Apuka Világa

Történelmünkben különösen a 16.-17. században hangsúlyos, későbbi korokra is kiható szerepet töltöttek be a Zrínyi család tagjai. Ha szóba kerül a nevük, közülük leginkább csak háromnak a nevét szokták megemlíteni. Nevezetesen a szigetváriként elhíresült gróf Zrínyi Miklós (1518?-1566), a költő-hadvezér gróf Zrínyi Miklós (1620-1664) és kvalitásaiban előbbiek méltó követője, Zrínyi Ilona grófnő személye él a köztudatban. És így van ez a képzőművészeti alkotások terén is, jelen esetben a filatélia területén is. Magyarországon kívül a Zrínyiek származása okán bélyegeket a család tagjairól csak horvát kibocsátásban ismerünk. Ennek kapcsán meg kell említeni egy sajátos kettősséget, ill. identitástudatot. A két testvér (Miklós és Péter) közötti birtokmegosztást (1641), és az ebből eredő nyelvi, és mai értelemben vett „nemzeti” elkülönülést. Amíg Horvátországban a költő-hadvezér, egyéb címei mellett horvát bán, Somogy és Zala vármegyék főispánja, Légrád örökös főkapitánya az elsőszülött szokásjoga alapján a muraközi uradalmakat öröklő Zrínyi Miklós „magyarsága” miatt háttérbe szorul testvéröccse Zrínyi Péter és a Frangepán családtagok „horvátsága”mellett, akik zömmel a horvát és tengermelléki (Primorje) területeken birtokosok, így horvát anyanyelvű közegben élnek. Nálunk inkább Miklós gróf és dédnagyapja, a szigetvári Zrínyi, valamint Zrínyi Ilonának kultusza érhető tetten mind az érmek, plakettek, szobrok és jelen esetben a bemutatásra kerülő bélyegeken is.

Az 1943-ban kibocsátott 3 címletű „Horvát nemesi családok” sorozatot az ismert festő és művészeti tanár Ivo Režek (1898-1979) munkája alapján Karl Seizinger (1889-1978) német rézmetsző mester gravírozta nyomólemezre. Az N. D. HRVATSKA megnevezés a II. Világháború alatt a jugoszláv államszövetségtől való elkülönülés, önállóság demonstrálása.
Az 1 Kn (Kuna) címletű bélyegen Katarina Zrinská (1625-1673), azaz Frangepán Katalin grófnő fiktív ábrázolása jelenik meg, amely inkább lánya Zrínyi Ilona portréját idézi, ugyanis Frangepán Katalinról, gróf Zrínyi Péter feleségéről mindmáig nem került elő hiteles ábrázolás. Az N. D. (NEZAVISNA DRŽAVA) feloldása: „Független állam”.
A 2 Kuna-s bélyeg (Fran) Krsto Frankopan, azaz gróf Frangepán Ferenc Kristófnak (1643-1671) állít emléket, aki Frangepán Katalin féltestvére, Zrínyi Péter sógora, egyben a Zrínyi- Frangepán féle összeesküvésben való részvétele miatt 1671-ben kivégzett horvát főúr, családja utolsó férfitagja volt. Portréja köriratában a „NAVIK ON ŽIVI KI ZGINE POŠTENO” jelentése: Örökké él, aki dicső halált hal!      
A 3.50 Kuna-s bélyegen Petar Zrinski, azaz gróf Zrínyi Péter (1621-1671) mellképe jelenik meg. A bélyegszéleken két függőleges szalagban „POBIEDITI ILI UMREITI”. Zrínyi Péter jelmondatának, hitvallásának feloldása: Győzelem vagy halál!
Ezen a bélyegen már nemcsak rövidítve, hanem teljes szövegben jelenik meg a „Horvát Független Állam” (NEZAVISNA DRŽAVA HRVATSKA) meghatározás, a kibocsátó megnevezése.
Ha időrendben nem is, de a fenti bélyegek logikai folytatásának tekinthető az a szintén horvát blokk, amelyen a már bemutatott személyeken túl, helyet kapott a Zrínyi család férfitagjainak két legemblematikusabb alakja, a szigetvári Nikola Šubich Zrinski, továbbá dédunokája, a költő-hadvezér, politikus és államférfi Nikola Zrinski, gróf Zrínyi Miklós ábrázolása is.

A blokk díszruhás, előkelő megjelenésű alakjai közül a két Zrínyi Miklós lóháton, mintegy kiemelten jelenik meg a háttérül szolgáló csáktornyai belső vár külső udvarán. A blokk felirata „Zrinski i Frankopani”, azaz Zrínyiek és Frangepánok. A szöveg között az „i” betűt a két család címere fogja közre. Alul a piros-fehér rácsozatú horvát nemzeti címer grafikája látható.

A blokkon is megfigyelhető perforáció szerint az egyes címletek (1.30.-; 1.40.-; 2.20.-; 2.40.-; 3.60.- Kuna) külön-külön is kibocsátásra kerültek. Ezeken már megjelenik a REPUBLIKA HRVATSKA államjelzés is. Mind a bokk, mind az öt érték kibocsátására 1996. április 30-án, gróf Zrínyi Péter és gróf Frangepán Ferenc bécsújhelyi kivégzésének 320-ik évfordulóján került sor. Tervezője: Lovro Artuković, zágrábi akadémiai festő.

És ha már említésre került a Zrínyiek csáktornyai birtokközpontja, illetve vára, akkor egy szintén horvát kibocsátású bélyegen erről is képet alkothatunk.

Az 1995-ben kibocsátott 1.40 Kuna értékjelzésű bélyeg mai állapotában ábrázolja a Zrínyi-várat, nevezetesen az óratornyos kapubástyát, mögötte a belső vár négyszögletes épülettömbjével, amely a belső, palotaudvart öleli körül.
A magyar kibocsátású bélyegek közül időrendben, egy postabélyegnek nem minősülő az első Zrínyi vonatkozású „bélyeg”.

Az értékjelzés nélküli emlékbélyeg Szigetvár török alóli felszabadulásának 250. évfordulójának emlékünnepségeire emlékeztet. A török gróf Zrínyi Miklós (1518?-1566) és várnépének heroikus harca és hősi halála után 123 évig megtartotta a várat, egyben zarándokhelyként tisztelte a vár közelében legnagyobb uralkodójának, a szintén itt, az 1566. évi ostrom idején elhunyt II. Szulejmán szultánnak épített kegyhelyét.

A „Hadvezérek” 18 darabos sor hatodik tagja már klasszikus értelemben vett postabélyeg.

Az 1943-as kibocsátású, 6 fillér értékjelzésű bélyeg szintén a szigetvári Zrínyi Miklósnak állít emléket. Tervezője: Kontuly Béla.

Majd három évtizedet ugorva az időben, ismét egy szigetvári és a várostól, vártól elválaszthatatlan Zrínyi évforduló kapcsán születik meg az újabb Zrínyi bélyeg. Ezúttal az  „Évfordulók  Események” 11 darabjának 9-ik tagja a 2.- Ft-os bélyeg. Tervezője: Nagy Zoltán.

A Baranyai Vasárnapok keretében megrendezett Zrínyi emlékünnep alkalmából jelent meg 1967-ben ez a szintén értékjelzés nélküli bélyeg.
A kibocsátási kronológiában nem az alábbi bélyeg a következő, de témájában az előzőekben bemutatottakhoz való tartozása miatt ide kívánkozik, mintegy le is zárva szigetvári Zrínyi Miklós bélyegképi ábrázolásait.

A bélyeg tervezője, Dudás László mintául Székely Bertalan Zrínyi kirohanása című festményét használta fel háttérként, az előtérbe helyezett profilkép pedig Barabás Miklós 1842-ben festett álló, egész alakos Zrínyi festményének adaptációja.

A költő-hadvezér gróf Zrínyi Miklós - ahogy a 19. században gróf Széchenyi István -, kora a 17. század talán legkiemelkedőbb kvalitású magyarországi történelmi személyisége. Ehhez mérten a filatéliában való ábrázolása, megjelenítése meglehetősen szerény. Legkorábban a 6 értékből álló, „Néphadsereg Napja” sorozatban Hunyadi János és Dózsa György után találkozhatunk a Gerhard Bouttats németalföldi rézmetsző által még Zrínyi életében (1664) készült klasszikus portréjának reprodukálásával Nagy Zoltán grafikus munkájaként. Ugyanennek a sorozatnak következő tagja Zrínyi Ilona, de róla majd később emlékezem meg.

