Apuka Világa

Az eredetileg április 24-ére tervezett hagyományos rendezvényt a rossz idő csak késleltetni tudta, de megakadályozni nem. A természet ezen átmeneti szeszélyét mintegy jóváteendő, május 7-én napsütéses idő és ideális repülési feltételek várták a magyar repülés és a veterán járművek szerelmeseit a jövő évben 80-ik születésnapját ünneplő budaörsi repülőtéren. A visszatérő látogatók már ismerősként köszönthették az ég veterán vándorait, de a modern forgószárnyasokat és vitorlázó gépeket is, de a statikus soron is sorakozott néhány már nem repülőképes katonai vadászgép és helikopter. A rendezvény elmaradhatatlan részét képező oldtimer autócsodák bemutatójának szintén sok látogatót vonzott.

Vitathatatlanul nagy sikere volt a nagyközönség előtt első ízben repülő, Bánhidi Antal által tervezett Gerle 12 duplaszárnyas soros motoros műrepülő bemutatójának, amelynek felújítása 3 évet vett igénybe. Ahogy minden évben, ezúttal is sorok álltak a jegyekért a félóránként újabb és újabb utasokkal, dörgő (új) motorokkal magasba emelkedő Li-2-es utasszállítón való repülésért, amelyből a világon csupán ez az egyetlen repülőképes példány létezik. Csillogó fémtestén a szép emlékű Malév festéssel, függőleges vezérsíkján, az oldalkormányon a nemzeti színű felségjellel, mint mindig, mindenki szívét megdobogtatta…

Az újjáépített Gerle 12 most repült először a nagyközönség előtt

A Li-2-es dörgő motorjaival felszálláshoz gurul

A Po-2-es várja, hogy utasával elstartolhasson. Jövőre talán én is élvezhetem a nyitott fülkés repülés varázsát

Vajon miről álmodik?

Lehet válogatni…

A jó öreg 1200-es „Zsiga” már barátságossá szelídült…

Látnivalóban, élményben nincs hiány

Családunk számára az ötödik éve megrendezésre kerülő Goldtimer Nap kihagyhatatlan esemény, jó alkalom a családi találkozásra, és persze az elmaradhatatlan repülésre a Peti unokám által csak „Tódor”-nak nevezett Li-2-es géppel is. Még nincs 8 éves, de már negyedszer nyújtja a jegyét a beszállásnál segédkező mindig mosolygó, figyelmes rendezőknek, akik már ismerősként köszöntik. A mostani repülés során a személyzet jóvoltából a nem túl tágas pilótafülke vendégszeretetét is élvezhette, amit nagy-nagy megtiszteltetésként, felejthetetlen emlékként fog megőrizni.

Peti és a Kármán Tódor nevét viselő Malév Li-2-es

A színvonalas rendezésért, a magyar repülés emlékeinek elkötelezett ápolásáért és megismertetéséért elismerés és a köszönet illeti a Goldtimer Alapítvány minden munkatársát, és mindazokat, akik segítenek megteremteni mindazokat a feltételeket, amelyek révén ezt a nemes és tiszteletre méltó küldetést teljesíteni tudják.

Temesvári Jenő

Kapcsolódó bejegyzések és galériák:

Az 1866-68 között összeállított fotóalbumba döntően német fejedelmi családok tagjai kerültek beválogatásra, de szerepelnek benne magyar főnemesi családok (Cziráky, Fáy, Hunyady, Karacsay, Kende, Koller) hölgytagjai és  ünnepelt színészek, színésznők, opera énekesnők is. Ez alkalommal, Wesselényi bárónővel (akiről kevés adat maradt fenn), és rajta keresztül szűkebb családja vázlatos életrajzi adataival ismerkedhet meg az érdeklődő olvasó.

A kép verzója

A bárónő fonatokba rendezett haját virágmintás selyemkendő és díszes párta fogja össze. A merész dekoltázsú ruházatot mintegy ellensúlyozza a nyakat és a mellrészt ölelő gyöngysor. A felső öltözék csipkés mellrésze és mandzsettái, valamint a szoknya gazdag motívumai és tobzódó színei, a remekbe szabott cipellő nem hétköznapi igényességről és gazdagságról árulkodnak. A kép a kor szokásának megfelelően beállított, az installáció gondosan megtervezett; a faragott, díszes huzatú széket félig betakarja a drapéria, melyen talán egy foto album kapott helyet, a bárónő kezében legyezőt tart. Tökéletes művészi kompozíció…
Kedvemet némileg csupán az szegheti, hogy a kép sérült, amennyiben a bárónő jobb szeménél a képet átlyukasztotta talán egy vásott gyerek, vagy egy irigyének keze. Az éppen 150 éves fotográfia mindettől függetlenül gyűjteményem egyik kedves darabja.

