 | Előttünk - sok másokkal egyetemben - minden bizonnyal megfordult Angolhon fővárosában az alábbi kuplé szerzője is. Megfigyelése némely esetben korrekt, pontos, más esetben erősen vitatható. Alábbi megállapítása, miszerint: „Londonban hej, van számos utca és minden utcán van sarok - éles szemre vall, azzal maradéktalanul egyet kell értenünk, hasonlót tapasztaltunk mi is. Másrészt: a dalban szereplő Bowis Street-en ugyan nem jártunk - bár ki tudja, talán csak nem figyeltünk -, mégis úgy általában elmondható, hogy az említett rózsaszálak sajnos elég lófejűek és fogúak (némelyik nagy eséllyel indulhatna az epsomi derbyn is), lapos mellűek, formátlanok. Úgyhogy Bob úrfinak nagy szerencséje volt, vagy rendesen be-whiskyzett már korán reggel, ha meglelte amaz legszebb rózsaszálat. Ezen megállapítását őszinte sajnálatunkra nem tudjuk megerősíteni. Nos, ezek előrebocsátása után röviden néhány benyomás: Először is nem volt benyomás, csak sűrű program és vágtatás reggeltől-estig. Szerettünk volna kihasználni minden percet, mert a magunkfajta ugye nem hetente jár Albionban. |
Az angliai kiruccanás terve már áprilisban körvonalazódott, azon vágyak mentén, hogy Péter fiam egy gazdagnak ígérkező repülőprogramot szeretett volna abszolválni, én pedig Londont szerettem volna megismerni, már amennyire ez néhány nap alatt lehetséges. Variáltunk is ennek megfelelően a légitársaságok kínálata között, mígnem mindent figyelembe véve a British Airwais-ét találtuk a legelőnyösebbnek a versenyben még szereplő Lufthansa és Malév ajánlattal szemben. | |
| |
A felhők alatt a La Manche csatorna bújik meg, mindössze ennyit láttuk belőle a British Airways Airbus A320-as gépének ablakából | |
A repülés, mint mindig, most is nagy élmény volt, különösen, mert nem charterrel, hanem a BA bőrüléses, kényelmes menetrend szerinti járatán utaztunk oda-vissza. Menetrend csak miheztartás végett van, viszonyítási alap, hogy mennyit fogunk késni. Európa felett felhőtlen ég, alattunk városok, mezők, erdők, utak - ki gépen száll fölé, annak térkép e táj -, csak a fejünk feletti lcd-ről tudjuk, hol járunk). A La Manche Csatorna szemérmesen tejfölbe burkolózik, London felett zivatar, várakozás a leszállási besoroláshoz. A világ minden részéről a Heathrow-ra érkező gépek átlagban 20-30 mp-ént landolnak, hasonló ütemű a másik pályán a felszállás is. És Londonnak van még másik négy polgári repülőtere is! A késés tehát egyáltalán nem meglepő. Az 5-ös terminálból kikeveredni egy nagy kaland, ha nincs helyismereted, nem tudsz angolul, vége. Terminálból is van itt még ezen kívül is négy. Szerencsés vagyok, nyugodtan hátra dőlhetek, mert Péter nagyon otthon van nyelvi és helyismereti téren. Így is rámegy egy óra, mire a beléptetésre váró embertömegen túljutunk. Bőröndünk is szédülhet már a futószalagon, annyit kering, amíg ránk vár. | |
| |
Az üveg-fém csoda neve Heathrow Terminal 5. Már az első benyomás is nagyon impresszív volt, hiszen Európa legmodernebb repülőtéri termináljába érkeztünk meg | |