Az 1952-ben kibocsátott bélyegsor harmadik címlete

Az 1964-ben, a Magyar Cserkész Szövetség nevével kibocsátott értékjelölés nélküli 9-es levélzáró kisív. A fentihez hasonló megformálású grafika szövege: „ZRÍNYI MIKLÓS 1620-1664”. Felül: „SORS BONA NIHIL ALIUD” - Jó szerencse, semmi más! - Zrínyi Miklós jelmondata.
Az egyik legszebb formavilágú, bravúros grafikájú, Svindt Ferenc által megálmodott bélyegsor, a „MILLENNIUM 2000” tagjaként került kibocsátásra a legnagyobb magyar uralkodók, államférfiak között a gróf Zrínyi Miklósnak (1620-1664) is emléket állító bélyeg, amely történelmünk egyik legnehezebb korszakát idézi meg Zrínyi portréjával, aki egész életét, munkásságát a pogány elleni harcnak, és Magyarország felszabadításának szentelte. A bélyegsor kronológiájában a még erős központosított hatalmú, független Magyarországot jelképező Hunyadi Mátyás kora után a 16.-17. század „két pogány közt egy hazában” harcait idézi meg, hogy aztán a következő bélyegkép már Buda 1686-os felszabadulását adja hírül.

Részlet a MILLENNIUM 2000 bélyegsorból

A kereszténység és az iszlám élet-halál harcát jelképezi az előkelő díszes, patyolat turbános, kaftános öltözetű török vezér és a megfeszített Jézus szembeállítása. A bélyeg másik felét Zrínyi, már ismert, markáns Bouttats féle portréja uralja, alatta pedig Johann Hofmann nürnbergi rézmetsző 17. századi rézkarcának adaptációja jelképezi az állandó küzdelmet.

A Zrínyi család tagjainak kivételes adottságait és képességeit mintegy egyesíti magában Zrínyi Ilona grófnő, I. Rákóczi Ferenc választott erdélyi fejedelem, majd gróf Thököly Imre Felső-Magyarország és Erdély fejedelmének, mindkettőnek méltó társa és hitvese. Ha más nem is fűződne nevéhez, mint hogy ő adott életet II. Rákóczi Ferencnek, a Nagyságos Fejedelemnek, már akkor is, nemhiába születik. De ennél a büszke anyai szerepnél sokkal nagyobb, és embert próbálóbb sors jutott neki osztályrészül.
Már életében Európa legbátrabb asszonyának nevezték, hódolt híre, szépsége, páratlan kitartása, hősies bátorsága előtt XIV. Lajos a Napkirály, a lengyel királyi pár barátjának tekintette, s az Oszmán Birodalom történetében példátlan módon, a szultán athnáméval ismerte el rangját és személyét. Vele még egy utolsót lobbant a Zrínyiek szilaj dalmát-horvát-magyar vére, hogy örökre beíródjon nevük a történelembe, hazaszeretetük, töretlen hitük és példájuk az emberek szívébe.
Bélyegen történő ábrázolását az 1944-ben kibocsátott, 6 értékből álló „Nagyasszonyok” sor nyitja meg. Megítélését, emberi nagyságát jelzi, hogy olyan kivételes történelmi nőalakok közt kap helyet, mint Szent Erzsébet, Szent Margit, Szilágyi Erzsébet, Kanizsai Dorottya és Lorántffy Zsuzsanna. Tegyük hozzá, méltán! A bélyegsor tervezője: Konecsni György.

Zrínyi Ilona a „Nagyasszonyok” sor 80 filléres záró értékén…

… és a nevétől elválaszthatatlan Munkács vára az 1939. évi „Magyar a magyarért” bélyegsorból. Tervezője: Petten Sándor

Időrendben a már korábban Zrínyi Miklós kapcsán említett 1952-ben kiadott „Néphadsereg Napja”, szintén 6 értékből álló sorban találkozhatunk személyével. A Rákosi éra ideológiájának, történelemszemléletének és felfogásának ismeretében majdnem meglepő, -egyben a két Zrínyi kivételes egyénisége és személyisége előtti főhajtás -, hogy főrendű, főúri származásuk ellenére is, olyan, az egyszerű nép élére álló, azok harcaihoz szorosan kötődő hadvezérek közé is beemelhetők, és „vállalhatók”, mint Hunyadi János, Dózsa György, Vak Bottyán és Stromfeld Aurél. Személyük üde színfoltot jelent az ezekben az években - néhány kivételtől eltekintve -, döntően forradalmi, munkásmozgalmi, csak kiragadva néhányat; Sztálint, Marx-Engelst, Rákosi Mátyást, Ötéves terv-et, békemozgalmat, bányásznapot a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat, Lenint éltető bélyegkibocsátások között.
A „Néphadsereg Napja” bélyegsor tervező grafikusa: Nagy Zoltán.

A MILLENNIUM 2000. bélyegsor átíveli történelmünk meghatározó korszakait.
A költőhadvezér, hadtudományi író és államférfi gróf Zrínyi Miklós kapcsán már ismerős lehet

A bélyegsor alsó sorának első eleme a Habsburg elnyomás elleni kuruc mozgalmak és a Rákóczi szabadságharc mintegy négy évtizedes korszakának állít emléket

Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc portréja. A felső mezőben Munkács, az alsóban Rákóczi ezüst féltallérjának Madonnás éremképe látható

És ha már Zrínyi Péter kapcsán megidéztük a Frangepánokat, e helyütt feltétlenül szót kell ejtenünk - és az egyetlen neki szentelt bélyeggel is meg kell emlékeznünk -, Zrínyi Ilona második férjéről, Thököly Imre fejedelemről is. Egyrészt, mert a Habsburg önkényuralom véres megtorlásait - melynek Thököly Imre és Zrínyi Ilona családjának tagjai egyaránt elszenvedői voltak -, követően 1678-ban gróf Thököly Imre a bujdosó kurucok élére állva kirobbantja a vallásszabadság és elnyomás elleni évtizedes harcot. Ebben mindvégig hű támasza és társa volt felesége Zrínyi Ilona is. Harcuk ugyan elbukott, sorsuk a száműzetés lett, de a szabadság zászlaját Thököly Imre törekvéseinek folytatásaként vezérlő fejedelmeként 1703-ban majd II. Rákóczi Ferenc emeli újra magasba.

Az 1979-ben kibocsátott bélyeg tervezője Vagyóczky Károly

Szándékosan hagytam a végére egyrészt, mert tematikájában és gondolati megfogalmazásában szervesen ide tartozik a II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulója alkalmából kibocsátott emlék bélyegsor ötödik tagja, másrészt mert megítélésem szerint ez a bélyegreprodukció talán a legszebb a fennmaradt Zrínyi Ilona ábrázolások közül. A bélyegsor 7 értéke közül öt bélyeg Rákóczi hadseregének, harcainak állít emléket korabeli festmények életképeinek felhasználásával. A további kettő pedig portré. Míg a II. Rákóczi Ferencet megjelenítő bélyegkép Mányoki Ádám 1705-ben festett közismert olajképének adaptációja, addig Zrínyi Ilona félalakos portréja ismeretlen mester 18. század első felében festett színes olajképének reprodukciója.

Zrínyi Ilona. Aki előtt fejet hajtott egész Európa, s aki ma is minden tekintetben példakép

A Zrínyi család néhány kiemelkedő személyének felidézése gyűjteményem Zrínyi vonatkozású bélyegeinek bemutatásával, itt befejeződik. Elkalandozásomat a filatélia világába, ahogy a numizmatika területén is, itt sem „csak” önmagában a gyűjtés, a felhalmozás vezette. A Zrínyiek iránti vonzalmam, gyűjtése mindannak, ami velük kapcsolatos, lehet egyedi célkitűzés. Azonban az itt bemutatott célzottan összegyűjtött kollekció is túlmutat önmagán. Nevezetesen ismét tanulásra, újabb ismeretek megszerzésére szolgált. És példázza talán azt is, hogy - gyűjtsön bárki bármit is, bármilyen témában, kifejezési és megjelenési formában -, azzal nemcsak, és nem elsősorban anyagi vonatkozásban gazdagszik. Ha a megszerzett darabok nemcsak fiókba, berakókba zárt tárgyak maradnak, hanem ablakokat nyitogatnak a tudás világára, akkor megelevenednek, „életre kelnek”. És ha birtokosuknak van füle, szeme, vágya arra, hogy meglássa bennük a szépet, „meghallja üzenetüket” akkor mesélnek is általuk közvetített csodavilágokról. Mi több, arra késztetnek, hogy soha ne elégedjünk meg már megszerzett ismereteinkkel, hanem törekedjünk újabbak megismerésére is. A hobbi, a kedvtelés így válik gyűjtési szenvedéllyé, az ismeretek gyűjtése pedig valódi gazdagsággá.

