Letenyét elhagyva, a Mura folyón átívelő Zrínyi-hídon keresztül autópályán, vagy a muraközi falvakat összekötő kanyargós úton, mintegy 25 km megtétele után jutunk el Csáktornyára, a Zrínyiek egykori birtokközpontjába. A mai települések békés arculata nem is sejteti, hogy az itt élőknek évszázadokon keresztül mennyi harc, küzdelem jutott osztályrészül. Csáktornya várának történetét majd egy más alkalommal idézzük fel, most csak egy pillantást vetve mai, dicsfényét vesztett, mégis szívet-lelket simogató látványára, továbbhaladunk északnyugatra, a Szlovénia felé vezető főúton 3 km-re lévő Šenkovec (korábban Svetajelena) településig. A Muraköz, benne Šenkovec, magyar nevén Szentilona a trianoni békeszerződésig (1920) Zala vármegye Csáktornyai járásához tartozott. A településnek 1910-ben 478 lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. 2001-ben 2770 lakosából már 2710 horvát.
Családi házak, kertek gyűrűjében drótkerítéssel körbehatárolva magányos kápolnát találunk. Mára ennyi maradt abból az egyetlen magyar alapítású pálos rendi kolostorból, rendházból, amelynek története a XIV. századig nyúlik vissza, s melynek XVI-XVII. századi története szorosan kapcsolódik a Zrínyiekhez. A kápolnát és a cseréptetővel védett valamikori mauzóleum kicsiny épületét körüljárva idézzük fel történetét:
A levéltári és régészeti kutatások eredményei alapján a Boldogságos Szűz Mária és a Mindenszentek tiszteletére szentelt pálos kolostort (convent) az oklevelek szerint 1376-ban a Lackfi nembéli II. István alapította, valószínűleg I. Lajos magyar király ösztönzésére, aki Szent Pál remete rendjének nagy pártfogója volt. A rend működésének támogatására földet és erdőt is adományozott, melyek jogát 1384-ben Mária királyné, majd 1406-ban Zsigmond király is megerősíti. 1397-ben a belviszályokba keveredett Lackfi Istvánt meggyilkolják. A rendház építését ill. bővítését az 1400-as évek elején már az új birtokosok, a Cillei (celjei) grófok fejezték be, akik 1420-ban Senkovecz falut ajándékozzák a szerzeteseknek. Lamberger Frigyes 1467-ben Nyírvölgyön, régibb nevén Macskoveczen majort épített az szentilonai pálosoknak. Fádán Kristóf egy szőlőhegyet adományozott a háznak. Mátyás király ezt az adományt 1478-ban megerősítette.
Amikor 1546-ban a Zrínyiek lettek a Muraköz urai, a kolostort Szent Ilona tiszteletére újraszenteltették. Zrínyi Miklós (1508-1566) a monyorókeréki birtokán lévő pálos rendház szerzeteseit rendeli Šenkovecra, támogatásukra számos birtokot és kiváltságot adományoz. 1559-1561 között építtetett hozzá egy kápolnát, melynek kriptájába 1561-ben elhunyt feleségét (Frangepán Katalin grófnő) temettette. Alig pár évvel később 1566-ban fia, Zrínyi György (1549-1603) édesapja, a szigetvári vértanú levágott fejét díszkísérettel Győrből Csáktornyára hozza, majd katonai tiszteletadással temetteti el Szentilonán. Sírkövét vörös veronai márványból faragták, melynek további sorsára később még visszatérünk.