Wesselényi Róza bárónő - cabinet portrait - Mérete: 10,8x16,5 cm

Margit Maria Terézia Johanna (Margherita Maria Teresa Giovanna di Savoia) szárd-piemonti hercegnő, Genova hercegnője (Torino 1851.11.20.-1926. 01.04. Bordighera, Liguria)
Szülei: Ferdinánd (Ferdinando) Mária Albert Amadé szárd királyi herceg (1822–1855) Genova első hercege és Mária Erzsébet Maximiliána szász királyi hercegnő (1830-1912).

1868. április 22-én feleségül ment unokafivéréhez, Umbertó trónörököshöz (1844-1900), nagybátyjának, II. Viktor Emánuel olasz királynak (1820-1878) és Mária Adelheid Franciska osztrák főhercegnőnek (1822-1855) legidősebb fiához.

Gyermekük: III. Viktor Emánuel trónörökös herceg (Nápoly, 1869.11.11.-1947.12.28. Alexandria, Egyiptom), aki 1896-ban I. Miklós montenegrói király leányát, Ilona királyi hercegnőt (Jelena Petrović Njegoš Cetinje, 1873.01.08.-1952.11.28. Montpellier,) veszi feleségül.

Nagybátyja, egyben apósa, II. Viktor Emánuel 1878. január 9-én elhunyt, az Olasz Királyság trónját fia, Umbertó herceg örökölte, I. Umbertó király néven. Margit hercegnéből Olaszország legelső királynéja lett. 1900. július 29-én Monzában egy merénylő több lövéssel megölte a királyt, ezzel özveggyé téve Margit királynét. A trónt egyetlen fia, Viktor Emánuel herceg örökölte, III. Viktor Emánuel néven.
Anyakirálynéként állami feladatai lecsökkentek, a kultúra ápolása felé fordult. Bőkezűen támogatta a művészeket, irodalmárokat és a kulturális alapítványokat. Átköltözött a római Via Venetón 1876-ban felépített Palazzo Margheritába, amely hamarosan a művészetkedvelő társaság szalonjává változott.
Az I. Világháború alatt hadikórházzá alakította át palotáját - ez volt az Ospedale N.2, mert az 1. számot a Quirinale kapta, a királyi palota, ahol menye, Ilona királyné vöröskeresztes nővérként dolgozott. Amikor a háború véget ért, Margit királyné a liguriai tengerpartra, Bordighera üdülőhelyre vonult vissza, Ventimiglia közelében. Az országban több emlékműveket állíttatott a Nagy Háború elesettjeinek, és saját megölt férjének emlékére.
Olaszország első királynéja 74 éves korában, 1926. január 4-én hunyt el Bordigherában. Itt ravatalozták fel, majd Rómába szállították, ahol nagy részvét mellett Pantheonban temették el, a királyi család temetkezési helyén.

Röviden ismerkedjünk meg a fotográfiákat készítő fényképésszel is:

Henri Le Lieure (Nantes, 1831.- 1914.12.19. Roma) francia fotográfus és szenvedélyes gyűjtő volt, aki szakmai életművét Itáliában hozta létre. 1859-ben a Szárd-Piemonti Királyság a Osztrák Császársággal szemben  az olaszok függetlenségi-és nemzetegyesítő küzdelmének támogatására megnyerte szövetségesének Franciaországot, mely hadjáratot indított Itáliába. Ezzel a sereggel tartott Henri Le Lieure is, hogy aztán egész további életét Itáliában élje le.
Torinóban nyitotta az első,"la Fotografia Parigina" ("Párizsi Fotográfia") elnevezésű műtermét, a Bastion Sétatéren,a Rotonda Kávéház mellett. Az itt bemutatott fotográfiái munkássága kezdeti, torinói (Turin) időszakára datálhatók, ugyanis ezek még egyoldalasak, verzójuk üres, azokon csak a képek egykori tulajdonosa írása látható a képeken szereplők nevével (Duchene de Genova, ill. Margareth Kronprinzessin Italien). A képkarton előoldalán egymástól eltérő cégjelzéseket figyelhetünk meg:

Maria Elisabeth Maximiliana Genova hercegnője portréja alatt a fotográfus cégjelzése között a piemonti és a szász egyesített koronás királyi címerek grafikája kapott helyet

Margherita Maria Teresa Giovanna di Savoia királyi főhercegnő portréja alatt Henri de Lieure már királyi fényképészi címét szerepelteti. Műterme még ekkor is Jardin Public Turin (Torinói Nyilvános park) mellett működik. A központi részt három királyi címer (szárd, savoyai, piemonti szász) grafikái foglalják el.

Henri de Lieure Torinóból később Rómába költözött, ahol megnyitotta második műtermét (Piazza Mignanelli 25.). Későbbi képei már kétoldalasak, verzójukon is megjelenik cégjelzése. Nagy érdeklődést mutatott a sztereoszkópia (olyan képalkotási módszereket foglal egybe, mely segítségével egy képben a térlátás illúziója kelthető) módszere iránt. Számos fotográfiája ismert és maradt fenn. 83 éves korában, Rómában hunyt el.

Prinzessin Maria Elisabeth Maximiliana - Cabinet portrait 1866. - Mérete: 10,8x16,5 cm

Margherita Maria Teresa Giovanna di Savoia királyi hercegnő 1868.
- Cabinet portrait 1866. - Mérete: 10,8x16,5 cm

Margherita Maria Teresa Giovanna di Savoia királyi hercegnő 1868.
- Cabinet portrait 1866. - Mérete: 10,8x16,5 cm

A kiegyezést követő majd félévszázados „boldog békeidők” látszólagos nyugalmában és töretlen fejlődésében élő Osztrák-Magyar Monarchia színes, sokrétű polgári társadalmának életébe, valamint a tizennégy nemzetiségből sorozott közös hadsereg békés garnizoni nyugalmába - melybe legfeljebb az időnkénti hadgyakorlatok hoztak némi változatosságot -, dörrentek bele a végzetes szarajevói pisztolylövések. Egy korszak, egy világ pusztulása visszavonhatatlanul elkezdődött. Európa népei ezt ugyan még egy ideig nem érzékelték, mi tőbb lelkesen üdvözölték a fegyvercsörgést. Az uralkodó gazdasági és politikai elit jó alkalmat látott szerte Európában, és a világban, hogy tovább növelje nagyhatalmi pozícióit, átrendezze az erőviszonyokat.
Alig volt valaki, aki a kirobbanó háborút ellenezte volna, mindenki úgy vélte, hogy van elszámolni valója más népekkel szemben. Felújultak a régi sérelmek, vélt vagy valós igazuk tudatában, hatalmas tömegek éljenzése közepette virágesőben indultak a menetszázadok a frontokra, hogy ennek az „igazságnak” érvényt is szerezzenek.
Hazafias, jótékonysági egyletek alakultak, és a háborús propaganda szószólói és a sajtó is kivette részét a lelkesedésből és lelkesítésből. Ennek egyik megnyilvánulási formája a címben is jelzett háborús képeslapok megjelenése, amelyeket mind az Antant, mind a Központi Hatalmak számtalan formában és tartalommal bocsátott ki, s amelyek megvásárlása hazafias cselekedetnek számított a korabeli köztudatban, mivel a befolyt összegek a fronton a hazáért harcoló katonák és itthoni családtagjaik támogatását, segélyezését szolgálta. Ezen kártyák közül családunkban is maradtak fent példányok, amelyeket Brader Róza nagymamám vásárolt meg, a hozzá való albummal együtt Kőszegen és Bécsben, ahol ezekben az években élt. Hazafias elkötelezettségéről már írtam  a Gold für Eisen - „Aranyat vasért” című megemlékezésemben.

A gyűjteményből kiválasztott háborús képeslapok egymásutániságában szándékoltan három szakaszhatárt is szerettem volna meghúzni a Nagy Háború eseménysorában, érzékeltetni azt szemléletváltást, reményvesztést mind a frontokon, mind a hátországokban, ami bekövetkezett az egyre elkeseredettebb, és egyre inkább elhúzódó gyilkos harcokban.