Temesvári Jenő

Eritrea nem a világ közepe, és nem is az a hely, amely vonzza a turistákat, nem is szerepel utazási irodák ajánlataiban. Nekem sem ide eljutni a vágyak netovábbja, azonban egy virtuális „numizmatikai kirándulástól” egyáltalán nem idegenkedem. Kelet-Afrika eme kietlen, mostoha sorsú államáról való ismereteim meglehetősen hiányosak voltak mindaddig, amíg egy erősen megviselt bankjegye a kezembe nem került. Addig különösebb fogalmam sem volt róla, hogy Eritreának milyen fizetőeszköze van, és ha van is, azok hogy néznek ki. Mivel a nem közismert, úgymond „egzotikus” országok bankjegyei mindig jobban vonzottak gyűjteményem gyarapításakor, fejembe vettem, hogy csupa hajtatlan - numizmatikus berkekben T1-es tartásban -, összegyűjtögetem az összes címletet. Mielőtt azonban idesorakoztatva bemutatnám őket - ha csak nagyon érintőlegesen, vázlatosan is -, talán nem érdektelen feleleveníteni azokat az ismereteket, amelyeket ennek a kis országnak a történetéről feltétlenül tudni érdemes, és amelyek azonnal „beugranak”, amikor kézbe veszem Eritrea Köztársaság bankjegyeit.

A független Eritrea nemzeti zászlaja és címere

Kelet-Afrikában a Vörös-tenger partján fekvő Eritrea évezredek óta lakott terület, de ennek ellenére, vagy éppen ezért nem a béke földje. Már az ókorban haladtak erre kereskedelmi karavánutak, ennek révén bekapcsolódhatott az egyiptomi, Nílus völgyi, de a tengerszoros túlsó felén élő arab, iszlám kultúra vérkeringésébe is. Jártak földjén a 16. században Nagy Szulejmán hódító seregei, melyek elűzték a portugál hódítókat, aztán a törököket is elűzték etióp segítséggel. A Szuezi csatorna megnyitása még inkább felértékelte az abesszín, etióp és eritreai területek jelentőségét, így 1890-ben Olaszország Eritrea területét gyarmatává nyilvánította. Menelik császár egyesítette Abesszíniát és Etiópiát, egyben elutasította a „védnökséget” területei felett, majd ki is űzték az olaszokat. Eritrea azonban továbbra is olasz kézen maradt.
1936-ban Mussolini újra megkísérli gyarmatosítani Etiópiát, háborút indít Menelik császár unokaöccse, az uralkodó Hailé Szelasszié ellen, s Olasz Kelet-Afrika néven egyesíti Eritreát, Etiópiát és Olasz-Szomáliát. 1941-ben Eritrea ideiglenesen brit igazgatás alá kerül. A II. világháború után az ENSZ Etiópia szövetségi államává nyilvánítja Eritreát saját törvényhozással és közigazgatással, választott képviselőkel az etióp parlamentben.
Mivel Hailé Szelasszié etióp császár folyamatosan megsérti Eritrea autonómiáját, 1961 előbb tüntetések, majd 30 évig tartó szakadatlan fegyveres ellenállási harc veszi kezdetét. A szovjet rezsim nyíltan támogatta a szeparatisták ellen Szelasszié hatalmát, egészen 1988-ig, a SZU felbomlásáig. Az amúgy is aszállyal, éhínséggel sújtott Eritreából másfél millióan menekülnek el a harcok, vérengzések elől, azonban az ellenállás nem törik meg.  Nak’fa északi város bombázása és ostroma az eritreai ellenállás szimbólumává válik olyannyira, hogy a győzelem és a függetlenség kivívása után erről a városról nevezték el az eritreai fizetőeszközt.
A függetlenség kivívásával nem oldódtak meg az ország gazdasági problémái, súlyos örökségük a mai napig kísért. A közel 5 milliós országban a legjelentősebb népcsoportok a tigrinya, tigre, afar (danakil) és szaho, melyek az összlakosság 90 %-át képviselik, de meg kell említeni még a néhány százaléknyi részarányt képviselő bedzsa, kunama, bilen, hadereb, nara, rashaida néptörzseket is. A születési arány, egyben a gyermekhalandóság is kirívóan magas (73%), hasonlóan az írástudatlanság aránya is eléri a 75%-ot. A lakosság mindmáig törzsi keretek közt él, vallását tekintve fele-fele arányban iszlám, ill. (monofizita) keresztény hitű. A fő gazdasági tevékenységek a halászat és a nomád pásztorkodás, a tengeri kikötők tranzitforgalma, amelyekből csak szerény nemzeti jövedelem képződik. Eritrea 121 ezer négyzetkilométernyi területét északon Szudán, keleten Etiópia, délen pedig Djibouti határolja.
Ennyi talán elég is e helyütt, akit jobban érdekel a téma, az talál részletesebb információkat a neten, ha nem is túl sokat. Előre kell bocsátanom, bár ez mindig viszonyítás, ízlés dolga, de ahhoz képest, hogy milyen szegény adottságú és fejletlen társadalmú országról van szó, a bankjegyeik motívumai jól tükrözik az ország jellemzőit, társadalmi összetételét, a gazdasági súlypontokat. Mindezt tetszetős, magas színvonalú nyomdatechnikai, biztonsági eszközökkel ellátott kivitelben, sok tehetősebb ország bankjegyeit ez által meghaladva.

Mint már volt róla szó, a törvényes fizetőeszköz a Nakfa, amely 1997-ben váltotta le az addig használt etióp Birr pénznemet. A váltópénz a Cent, melyből 100 egység egyenlő1 Nakfa-val. Az USA pénzneméhez igazított árfolyama szerint nagyjából 15 Nakfa egyenlő 1 dollárral. A váltópénzek, fémpénzek anyaga vas-nikkel, címletei az 1, 5, 10, 25, 50 és 100 cent. Az érmék előlapján látható jelenet a függetlenség kivívását szimbolizálja az évszámmal és a nemzeti zászlóval. Az angol nyelvű körirat feloldása: Szabadság-Egyenlőség-Igazság. A hátlapon az ország őshonos állatai jelennek meg az értékjelzéssel, valamint a kibocsátó Eritrea Állam megnevezése a kibocsátás évszámával.

Eritrea 1997-ben kibocsátott fémpénzei

Az önálló, nemzeti bankjegy első szériája, minden címletének datálása szintén a függetlenség kivívásának évfordulójához (május 24.) kötődik. A 6 címletből álló sorozat megtervezése és előállítása során a bankjegyek előoldalán nagy hangsúlyt, és központi szerepet kap a különböző népcsoportok fiataljainak megjelenítése, mint a fejlődés, a jövő záloga. A hátoldalon a meghatározó fontosságú gazdasági tevékenységek (írástudatlanság felszámolása, természeti környezet, agrárkultúra fejlesztése, vasúti és tengeri szállítás) demonstrálja a meglévő viszonyokat, a gazdaság fundamentumait. A bankjegyek összképe egységes séma mentén fogalmazódik meg. A sémaszerű ismétlődések ellenére az előoldalak színvilágának gazdagsága tetszetős, és a hátoldalak „élőképei” is beszédesek. Az 1 Nakfás címletről hiányzik a széles, hologramos biztonsági szalag. A bankjegyhamisítás elleni védelmet azonban egyéb beépített elemek kellő mértékben szavatolják. Az egységes színvilágú első sorozat folytatásaként feltűnő, üde színeltérést mutatnak a 2004-ben kibocsátott 50 és 100 Nakfa-s címletek. A meghatározó bordó-vörös és kékes- lilás változat után 2011-ben szintén e két címlet újabb kibocsátásán pedig az zöld-fekete színek uralkodnak. Az eritreai állam megbízása alapján a bankjegysorozatokat más hasonló profilú termékek (bankkártya, útlevél, okmányok, telefonkártya, bélyegek, SIM-kártyák, stb.) tervezése és előállítása mellett a bankjegyszolgáltatásai (bankjegypapír, nyomdatechnika, biztonsági elemek) által is elismert és nagy múltú német Giesecke & Devrient (München) cég készítette el.