Az 1570-es évektől az 1620-as évekig a Zrínyiek is a reformáció híveivé válnak. Birtokaikon ezekben az évtizedekben a katolikus hiten élők sorsa sanyarú, melyben a pálosok is osztoznak. Horvát források szerint Zrínyi György 1570-ben foglalta le Csáktornyán Szent Mihály templomát az evangélikusok számára. Ugyanakkor a pálosok szentilonai kolostora, amelynek kápolnájába Zrínyi Miklóst 1566-ban temették, még 1577-ben és épségben volt, amint ezt Mikulich Sándor zágrábi püspök írta Rosenberg gróf miniszternek. 1580-ban Zrínyi Györgynek meggyűlt a baja a rendházzal, működésüket gátolta, Simon perjelt börtönbe is vettette. Zajcz János, a pálosok provinciálisa Rudolf királytól kért oltalmat, ki a vizsgálatot a vasvári káptalanra bízta. A pálosok azonban hamarosan visszatérhettek. 1619-ből fennmaradt a katolikusok egy panaszlevele, mi szerint Zrínyi György és fivére (Miklós) 12 forint büntetés terhe alatt tiltották meg jobbágyaiknak, hogy a pálosok csáktornyai Szent Ilona templomát látogassák.
Zrínyi György 1603-ban hunyt el a vas vármegyei Vépen, s annak ellenére, hogy református hiten élt, az egykorú források szerint Szentilonán a családi sírboltban temették el.
Fiai, Miklós és György eltérő utat járnak be annak ellenére, hogy az 1616-ban megözvegyült Miklós ugyanúgy Széchy lányt választ második feleségnek, ahogy azt György is teszi ebben az évben. 1617-ben még együtt ünneplik a protestantizmus százados ünnepét. A katolikusok 1619. évi panaszlevele szerint a két fivér 12 forint büntetés terhe alatt tiltották meg jobbágyaiknak, hogy a szentilonai pálosok templomát látogassák. 1622-ben azonban György visszatér a római egyházhoz. Pázmány térítési munkáját Bakich János csáktornyai pálos prior fejezte be. Zrínyi György a tridenti hitvallást a csáktornyai templomban tette le s ennek emlékére száz arany ajándékot adott az oltárra. 1626-ban ő maga írja: „Mostan a haereticus predikátorokat is többet tiznél kikergettem s Isten kegyelmességéből csak az egy igaz katholica religio hirdettetik”.
Miklós továbbra is az új valláshoz szított, mint ahogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelem híve volt, szemben testvérével, aki feltétlen híve maradt II. Ferdinándnak. Miklós, mint elsőszülött a muraközi birtokok ura Csáktornyán él. György grófot 1622-ben a császár – bátyja mellőzésével – kinevezi Horvát-Szlavónország bánjává. Miklós 1625 tavaszán örökösök nélkül meg hal Csáktornyán. Temetésének idejéről és helyéről nem ismerünk adatokat. Birtokai testvérére szállnak, aki ezer lovasával az impériumbeli harcokban vesz részt, nem sokat időzik birtokain.
Az 1626-os esztendőben Petthő Gergely jegyzi fel Rövid Magyar Krónikájában: „A’ jó Zrinyi György a’ Horvát Országi Bán, meg-betegedék, és 18. napján Decembernek Posonban meg-hala, életének huszon nyólczadik esztendőjében. …Temettetet Dráva Muraközben, a’ Remete Barátok Kalastromában Sz. Ilonán, Septembernek ötödik napján, (1627) elég szép caeremóniával, és méltóságához illendő pompával”. Két kiskorú fiát, Miklós (1620-1664) és Péter (1621-1671) grófokat gyámok, így Domitrovich Péter zágrábi és Sennyey István győri püspök gondnokságára bízták. Legfőbb pártfogójuk az uralkodó megbízásából Pázmány Péter bíboros, hercegprímás. 1627-ben a Zrínyi-család szentilonai temetkezőhelyének bővítése – a mauzóleum építése -, a kiskorú örökösök gyámjainak utasítására történhetett, melynek aktualitását Zrínyi György halála adhatta. Ezen építkezések és átalakítások befejezése után kerülhetett sor 1627. szeptember 25-én az immár már nyolc hónapja temetetlen főúr végtisztességének megadására a pálos kápolnában.