Mindenütt hinduk, afrikaiak, ázsiaiak, itt elsőre úgy tűnik, mi vagyunk kisebbségben. Londoni szállodánk a reptér mellett van, így a megérkezés csak 3/4 óra metrózást és buszozást jelent. Igaz, közben aktiváljuk Hoyster kártyáinkat is, melyekkel aztán fejenként 35 fontért nyolc napig gondtalanul metrózunk, buszozunk szerte Londonban. A landoló gépek karnyújtásnyira repülnek el szobánk ablaka előtt olyannyira, hogy a fürdőszoba tükörben is látom őket borotválkozás közben. Programunk két csoportra osztható: majdnem fele repülőnapi, repülőmúzeumi, a többi London. Aztán elkezdődik a nagy menetelés. Hogy kihasználjuk az időt, korán reggeltől késő estig úton és talpon vagyunk. A svédasztalos bőséges reggeli megalapozza a muníciót kalóriában, már csak akarat, kitartás kell a feszített tempóhoz. Először a repülés szekcióról néhány gondolat: A repülős programokhoz a Forgó Travel Utazási Iroda szervezését és buszát vettük igénybe, ennek megfelelően három napig Reading városa azon belül is a nagyon elegáns Novotel Hotel volt otthonunk. Innen utaztunk aztán a különböző helyszínekre. | |
| Elsőként a Brooklands Múzeum-ot látogattuk meg, amely valóban olyan varázslatos, ahogy a katalógus hirdeti. A légi és földi közlekedés szerelmeseinek Mekkája. Rendkívüli hagyománytisztelet, gazdag kiállítási anyag, gondos rendezés és bemutatás jellemzi. Itt nemcsak repülőgépek, hanem ritka versenyautók, motorkerékpárok, versenykerékpárok, legendás versenyzők, legendás gépei láthatók gazdag választékban. A tárgyi emlékek időben átfogják a légi és földi közlekedés jelentősebb állomásainak történetét a hőskortól napjainkig. A szabadtéren kiállított repülőgépeken a hangárakban, csarnokokban, rendkívül udvarias, szakmailag felkészült hölgyek és urak segítenek az eligazodásban. Készségesen kalauzolják, és szemmel láthatóan nagyon megbecsülik az érdeklődő látogatót. A javító-és restauráló műhelyekben idősebb szakemberek irányítása mellett önkéntes fiatalok dolgoznak a felújításra váró légi és földi járműveken. Nincs hiány sem emberi, sem a tárgyi utánpótlásban. Úgy tűnik, anyagiakban sem. Példás rend és nagy elkötelezettség érződik mindenütt és mindenkin. Mindezt látva hazai viszonyainkra, szegényes kollekcióinkra, pénztelenségünkre gondolva, elszorul az ember szíve. Sajnos nemcsak e vonatkozásban. Általában jellemző, hogy nem becsültük, becsüljük meg azt a keveset sem, amink maradt, pedig még mindig bőven vannak, lennének értékeink. Ez a felismerés itt talán még fájóbb, mint egyébként. Vegyes érzelmekkel távozunk, és arról nem az angolok tehetnek! | |
 | |
Péter és Szálem az ománi légierő C-130 Hercules szállítógépe előtt. Országimázs építésből jelesre vizsgáztak a RIAT jordániai és ománi résztvevői | |
| A Farnborough-i és a Fairford-i (Swindon) légi bemutatók és repülőnapok hihetetlen látványosságok. Egy-egy nap valóban csak arra elég, hogy némi képet kapjon az érdeklődő a kiállított több száz különböző rendeltetésű és típusú repülőgépről. A több órán keresztül tartó ritkán vagy még soha nem látott légi bemutatók, a fülszaggató hangorkán különleges élmény a hozzá nem értő számára is. Nem véletlen, hogy több százezer nézőt, laikust és szakembert egyaránt vonzanak. Érdekes kettősség, hogy míg előbbi döntően a nagyközönség számára szerveződik, a másik inkább üzleti jellegű. A közönség ott rövidnadrágos, pólós, emitt öltönyös, nyakkendős, lakkcipős. Előbbin hamburger, távcső, fényképezőgép van a kezekben, utóbbin inkább laptop. Amíg ott több milliót költenek egy nap evésre, ivásra, szuvenírekre, itt milliárdos üzletek köttetnek. Az arab olajállamok tucatjával, más országok szerényebb lehetőségeik szerint vásárolnak itt katonai és polgári gépeket egyaránt, melyek darabja akár 200 millió $ is lehet. Mi persze itt sem képviseltetjük magunkat sem kiállítóhellyel, sem bemutató géppel, pedig jó lehetőség lenne arra, hogy tudjanak rólunk, megismerjenek minket. Süketek, hülyék vagyunk, azt hisszük majd megkeresnek minket. Egy fenét, csak a jobban