Az 1-50 Nakfa 1997-es címletei a 2004-es 2011-es kiadású 50 Nakfa színváltozataival

Az 1997-ben kibocsátott 100 Nakfa, és 2004-es színváltozata

Az „összkép” után talán nem lesz érdektelen, ha egyenként is szemügyre vesszük az egyes címleteket, azok jellemzőit.

1 Nakfa 1997. Méret: 140x70 mm

Az előoldalon három lány, a szembe nézőn megfigyelhető a díszes törzsi viselet, a jellegzetes fonott hajtincsekkel, és az elmaradhatatlan orrkarikával. A hátoldalon tanuló fiatalok csoportja. Az ovál keretekben az ország címerállata és a függetlenségi harc jelenete. A jobb oldalon a függőleges etióp és arab írásjeleken kívül a bankjegyek szövege angol nyelvű.

5 Nakfa 1997. Méret: 140x70 mm

Az előoldalon a férfinépességet három generáció képviseli, itt is előtérben, kiemelten a gyerekkel. A hátoldalon Afrika flórájának egyik jellegzetessége, az irodalmi művekből is ismert Jacaranda fa.

10 Nakfa 1997. Méret: 140x70 mm

Az előoldalon 3 fiatal nő profilképe jelenik meg, kétoldalt a már ismert jelképekkel, a magasra emelt győzelmi zászlóval és a vízjelként is funkcionáló tevével. A hátoldalon a Dogali folyó felett épített viadukton áthaladó vasúti szerelvény. A vasúti infrastruktúra kiépítése döntően még az olasz megszállás hagyatéka.

20 Nakfa 1997. Méret: 140x70 mm

Az előoldalon 3 fiatal lány, ezúttal is eltérő törzsi díszekkel. A hátoldalon a mezőgazdasági kultúra jellemzői, a tevével és már traktorral is szántó-vető földművesekkel. A fejletlen és kedvezőtlen adottságú, szűkös területeken folytatott mezőgazdasági termelés nem fedezi az igényeket, így - a gép, műszaki cikkek mellett -, élelmiszerből is behozatalra szorul az ország.

50 Nakfa 1997. Méret: 141x70 mm

Az előoldalról ismét 3 fiatal nő, és ismét más népcsoport tagjai néznek szembe. A hátoldalon tengerjáró teherhajók a Massawa-i tengeri kikötő, Assab mellett Eritrea legjelentősebb tengeri kapuja a nagyvilágra. A tengeri kereskedelem, tranzitforgalom közeli célpontjai Etiópia és Szudán, Egyesült Arab Emírségek, a távolabbiak közül pedig Németország, Olaszország, az Egyesült Királyság, a Távol-Keleten pedig Dél-Korea.

50 Nakfa 2004. Méret: 143x71 mm

A feltűnő színeltérést leszámítva az elő- és hátoldali képi megjelenés majdnem azonos az 1997-es kiadással. Mind az elő, mind a hátoldalon azonban elmarad a címerállat teve keretbe foglalása, az beolvad a bankjegy alapszínébe.

50 Nakfa 2011. Méret: 143x71 mm

A 2011. évi kibocsátás csak színváltozatában tér el a 2004. évi kiadástól

100 Nakfa 1997. Méret: 141x70 mm

A színváltozatos későbbi kiadások után térjünk vissza az első, 1997-es kiadású sorozat záró címletére. Az előoldalon megszokott három fiatal nő portréján feltűnő népviseleti motívumok nem szembetűnők, de változatlanul megfigyelhetőek a jellegzetes orrkarikák. A hátoldalon ezúttal ökrökkel szántó földműves jelenik meg.

100 Nakfa 2004. Méret: 143x71 mm

A színváltozatában döntően az 1997-es kiadástól eltérő bankjegy motívumai megfogalmazásában a 2004-es 50 Nakfa bankjeggyel mutat hasonlóságot. A színválasztás plasztikusabbá tette a bankjegy „egyhangú”megjelenését.
A bankjegysor együttes látványa jól érzékelteti a bankjegytervezés egységes koncepcióját. A későbbi kibocsátások színeltérései pedig jótékonyan gazdagították a változatlanul hagyott motívumokat. Alig van ország, amelyik bankjegyein ne szerepeltetne legalább egy portrét, akik túlnyomórészt neves személyiségek, államférfiak vagy uralkodók. És ahogy egyre többször találkozhatunk többportrés ábrázolással is, ez az eritreai bankjegyeken is visszaköszön, ezúttal az ország sokszínű etnikumát is demonstrálva a különböző törzsek, népcsoportok névtelen, de meghatározóan fiatal képviselőivel. A megörökített mosolygós portrék pedig egy bizakodó, jövőbe tekintő ország jelképei is lehetnek.
Bár a bankjegyeken természetesen szerepel a „Legal tender of Eritrea”, azaz Eritrea törvényes fizetőeszköze felirat, ha ilyen szép példányokkal találkozik az utazó, bizonyára nem ezekkel fog fizetni, hanem egy-egy példányt eltesz emlékbe, még akkor is, ha nem hódol a numizmatika szép és mindig újabb élményeket, ismereteket adó szenvedélyének.

Mintegy társaként a portugál vállalkozásnak, egy másik repüléstörténeti esemény bankjegyen történő megörökítése ezúttal litván-amerikai vonatkozású. Gyűjteményem példánya 2001-es kiadású, ezt megelőzően 1991-től négy alkalommal bocsátották ki a grafika némileg eltérő változtatásával, amelyek azonban a bankjegyképek fő motívumain nem változtattak.

A 10 litų címletű litván bankjegy Steponas Darius és Stasys Girėnas pilóták tragikusan végződött kísérletének állít emléket, amely arra irányult, hogy leszállás nélkül repüljenek át az Atlanti óceán felett New Yorkból a litvániai Vilniusig, mintegy megteremtve ez által a két ország, egyben Amerika és Európa közötti légi postaforgalom lehetőségét. Hogy a kísérlet miért pont litván-amerikai vonatkozású, arra a két pilóta életútja adja meg a választ. A bankjegy bemutatása előtt tekintsük át röviden életük alakulását, pályafutásukat:

Steponas Darašius (Steponas Darius)

kapitány

Stasys (Stephen) Girėnas

pilóta

Steponas Darašius 1896. január 8-án született a litvániai Rùbiškė-ben. Családjával együtt 1907-ben emigrált az USA-ba. Amerikai állampolgárságot kapott, majd 1917-ben belépett az Egyesült Államok hadseregébe, azt követően, hogy az USA belépett az I. világháborúba. Franciaországban harcolt, megsebesült, megkapta a Bíbor Szív kitüntetést. 1920-ban visszatért Litvániába, belépett a litván hadseregbe, majd katonai iskolát végzett 1921-ben. 1927-ben visszatért az Egyesült Államokba, ahol a polgári repülés területén kezdett el dolgozni a South Bend Airways (USA, Indiana) társaságnál. Megnősült majd Chicagóban telepedett le.
    
Stasys Girėnas, ismertebb nevén Stanley T. Girenas szintén a cári Oroszországhoz tartozó Litvániában született 1893-ban. 1910-ben, 17 évesen emigrált az Egyesült Államokba, Chicagóba. 1917-ben ő is beállt az Egyesült Államok hadseregébe, szerelőként szolgált, 1925-ben pilóta vizsgát szerzett. Annak ellenére, hogy megsérült egy légi katasztrófában, folytatta a repülést a polgári légi közlekedésben. 1931-ben első díjat nyert a Chicago Air Fesztiválon, ahol lekapcsolt, álló motorral szállt le.  

A két pilóta 1933. július 15-én tett kísérletet a már említett Észak-Amerikát Európával összekötő non-stop transzatlanti repülés végrehajtására. Céljuk megvalósításához, a New York City és Kaunas közötti 7186 km, azaz 4465 mérföld teljesítéséhez egy Bellanca CH-300 Pacemaker típusú, Pratt & Whitney R-985 AN-1 csillagmotorral szerelt repülőgéppel vágtak neki, amely szülőhazájuk után a „Lituanica” nevet kapta. Sikeresen elérve az európai kontinenst, 37 óra 11 percet repülve, július 17-én 12 óra 36 perckor gépükkel lezuhantak az akkor Németország területén, Soldin település közelében (ma: Pszczelnik, Lengyelország). A hivatalos vizsgálat megállapítása szerint a katasztrófát valószínűleg a kedvezőtlen időjárási körülmények és motorhiba együttesen okozhatta. Mindkét pilóta repülőhalált halt.
A repült távolság 3984 mérföld (6411 km) volt leszállás nélkül, mindössze 775 km-re, azaz mindössze 481 mérföldre voltak útjuk végcéljától, Vilniustól. Teljesítményük abban az időben a második leghosszabb non-stop járat volt a távolság, és a negyedik leghosszabb időtartam tekintetében, egyben az első hivatalos légiposta küldemény az USA-ból Európába.

