A kaposvári cs. és kir. Albrecht főherceg nevét viselő 44-es gyalogezred története 1744-ig nyúlik vissza, amely Lombardiában, Mailand-ban (Milano) került felállításra Marchese Clerici Mária Terézia császárnőnek tett felajánlása alapján. Az ezred a Habsburg Birodalom szinte valamennyi helyőrségekben megfordult, mígnem Kaposvár lett az állomáshelye. 1872. augusztus 12-én Kaposvár lakossága az 1866-ban és 1869-ben elesettek emlékére, Pribéri és vuchini Jankóvich László Somogy vármegye főispánja és Györgyfalvi Csépán Antal, a megye alispánja hathatós támogatásával és közadakozásból a Széchenyi-téren emlékoszlopot állíttatott fel a következő felirattal: „Kötelességük hű teljesítésében elesett hőseinek emelte a cs. k. Albrecht főherceg tábornagy 44. számú gyalogezred”. Mielőtt az északi, galíciai orosz frontra vezényelték az ezredet, mintegy tűzkeresztségként megtapasztalhatták a háború poklát az egyik legkíméletlenebb és legádázabb szerbiai harcokban. „Mélyen meghatva vettem, részt a 44. gyalogezred előrevonulásában a Száva áthajózásához. Láttam a 44-eseket sűrű golyózáporban vitézül és minden félelem nélkül, rendíthetetlenül haladni a szent kötelesség útján! Én tudom, hogy ők mintaképei a jó katonáknak. De ma értesültem róla, hogy a 44-esek hősök, e nemes szó legszebb értelmében! Tisztek és legénység! Minden egyes tagja a 44-ik gyalogezrednek oly példát adott nekünk, amilyen a hadi történelemben ritkán fordul elő. Oly példát, amelyet úgy nekem, mint minden egyes alattvalómnak követni becsületbeli kötelesség és kitüntetés. Fájdalommal telten gondolok a sok elesett hősre, akiket Isten és a történelem dicsőségesen meg fog jutalmazni. Minden egyes ember halála oly közel és mélységesen érint, mintha forrón szeretett gyermekeimnek egyike esett volna el és az ő nemes képük felejthetetlenül vésődött be lelkembe. Isten vezérelje őket! Klenak, 1914. augusztus 15-én. A hadvezetés 1914. szeptember 4-én - néhány napos pihenő után - rendelte el a 44-es gyalogezred ütemezett kivonását, illetve bevagonírozását a szerbiai harctérről. A szállítás Újvidék-Futak-Zombor-Szabadka-Budapest-Miskolc-Sambor (ma: Sambir, Ukrajna) és a Buczali-Komarno vasútvonalon, illetve állomásokon keresztül történt. A továbbra is a IV. Hadtest részét képező 31. hadosztályparancsnoksága alárendeltségébe tartozó ezred zászlóaljai a kirakodást követően a parancs szerint Rybołówka és Podzwierzyniec között foglalta el táborhelyét, részben házakban, ill. sátrakban. A IV. hadtest csapatait szeptember 7-én ettől a vonaltól északra Rudki-nál vonták össze és azt követően az előnyomulást megkezdte, és még ezen napon felvette a harcérintkezést az orosz csapatokkal. Eközben a 31. hadosztály zöme Rumno-tól délre a - 297-es háromszögelési pont - Tatarinow vonalat érte el. A hadtestparancsnokság a támadás folytatását rendelte el azzal, hogy a 44-es gyalogezred zászlóaljai, amelyek a 31. hadosztály részeként keleti irányban nyomulnak előre az ellenség bal szárnya ellen - amely Horozana Wielka-nál van az állásaiban -, átkaroló támadást intézzen... És innen adjuk át a szót, az emlékfüzet szerzőjének! – Azonban mielőtt a csatolt mellékletben a téma iránt érdeklődő olvasó „végiglapozná” a bescannelt oldalakat, engedtessék meg - nem feledve a többi hőst sem - egy személyes vonatkozású megjegyzés: ahogy a 2. Füzet CZEREMCHA 1915. (lásd: http://temesvarijeno.blog.hu/2014/07/06/hosi_tettek_czeremcha) dicső harcainál találkozhattunk Bakay Szilárd főhadnagy nevével és helytállásával, úgy ebben az emlékfüzetben megismerkedhetünk testvéröccsével, Bakay Zsigmond hadnaggyal, aki bátyjához és családi hagyományaikhoz méltóan, halált megvető bátorsággal mindenütt az első vonalakban harcolta végig az I. világháború mind a négy évét, és aki bajtársai és elöljárói szemében méltán vívott ki megbecsülést és tiszteletet, nem utolsósorban legfelső, uralkodói érdemrendeket. |
![]() |
Az Emlékfüzet címlapja - Reichenberg 1918. |
A méltán legendás hírű kaposvári 44-es Gyalogezred (a híres "rossebb bakák") hőstetteit megörökítő első emlékfüzet bemutatásával célom ismételten a főhajtás volt a harcokban hősiesen helytálló, a Hazáért életüket áldozó magyar honvédek emléke előtt. Járjunk bármerre az országban, vagy a határainkon túli számtalan emlékhelyen, álljunk meg kis időre, s emlékezzünk rájuk. Amikor a márványtáblákon megörökítettek neveit olvassuk, gondoljunk bajtársaikra, azokra is, akiknek neveit hiába keresnénk az emléktáblákon, akik jeltelen sírokban lelték meg végső nyughelyüket, és akik valamennyien hitték, hogy harcaik, önfeláldozásuk nem volt hiábavaló. |
Temesvári Jenő |
Lásd a csatolt Horozanna-Wielka-i győzelem Emlékfüzetet >>> |