E nemesfémpénzek anyaga kétféle úton került a pénzverőkbe. Elsősorban bányászat révén, ami mind kevésbé volt kifizetődő, másfelől pedig magánszemélyek hozták saját aranyukat és ezüstjüket pénzverésre. /Saját aranyon és ezüstön javarészt a különböző nemesfém használati tárgyakat, pl: serlegeket, kupákat stb. kell érteni/. Így 1707-ben a fejedelem Újfalussy János főstrázsamesternek engedte meg, hogy 5000 rénes forintot saját ezüstjéből pénzzé verethessen. 1710-ben pedig Kemény János <Nemes Companiabeli Vice Colonellus>-nak engedte el a felvert ezüstje után a pénzverési illetéket. 1707-ből adatok vannak arra nézve, hogy Rákóczi utasította Ajtay inspectort, hogy Sieniawski lengyel nagyhetman részére az ő ezüstjéből pénzt verjen, s Ajtay tett is jelentést tallérok, féltallérok és polturák kiveretéséről.
A nemesfémpénz-verésnek van egy alapvető, a gazdaságossági szempontokon alapuló értékelése is. Látszólag úgy tűnik, hogy ezüstből és aranyból kifizetődik pénzt verni, még akkor is, ha az a törvényben elfogadott pénzláb alapján történik is. A gazdasági tevékenységnek - s ez alól a pénzverés sem kivétel -, alapvető szempontja a jövedelmezőség. Tehát a pénzverésnek a Rákóczi-szabadságharc államháztartásában betöltött szerepét nem a pénzverőházak számszerű teljesítménye alapján tudjuk valójában felmérni - ha ez egyáltalán lehetséges -, hanem sokkal reálisabb képet kapunk, ha a jövedelmezőség felől közelítjük meg a kérdést. A verdék által előállított pénzmennyiség ugyanis nem "tiszta jövedelem" volt az államháztartás bevételi oldalán. A pénzverés alapjául szolgáló fémhez - akár arany, ezüst vagy réz volt is az -, a kincstár a már említett kétféle módon jutott hozzá. Vagy állami bányákból nyerték, s ebben az esetben a termelés költségei terhelték a pénzverés alapanyagát, vagy a magánbánya tulajdonosoktól váltotta be a kincstár a fémeket, az ezüstöt például giránként /márka/ 16 forintért. Mivel nemcsak a nemesfémekre, hanem a rézre is kiviteli tilalom vonatkozott, a magántermelők ezeket a fémeket - elvileg - csak a kincstárnál értékesíthették.
Tehát akármelyik úton került is a fém a verdékbe, már jelentős költségek terhelték. Platthy Sándor tanácsos 1706 januárjában tervezetet készített, s ebben úgy számolta, hogy egy gira ezüstből, amelyet a 16 forint beváltási áron kívül szerinte 4 forint verési költség terhelt, 40 forint értékű pénzt lehet verni, tehát a fiskus számára 20 forint volt a haszon. Ennek azonban ellentmond Bercsényi 1708. április 5-i levele, amelyből tudjuk, hogy a pénzverés haszna az előállított érmeformától függött: "... mert rend szerént tallért és egy forintot egy gira ezüstből 18 vagy 20 forintot verhetni, garast 24 forintot...". Márpedig a magyar verdékben ezüstből csak forintot állítottak elő, eszerint tehát a pénzverés az államháztartás számára semmi hasznot nem jelentett. 1708. április 23-án Bercsényi ezt írta Rákóczinak: "Az pénzverés, Fölséges Uram, igenis abban marad, mert annak nincs haszna."
Bár a kuruc állam pénzeinek nemesfém tartalma megegyezett a császári kamara által vert pénzekével, politikai bizonytalanságból eredő bizalomhiány miatt külön problémát okozott és tovább rontotta a szabadságharc államháztartásának helyzetét, hogy a külföldi kereskedők Rákóczi nemesfém pénzeit csak nemesfém tartalmánál alacsonyabb értékben fogadták el /a rézpénzt egyáltalán nem/. Ez a hadsereg ellátásához elengedhetetlenül szükséges külföldi vásárlásoknál érzékenyen érintette az amúgy is pénzhiánnyal küszködő államháztartást. Bercsényi emiatt többször panaszkodik Rákóczihoz írott leveleiben, pl: 1705. május 5-én: "Azonban panaszlom Nagyságodnak, hogy se Lengyelországban, annyival inkább Morvába az országunk fehérpénzét /azaz ezüstpénzét/ elvenni nem akarják, az aranyat 3 forint 25 pénznél, a forintost 12 garasnál följebb. Most is örömöst fizetésekben páncélinget hozatnék az hajdúságnak, arra hozattam vóna fehérpénzt, - nem veszik el; mit csináljak? alázatosan várom Nagyságod parancsolatját. Az régi pénzt immitálni /utánozni/, avagy valami tallérokat verni nem volna-i jobb?"