tájékozottaknak dereng valami a nevünk hallatán. Litvánok, oroszok vannak, láttam lengyel, német, talán cseh gépet is. Általában itt van mindenki, aki számít, aki ad magára valamit is, mi nem vagyunk köztük se itt se másutt. Ismét nagy csalódás, keserű felismerés ez számunkra. Lesz még ilyen több is. Itt jut eszembe a londoni szállodánk melletti lerobbant vegyesbolt turbános, nem túl nett hindu boltosa. Vettünk nála egy palack ásványvizet, miközben angolul megérdeklődte Pétertől, honnan jöttünk. Ki tudja miért, ránézésre lengyelnek saccolt minket. Megtudván, hogy magyarok vagyunk, mosolyogva közölte velünk távozáskor, hogy "Szpasziba". Mérgemben magyarul elküldtem őt a hindusztáni édesanyjába, amin szintén mosolygott, gyanítom fogalma sem volt róla, honnan kerülnek ide, és kik azok a magyarok. Máig sem tudom, kit utálok jobban: őt vagy magunkat. Egyébként voltunk már szlovákok is, minden, csak magyar nem, az még sohasem voltunk! Különben a koszos boltja egyebek mellett tele volt kommersz lengyel vodkával és cukorkával. Ki tudja honnan szerezte be. | |
 | |
Német pilóták korhű egyenruhában az angliai légi csata kiállításon | |
| A RIAT idei Fairford-i programjával egyúttal megemlékezett és fejet hajtott az angliai csata 70. évfordulója előtt is. Korhű installáció mutatta be a német bombázások és pusztítások miatti megpróbáltatásokat és áldozatvállalást, a ragyogó kék égen pedig immár a begyógyult sebeket, a megbékélést jelképezve együtt repültek a restaurált német felségjelű Messerschmitt, és az angol Hurrican, Spitfire vadászok, Lancaster bombázó. A tömeg egy percre elcsendesedett, csak a veterán gépek dörgő motorjai hallatszottak. Jellemző az angolok felfogására, hogy a milliónyi repülős vonatkozású emléktárgyat, makettet árusító sátorrengeteg között volt olyan is, amelyik egyebek mellett horogkeresztes zászlót, Hitler-fejes pólót is kínált. Megtűrték, elfogadták. Egyébként a vevők rá sem hederítettek ezekre. Az Üdvhadsereg sátránál lényegesen nagyobb volt az érdeklődés, szívesen segítik és támogatják a veteránoknak gyűjtő aktivistákat. Érezhetően ápolják és becsülik háborús emlékeiket, és tudják, hogy az adományok nemes, jó célt szolgálnak, eljutnak rendeltetési helyükre. A másik nagy élmény a britek büszkesége, a közadakozásból újra repülőképes állapotba hozott Vulcan bombázó repülése volt számomra. A Falkland-i háború óta ez a gép ikon Angliában. Bemutató repülése osztatlan sikert aratott. Péter már több RIAT-on vett részt Fairford-ban, csalódott ezúttal is csak a szűkre szabott idő miatt volt. Hogy ő mit látott és örökített meg, azt elárulja honlapja. |  |
 | |
Farnborough az "öltönyösök" világa | |
| A Farborough-i repülőnap, mint már volt róla szó, teljesen más. Eleve úgy kezdődik, hogy minden látogatónak regisztráltatnia kell magát. A regisztrációt nem a magyar okmányiroda bonyolítja. A jegy mellé adott lapot rövid úton ki lehet tölteni, ez alapján pedig mintegy kétperces „ügyintézést” követően a mosolygó ügyintéző az ember kezébe nyomja egy nyakba akasztható tokban a plasztik kártyát, melyen a látogató személyi adatai szerepelnek. A belépés után irdatlan szárnyak és függőleges vezérsík fogadják az embert. A szem elsőre be sem fogja a teljes képet, ami nem más, mint egy, - mit egy, a legújabb csoda -, az A-380-as hihetetlen méretű sziluettje. Törpe az ember, ahogy elhalad alatta, mellette. A hatás majd még fokozódik, ugyanis bemutatót repülni is láttuk. Helyesebben bámultuk. Látható volt a Boeing évek óta várt 787-ese is, és