A címbeli szavak nemigen összetartozó fogalmak. Ez esetben mégis szerves egységet alkotnak. Megmagyarázom! Lassan két éve, hogy blog tulajdonos lettem. Ez egy lehetőség az engem érdeklő, számomra fontos dolgok kifejezésére, gondolataim megfogalmazására. Bevallom, örömmel tölt el, ha tartalma gyarapodik, galériái színesítik. Nehezen indult be, idegenkedtem tőle, mára azonban már mindennapi elfoglaltságommá vált. Könnyű dolgom van, mivel én csak megírom, megörökítem élményeimet. A szerkesztés, a megjelenítés nyűgjei eléggé el nem ítélhető módon nem kötnek le, nem bíbelődök vele, - nem is értek hozzá -, azt fiam nagyvonalúan magára vállalta, számtalan elfoglaltsága mellett teszi is becsülettel. Szóval van egy blogom. De van egy másik is, amely legalább annyira fontos, legalább annyira számon tartom, mint a sajátomat. Ez pedig a SPOTTER BLOGGER, vagyis a http://spotter.blog.hu/ weblap, melyet fiam jegyez. Be kell vallanom, hogy tartalma, a repülés világa távol esik érdeklődési körömtől, ismereteimtől, ugyanakkor mégis közeli, édesapám és a fiam révén. Ők nagyon értenek hozzá, én viszont csak külső - igaz, kíváncsi - szemlélője vagyok annak. Jártomban- keltemben lefényképezek én is minden repülőgépet, de inkább csak különlegességük, érdekességük okán. Amatőr vagyok, de ez nem baj, és nem is zavar, hiszen a Spotter Blogger, Temesvári Péter mellett még nagyon sokan azok. |
Békebeli pillanatok együtt... itt most nincsenek repülőgépek |
Nos, ennek a bejegyzésnek az apropóját most egy jubileum adja, amely felébreszti a visszaemlékezés gondolatát is. A Spotter Blogger, hivatalos meghatározása és hovatartozása szerint a fiam 2009 júliusában tette fel első bejegyzését, és most jubilál. Nem mulasztjuk el, hogy gratuláljunk neki! Igen, tegnap „elkövette” a századikat is. Felmerül a kérdés: sok vagy kevés száz bejegyzés? Azt gondolom, hogy sok is, kevés is. Ha a tartalmát, színvonalát nézem, akkor bizony sok, ha teret adok telhetetlenségemnek, akkor meg kevés. Sokkal többet is szívesen elolvastam volna. A blog látogatottságát tekintve azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül! Másrészt mégis azt kell mondanom, hogy nagyon nem kevés ez a száz bejegyzés. Mert az mellett, hogy olvasmányosak, a hozzá nem értők számára is közérthetően megfogalmazottak, nem mellesleg a képanyaggal kiegészítve látványosak is. Ezen „külsőségek” mellett, illetve hatására néha még én is elfeledkezem arról - holott tudom -, hogy e mögött a sokrétű tartalom mögött mennyi tanulással, ismeretszerzéssel, fárasztó utazással eltöltött idő áll. Ahogy a repülésben sem, úgy egy-egy szakanyag, típusismertető megírásakor, itt sem lehet tévedni. Minden bejegyzésben tetten érhető az a „szakmai” igényesség és felkészültség - aminek megléte e témakör kapcsán hatványozottan kötelező -, amely hitelessé és elismertté teszi megírója nevét. S mindez csupán kedvtelésből, hobbiból. Nézegetem a bejegyzéseket és a képeket, távolodva az időben. Óhatatlanul és élesen villannak be régi emlékek, régi élmények. Egy eddig megtett út állomásai, megörökített pillanatai. Képek. Igen a képekről, a fotózásról is szót kell ejteni a jubileum kapcsán. Szerény voltál Péter a jubileumi csokor megkötésekor. Az A380-as óriásgép látványa, az Emirates felirat egy varázslatos világ üzenete - nemcsak a teleobjektíven át -, melyben egy repülőnap alkalmával részesei lehettünk együtt is. Talán jelképezi is, bár értelemszerűen nem adhatja vissza a repülés és a fotózás iránti vonzalmadat, az azokhoz köthető élményeid egészét. |
Ez már megvan... a Spotter Blogger munkában |
Jó visszaemlékezni! Némi elérzékenyüléssel vegyes nagy-nagy örömmel gondolok vissza az „átlépett százas határ” kapcsán azokra a pillanatokra is, amikor Sármelléken, Budaörsön még fényképezőgép nélkül és a laikus szemével csodálkoztál rá erre az azóta annyira megszeretett világra. Csodáltad, és megtanultad tisztelni a szétválaszthatatlan kettősséget. A repülést és a repülő embert. A technika csodáit és az emberi helytállást. A századik bejegyzésed megírásakor bizonyára Te is visszagondolsz a megtett útra, a számtalan hajnali felkelésre, a több tízezer utazott kilométerre, napokig tartó buszos zötykölődésekre, a repülőutak időzónákat átívelő, testet és érzékeket becsapó különös élményére. A lázas objektívcserékre, a megfelelő hely kiválasztására tikkasztó melegben, esőben, sárban, kerítés mögött, kifutópályák mellett, vagy hófödte hegygerincen. A száguldó vadászgépek „lövésére”, majd a képek izgatott, boldog válogatására, elemzésére. A blogra felkerült szisztematikusan válogatott témák sokrétűsége, a helyszínek gazdagsága, az egyedi látásmód mind-mind elárulja, hogy néhány év alatt mennyi tapasztalatot gyűjtöttél, mennyit fejlődtél. Azt, hogy számtalan helyen, - és immár kilépve az öreg kontinens határain túlra is -, hogyan sikerült lencsevégre kapni, megörökíteni kedvenceidet. Az írások és a fotók szerves egységet képeznek, feltételezik, jól kiegészítik egymást. Nehéz eldönteni, talán nem is kell, melyiket műveled jobban. Mindkettő, bármilyen összehasonlításban, önállóan is megállja a helyét. Úgy gondolom, már az is nagy teljesítmény, ha valakinek egy területen sikerül maradandót alkotnia. Kettőben talán már elhivatottság. A Te elhivatottságodhoz azt hiszem, kétség sem fér. Mi mást kívánhatnánk még? Talán azt, hogy legyen minél többször szerencsénk! Temesvári Jenő - Apuka |