1. a lelkesedés, a biztos és gyors győzelembe vetett hit és remény

2. A keserves kiábrándulás, hogy a háború milyen kegyetlen és iszonyatos

3. A gyász, az értelmetlenül elpusztult majd 28 milliónyi ember miatti lelki trauma, családok millióinak megnyomorodása.

A képeslap album, amely átvészelte 100 év viszontagságait, köztük két világháborút

Az album oldalpárjának egyike

A villámháborúnak indult, aztán a több mint 4 évig tartó világháborúvá szélesedő vérzivatar során a képeslapok jól visszatükrözik a kezdeti bizakodó lelkesedést, a győzelembe vetett hitet, amelyet aztán hamar felvált a katonák szembesülése a háború igazi arcával, az esztelen öldökléssel, annak értelmetlenségével. Az otthon maradottak pedig rettegve lesik a híreket, elborzadnak a sebesültszállító vagonok végeláthatatlan sorától, amelyek ontják a testileg és lelkileg egyaránt megnyomorítottak tömegét. Templomok padsoraiban, útszéli keresztek előtt leborulva fohászkodnak, várják a tábori posta híreit, amely még életben tarthatja a reményt, vagy végérvényessé teszi annak elvesztését, előre vetítve az eljövendő sanyarú sorsot a hadiözvegyek és hadiárvák milliói számára.

A két szövetséges – I. Ferencz József és II. Vilmos német császár

August von Mackensen porosz, majd német császári tábornagy, aki jelentős győzelmeket aratott az orosz, a román és a szerb frontokon

Habsburg-Tescheni Jenő főherceg, cs. és kir. tábornagy a balkáni, majd az olasz front főparancsnoka

Így kezdődött… Magyar bakák és huszárok indulnak a frontra

Ne bántsd a Szent Koronát! – Megtörik a muszkák rohama…

Magyar huszár élet-halál harca a kozák üldözők ellen

Kozákhalál Máramarosban

Győzünk, mert velünk az igazság

Tiroli népfelkelők harca az olaszok ellen

Tiroli népfelkelők Andreas Hofer szabadsághős nevével vonulnak harcba az olaszok ellen

Súlyos harcok Sennheimnél (Cernay) – Német csapatok harca Elzászban a franciák ellen

Fohász

Uram hallgasd meg könyörgésem...

Sebesült huszár

Gyáva ember, ki hogy ha kell, - A hazáért halni nem mer

Hűséggel mindhalálig

Az úr az én vigasztalóm

A hü barát

„Mit ettél föld, hogy egyre szomjazol?
Hogy annyi könnyet s annyi vért iszol?”

Felszárítom az özvegyek és árvák könnyeit

A nemzet hálája a helytállásért

Hiába ígérte a Hadsegélyező Hivatal levelező-lapja; a könnyek nem száradtak fel. Szerte Európában talán nincs is olyan település, amelynek ne lenne hősi emlékműve a hősök iránti tisztelet és múlhatatlan gyász jeleként. A Nagy Háború neve ma már úgy él a köztudatban, mint az I. világháború, hogy meg lehessen különböztetni a másodiktól, amely még irtózatosabb pusztítást és szenvedést hozott az emberiségre.  
Ez a képeslap válogatás számomra emlékezés és főhajtás a Nagy Háború minden hazájáért életét feláldozó hősi halottja és az utánuk maradt özvegyek és árvák előtt.

Vannak, akiknek a Sors hatot, és vannak, akiknek „vakot” dob. Az 1866-os foto albumom egykori tulajdonosának fontos volt valamiért, hogy a zömében német származású fejedelmi családok tagjai mellett megőrizzen egy fotográfiát a címben említett bárónőről. A hozzáférhető forrásokból nem sok derül ki rövidre szabott életéről, családjáról, de azt a keveset, ami tudható megpróbáltam csokorba szedni.

Gróf Szápáry Imréné, született almási báró Rudics Petronella gyászjelentése, Ó-Kigyóson, 1875.június 7-én. (Forrás: Hungary Funeral Notices, 1840-1990.)