még rengeteg más bemutató, illetve piacszerzési céllal kiállított mindenféle funkciójú polgári és katonai gépe egyaránt. Számomra azért itt is az Egyesült Arab Emírségek Etihad Airways gépe volt a desszert valószínűtlenül finom halványarany festésével. Sokan megálltak megcsodálni, ilyen közelről egyébként ez csak keveseknek adatik meg. Repülni vele még kevesebbeknek. Fairfordban ugyanilyen kuriózum volt látni a jordániai és az ománi C-130-as teherszállítót is. Péter, aki nem rajong érte, ha fotózzák, mindkét alkalommal készségesnek mutatkozott, mitőbb kérte, hogy örökítsem meg a pillanatot. A programot itt is légi bemutató zárta, nívós, gondosan összeállított repertoárral. Mit mondjak, nagyon elfáradtunk a nap végére. Megtört, fáradt tekintettel néztük útban London felé a vidéki Anglia takaros, jellegzetes vörös vagy fehér téglából épült békés jólétet árasztó udvarházait, az évszázadok óta gondosan ápolt és nyírt pázsitjait. Shakespeare idejében is így nézhetett ki errefelé a világ. | |
 | |
Londoni jellegzetességek: emeletes busz és piros telefonfülke | |
London egy más világ. Jó ez így, hogy változatos a programunk, bár a repülők Londonban is velünk vannak lépten-nyomon. Péter fényképezi őket rendületlenül a szálló mellett, fölött, az emeletes busz felső szintjéről, utcán, és a Themzén hajózva is. Hát van is mit, százával röpködnek. Egy nap annyit látunk, mint talán Ferihegyen egy év alatt. A választékról nem is beszélve. De előreszaladtam, mert a nap ott kezdődik, hogy bebuszozunk a Heathrow 1-2-3-as termináljáig. Jön a piros emeletes, ha nem intesz neki meg sem áll. A sofőr lehet hindu, afrikai, ritkán angol. A hindu mindig turbános és szakállas. Lehet, hogy szikh, csak mi vagyunk buták. Vagy Bhután, olyan is van, bizonyára onnan is jöttek sorsukon jobbítani akarván. Na, mindegy. Az utazóközönség e helyütt döntően indiai, mindenféle ázsiai, de akad fekete is jócskán. És fehér is. Ha nem, ott vagyunk mi, kíváncsi, ábrándos, szomorú szemű magyarok. Utazunk békésen 8-10 megállót. A metró úgy emlékszem hat vonalas, elérhető vele egész London, amely mellesleg tízmilliós bábeli forgatag. Nehéz megszokni, talán nem is lehet ezt az örökké hömpölygő, irdatlan sokszínű emberáradatot. Általában 3/4-1 óra alatt berepít minket a belvárosba, mondjuk a Piccadiliig. Az utazóközönség a világ minden tájáról verbuválódik. Ül egymás mellett japán, spanyol, afrikai, kínai, fehér, nő és férfi, rengeteg fiatal. Arcok, ruhák, viseletek kavalkádja. Japán turista családjának sikítozik fülhangon, négerek olvasnak angol regényt, metróújságot. Hinduk mobiloznak, vagy szunyókálnak öltönyben, száriban, turbánosan vagy a nélkül. Arab nők talpig "elfüggönyözve" feketében a fullasztó melegben. | |
Fekete-fehér sokszínűség | Ugyanakkor szembetűnő a figyelmesség, a tolerancia. A legkisebb véletlen lökdösődést is többszörös sorry követi, és ezt úgy is gondolják. Megférnek egymással. Utcán ámulatba ejtett, amikor az elegáns öltözetű fehér vezető luxuskocsijából előzékenyen intett a négernek, vagy turbános hindunak, hogy keljen át a zebrán. Mintha nálunk a bőrfejű tenné ezt a cigánnyal. Ott ez napi gyakorlat. Persze a megbecsülés, elfogadás alapja lehet az is, hogy a bevándorlók dolgoznak, mindegyik igyekszik lendíteni a sorsán, próbál mielőbb beilleszkedni, valamilyen egzisztenciát teremteni magának és családjának. A hinduk általában boltosok, eladók, buszvezetők, taxisok, a nők gyorsbüfékben takarítanak. Láttunk afrikaiakat biztonsági őrként, szemétszállító autón, sofőrként és toronyház építkezésen is. Az ázsiaiak inkább szállodákban helyezkednek el. A bankokból, hivatalokból késő délután kiözönlő tisztviselők közt is minden náció megtalálható. Persze ezek kiragadott, csak általam megfigyelt megállapítások. Egy azonban biztos: nem a segélyre várnak. Nagy felismerés ez is. Talán nálunk is megoldana néhány problémát, ha ilyetén formán szabályoznák a megélhetést, a közteherviselést, az egymás elfogadását. |
