Apuka Világa

Ha repülőgépet látok a ragyogó kék égen, vagy felhőfoszlányokban bújócskázva szállni, mindig eluralkodik rajtam a vágy távoli, még nem látott tájakat, világokat látni. Ahogy a végtelen égen lassan távolodik párába vesző csillogó fémtestük, ahogy ponttá zsugorodnak, majd eltűnnek, Charlie bús-szomorkás, különös hangulatú számának sorai jutnak eszembe. Aki utazott már az ismeretlen felé az ismeri, mit jelent elmenni és azt is, mit jelent megérkezni. Igen! Nézz, nézz az ég felé, s megértesz valamit ebből a furcsa elvágyódásból, s néha talán meg is valósulnak az álmok, de biztosan boldog leszel, ha legközelebb már fényképezőgép is lesz a kezed ügyében, ha az égre nézve meglátsz egy gépet, amint a felhőn száll.
Ez évben Trogírt választottuk úti célunknak, megismerni a dalmát tengerpart még be nem járt részeit. Személyautóval utaztunk, ezért ezúttal eszembe sem jutottak a repülőgépek. S mivel fiammal ellentétben nem hobbim a légi fotózás, arra sem gondoltam, hogy az élmények megörökítése közben gyakran fogom majd kémlelni az eget is. Hogy mégis így történt, csupán annak a véletlennek köszönhető, hogy szállodai erkélyünk előtt „jöttek be” és szálltak fel a Ciovo-szigeti öböl felett a turistákat hozó-vivő, különböző légitársaságok charter járatai. Ha reggel, a ragyogó napkeltében gyönyörködve, vagy az egész napos utazások után fáradtan „hazaértünk”, még volt kedvem „kattintgatni”, ha jött valami. És ha már ilyen közel volt, kíváncsiak voltunk magára a reptérre is.

Ha valaki most azt várja, hogy profi képeket fog látni, bizonyára csalódni fog. A repülőfotózás egy külön világ, külön „szakma”. Nagyon nehéz jól, profin művelni, ez csak keveseknek sikerül. Engem is csupán a hangulata fog meg, nem értek hozzá és megfelelő felszerelésem sincs. Fiam, aki avatott művelője (lásd: www. spotter.hu) és szakértője is a témának, bizonyára elnézően mosolyog próbálkozásaim láttán. Neki hoztam ajándékul az alábbi összeállítást, mert tudom, hogy örömet okoz neki nézni az ég vándorait, s látni amatőr igyekezetemet.

Ahány annyiféle

A Split-i Kastella/Resnik Airport (LDSP/SPU), Trogírtól mindössze 4 kilométerre található, csak egy rövid kifutópályával rendelkezik, így nagyobb gépeket nem is tud fogadni. Egyik oldalról a tenger, a másikról magas hegyvonulat szegélyezik. A görög szigeteken láttunk hasonlókat, bár ott a környezet általában igénytelenebb és elhanyagoltabb.

A pálmafák árnyékadó takarásában, gondosan parkosított és ápolt környezetben, üde látvány fogadja az utasokat

Modern védőtetős feljáró vezet a terminálhoz, illetve a parkolókhoz

Szeptember közepén már a szombati turnusváltáskor sincs nagy tolongás

Van, aki jön, van, aki megy, és van, aki áthaladó… Ezek „lövéséhez” az én Nikon D3100 gépemhez használt, Tamron 18-200-as úgynevezett „utazó” objektív kevésnek bizonyult

Az egyik kedvenc… Ez a Wizzair nagyon látványos festésű

A Siberia Airlines Boeing 737-ese alig tíz perc múlva már a levegőbe is emelkedett, hogy helyére leszállhasson ezúttal a Malév járata

Futók kint, fékszárnyak megfelelő szögben a leszálláshoz. Magyar gépet (Malév HA-LOA) látni, különösen távol otthonról mindig szívdobogtatóan jó érzés

Ez pedig a HA-LOU lajstromjelű. Alig fél perc múlva dörgő, sivító hajtóművekkel már a kifutópályán gurult. Ilyenkor szokták tapssal megköszönni az utasok a személyzet munkáját

Az Adria A319-ese a toronytól szép lassan elgurult a pálya végéig ahol álltunk,  helyben megfordult, majd néhány másodpercet várakozott a felszállási engedélyig. Aztán meglódult, s dörgő hangorkán kíséretében megiramodott ezúttal nem a tenger, hanem a hegykaréj felé. Meredek szögben emelkedve szép ívet rajzolva, jobbra kifordult a tenger fölé. Az egész csak néhány pillanatig tartott. Meg sem kíséreltem „utána lőni”. Csak néztük, míg a ragyogó kék égen eltűnt a szemünk elől.

Ezt a kis Jet-et az égen talán csak a radar látja… Nekem a kerítés mellett sikerült lencsevégre kapni felszállás előtt, sajnos csak a szögesdróttal együtt, mivel jobb hely nem adódott. A másodpilóta miközben az engedélyre vártak, barátságosan kiintegetett. Talán egy kis elismerés is volt ebben azért, hogy ilyen kitartóak voltunk a szeptember közepi rekkenő délutáni hőségben.

Ezek a kis gépek nem olyan méltóságteljesen ereszkednek, mint nagyobb társaik… Jött, mint a veszedelem. Volt is kapkodás, derültek volna a profi spotterek, ha látnak. Így is már csak az olajfák között csíptem el, aztán átlibbenve a kerítés felett már gurult is.

Az a bizonyos kerítés egy másik érkezővel

Stílszerűen búcsúzóul beesett a CROATIA Airlines gépe is, törzsén és függőleges vezérsíkján mintegy jelezve, hogy a Kastella Airportot felkereső sokféle nemzet légitársaságai közül a házigazda sem hiányozhat. Olyan gyorsan és közel jött, hogy lecsippentettem a végét, ezúttal is ékes bizonyságát adva annak, hogy e műfajban csupán lelkes műkedvelő vagyok. Azért legközelebb majd jobban figyelek, s ügyelni fogok arra is, hogy ez az önfeledt szenvedély túlzottan ne hatalmasodjon el rajtam, mert már azon kaptam magam, hogy sajátos fejtartást kezdek felvenni, s mintha a hallásom is szelektívebben működne bizonyos „légi zajok” vonatkozásában. De azért nincs kizárva, hogy egyszer majd egy 300-as teleobjektívet is rátekerek a Nikon vázára. Újra és újra nézegetve a képeket, szerencsésnek mondhatom magam, ezért a véletlen légi találkozásért, a számtalan élmény között ennek a nagy égi jövés-menésnek az emléke is mindig velem marad.

A vasmadarak mellett természetesen más égi vándorokkal is gyakran találkozhatunk az Adrián. Ha valaki, ők aztán tényleg ismerik a repülés csodáját, tudják mindazt agyuk parányi érzékelői révén, amit a pilótáknak is tudnia kell a kabin műszerrengetegében. Iskolakörök behúzott lábakkal, kilebegtetés, ereszkedés, sárga körmös futók ki, aztán jöhet a landolás. Akár a repülőgépeknél. Órákig el lehet nézegetni ezt a légi forgalmat is. Tenger, napfény, ragyogó kék ég, és végtelen nyugalom, ami annyira hiányzik hétköznapjainkból. A természet és technika csodái itt és most mind együtt voltak.
Charlie-nak igaza van: Nézz az ég felé! – és legyen Nálad mindig fényképezőgép, éles szem és tiszta szív.