A 10 litų 2001-ben kibocsátott litván bankjegy elő- és hátoldala

A bankjegy terveit, majd áttervezését Giedrius Jonaitis litván grafikus készítette el, majd egy évig késleltetve kibocsátását, melynek kapcsán egyes újságcikkek kritikus megjegyzéseket tettek, egyben reményüket fejezték ki, hogy az új litván pénz erős lesz, árfolyama pedig nem zuhan le…

Chicagóban a Marquette Parkban és Kaunasban is emlékműveket állítottak tiszteletükre, haláluk 60. évfordulóján ezüst emlékpénzt bocsátott ki a Litván Nemzeti Bank, de bélyegeken is találkozhatunk Darius és Girenas pilóták bátor kísérletének ábrázolásával. A repülési motívumokat gyűjtők körében a két amerikai-litván pilóta úttörő kísérletét megörökítő bankjegy látványos, kedvelt példány, egyben a bátor emberi helytállás és önfeláldozás jelképe.

Temesvári Jenő

Bár tudatosan soha nem keressük az alkalmat, mégis úgy tűnik, hogy horvátországi utazásaink során valahogy mindig úgy hozza a sors, hogy kapcsolatba kerüljünk különféle repülőgépekkel. Így volt ez a Krk szigeten is, ahol két kiöregedett volt jugoszláv légierős vadászgéppel találkoztam, majd Trogirban szállodai erkélyünk előtt jöttek-mentek számolatlanul a különféle országok utasszállító gépei, szinte csalogatva, hogy felkeressük a közeli Split-i Kastella/Resnik (LDSP/SPU) repülőteret.
Idén az észak-dalmát kisváros Vodice egyik szállodáját választottuk kiindulási pontként tervezett kirándulásainkhoz. Minden a terveknek megfelelően alakult, mígnem a harmadik napon aztán bejött az említett papírforma! Majd négyszáz kilométeres Pag-szigeti utunkról hazafelé tartva, kellően elfáradva a kíméletlen, emberpróbáló hőségtől és vezetéstől, leginkább egy, mitőbb két jéghideg sörön, mintsem repülőgépeken járt az eszem. Vodicéhez közeledve már messziről látható sűrű, fekete füst gomolygott az ég felé. Közelebb érve még inkább vastagodott, terjedt. Először rosszra gondoltam, hogy netán lezuhant egy repülőgép, de aztán valószínűbbnek tűnt, hogy inkább az utat kísérő bokros, gazos olajfaliget kaphatott lángra. Az addig ragyogó kék ég elhomályosult, mindenütt sűrű füst terjengett. Negyedóra múlva hazaértünk, el is felejtettem a dolgot, hiszen az öböl felett a koraesti idő ellenére ragyogott az ég. A zuhanytól felfrissülve, a jéghideg sör társaságában élveztem a semmittevést, amikor dörgő motorral egy sárga festésű kisgép fordult és ereszkedett az öböl fölé. Ereszkedett, majd füstöt húzva, alaposan felkorbácsolva a vizet, néhány másodperces siklás után elemelkedett, és eltűnt a szálló felett. Fogalmam nem volt mi történik. Ekkorra már az ég sem ragyogott, a kikötő felett is gomolygott a füst. Mindjárt leesett, hogy utolért minket az úton látott tűz, s arra sem volt nehéz rájönnöm, hogy a sietősen távozó gép tűzoltógép volt. Néhány perc múlva megint hallottam közeledni. Majd átestem a széken igyekezetemben, hogy előkerítsem a Nikont, fohászt küldve az égieknek, hogy kitartson az akku töltése is…

A ragyogó kék ég, és a csillogó kék tenger egy szerencsére ritka arca

A Tamron 18-200-as objektív aztán már közelebb hozta a felgyorsuló események szabad szemmel kevésbé látható részleteit is. A sárga színű gép siklógondolája, szárnyvégei és függőleges vezérsíkja vörös színű, a gépet pedig mintegy megfelezi a horvát nemzeti színek piros-fehér-kék szalagja. Szerencsémre, a távoli kikötő felett fordult, s a szálló előtti - egyébként a vitorlások és kirándulóhajók által használt hajózóúton landolt, majd tartályait megtöltve emelkedett el. 

Sűrűn kattogtattam az expozíciós gombot, miközben még fókuszálni is kellett. Így sikerült…

A 888-as lajstromjelű két hajtóműves Canadair CL-415-ös típusú gép

Néhány másodperc múlva már emelkedett is

Az első képet 17:55:21 órakor exponáltam. A gép adatrögzítője szerint 18:16:56-kor megérkezett a 811-es lajstromjelű gép is, hogy közös erővel igyekezzenek megfékezni a terjedő tűzet.

Megjött az erősítés. Felénk ilyent nem látni

Ezután 2-3 perces időközönként felváltva landoltak, és terhük miatt lassan emelkedve sietősen távoztak. Május vége még nem főszezon, de a vendégek népes tábora verődött össze a parton, hogy megbámulja a ritka eseményt. Az öbölbe befutó hajók is meggyérültek, illetve igyekeztek biztosítani a gépek szabad útját. Erkélyünk szerencsés elhelyezkedése révén én „páholyból” követhettem igyekezetüket, remélve, hogy mielőbb győztesen kerülnek ki ebből a harcból. A két gép személyzetének minden igyekezete ellenére egy ideig nem úgy tűnt, hogy így lesz… 

Gomolygó füstfelhőkben rendületlenül rótták a köröket

A két gép szünet nélkül hordta a vizet, de bizonyára úgy ítélhették meg, hogy nem győzik, ezért mintegy félórás küzdelem után megérkezett a harmadik gép is.

A 855 lajstromjelű Canadair CL-415-ös érkezett utoljára

Egy forduló után az egyik gép kivált, és kirepült a nyílt tenger fölé Zadar irányába, talán hogy üzemanyagot vegyen fel. Alig tíz perc múlva azonban visszatért és a három gép együtt oltott. Előfordult, hogy ketten egyszerre értek az öböl fölé, meredek szögben ereszkedve. Túl nagy térközt nem hagytak az amúgy széles öbölben, látszott, hogy összeszokott, rutinos személyzet repüli őket. Kapkodtam, ahogy amatőr repülőfotóshoz illik, aki nem képes kezelni ezt a sokféle formációt, de azért néha sikerült elkapni egy-egy érdekes szituációt. A Nikon D3100 és a Tamron 18-200-as objektív megint jelesre vizsgázott. Itt rajtam kívül minden és mindenki profi módon végezte a dolgát… 

Akadtak érdekes párosítások vízen és levegőben

A 811-es mindjárt elemelkedik, a 888-as pedig ereszkedik a landoláshoz

Ez közel volt… Kissé megringatta a vitorlást

A természet erői mindig nagy kihívások elé állítják az embert. A víz és a tűz pusztító démonná tudnak válni, ha elszabadulnak. Ezek a masszív gyors kis gépek, és az őket irányító pilóták most mindkettőt uralták. Az egyik segítségével diadalmaskodtak a másik felett. Alig több mint egy óra alatt eloltották a tüzet.

Az egyik gép búcsúzóul még áthúz a kikötő felett

19 óra 03 perckor újra békés lett az öböl képe, a messzeség elnyelte a gépek dörgő hajtóműveinek zaját. A hullámok mintha mi sem történt volna folytatták fecsegésüket a parti sziklákkal, a későn érkező vitorlások pedig mit sem tudtak az előző óráról. A nagy égi és vízi látványosság után még jó ideig könyököltem az erkély korlátján, szorongatva a Nikon „nyakát”. Fülemben szinte ordított a csend, csak nehezen találtam vissza a hétköznapi valóságba. Az asztalkán árválkodó immár langyos sörre pillantva csak legyintettem. Majd bepótolom a vacsoránál… A pilótákra gondoltam, helytállásukra, s arra, hogy ezúttal az ő tiszteletükre emelem majd meg az aranysárga, fehér habos Karlovačko pivo-t. Egészségükre! Isten Veled Vodice!

Temesvári Jenő

Amennyiben írásom felkeltette érdeklődését, kérem tekintse meg a csatolt galériát is.