A családi gyászjelentés 1878. február 13-án, Gyöngyösön

A Jászberényben állomásozó m. kir. honvéd huszárok tisztikara – mint szerető bajtársai -, az összes m. kir. honvéd tisztikar nevében már egy nappal előbb jelenti gróf Szapáry Imre m. kir. honvéd huszár százados „gyászos kimultát”.

A Jászberényben állomásozó m. kir. honvéd tisztikar gyászjelentése

A családi tragédiák után ismerkedjünk meg magával a fotográfiával. Első ránézésre is szembetűnő, hogy jól megkomponált, vérbeli fotográfus készítette, akinek műterme igényes installációval van berendezve. S, hogy e felől kétségünk se legyen, a kép kartonjának elő- és hátoldalán Borsos József cs. és kir. udvari fényképész műtermének címét olvashatjuk Pesten, az országút 42. szám alatt.

Rudics Petronella baronesse. Visit Portrait, 1866-1868. Mérete: 10,7x17 cm.

A Rudics Petronella kép verzója Calderoni optikus, PEST gumibélyegzőjével

A két hölgy élettörténetét a „mesébe illő” jelzővel is lehetne jellemezni, hiszen azokba az arisztokrata körökbe, amelyekbe házasságaik révén bekerültek, a saját társadalmi közegükben legfeljebb csak álmodhattak. Ahhoz, hogy a meséből és álmokból valóság lett - a Klinkosch lányok kivételes szépségén, és figyelemre méltó hozományán túl -, leginkább az apa Josef Carl Klinkosch (1822-1888) tehetsége, üzleti érzéke és kitartó munkája teremtette meg az anyagi alapot a család társadalmi felemelkedéséhez.
A fiatal Josef (szülei: Carl Klinkosch (1797-1860) és Katharina Kempenich) apja, ezüstműves mester mellett tanulta el a szakma fogásait, majd 1830-ban betársultak Stefan Mayerhofer 1797-ben alapított manufaktúrájába.

Josef Carl Klinkosch üzleti hirdetése az 1880-as évekből az alapítás évével

Joseph Carl Klinkosch 1851-ben veszi át a Mayerhofer & Klinkosch társulás üzletének irányítását. Tehetsége, ambíciói révén nagyüzemi gyárossá nőtte ki magát. Alig fél évszázad alatt az egyszerű háztartási evőeszközök, étkészletek előállítását, sokkal nívósabb termékkör váltotta fel, melyet művészi kivitelben már nemcsak a hagyományos fém, hanem arany, ezüst anyagból is készítették üzemében. Ezzel a váltással nemcsak az előkelőbb, polgári felső középosztály, nemesség köreiben, hanem a bécsi császári udvar megbecsült beszállítójaként is nevet, rangot, és nem utolsósorban jelentős vagyont szerzett családjának. Erzsébet császárné (Sissi) korfui villájában csakúgy megtalálhatók voltak étkészlet szervizei, mint Európa számos országában. Említést érdemel, hogy napjaink aukciós házainak árverésein a Klinkosch márkajelű nemesfém készletekért, egyedi darabokért komoly összegeket is hajlandók áldozni a licitáló műgyűjtők.
Joseph Carl Klinkosch 1848-ban veszi feleségül Elisabeth (Elise) Johanna Caroline Swoboda-t (Wien,1830.10.27.-1910.11.06.Meran, Süd-Tirol), mely házasságból születtek Johanna (1849) és Paula (1851) nevű lányai, valamint Isidor (1852) és Arthur (1853) nevű fiai. Elise Swoboda apja, Wenzel Johann Swoboda (1798-1860) udvari ékszerész és felesége, Johanna Rasin hét gyermeke közül Elise volt a másodszülött. Joseph Klinkosch üzleti tevékenysége és családi élete mellett közéleti szerepet is vállal, amennyiben a bécsi polgárőrség kapitánya az 1848-as zavargások idején, később, 1861-62-ben tagja a bécsi városi tanácsnak. A Klinkosch vállalkozásról e helyütt még meg kell említeni, hogy ezüst és arany étkészletei, sikerrel szerepel az 1873-as bécsi, majd az 1878-as párizsi világkiállításon. 1879-ben lovagi címet (Ritter) kap az uralkodótól. 1884-ben visszavonul, 1888. június 8-án hunyt el Bécsben. Immár európai hírnevű cégét Arthur (†1899) és Isidore (†1914) fiaira hagyja, akiknek halálát követően a „JC Klinkosch AG”-t, 1918-ban Arthur Krupp (1856-1938) osztrák, szintén ezüst étkészlet gyáros vásárolja ki és olvasztja be saját vállalkozásába.