| Csak eszembe jut, amikor hallva magyar beszédünket, hozzánk csapódott a Tower Bridge-nél egy 21 éves srác, aki két éve van kint, séfnek képzi magát. Péternek elmondta, hogy él, mennyit dolgozik, mennyit keres. Azzal kezdte, hogy befizet havonta 300 Pounds adót, mert ez így természetes. Csak ezután jöhet a lakásrezsi, szórakozás, spórolás stb. Sokat dolgozik, nap, mint nap helyt kell állni, de kiszámítható az élete, tud tervezni, és tervez is. Hogy hazajön, az nem szerepel a tervei között. Ezen valahogy nem csodálkoztunk ott sem, - itthon még kevésbé -, csak kicsit megint megkeseredett a szánk íze. Anglia számtalan nemzet fiának, lányának otthont, megélhetést ad, mink magunkat is elüldözzük, ellehetetlenítjük. | |
 | |
A Piccadilly Circus-on mindig pezseg az élet | |
 | |
Fotótéma akadt bőven | |
No, azért más is volt. Bejártuk a várost gyalog, megnéztünk minden "kötelező" nevezetességet, ahogy illik, némelyikhez többször is visszakeveredtünk. Nem bántuk. Angol viszonyokhoz képest kánikula volt, fogyott az ásványvíz, a turisták tömege palackokat szorongatott. Tele voltak a gyorsbüfék, minden múzeum, templom előtt sorok kígyóztak. A hidakon emberáradat, skót dudás, millió piros emeletes busz, színes taxik, a Themzén kirándulóhajók, katamaránok. Westminster, Big Ben, Trocadero, Nelson tér, Szt. Pál székesegyház, mozdulatlan lovas őrség, emlékművek, Buckingham palota, Oxford Street, néha már szédültem. A csendes kis utcákban hangulatos vendéglők, számtalan fajta csapolt sör - néhányat én is magamévá tettem -, köztük egyet a Shelock Holmes-hoz címzett, kívül-belül elragadó hangulatú kocsmában. Még egy megfigyelés: attól, hogy nevezetesebb helyen fogyasztasz, nem jelent egyben kirívó árat is. A 3.60-as sör Holmes vendéglőjében - ami repi hely - legfeljebb 4 font. Gusztusos, füles korsóban, szinte hab nélkül. Hamar rájövünk, hogy London nem a Balaton, vagy egy pesti vendéglőnek álcázott rablótanya, udvariatlan, nyegle személyzettel, netán a Centrál söröző Kanizsán, - ha még megvan. A felismerés okán jobb a hangulatunk is, és ezúttal nemcsak a sör miatt. Kávét, capuccino-t csak olasz kávéházban szabad inni. Az angolok a teához bizonyosan értenek - volt is a reggelinél vagy tíz féle filter és az elmaradhatatlan vízforraló -, de a kávéhoz nem értenek. A habos, forró Starbucks coffee új erőt adott a rövid szusszanások alatt a további meneteléshez. | |
 | |
A számtalan városnéző busz egyike | |
 | |
Parlament | |
| A gyaloglást már nem bírva buszos városnézésre adtuk a fejünket. A jegy 24 órás időtartamra érvényes, tetszőlegesen megszakítható. 25 font az ára, ami ezért a szolgáltatásért és élményért korrekt. A piros, nyitott emeletesen már a levegő is járt, hűsítette izzadt pólónkat, a látvány pedig egy másik Londont ígért. Órákig buszoztunk, legalább háromszor keresztül-kasul járva a város belső kerületeit, a Themzét átívelő hidakon át, oda-vissza. Fényképeztünk mindent, ugyanazt többször is, a látvánnyal, a délutáni nyüzsgő, lüktető Londonnal nem lehet betelni. Az érkező utasszállítók a város felett itt már ereszkednek Péter nagy megelégedésére. A jegy tartalmaz egy sétahajózásos programot is. Először gondoltuk elég belőle egy óra, aztán ahogy a buszon, a hajón is leragadtunk. lett belőle három óra le a Themzén egész Greenwich-ig. A városkép, a New York felhőkarcolóit kicsiben idéző bank-és üzleti negyed örök élmény marad. Megint este tíz lett, mire "haza" metróztunk. Hát valahogy így teltek a napok. | |