Hivatkozások:

http://www.jetfly.hu/rovatok/galeria/fotok/olvasok/kepes_sztori_6/

http://temesvarijeno.blog.hu/2011/11/16/nezz_az_eg_fele_4

A különböző országok bankjegyei, tömeges kibocsátásuk révén kiváló lehetőséget kínálnak arra, hogy saját történelmük meghatározó, fontos eseményeinek, neves személyiségeinek ilyen megjelenési formában is emléket állítsanak. Ily módon azok széles körben ismertté válhatnak, rögzülhetnek nemcsak saját nemzetük emlékezetében, hanem a nagyvilág is tudomást szerezhet azokról. Felsorolhatatlan számú téma, motívum figyelhető meg, mind a fém, mind a papír, újabban pedig a műanyag (polymer) alapú pénzeken. A numizmatikusok egy része „szakosodik” is ezek valamelyikének tematikus gyűjtésére. Számomra a gyűjtés elsősorban nem érték és teljes kollekcióra való törekvés orientált, inkább az általuk megszerezhető ismeretek bővítését szolgálja. Talán a repülés iránti családi kötődések inspiráltak arra, hogy gyűjteményem darabjai közül kiragadva, ezúttal egy kevéssé ismert portugál repüléstörténeti eseménynek emléket állító bankjegyek történetének eredjek nyomába.

Az 1920-as, 30-as évek már nem számítottak a repülés hőskorának, azonban akadt még bőven kihívás a repülő emberek és a technika számára, hogy tovább feszegessék a légiközlekedés határait. Mint minden járatlan út, ezek is magukban hordozták a siker illetve a kudarc, a tragédia lehetőségét, ahogy ezt a két végletet ez a két bankjegy is demonstrálja.

Az 1978. október 4-én kibocsátott 20 Escudos portugál bankjegy Carlos Viegas Gago Coutinho-nak (1869-1959), a portugál haditengerészet admirálisa sokoldalú tudományos és felfedező munkásságának állít emléket.

Gago Coutinho portréja a 20 Escudos bankjegyen

Miután a Haditengerészeti Akadémián 1886-ban befejezte tanulmányait, 17 évesen lép szolgálatba a portugál haditengerészet állományába. Távol-Keleti (Timor), és afrikai gyarmati szolgálata során (Nyassa, Congo, Zambezia, Barotze (a mai Zambia) Mozambik, Angola, Zaire valamint a Sao Tome és Principe szigeteken kimagasló térképész és geodéziai tevékenysége révén, komoly szakmai elismerést vívott ki magának. Érdeklődése később a repüléstechnika, légi navigáció felé fordult. Nevéhez fűződik a hagyományos tengerészeti szextáns (helyzet-meghatározó készülék) tökéletesítése illetve annak repülőgépes alkalmazása. Számos földrajzi, történelmi tudományos munka szerzője.
Gago Coutinho neve hazáján túl akkor vált ismertté, amikor 1922-ben Artur de Sacadura Cabral-lal, a portugál haditengerészet pilóta tisztjével végrehajtották az első repülőgépes átkelést a dél Atlanti-óceánon át Lisszabonból Rio de Janeiróig. A kísérlet apropóját Brazília függetlenségének centenáriumi ünnepségei adták. Útjukhoz egy Fairey III-D egymotoros hidroplánt választottak, amellyel légi úton követték a felfedező Pedro Alvares Cabral flottájának 1500. évben megtett útvonalát Brazíliába. Mivel ekkora távolságot abban az időben leszállás nélkül nem lehetett végrehajtani, az üzemanyag felvételt egy kísérőhajó biztosította a tengerre leszálló csúszó talpas hidroplán számára.

A Dél-atlanti repülés útvonala 1922-ben (grafika: Internet)

Az 1922. március 30-a és június 17-e között teljesített 7950 km, azaz 4293 tengeri mérföld távolságot 79 nap alatt tették meg, melyből 62 óra és 26 perc volt a ténylegesen repült idő. Lelkes ünneplő tömeg fogadta őket mind Brazília több városában, mind hazatérésük után Portugáliában.

A 20 Escudos bankjegy hátlapja a Lusitania névre keresztelt hidroplán grafikájával, valamint Coutinho földrajzi munkásságának jelképeivel

Szintén lisszaboni kibocsátású, és a fent leírt repüléstörténeti eseménynek állít emléket az az 1000 Escudos bankjegy (1972), amely az akkor még Portugália tengerentúli gyarmatán, Mozambikban került kibocsátásra, s 1975-ig, annak függetlenné válásáig törvényes fizetőeszköz volt.

A tengerentúli tartomány (Ultramarino) Mozambik 1000 Escudos bankjegye Gago Coutinho portréjával

Az 1000 Escudos bankjegy hátlapján Sacadura Cabral pilóta és Gago Coutinho navigátor

Carlos Viegas Gago Coutinho-nak hosszú sikeres életpálya jutott osztályrészül. Munkásságát több magas állami kitüntetéssel ismerték el, tudományos akadémiák, földrajzi társaságok választották tagjaik sorába, élete végén altengernaggyá léptették elő. Társának más sors volt megírva: Sacadura Cabral 1924. november 15-én, az Északi tengeren a La Manche csatorna felett egy kísérleti repülés során rossz időjárási viszonyok között lezuhant, csak gépének roncsait találták meg, holtteste nem került elő.

Temesvári Jenő

Ha kőszegi kirándulásaink során, a Várkörön a belváros irányába indulunk, mindig megállunk a 38. számú ikerház vasrácsos kerítéses zárt kapuja előtt, hogy pillantást vessünk a két torony által közrefogott kör alakú, vörös téglából emelt épületre az udvar végén. A homlokzat íves kőtáblái kétséget sem hagynak az épület funkciójáról, hogy az Kőszeg város izraelita hitközösségének imaháza volt.
Ezúttal szerencsénk volt: a kapu nyitva, az udvaron néhány látogató a szabadtéri múzeumnak is nevezhető tárgyakat veszi szemügyre, mások a zsinagóga épülete felé tartanak. Kedves házaspár invitál, hogy nézzük meg az ikerházak egyikében berendezett háromszobányi 19. század közepi kortörténeti magángyűjteményüket is, amely a zsinagóga építtető bárói rangra emelkedett Schey Fülöp életterét, mindennapjainak környezetét kívánja megidézni.

Ízelítő a kortörténeti gyűjteményből

A kőszegi zsidókra vonatkozó legrégibb írásos emlék az az 1393-ban kelt oklevél, melyben Zsigmond király lehetővé tette a Garaiak számára, hogy befogadhassanak zsidókat a városba, tekintet nélkül arra, hogy honnan jöttek. A Gara család élt is a jogaival, ebben az időszakban hozzávetőlegesen 150 család élhetett a városban. 1532-ben a török sikertelen várostromát követően a városban rekedt két zsidó család letelepedési engedélyt kapott, mondván „Hatsch Arz és Mutsch Hatschl vitézül viselkedett az ostrom idején, apjuk pedig az ínségeseket segítette.”

De ki is volt ez a nagyvonalú mecénás, báró Schey Fülöp (1798-1881), kit tisztelhet benne többek között Kőszeg városa is?
A Schey-család felmenői már évszázadok óta Nyugat-Magyarországon éltek, az Esterházy-birtokon fekvő Lakompakon (ma Lackenbach, Ausztria). Schey Izrael kereskedő és Mózes nevű fia 1785-1786 környékén költözött Kőszegre. Mózesnek öt gyermeke közül harmadik volt az 1798. szeptember 20-án, Kőszegen született Fülöp. 18 évesen nősült meg, de gyermeke nem született. 1823-tól önálló üzletet vitt, 1831-ben már 1. osztályú kereskedőként fizetett adót. Üzleti kapcsolatban állt a Nyugat-Dunántúl számos főnemesi családjával, így többek közt a Batthyányakkal, Esterházyakkal, Erdődyekkel. Üzleti tevékenységében segítségére volt Frigyes nevű unokaöccse, aki az 1830-as évek közepén Bécsben a Landauer bankházba házasodott be. Fülöp orientációja is egyre inkább Bécs felé fordult, a Bécs melletti Bádenba költözött, de szülővárosát, Kőszeget sem hagyta magára. Az 1844-ben alapított Kőszegi Takarékpénztárt részvények vásárlásával támogatta, később alelnöke, majd elnöke is volt a pénzintézetnek. A Kőszegi Posztó és Gyapjúszövetgyár Egyesületben szintén jegyzett részvényeket, támogatva ezzel annak működését.
1854-ben a kőszegi képviselő-testület a helyi szegényeknek nyújtott támogatásért hálairatot adott át neki. 1858-ban osztrák nemesi címet (bárói rangot) kapott. Alapítványai révén izraelita temetőt létesült ravatalozóval, amit apja emlékének szentelt. 1859-ben adták át az általa építtetett zsinagógát, iskolával és rituális fürdővel. Szintén ez évben kezdte meg működését az Albrecht főhercegről Albrechtinumnak elnevezett szegényintézet. Ugyancsak ő alapította a betegházat, a későbbi Erzsébet-szanatóriumot. Jelentős összeget ajánlott fel a Győr-Graz vasútvonal Kőszegen keresztül való vezetéséhez létrehozott konzorciumhoz. Az Óvoda Egyesületnek 18.000 Ft-ot és egy házat ajándékozott azzal a feltétellel, hogy az intézményt Erzsébet királynéról nevezik el (Elisabethinum), és abba valláskülönbség nélkül veszik fel a gyermekeket.