Ezek után ismerkedjünk meg Johanna és Paula Klinkosch életével és egy-egy fotográfiájával:

Johanna az 1860-80-as években tündöklő szépsége révén Bécs előkelő köreiben nagy népszerűségnek örvendett, kívánatos partinak számított. Hans Makart (1840-1884) a Bécsi Művészeti Akadémia professzora, a császári udvarban is elismert és foglalkoztatott "festő fejedelem", - aki képeivel elkápráztatta Bécs közönségét -, több festményt készített Johannáról, de Bécs több előkelő fényképészeti műtermében (Ludwig Angerer, Fritz Luckhardt, Atelier d’ Ora (Dora Kallmus) is készültek róla felvételek.

Házasságkötése: 1890. május 20. Wien
Férje: Aloys Franz de Paula von Liechtenstein herceg (Prága, 1846.11.19-1920.03.25. Wien).
(Johanna a második felesége volt a hercegnek)
Szülei: Franz de Paula Liechtenstein herceg (1802-1887) - Ewa Józefina Júlia Eudoksja Potocka grófnő (1818-1895)
Liechtenstein herceg első felesége: Marie Henriette Adelaide Fox (Firenze, 1850-1878 Schloss Burgstall, Steiermark). 1872-ben kötött házasságukból 4 lány született.
A Johanna von Klinkosch-sal kötött második házasságból nem született gyermek.

Johanna von Klinkosch - Cabinet Portrait, 1868. Mérete: 10,5x16,2 cm

Házasságkötése: 1875. február 03.
Férje: sárvári és felsővidéki Széchenyi Gyula gróf (Wien,1829.11.11.-1921.01.13.Budapest), főrend, királyi főlovászmester. Szülei: gróf Széchenyi Pál 1789.11.10.-1871.03.30.) - Zichy-Ferraris Emília grófnő (1803.11.13.-1866.09.13.). Iskoláit Szombathelyen végezte, 1848-ban hadnagyi rangban szolgál a Palatinus-huszároknál, Windischgrätz seregével a prágai forradalom leveretése után Bécsbe, majd Itáliába vezénylik. Kilép a hadseregből, az 1860-as években Marcali uradalmában gazdálkodik, tevékeny részt vállal Somogy vármegye politikai és közéletében. Marcali uradalma, vadasa mintagazdaság. A főrendiháznak zászlóúri minőségén kívül a cenzus alapján is tagja. 1857-ben kamarási, 1868-ban valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot nyert. Az I. osztályú vaskorona-rend és több külföldi rendjel birokosa.
Első neje Zichy-Ferraris Karolin grófnő (1845-1871) elhunyta után, akitől négy gyermeke született, 1875. február 3-án vette nőül Klinkosch Paulát.
Klinkosch Paulával való házasságából született gyermekük: Széchenyi Gyula gróf (Bécs,1878.12.10.-1956.04.21. Budapest) Felesége: Gisela Haas von Teichen bárónő (Wien, 1890.12.18.-1945.04.15. Budapest). Esk.: Abbázia 1908.08.12. Házasságukból szintén négy gyermek született.

Paula von Klinkosch - Cabinet Portrait, 1868. Mérete: 10,5x16,2 cm

Az ADÉLE Atelier (műterem) előoldali cégjelzése

A verzók a színárnyalat eltéréstől eltekintve egyformák. A képek egykori tulajdonosa feltüntette a neveket (Fraulein Johanna Klinkosch ill. Fraulein Paula Klinkosch)

A képek cégjelzései megegyeznek a szintén ADÉLE műtermében Klotild főhercegnőről és Amália koronahercegnőről készült képekével, és ugyanabban az 1866-os Albumban maradtak fenn, mint amelyből már néhány német fejedelmi család kabinet portréit már bemutattam.
(lásd: http://temesvarijeno.blog.hu/2014/08/03/a_szasz-coburg-gotha_csalad_cabinet_portrei)

A verzón feltüntetett három díjérem - Berlin 1865, Párizs 1868, és egy datálatlan Linz érem ADÉLE tevékenységének korai időszakából valók.

