A török iga alól felszabadult Magyarországot - ahelyett, hogy megindulhatott volna a nyugat-európai fejlődés és polgári átalakulás útján -, a Habsburgok még elviselhetetlenebb gazdasági és politikai elnyomása sújtotta. A Wesselényi nádor nevével fémjelzett rendi szervezkedés, Thököly harcai a függetlenség kivívására, a végletekig sanyargatott és minden terhet viselő egyszerű nép újra és újra fellángoló felkelése egyenes úton vezettek az 1703-tól 1711-ig tartó, történelmünkben Rákóczi-szabadságharcként szereplő eseményekhez. A néhány száz fős spontán paraszti felkelés élére álló, és azt az egész országra kiterjedő nemzeti szabadságharccá szélesítő II. Rákóczi Ferencet származása és egyéni sorsa tette az egyetlen olyanná, aki felvállalhatta azt a szerepet, amelyre egyedül hivatott volt. Apai ágon olyan ősökkel büszkélkedhetett, akik fejedelmek voltak, anyai ágon pedig a nem kevésbé dicső Zrínyi családot vallhatta magáénak.
A tárgyalt időszakból kiemelve a Rákóczi nevéhez köthető pénzverést, meg kell vizsgálnunk, hogy milyen okok vezettek annak megvalósításához. Magyarázatát elsősorban a magyarországi gazdasági fejlődésben és a kuruc hadsereg ellátási igényeiben találjuk meg. Magyarország a XVIII. század elején ugyan jelentősen elmaradt a nyugat-európai országok mögött a gazdasági fejlődés terén - gazdaságát a munkamegosztás alacsony szintje jellemezte -, de nem annyira, hogy az áruforgalom lebonyolítására ne lett volna szükség jelentős pénzmennyiségre. Forrásaink tanusága szerint már a XV. századtól fogva Magyarországon jellemző volt az állandó pénz- és tőkehiány. Mi volt ennek az oka? Mindenekelőtt az, hogy az iparilag fejletlen Magyarország állandó külkereskedelmi deficittel küzdött, vagyis a nemesfém pénz a behozott iparcikkek ellenében kiszivárgott az országból. A főurak és a tehetősebb nemesi rend luxusigényeinek kielégítésére szintén jelentős összegeket vitt ki Magyarországról. Mindezt még a politikai helyzetből fakadó okok is elősegítették. Mind a török Porta, mind a bécsi udvar adóigénye növelte a kiáramló pénzmennyiséget. Különösen az 1690-es években - az ország felszabadítása után -, a bécsi abszolutizmus új szakaszában bevezetett adórendszer vont ki jelentős pénzmennyiséget. A készpénzadó mértékének irreális növelése egyébként egyike volt a Rákóczi-szabadságharcot kiváltó okoknak.
A kuruc felkelés kezdetén tehát évszázados, de különböző okok miatt egyre súlyosbodó pénzhiány volt. A kuruc hadsereg felszerelése, ellátási igényei, rendszeres fizetése olyan új fogyasztási tényező megjelenését eredményezte, amely az említett pénzhiányt katasztrofálissá növelte. Rákóczi modern hadsereget akart létrehozni, - ha győzni akart az Európa legjobb hadseregei közé számit osztrák csapatokkal szemben -, ehhez viszont a kuruc állam készpénz-készleteit és bevételeit jelentősen meg kellett növelnie. A fejlett gazdasággal és polgársággal rendelkező országok ezt az adózás növelésével, más esetben kölcsönök felvételével, a pénzverés fokozásával érték el. Rákóczinak azonban egyik forrás sem állt rendelkezésére. Magyarországon nem volt adóképes polgárság, és a parasztság sem tudott pénzzel fizetni. A külföldi bankházak a bizonytalan jövőjű kuruc államnak kölcsönt nem adtak, a kimerült nemesfém bányák pedig csak nagy ráfordítások árán növelhették volna termelésüket. A francia segélypénzek mértékéről és jelentőségéről megoszlanak a vélemények. Az 57 hónapon át ezüst tallérban /livre/ folyósított hadisegély éves átlagban egyes források szerint 0,313 millió forintot tett ki. XIV. Lajos lengyelországi követe Bonnac márki viszont arról számol be, hogy "...ez a háború soha nem került többe a királynak évi kétszázezer tallérjánál, s az első években még ennél is sokkal kevesebbe, miközben Őfelsége e szerény pénzösszegek árán és mindössze egy-két alattvalójának közreműködésével ily nagy akadályt gördített ellenségei útjába...". Ha figyelembe vesszük, hogy 1705-1706-ban csak a hadsereg zsoldjára évente 5 milliót fizettek ki, - igaz, hogy rézpénzben -, akkor lemérhetjük a francia segély jelentőségét. Ilyenformán nem maradt más mód, mint valami rendkívüli úton teremteni elő a hadviseléshez szükséges pénzt, s ez vezetett az államadósság egyik formájához, nevezetesen a rézpénz kibocsátásához. Rákóczi maga így emlékezik meg erről az alapvető fontosságú intézkedésről: "A vert ezüst nagy szűke, engem mindjárt a hadviselés elején arra kényszerített, hogy rézpénzt veressek, ha nem akarok hadiadót vetni ugyanazon népre, ugyanazon pórokra, kik jószántukból saját lovaikkal, saját fegyvereikkel katonáskodtak és azon felül még eleséggel is szolgáltak. De ha a rézpénz belső értéke szerint veretik, nem felelt volna meg sem a szükségletnek, sem hasznavehető nem lett volna, a nagy súlya miatt. Kértem tehát valamennyi város és megye hozzájárulását s ezt megnyervén, a közszabadság emblémáit s nem a magam címerét verettem rá a rézpénzekre... A rézpénzek jó forgásba jöttek, s engem képessé tettek, hogy hadaimat jobb karba hozzam, de az eszélyesség előre láttatta velem, hogy e forgalom nem lesz tartós. Annyi eszközöltetett azonban általuk, hogy a bányák aranyát és ezüstjét fegyver és posztó vásárlására fordíthattam".