A nemesfémtartalom és a forgalmi érték közti különbség különböző káros manipulációkra adott alkalmat. A Gazdasági Tanács 1707. szeptember 9-én jelentette a fejedelemnek: "...a puskaport, salétromot, acélt hozó külföldi kereskedők aranypénzt hoznak a harmincadokra, tudva, hogy az arany Magyarországon 3 talléron kél, de ők az árukért csak 4 forintba veszik el, tehát behozzák 3 tallérban /6 forintban/, kiviszik 4 forintban, amiből nagy kára van az országnak". /A Bercsényi által közölt adatok szerint tehát az aranyforintot 75 denárral [19.25%], az ezüstforintot 28 denárral [28%] fogadták el értékén alul/.
A császári kormányzat is igyekezett kiszorítani a felkelők pénzeit a forgalomból. A Magyar Kamara rendeletét, amely "az új idegen és hamis, egy felől Magyarország címerére, más felől pedig a Boldogságos Szűz képére Körmöcbányán veretett egy forintos forma monetának" elfogadását tiltja, Pozsony város tanácsa 1705. december 5-én hirdette ki. Bercsényi már 1705. március 23-án hasonló okok miatt panaszkodott a császári békebiztosokra: "Viza uramék is, az császár /I. Lipót/ halálára nézve is, nem akarták elvinni az új, országcimerű aranyokot, - még attul is féltek, az ki nálok volt ollyan, Nagyságodtul; hanem mégis Hellenpach által szerzettem régi aranyat ezer egynéhány százot, és az többit fehér régi pénzül..."
A kuruc államvezetés nemcsak a pénzértéket megszabó rendeletekkel próbált a bajon segíteni, hanem sokkal hathatósabb intézkedéseket is tett. Minthogy a bányavárosok elfoglalásakor a körmöci verde teljes felszerelése, így a verőtövek is a felkelők kezére jutottak, tovább folytatták a korábbi császári pénzek verését, természetesen azonos nemesfémtartalommal. Zweig János selmecbányai inspector naplójából 1705. február 20-án arról értesülhetünk, hogy "...minden arany- és ezüst pénz az ország címerével veretik, ellenben mi a fejedelem számára van szánva, az mind a király képével". 1705. március 22-én Rákóczi utasítja Hellenbach bányagrófot: "A slesiai /sziléziai/ ónváltásra a régi formára veressen pénzt, az új pénzt in gremio Regni /az országon belül/ hagyván/. 1705. szeptember 24-én báró Hellenbach a Háromkirályok tárna jövedelmét császári fillérekké verette. 1706. január 30-án "azon 100 mark /márka/ arany, mely Erdélyből érkezett, Körmöcön a császár képével veretett pénzzé". Kassán is vertek "idegen formájú" pénzt:
Keczer Sándor 1706. március 17-én utasítást kapott Rákóczitól, hogy "ezüst dutkákat verettethessen, parancsoltuk Ajtay Mihály nagybányai inspectorunknak, menstruatim administrállya /havonként szolgáltassa/ az Kegyelmed keze alá azon pénzhez kivántató ezüstöt, mellybül az császár birodalma alatt való időkben observált temperamentum /gyakorlott mód/ szerint verettesse az dutkákat". 1706. június 26-án 2000 "császári arany formára vert aranyat" küld Hellenbach a fejedelemnek.
Egyes adatokból azonban úgy tűnik, hogy a felkelés vezetői még ennél is tovább akartak menni.1708. március 24-én Bercsényi ugyanis azt írja Rákóczinak Besztercebányáról: "Az mi illeti az pénzverést, - ott lehet, az hol Fölséged parancsolja; de, igazán mondva: mennél nagyobb rejteket keresünk neki: annál nagyobb hírt csinál maga magárul...itten már...van két hete, miólta mind csak jó ligájú császár garasát verik; az pénzverésnek folyása közé csak belékeverhetni az másik ligát is". A levél egy része titkos jegyekkel íródott, s már ez is mutatja, hogy a bizalmas közlés tárgya: a császári garas nemesfém tartalmának csökkentése, magyarán meghamisítása volt. Rákóczi tömören csak ennyit válaszol: "...nem látom hasznosnak lenni az pénzveretésben proponált oeconomiát /javasolt eljárást/, gondolván, hogy kevés haszonért többet veszthetünk...". Az ilyen irányú pénzverés jogosságát lehet vitatni, szükségességét - a kényszerítő körülményeket ismerve - azonban aligha.
<<< A cikksorozat első része
A cikksorozat harmadik része >>>
Temesvári Jenő