Iskoláik befejezése és itáliai tanulmányútjukról való hazatérésüket követően a testvérek néhány évig közösen birtokolják uradalmaikat, majd Buccariban 1641. április 25-én kelt osztályos levelük szerint felosztják azokat egymás között. A Muraköz, Csáktornya központtal az elsőszülött jogán Miklósé lesz. A rendház életével kapcsolatban tudjuk, hogy 1639. április 19-én a III. Ferdinánd által kibocsátott rendeletnek megfelelően, a búcsú és a vásártartás joga Szentilonán a pálosoknak volt engedélyezve. Voltak ellentétek is a főúr és pálosok között, amikor is Zrínyi Miklós 1652. február 18-án a szentilonai piactartási jogok körüli viszályok tárgyában Borkovich Márton pálos generálishoz írt levelet. Hogy a főúr és környezete kapcsolata a pálosokkal mennyire közvetlen lehetett, azt egyebek mellett tanúsítja két értékes relikvia: a budapesti központi szemináriumi könyvtár állományában található egy kötet Jóna Istvánnak, a fiatal Zrínyi csáktornyai tiszttartójának exlibris-ével és bejegyzéseivel, amely 1653-ban a szentilonai pálos atyákhoz került. Egy másik, egykor szintén pálos tulajdonban volt kötetet pedig, a címlapon olvasható bejegyzés tanúsága szerint Zrínyi Miklós egy 1662. évi portyázása során zsákmányolták török területen. Ezekben az évtizedekben a rendház hitélete nyugodt, kiegyensúlyozott, gyarapodásnak indult.
Zrínyi Miklós első felesége Draskovich Mária Eusébia grófnő alig 20 évesen 1650. szeptember 23-án hunyt el. Zrínyi még az nap Batthyány Ádámhoz írt leveléből csak halála okát és időpontját ismerjük, de feltehetően őt is a szentilonai családi kriptában temették el. A költő- hadtudományi író, hadvezér grófot 1664. november 18-án bekövetkezett tragikus halálát követően még ugyanez év december 21-én, vörösréz szarkofágban helyezik végsőnek hitt nyughelyére a családi sírboltba, 1656-ban és 1658-ban elhalálozott gyermekei mellé. Gyászszertartásán Kéry János, a későbbi pálos rendfőnök mondott halotti beszédet. Zrínyi Miklós 1662. április 6-án keltezett végrendeletében olvashatjuk: „Először is azt akarjuk, hogy amikor a Te akaratod szerint, Szent Isten, ezt a mi halandóságunkat letesszük, és felcseréljük az örök boldogsággal, minden fölösleges pompa és költség nélkül temessenek el szentilonai temetkezési helyünkön, és a végtisztességet ne halogassák hosszabb ideig, hanem egy hónapon belül mindenképpen tartsák meg. …A szentilonai konventnek és a pálos atyáknak, hogy rólunk és családunkról imádságaikban megemlékezzenek, halálunk után tíz éven át hagyunk évente száz veder bort, és akarjuk, hogy ez mindenképpen megadassék”.
Özvegye, Lőbl Mária Zsófia alapítványt hozott létre háromszáz forinttal, hogy férje emlékére örök fény világítson.
1665-től alig öt évig fivére Péter lesz Csáktornya ura. 1671-ben történt lefejezése után neki évszázadokra Bécsújhely temetőárka lesz sírhelye, míg 1919-ben végső nyugalomra nem lel a zágrábi székesegyházban. Egész családjával - ahogy életükben, úgy halálukban is mostohán bánt a sors; nem adatott meg számukra, hogy legalább közös sírban találjanak örök nyugalomra. Zrínyi Ilona kivételével valamennyiük végső nyughelye ismeretlen.