Az ötlet nem volt új, legfeljebb az, hogy az egész országra tervezték kiterjeszteni. Szűkebb területi egységekben ugyanis éppen a kuruc felkelést megelőző időkben sor került a pénzhiány pótlására, az áruforgalom elősegítése céljából rézpénz kibocsátására, így a bányavárosokban, továbbá Kassán, Eperjesen, Nagyváradon. E szükségpénzek forgalma azonban térben és időben egyaránt korlátozott volt, és soha nem emelkedett országos szintre. Valójában arról volt szó, hogy a kibocsátó a kibocsátott rézpénz erejéig kölcsönt vett fel azoktól, akik e pénzért árut adtak el, s ezért rendszerint nem is hiányzott az ígéret a kibocsátó részéről, hogy a háborús vagy rendkívüli viszonyok konszolidálódása után e pénzeket jó pénzre beváltja. Ez azonban sok esetben elmaradt. Rákóczi tehát az állami jövedelmek alacsony szintje /természetbeni beszolgáltatások, regálék stb./, különösen a készpénzbevételek csekély volta és a háború magas készpénz-szükséglete közötti ellentmondást a rézpénz kibocsátásával vélte feloldhatónak. Magyarán szólva: kényszerkölcsön felvételéről volt szó. A rézpénz ugyanis tulajdonképpen pénzjegy volt, tehát megfelelt a később általánossá váló papírpénznek /attól legfeljebb anyagában különbözött/. Fedezetét a kortársak a kincstári javak mellett a hatalmas Rákóczi vagyonban látták. Forgalma a bizalomtól függött, s ezt már kezdetben megingatta, hogy a rézpénz csak részben látta el a pénz hármas funkcióját: tulajdonképpen csak arra szánták, hogy a katonaságot fizessék vele, élelmet és felszerelési anyagot vásároljanak a parasztoktól és a mesteremberektől. Mivel kincsképző funkciót nem tudott betölteni, ezért vele szemben is érvénybe lépett az ún. Greshem-törvény, miszerint a nemesfém pénzt mindenki visszatartotta, elrejtette, fizetési kötelezettségének pedig a rézpénzzel igyekezett eleget tenni.
Mielőtt azonban a rézpénzek történetére térnénk, ismertetni kell Rákóczi nemesfém pénzeit is. Meg kell jegyeznünk, hogy Magyarországon pénzverési joga mindig csak az uralkodónak volt, s néhány egészen szórványos kivételtől eltekintve, pénzeket nem is találunk másoknak, csak a magyar királyoknak vagy az erdélyi fejedelmeknek neveivel verve. Ismeretes, hogy a Közép- és Újkor folyamán, de még napjainkban is az önállóság és a szuverenitás legelső szimbolikus kifejezése a pénzverési jog. Talán ez lehetett az oka annak, hogy a kuruc pénzek közül - a kolozsvári aranyforintokon kívül - egyik sincs Rákóczi nevére vagy címére verve, hanem mindegyiken a közszabadság jelvényei szerepelnek. A kolozsvári aranyforintokat, mint az erdélyi fejedelem pénzeit kell tekintenünk. /Korábban ugyanezt teszi Thököly Imre - Rákóczi mostohaapja is -, aki szintén nem tünteti fel magyarországi közméltóságát, és csak erdélyi fejedelmi rangját feltüntetve veret aranyakat saját nevére/.