Schey Fülöp 1881. június 26-án halt meg, Badenban. Hatalmas vagyona felosztásakor végrendeletének kedvezményezettjei között Kőszeg zsidó közösségéről és a városról sem feledkezett meg. A trianoni diktátum következményeként elcsatolt területek - amelyek Kőszeg polgári egzisztenciáját, és megélhetését jelentették - a város gazdasági és társadalmi életének elsorvadását eredményezték. A megmaradt másfél száznyi zsidó közösség sorsának alakulását pedig 1944-es deportálásuk végezte be. 

A zsinagóga építészeti stílusáról megoszlanak a vélemények, van olyan forrás, mely romanticizáló köntösben, centrális jellegű alaprajzzal megépített épületnek titulálja, és van olyan is, amely mór stílusban épültnek nevezi. Nem tudjuk, milyen lehetett teljes pompájában, a belsejéről annyit tudunk csak, hogy ugyanaz a mester festette a belsejét, aki a Tapolcai Zsinagógáét. Sorsa 1945 óta a gazdátlanság és folyamatos pusztulás.

Az Elisabethinum óvoda. Schey Fülöp egyik alapítványa

Kőszeg, Várkör 38. sz.

A kőszegi zsinagóga

A kőtáblák héber felirata alatt az építtető Koromlai Schey Fülöp báró neve

A bejárattól jobbra Mózes Tízparancsolata, balra héber és magyar nyelvű emléktábla

Az istenfélő nemeslelkű és bőkezű / koromlai Schey Fülöp báró örök emlékére. / Nemes szive sugallatára építé e sz. hajlékot / Isten nevének dicsőitésére, s lelkének bölcs / ösztönzését követve fényes alapitványt is tett / Isten házának fentartására.
Az ő emlékét dicsőitik községünkben. / Vajha találnánk védelmet érdemeiben / Mint Áron a homlokát övedző lemezben.

A mennyezet néhány művészi freskórészlete még dacol a mostoha sorssal

Elkészültét követően impozáns látványt nyújthatott a kupola áradó szín- és motívum gazdagsága

Az emeleti karzat egy részletének elszomorító állapota

És egy másik részlet az omladozó padozatú karzatról

Vegyes érzésekkel hagytuk el ezt a talán még nem a végső pusztulásra ítélt, jobb sorsra érdemes, imaházat. Hívők, akik fohászaikat elmondhatnák istenüknek már nincsenek, ide már nem jön senki, hogy meghallgatást nyerjen. Mégis érdemes lenne talán, ha nem is vallási, de kultúrtörténeti értéke miatt megtalálni azt a funkcióját, melyben tovább élhetne. Schey Fülöp egykor sokat áldozott szülővárosa javára, talán törleszthetne valamit most a város az ő, de leginkább a saját önbecsülése okán.

Mielőtt újra kilépünk az utcára, a Sorstalanság Alapítvány támogatására készült képeslapok közül kiválasztottunk emlékül kettőt, szerény, csupán jelképes összeget hagyva a melléjük helyezett becsületkasszának kinevezett dobozban, amelyben, ha csak elvétve is egy-egy vasárnapon, de gyűlik a pénz. Talán a zsinagóga tetőzetének felújításához - melyet célul tűzött ki a szimpatikus házaspár -, néhány cserép árával mi is hozzájárultunk. Örömmel tettük!

A Kuruc-kor érmészete kapcsán már ismertetett - a nem II. Rákóczi Ferenc pénzveréséhez tartozó -, mégis annak szerves részét képező, városi szükségpénzek részletes leírása kiegészítéseként szedtem ezúttal csokorba, a tárgybani rézpénzek fő típusait. Szorosabb értelemben vett szükségpénzeket a kuruc időkből Eperjesről, Lipótvárról és Nagyváradról ismerünk. Nem törekedhettem ezen rendkívül ritka darabok verőtő variánsainak teljes bemutatására, amelyre csak akkor vállalkozhatnék, ha minden típusból rendelkezésre állna több példány, illetve azt dokumentáló képanyag. Ennek hiányában ez az összeállítás csak alapul szolgálhat mindazok számára, akik gyűjtőként, szerencsés esetben egy-egy példánnyal találkoznak, azokat kézbe vehetik, netán kiegészíthetik velük gyűjteményüket. Ezek a rézpénzek - hasonlóan a Rákóczi libertásokhoz - szintén nem remélhetik, hogy a „legszebb” jelzővel illessék őket numizmatikai berkekben. Ettől függetlenül azonban bizonyos, hogy minden magyar gyűjtemény legbecsesebb és legféltettebb, ritka darabjai közé tartoznak.  

Eperjesről 1704-ből maradtak fenn réz szükségpénzek, melyeket Wilson várparancsnok veretett a kuruc blokád idején. Előlapján korona alatt L betű, alatta 1704. Hátlapján EPER. alatta BLOC. 

1. Eperjes 1704. Átmérő: 26 mm

A lipótvári szükségpénzek veretését 1705 nyarán báró Schwarzenau tábornok rendelte el annak érdekében, hogy katonái zsoldját fizetni tudják. Az előlapon összefonódó LS betűk, melyek két oldalán 17 – 05 évszám. A hátlapon a X értékjelzés felett EX NECESSITATE vagy variánsként PRO NECESSITATE szöveg szerepel. Az LS betűkből álló monogram különböző feloldásokra ad alkalmat. Így egyesek szerint Sub Leopoldo, Salva Libertate vagy Leopold-Schemnitz, mások szerint pedig Leopold-Stadt vagy Leopoldopolis-Schwarzenau lenne e betűknek az értelme. E két utóbbi legvalószínűbb feloldás közül a legutolsó látszik helyesnek, miután a pénzek előlapján is latin felirat van: EX NECESSITATE /szükségre, vagy szükségből/. Többféle ellenjeggyel fordulnak elő.

2. Lipótvár 1705. Átmérő: 25-27 mm

A harmadik típus egyoldalas, évszám nélküli, csak az összefonódó LS betűk kerültek rá. Ez a típus az amúgy is ritka szükségpénz veretek között is kuriózumnak számít.

3. Lipótvár (egyoldalas veret) Átmérő: 22 mm

Nagyváradról ismeretes a legtöbb szükségpénz, ahol Becker várparancsnok végül minden rézedényt, ereszcsatornát, még koporsókat is összeszedetett és pénzzé veretett. Ezen szükségpénzek előfordulnak az 1706., 1707., 1708. és 1710. évekből.  Az előlapon korona alatt I betű /IOSEPH/., valamint évszám. Hátlapján PRO NECES/SITATE VARAD: ill. IN NECES/SITATE VARA/DIENSI szöveg szerepel.

4. Nagyvárad 1706. - PRO NECESSITATE

5. Nagyvárad 1707. - IN NECESSITATE

6. Nagyvárad 1707. - IN NECESSITATE - verőtő változat

7. Nagyvárad 1708. - IN NECESSITATE

8. G-W (Gross Waradien) 1710. - egyoldalas veret

Az egykorú feljegyzések szerint a szükségpénzek alapanyagának biztosítására üstöket, ereszcsatornákat, mi több koporsókat is beolvasztottak. A bemutatott szükségpénzekre jellemző, hogy valamennyi kezdetleges kivitelű, nyilvánvaló mindegyiknél a kibocsátás kényszerű és sürgető volta.
Kényszer, szükség szülte funkciójukat ideig-óráig betöltötték, hogy aztán kevés hírmondójukat leszámítva újra beolvasztásra kerüljenek, s újjáéledve immár a szabadságharc rézpénzeinek alapanyagául szolgáljanak.