A Salzkammerguti tavaknál való nyaralásunk során, a szálloda recepcióján véletlenül került a kezembe az a prospektus, amely a Bad Ischl Bad Goisern összekötő főút mellett létrehozott műszaki-technikai gyűjtemény megtekintésére invitálja a téma iránt érdeklődőket.

A múzeum külsőre elég jellegtelen, a belső tartalom annál színvonalasabb élményt nyújt

A belépőjegy ára nem magyar pénztárcához szabott, de a látnivalók alapján bizton állíthatom, hogy megéri kifizetni. A tematikus kiállítás felöleli a motorkerékpárok, veterán személyautók, tűzoltóautók, katonai tehergépjárművek, néhány mozdony és egy harckocsi mellett a katonai repüléshez kapcsolodó hajtóművek gazdag választékát, és nem utolsósorban bemutat néhány, nem is olyan régen még hadrendben lévő, mára azonban már a repüléstörténet egy-egy korszakát reprezentáló elsősorban szovjet gyártmányú vadászgépet is.

Megpróbáltam az előzőekben felsoroltakból kiválogatni, csokorba gyűjteni a számomra legérdekesebb látnivalókat, előrebocsátva, hogy lehetetlen vállalkozás mindent lefényképezni, másrészt a kiállítás térbeli lehetőségei miatt a „zsúfolt” elrendezés nem minden esetben teszi lehetővé egy-egy jármű önmagában való megörökítését. A belső teres fényképezést az erre a célra kevésbé alkalmas 18-200-as ún. „utazó objektív”-em sem segítette. Ráadásul nem könnyíti meg a képalkotást a tetőszerkezet világítóablakain beszűrődő fény, és az azt kiegészítő belső megvilágítás betükröződése sem. Mindezek ellenére talán sikerült érzékeltetni a múzeum látnivalóit. A múzeum udvarán már „csak” a hegyek közt alacsonyan úszó felhők vonulásával, a hol borús, esőre hajló, hol napos fényviszonyokkal kellett számolni.

Ez a sokat ígérő látvány fogadja a bejáratnál a látogatókat

A magyar felségjelű MiG-15-ös talán arról álmodik, amikor még a kék eget hasította…

A kiállítási kollekcióban magyarként jóleső érzés volt találkozni egy-egy magyar vonatkozású járművel, mint amilyen a Danuvia és a Pannónia motorkerékpárok, vagy a vadászgépek között felfedezni egy MiG-15-ös függőleges vezérsíkján a magyar légierő felségjelét. Búcsúzóul a kijáratnál mégegyszer megörökítettem a „vendégváró” vadászpilóta és katapultülésének installációját, és magammal hoztam a magyar légteret egykor őrző, nyugdíjas mindennapjait most már Ausztriában békésen töltő 350-es lajstromszámú magyar vadászgép emlékét, amely oly sok társával ellentétben nem vált az enyészetté.

Temesvári Jenő

Galéria - repülők

Egy több évtizedes hagyomány folytatásaként, verőfényes napot ígérő reggeli időben autóztunk a nem túl nagy forgalmú autópályán Kanizsáról 200 km-t azért, hogy újra részesei lehessünk a hazai repülés ünnepének. Már az is hagyományok közé tartozik, hogy családom két fiatalabb generációja, fiam és unokám sem első alkalommal kel útra erre a rendezvényre az ország másik feléről, Kecskemétről.

Április 26-án immár negyedik alkalommal rendezte meg nyílt napját a Goldtimer Alapítvány a Budaörsi repülőtéren. Az Egérúti kanyartól már sűrű kocsisor jelezte, hogy nem leszünk egyedül… Délelőtt 10 órakor már egyaránt nagy élet volt a statikus bemutató területén és a levegőben is. A szokásosnál is több veterán autócsoda adott itt randevút egymásnak, de voltak szebb időket is látott harcjárművek, kiszuperált vadászgépek és helikopterek is. A szépszámú tömeg érdeklődésének megfelelően járta körül, fényképezte a látnivalókat. Jó volt látni, hogy nem csak az idősebb korosztály nézelődött és nosztalgiázott önfeledten, felidézve a régi emlékeket, hanem sok szülő magával hozta a család apraját-nagyját is. Szemmel láthatóan egyre népszerűbb, és egyre inkább családi programmá válik ez az évenkénti találkozó. A látnivalókból egy csokorra valót a csatolt galériába gyűjtöttem (lásd: az írás végén).