Zrínyi Miklós és Lőbl Mária Zsófia egyetlen fia Zrínyi Ádám nagykorúvá nyilváníttatván, visszakapva az uralkodótól apai birtokait, az 1680-as évektől Csáktornyán élt. Ezer forintot adományozott a szentilonai kolostornak, hogy édesapja lelki üdvéért hetente szentmisét mondjanak. 1691. augusztus 19-én Szalánkeménnél, „a század legvéresebb csatájában” hősi halált halt. Pálos hagyomány szerint holttestét „feltalálták”, hazaszállították, és a szentilonai családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. Özvegye 1692-ben Csehországba költözvén, örököse nem lévén a családot kihalttá nyilvánították, birtokaik visszaszálltak az uralkodóra.
A szentilonai conventet 1695. április 29-én tűzvész pusztította el a gazdasági épületekkel együtt. A tűz átterjedt a hatszög alapú Zrínyi-mauzóleum tetőszerkezetére is, elhamvasztotta a főoltárt és a mellékoltárokat, az orgonát, megsemmisültek a templom díszei és a kegytárgyak. A tűzvész után a romok helyén a kolostor újraépült, részben a mauzóleum építőanyagának felhasználásával. Romjainak egy részét építkezések céljából széthordták. A szigetvári hős sírköve is ekkor rongálódhatott meg, darabjait beépítették az alapokba. Valószínűleg már ekkor eltávolították a megsemmisült mauzóleumból az oda temetettek földi maradványait. A mauzóleum, a Zrínyi-család koporsóival, szarkofágjaival nyomtalanul eltűnt.
1738-ban az egész Muravidéket földrengés sújtotta. A csáktornyai vár, a plébánia templom és sok más épület falai, velük együtt a szentilonai kolostor is károkat szenvedett. A földrengés után Josip Bedekovič a rendház priorja a földrengés okozta hasadékokat feltöltette, a kolostor és a templom falait pedig vaskapcsokkal fogatta össze. 1745-ben a következő rendfőnök, Hallaszy Vince az egész rendházat teljesen rendbe hozatta.
II. József császár 1782. január 12-i ún. szekularizációs rendeletével, a nem tanítással, gyógyítással vagy tudománnyal foglalkozó szerzetesrendeket és mintegy 140 kolostort – köztük a szentilonai pálos kolostort is -, feloszlatott, vagyonukat a Vallásalapba olvasztotta. 1786. február 7-én Magyarországon és az örökös tartományokban kihirdette a Magyar Pálos Rend eltörlését és birtokainak elkobzását. A 381 főből álló nagyrészt lelkipásztori tevékenységet folytató szerzeteseket szélnek eresztették. A pálos-rendi szervezet eltörlése után a szentilonai kolostor birtokaival együtt állami tulajdonba került. A XIX. század elején a pálos atyák szentilonai, stridói zárdái és birtokai, a báró Knezevich család tulajdonába jutottak. 1803-ban a Knežević János a romos kolostorból kastélyt építtetett, amelynek a szentélyét a templom egykori kápolnájából alakítatta ki. A napóleoni háborúk idején a kolostort katonai raktárnak, a templomot pékműhelynek használták.
1811-ben a Knežević család rendbe hozatta a szentélyben lévő sírhelyeket, később a család több tagját temették el a szentilonai kriptában az előkelőségek temetkezőhelyén, a szentély bal oldalán, mindegyiküket külön sírhelyre.
1880-ban újabb földrengés sújtotta a Muraközt. Erejét jelzi, hogy Zágrábban ugyanekkor összedőlt a Mária Mennybemenetele Székesegyház – Katedrala Marijina Uznesenja – főhajója, és tornya.