 | |
London Eye | |
| Az általunk látottak csúcsa talán a London Eye. Már az első nap fényképeztem, bámultam ezt a biciklikereket formázó monstrumot. Egyre érlelődött a gondolat és a vágy, hogy a nélkül nem jövünk haza, hogy ne lássuk az óriáskerék csúcsán néhány percre megpihenő kabinból is a panorámát. Aki nem látta nem tudja, milyen. Nagy élmény volt, elkísér, míg élek. Az utolsó este még végigsétáltunk a belvárosi Themze parton, raktározgattuk szemünkben és szívünkben az emlékeket. A hullámokon ringatózó Belfast cirkáló - mögötte a Tower Bridge-el, újra néhány percnyi megállásra késztetett. Kissé továbbmenve az öntöttvas íves tetőzetű árkádsoron lévő teraszos kávézóban már jártunk. Különös hangulata megfogott minket, ezért egy gőzölgő, habos kávé mellett itt búcsúztunk el a várostól és az elmúlt nyolc naptól. Néztük a zajos, önfeledt, egymást fényképező turistahadat, a bámészkodó sétálókat, a kávézókban beszélgető párokat. Jó érzés volt nyugtázni, hogy mi is részei vagyunk mindennek. A szállóban a sztékhez még dukált az ír almasör, aztán az ablak előtt elhúzó, landoló gépek megszűrt sivító hajtóműhangjai, ahogy egyre halkultak, meghozták az éjszakai utasokat, számunkra pedig a jótékony álmot. | |
 | |
Gyakori vendégek voltunk a különféle - leginkább olasz - kávézókban | |
| Eljött az utolsó reggel. Amíg lezárható állapotba gyötörtem tekintélyes méretű utazótáskánkat, addig Péter még gyarapította utasszállító gyűjteményét, szorgalmasan emelgetve a nehéz teleobjektívet a szálló mellett már az első napon felfedezett „leshelyén”. Jött a 110-es busz, lemozgólépcsőztünk metróperonra. Fél óra múlva újra megcsodáltuk a futurisztikus 5-ös terminált, aztán becsekkoltunk. A gép - ezúttal egy hosszabb törzsű 321-es - majd egy órát araszolt a gurulóúton, mire megkapta a húsz másodperces felszállási időrését. Dörgő hangorkánnal és irdatlan lendülettel húzott fel a magasba, rögtön kifordulva a pálya fölül, hogy helyet adjon a közvetlenül utánunk startolónak. Rövidesen felhőkbe burkolóztunk, a csatorna most is rejtve maradt a szemünk elől. Európa felett megint derűs, bárányfelhős volt az ég, Budapest borúsan, zivatarral fogadott. Talán, hogy figyelmeztessen arra, vége az álomnak, ideje felébredni, visszatérni a számunkra rendelt valóságba. Mert távolról nézve itthoni dolgaink óhatatlanul más fénybe kerülnek, sok új gondolat születik meg, sok minden pedig végérvényesen átrendeződik bennünk. London, Anglia már csak emlék. Ismét igazolódik hogy az utazás célja nem a kitűzött végcél, hanem az utazás maga. Az emlékek megkeresik helyüket gondolatainkban, szívünkben a többi emlék mellett. Ha majd új utak, új emlékek születnek, a már meglévők azoknak is helyet adnak, valahogy úgy, ahogy a londoni metrón elfér egymás mellett békés összhangban annyi különböző világ. Remélem így lesz. | |
| Temesvári Jenő | |
A beszámolóhoz tartozó galériák ide kattintva érhetők el >>> | |
Az élményekben gazdag utazásért, a szakértő idegenvezetésért, a nyelvi nehézségek kiküszöböléséért köszönettel tartozom Péter fiamnak, egyben útitársamnak. | |