Csak az elismerés hangján lehet szólni a Goldtimer Alapítvány önkéntes tagjairól, akik mindent megtesznek azért, hogy egyre nívósabb legyen a rendezvény, s teszik ezt úgy, hogy munkájukért, szakmai tudásukért sem fizetést, sem egyéb juttatást nem kapnak. Pedig nagyon megérdemelnék! - Nincs új a Nap alatt! – állapítottam meg, hiszen majd 30 éve így „fertőződött” meg a mi gyermekünk is, és most már otthonosan, ott trappol mellette az ő fia is, a hat és fél éves unokánk, aki már egy hete telekürtölte az óvodát, miszerint ő újra repülni fog a „Tódorral”, vagyis a Kármán Tódor nevét viselő, a világon egyedüliként repülőképes HA-LIX lajstromjelű Li-2-es utasszállítóval, a Malév „utolsó mohikánjával”.   

A jegyárusító sátor előtt hosszú sor kígyózott, így mi már csak 12.30-ra kaptunk jegyet. Addig legalább körbejárhattuk a földi látnivalókat, és megnézhettük a sűrűn fel és leszálló egy és kétszemélyes gépeket, helikoptereket, akik a sok vállalkozó kedvű utast megreptették…
Nemcsak a gépek, hanem az idő is gyorsan repült, s azon kaptuk magunkat, hogy várjuk a beszállást…

Ahogy az előttünk repülő csoport, úgy vártuk mi is, hogy feldübörögjenek a hajtóművek, s nekilóduljon égi útjának ez az ezüsttestű csodaszép gépmadár

Péter és Peti nem izgulnak, már régi motorosok… Peti most repül harmadszor… Ezúttal két kedvenc lovát választotta ki potyautasként az útra…

A Liszunov Li-2-es utasszállítón mindössze 19 ülőhely van, kettes és egyes üléssorra osztva, a pilótafülke két személyes. Utaskísérő csak addig volt a gépen, míg volt menetrend szerinti belföldi repülőjárat az 1950-60-as években, amely a nagyobb vidéki városokat kötötte össze a fővárossal. Akkoriban a repülőjegy „hatósági áras” volt, nem lehetett több, mint az első osztályú vonatjegy ára…

Megszűnt a füves felszállópályán való rázkódás, már a levegőben vagyunk. Az épületek gyufásdobozokká zsugorodnak

Nem véletlenül ültünk a beszálló ajtó előtti utolsó sorba. Innen remekül lehet nézelődni és fényképezni is…

Állandóan változik a táj alattunk

Lassan elhagyjuk a budai oldal lakott részeit, háttérben a János-hegy

Valahol a János-hegy, Hármashatárhegy felett járunk, a szárny súrolja a gomolyfelhőket. Néha azért a légi út is „göröngyös”, amikor a szél megdobálja a gépet… de ez nem szegte kedvét senkinek, nem kerültek elő a zacskók...

Alattunk az autópálya betonkígyója kanyarog

A szárnyvég megemelkedik, ahogy a pilóta bedönti a gépet a fordulóhoz. Távolban a Duna kék szalagja

Emlékezetes élmény marad madártávlatból látni alattunk a főváros budai oldalát

Újra egyenesben. Lassan süllyedünk…

Csak egy enyhe rázkódás jelezte, hogy a pilóta letette a gépet, és újra a füves kifutón gurulunk…

Még egy fotó Apával…

És a Papával… Természetesen a "Tódor" sem hiányozhat a képről...

Néhány képbe sűrítve ez volt a nap repülős kalandja. Én most repültem először a LI-2-es géppel, ami teljesen más élmény, mint a több száz személyes utasszállítókkal, tízezer méteres magasságban való repülés élménye. Peti közölte, hogy neki már jövőre is megvan a perselyben a pénze egy újabb repülőjegyre. Azt hiszem, nekiállok én is „spórolni”, hogy jövőre megint együtt, ugyanitt, ugyanígy… Köszönjük Goldtimer Alapítvány!

Oldtimer járművek Budaörsön galéria:

https://photos.app.goo.gl/QCH7dZ6Cm3KbXWHB8