1924-ben a „Horvát Sárkány Testvériség” kutatásokba kezdett a kolostor területén azzal a szándékkal, hogy felkutatva a Zrínyiek maradványait, azok méltó helyre, a fent említett Zágrábi Katedrálisba kerüljenek, ahová Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc Kristóf grófok maradványait is szállították Bécsújhelyről. Az ásatások ilyen irányú eredménnyel nem jártak, még abban az évben abba is maradtak. Más vonatkozásban azonban értékes eredmény, hogy a feltárást vezető Emilij Laszovski ásatási naplója szerint a szentély közelében lévő oszlopba beépítve találta meg Zrínyi Miklós veronai vörös márványból készült sírkövének nagyobb részét. Ugyancsak ez az ásatás tisztázta, hogy a járószint alatt feltárt égésréteg az 1695-ös tűzvész maradványa, nagyjából egy méter mélységben 5-10 cm szélességű égésnyomok figyelhetők meg – áll a naplóban. Az 1695-ös pusztulást követően került sor a templomhajó átépítésére és kibővítésére. Laszovski naplója szerint: „A templomhajó egész területén e mélységben szórványosan csontmaradványokat tártunk fel, és egy sírt. A sírban egy viszonylag jól megőrződött női csontváz volt, alsó végtagok nélkül. A női sír mellékleteinek gazdagsága arra utal, hogy az asszony egykor befolyásos család tagja lehetett. Főméltóságú asszonyra utalnak a sírba helyezett mellékletek: apró, üveggyöngyökkel kirakott fejfedő, finom üveggyöngy lánc, ezüst övlánc, ezüst és arany szállal átszőtt női ing maradványai. A mellékletek azért is említésre méltók, hiszen a további sírok többségében semmilyen sírmellékletet nem találtunk”. Laszovski a sírt Zrínyi Katalin (Frangepán Katalin †1561) sírjának határozta meg.
Másutt: „a külső templomfaltól nyugatra ép női csontváz került elő, feje körül arany és ezüst szállal átszőtt brokát. Ugyanezen a részen több koponya és emberi csontok maradványai kerültek elő, másodlagos helyzetben. A sírtól nyugatra újabb sírt találtunk. A csontváz mellett csipke, és ezüsttel átszőtt zsinórdíszítésű vászonruha maradványok voltak”.
A hajdani rendház épületeiből az 1980-as évek végére csupán egy lepusztult kápolna és az oltárrész maradt fenn, amely a kolostorra emlékeztet bennünket. Az újabb feltárási munkák 1990-ben kezdődtek és csak a kápolnára és a körülötte lévő néhányszáz négyzetméternyi területre korlátozódhattak, ugyanis a valamikori kolostorterület helyén sűrűn beépítve családi házak sorakoznak. Az ásatások idején az a terület, ahol a mauzóleum állt, még nem került kisajátításra, ezért nem volt kutatható. A feltárások során rekonstruálták a gótikus kápolna maradványait 14. századi falfestményeivel. A romokat restaurálták, a területet bekerítették, ma a Csáktornyai Muraközi Múzeum gondozásába tartoznak. A kolostor környékén szinte a kezdetektől temetkeztek, az 1990-1997 között folytatott ásatások során napvilágra került leletek, köztük ékszerek, fémgombok, függők, keresztek, ereklyetartók, pénzérmék, üvegtöredékek és kályhacsempék gazdag anyaga ezt reprezentálja. A 14. század végi pálos szentély falképeiről 1948 óta tud a művészettörténet, de csak 1991-95-ben került sor a feltárásra. A templomot valamikor teljesen beborították a falfreskók, ma ezekből csak töredékes ábrázolások ismerhetők fel. A szentilonai falképeket a kutatás a 14. század végére teszi. Ivan Srsa tanulmánya szerint is 1397 előtt, még Lackfi életében készültek. A gótikus kőfaragványok, boltozati bordák, kapuzattöredékek, a kettős osztású míves kő ablakkeret megmaradt felső része a 15-16. századból, letűnt korok szintén becses darabjai.
Akinek Csáktornya felé vezet az útja, a fentiek ismeretében talán érdemes rövid kitérőt tennie, és kis időre megállnia, hogy megtekintse ezt a hányatott sorsú, szebb és dicsőbb időkről álmodó kápolnát, arra gondolva, hogy azon a földön lépked, amely befogadta és őrzi a Zrínyiek áldott porát, úgy ahogy azt Zrínyi Miklós remélte: „testünk mint föld, nem kíván mást, mint visszatérni a saját eleméhez”.
Temesvári Jenő
