg teljes rokonságot mutat az ismertetett Warrou-féle érmeken szereplő portrékkal, és megegyezik a szabadságharc kitörése emlékére vert érem előlapján szereplő jobbra néző Rákóczi ábrázolással. Ugyanolyan igényes munka, mint amilyen a Warrou nevével ellátott emlékérmeken megfigyelhető. /lásd: Hu. RE. 992, Resch 98-101., valamint Hu. RE. 995, Resch 89-91/. Joggal feltételezhetjük, hogy készítőjében a körmöcbányai fővésnököt, Daniel Warrout tisztelhetjük.

A három emlékérem közül a szécsényi országgyűlésre vonatkozó - eddig ismeretlen okból -, egy ellen-emlékérmet váltott ki, amely a Warrou-féle érem hátlapjának ábrázolását igyekezett gúny tárgyává tenni. Ennek a gúnyéremnek az előlapján egy páncélos harcos kardjával az antik oltár tűzét szétveri, a három Vesta papnő pedig menekül. A hátlapi kép semleges ábrázolás, - egy erdélyi tájképpel. Ennek az éremnek a mestere Schuller György nagyszebeni ötvös és éremverő, aki a 18. század elején dolgozott Szebenben, s készített többek között néhány erdélyi vonatkozású emlékérmet is. Provinciális művész, akinek műveit nagy kvalitásbeli különbség választja el Warrou műveitől.

Ezeken az érmeken kívül Rampacher Pál még két zsetont kísérel meg Rákóczi nevével és korával kapcsolatba hozni. Az egyik bronz-zseton, előlapján nyitott szárnyú egyfejű sassal, a hátlapján a Madonna ülő alakjával. Az előlapon a sas alatt:   R . F . P / TRAN . / DOM . / S . C . A hátlapon nincs szöveg.
A másik egy brakteata-szerű egyoldalas aranyveret Rákóczi mellképével. Betűjelzés, szöveg nem szerepel rajta, átmérője: 12 mm. /lásd: Num. Közl. 6. 1907. 94., valamint Hu. RE. 996./

Még két bizonytalan feljegyzés ismeretes Thaly Kálmán közlése nyomán, amelyek esetleg újabb, eddig ismeretlen Rákóczi-érmek létezését tételezik fel. Az első feljegyzés egy emlékéremre vonatkozik. Báró Berényi Ferenc saját kezű naplójában a trencséni ütközetről megemlékezve, többek között ezt írja: "item, hogy az minnapi harckor, az mikor kurucokat fölverték, ollyan pénzt találtak, az melyiknek egy felül az svéciai király /XII. Károly/, más felül Rákóczi képe van rajta".

A másik feljegyzés egy kuruc érdemrendről szól; Limprecht János ezredesnek 1709. augusztus 2-án Bercsényihez írt levele alapján: „Az egész praesidiariusoknak /őrségbeli katonáknak/ strázsamestertül fogva, egynek-egynek egy-egy tallért fizetett Praefectus Uram discretio pénzt. Az Ober-Officiereknek /főtiszteknek/ eddig is semmit sem adtak, hanem Revir Uram Vagner nevű granadiros-kapitánnak küldött a nemes Ország cimere s Urunk Ő Felsége képi alatt való ezüstpléhek, mely kapitány az több tisztek elött dicsekedett Felséges Urunk kegyelmességével - abbul a több tisztek között csaknem felzendülés támadott".
Egyik adat helyességét sem áll módunkban ellenőrizni, csak a teljesség kedvéért esett szó róluk. Amíg írásos dokumentum, vagy ilyen formájú érem fel nem bukkan, addig Thaly közlésével nincs mit kezdeni. Valószínű, hogy elírásról, félreértésről van szó, ugyanis szinte kizárt, hogy amennyiben ilyen érem, vagy jelvény készült, abból legalább egy példány ne került volna elő.

Ha az elmondottak alapján a medallisztikai rész szegényesnek is tűnik, bőven kárpótolja az érdeklődőt ezzel szemben a kuruc pénzek változatossága és viszontagságos története.

A cikksorozat első négy része:

http://temesvarijeno.blog.hu/2010/04/21/a_kuruc_kor_ermeszete_ii_rakoczi_ferenc_penzverese_1_resz

http://temesvarijeno.blog.hu/2010/04/21/a_kuruc_kor_ermeszete_ii_rakoczi_ferenc_penzverese_2_resz

http://temesvarijeno.blog.hu/2010/04/21/a_kuruc_kor_ermeszete_ii_rakoczi_ferenc_penzverese_3_resz

http://temesvarijeno.blog.hu/2010/05/07/a_kuruc_kor_ermeszete_ii_rakoczi_ferenc_penzverese_4_resz

Temesvári Jenő

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

komment

süti beállítások módosítása