A nemesfémből /arany, ezüst/ készült pénzek pénzlába teljesen azonos volt a korábbi magyar pénzek pénzlábával, és mindenütt a körmöci liga volt az irányadó. Ezt a gyakorlati tapasztalaton kívül több pénzverdei utasításból s egykorú levélből ismerjük. Az aranypénzek egy faja ismeretes két, illetve három változatban: az aranyforint vagy dukát. Egyik a körmöci és nagybányai típus, ahol a rendes címer- és Madonnaábrázolást találjuk /K-B 1704, 1705, 1707, N-B 1704, 1705, 1707/, a másik kettő a kolozsvári veretű aranypénz, ahol a Madonna helyett pálmafa, illetve a fejedelem mellképe jelenik meg /K-V 1705, 1707/. Ez utóbbiak köriratban is eltérők, mert rajtuk az erdélyi fejedelmi cím külön hangsúlyozást nyer. Unikális darab a K-V 1705-ös aranyforint nyolcszögletű csegely változata, amely csak formájában tér el forgalomba került példánytól.
Ezek az aranypénzek - mint már említettük - csekély eltéréssel, teljesen azonos pénzláb szerint készültek, mint a korabeli magyar aranyak, melyeknél tudjuk, hogy a budai márkából /245.54 g/ 69 darab készült, vagyis egy darab nyerssúlya 3.52 g körül volt. Rákóczi aranyainak pénzlábára vonatkozólag két egykorú adatunk van. Az egyik Hellenbach János Gottfried selmecbányai bányagróf levele a fejedelemhez 1707. augusztus 9-én, melyben hangsúlyozza, hogy a márkához 23 karát 10 gran színarany s két gran réz vétetik s egy Thaly Kálmán által közölt adat szerint ebből 70 darab aranyforint kerül kiverésre, tehát egy darab súlya ezek szerint 3.50 g. Hellenbachnak ez a levele azzal kapcsolatban íródott meg, hogy Nagybányán valamivel több rezet kevertek a színaranyhoz, s félt esetleges pénzverési zavarok keletkezésétől. Egy másik adat szerint 309 márkapénzfémből 21,630 darab arany került kiverésre, ami megint csak a fenti eredményt hozza ki, tehát meg lehet állapítani, hogy Rákóczi aranyforintjai 3.50 g súlyban kerültek kiverésre. A fennmaradt aranyak mérlegelése is ezt támasztja alá. A pénzláb szigorú betartását igazolja hogy 1712-ben Bécsből 6000 Rákóczi dukátot küldtek Körmöcre, hogy ezeket átverjék III. Károly nevére és képére. Feltűnő jelenség, hogy 1706-ból nem ismerünk aranypénzeket, aminek kellő magyarázatát nem tudjuk.
Az ezüstpénznek két faja ismeretes: forint és poltura. Ezeknek az ezüstpénzeknek a formája azonos; előlapon címer, hátlapon Madonna. A forintosok pénzlábára nézve tudjuk, hogy a 14 latos ezüst márkájából 17 1/3 darab készült hosszabb idő óta Körmöcbányán, s egy forintos nyerssúlya 19.27 grammot tett ki. Rákóczi forintosai is pontosan követik ezt a pénzlábat. Ezüstforintosok a körmöci /K-B 1704, 1705, 1706, 1707/ és a munkácsi /M-M 1706/ verdében készültek.
Az ezüstpoltura ismertetésével kellett volna tulajdonképpen a sort kezdeni; mert ez volt a szabadságharc legelső pénze. Ugyanis, míg a többi pénzfaj verése csak 1704-ben vette kezdetét, ezüstpolturákat már 1703-ból is találunk. Egyébként 1703 és 1704-ben verték ezeket és kizárólag csak Nagybányán /N-B 1703, 1704/. Előzményük, mint a dukáté és a forintosé is, szintén Lipót pénzverésében gyökerezik. E polturák pénzlábára nézve biztos okleveles adataink nincsenek, de annyi kétségtelen, hogy átlagsúlyuk 1 gramm körül mozog. Ezüstpolturát Rákóczi nem sokat veretett, amit az a körülmény látszik indokolni, hogy még nagy tömegben voltak forgalomban Lipót aprópénzei. Veretésüknek 1704 után történt megszűnését a rézpénzek veretésének megkezdése magyarázza.
Ismeretesek még más nemesfémpénzek is, így a 10 polturás rézpénz arany és ezüst verete, vagy a 4 polturás rézpénz ezüstverete, azonban ezek csak egy-két példányban ismert unikumok, s még ha egykorúak is - ami egyik-másiknál eléggé kétséges -, csupán kuriózum jellegűek és forgalomban sohasem voltak. Csak Thaly Kálmán közléséből ismeretes, hogy Rákóczi 1708-ban elrendelte Ajtay Mihálynak, a nagybányai verőház inspectorának, hogy az új aranyakon az előlapon Szűz Mária legyen az erdélyi fejedelmi címet magában foglaló körirattal, a hátlapon pedig Erdély címere. Ilyen példányok eddig még nem kerültek elő, annál kevésbé, mert 1707 az utolsó évszám a pénzeken.
A cikksorozat második része >>>
Temesvári Jenő