Temesvári Jenő

Kapcsolódó link: http://temesvarijeno.blog.hu/2010/05/07/a_kuruc_kor_ermeszete_ii_rakoczi_ferenc_penzverese_5_resz

A Zrínyi család története, minden, ami velük kapcsolatos, így többek között családi leszármazásuk megismerése - mely majd ezer év homályába vész -, évtizedek óta szenvedélyesen érdekel. Nemcsak véletlenszerűen, hanem tudatosan keresem fel azokat a helyszíneket, ahol valamilyen nyomuk maradt, valamilyen emlék fűződik hozzájuk, megőrződött életükről. Az észak-adriai tengerparton sorakozó valamikori tengeri kikötőik Bakar (Buccari), Kraljevica (Porto Ré), Selce, Crikvenica várkastélyaikkal, Vinodol, Bribir Skradin Glavica várai még viharvert állapotukban is őrzik a nagyhírű család Frangepánokéval összefonódott hajdani fényét, gazdagságát. Utazásaink során, úti célként ezúttal sem véletlenül esett a választás a már Kr. előtti időkben illírek által alapított Trogirra.
A hajdani Közép-Dalmát partvidék (Primorje) horvát-dalmát őslakossága évszázadokon keresztül néha jószántából, gyakran azonban kényszerűségből kénytelen volt elviselni hol a magyar, hol a velencei fennhatóságot, miközben gyakran fegyverrel is óvta városállama privilégiumait, függetlenségét, egyben a maga által választott befolyásos hatalommal bíró főúri dinasztiák pártfogását is keresve. Ilyen nagy befolyásra szert tett család volt a brebiri Šubićok (Subics) klánja is, akik nevüket Brebir tartomány, illetve Bribir vára után eredeztették. Horvátország önálló állami léte alatt azon 12 nemzetség egyike voltak, akik közül a bánokat és királyokat választották. A család tagjai a 13-14. század során szinte korlátlan hatalomra és befolyásra tettek szert, gyakorta beavatkoztak a nagypolitikába is, hol Velence, hol a Magyar királyság szövetségeseként. Közismert, hogy a tatárok elől menekülő IV. Béla király és családja 1242-ben Klis várában talált menedékre II. Brebiri István és testvére Brebiri Jakab (Jakov) oltalmában. A Splitben elhunyt két gyermek királyleány kőkoporsóját ma is sokan fényképezik a székesegyház bejárata felett, a Trogir melletti Čiovo sziget melletti apró szigetecskét pedig a magyar királyra emlékezve Kraljevac-nak nevezik. I. Brebiri Pál az, aki a horvátországi Anjou párt nevében, III. Endre király ellenében, 1300 tavaszán meghívja Magyarország trónjára, majd 1301-ben Spalatoban fogadja, és fegyvereseivel Zágrábig kíséri a nápolyi Anjou Károly Róbertet, aki kiváltságokkal jutalmazza hűségét. A brebiri Šubić család tagjai az összes közép-dalmáciai város grófjaiként meghatározó szerepet játszottak a tengerparti városok, Sebenico (Sibenik), Scardona (Skradin), Traqurium (Togir), Spalato (Split), Almissa (Omis) életében, annak választott, teljhatalmú urai voltak.

Emléküket javarészt már csak oklevelek, genealógiák, egykorú krónikák beszámolói, hajdan volt váraik (Klis-Klissa, a Scardona-Skradin melletti Bribirska Glavica) őrzik. Trogirban pedig egy épületen még látható a Brebiri Šubić család címere, a város székesegyháza pedig őrzi pestis járványban váratlanul elhunyt hűbér urának és védelmezőjének, Brebiri III. Mladennek síremlékét is. Tegyünk egy rövid sétát az óváros régmúlt századok atmoszféráját megőrző kanyargós sikátoraiban, hogy aztán a parányi főtérre érve felidézhessük Brebiri III. Mladen emlékét.

Az Óratorony Trogir óvárosának főterén

Az Óratorony falán a város védőszentje őrködik, alatta a püspöki és a sasszárnyas, egyházi és világi hatalmat jelképező címerekkel

A Brebiri Subich címer Trogirban az Óratorony falán

Brebiri II. Pál bán sasszárnyas pecsétje 1312. évi oklevelén

A Szt. Lőrinc katedrális Trogir főterén

A szószék előtt III. Mladen kriptájának fedlapja

Brebiri III. Mladen nyughelye

Ha a katedrális félhomályából a turisták hadán átverekedve magunkat, az impozáns főkapun át újra kilépünk a szemkápráztató napfénybe, egy kávé, vagy egy frissítő mellett felidézhetjük, hogy  mit is őrzött meg az emlékezet és a kegyúrát és védellmezője halálát sirató Trogir városa Brebiri Subich III. Mladenről. Mindenekelőtt egy fennmaradt névtelen szerző által írt latin sírverset, melynek francia nyelvű átirata a következő:

HELAS ! CI-GÎT UNE GEMME SPLENDIDE SOUS LA PIERRE
DONT LA VALEUR SE PERD MAINTENANT DANS UNE FOSSE CARRÉE
MLADEN LE MAGNIFIQUE, QUI DE KLIS FUT
LE COMTE, LEUR SEUL ESPOIR, POURQUOI PARTIT-IL SI VITE?
FILS DU COMTE GEORGES, D’HEUREUSE MEMOIRE,
SEIGNEUR D’OMIŠ ET DE SKRADIN
GARANT DE L’HONNÊTETÉ DES MOEURS ET DE L’HONNEUR
LA FLEUR DE L’ÂGE LAISSA ALLER UN HOMME D’UNE TELLE VALEUR
COURAGEUX BOUCLIER DES CROATES, IL ETAIT LUI-MÊME
ENTRE TOUS LE PLUS FORT, IL VOULAIT SAVOIR.
JE DISCERNE QUE SA MORT IMPIE, CAUSÉE PAR LES PÉCHÉS
DU PEUPLE SLAVE EST SURVENUE POUR RIEN.
PLEUREZ SLAVES, LE NOBLE NEVEU DES PRINCES,
VOTRE GRANDE ABONDANCE DE PAIX ET D’HONNEURS.
VOS PRIERES AU TRÈS HAUT PERMETTRONT AU CRÉATEUR
QUE SA MISÉRICORDE ÉPARGNE LES PÉCHEURS.
SELON LE COURS DU TEMPS, CETTE ANNÉE DU SEIGNEUR MILLE
PLUS TROIS CENTS ET QUARANTE
HUIT DANS LE TEMPS HABITUEL ET POUR PRÉCISER
LE PREMIER JOUR DES CALENDES DE MAI
AVEC SON BON SOUVENIR, LA MORT ELLE-MÊME LE DÉVORA
RENDANT SON ÂME A DIEU, BIENTÔT IL EXPIRA.*

************************ 

OH, JAJ! ITT NYUGSZIK A KŐ ALATT EGY RAGYOGÓ ÉKKŐ
MELYNEK ÉRTÉKE MOST ELENYÉSZ  EGY  SZÖGLETES  SÍRGÖDÖRBEN
NAGY  MLADEN, AKI KLIS GRÓFJA VOLT
EGYEDÜLI  REMÉNYSÉGÜNK, MIÉRT TÁVOZOTT  EL  ILY  HIRTELEN?
GYÖRGY  GRÓF  FIA, SZÉP  EMLÉKŰ,
OMIS ÉS SKRADIN  URA,
A  TISZTESSÉG, AZ  ERKÖLCS ÉS A BECSÜLET  ZÁLOGA,
ÉLETE VIRÁGA HAGYOTT ELMENNI  EGY ILYEN  HŐS  EMBERT
A  HORVÁTOK  BÁTOR  VÉDŐPAJZSÁT, Ő  MAGA VOLT
MIND  KÖZÖTT A LEGERŐSEBB, TUDNI AKART MINDENT.
VALLOM, HOGY A SZLÁV  NÉP  VÉTKEI  OKOZTA
HIRTELEN  HALÁLA  HIÁBAVALÓ  VOLT.
SIRASSÁTOK SZLÁVOK AZ URALKODÓK NEMES ROKONÁT,
NAGY BŐSÉGETEKET A BÉKÉBEN ÉS A MEGBECSÜLÉSBEN.
MAGASBA SZÁLLÓ KÖNYÖRGÉSETEK RÁBÍRJA A TEREMTŐT,
HOGY IRGALMA MEGKEGYELMEZZEN A BŰNÖSÖKNEK.
FOLYÓ IDŐ SZERINT AZ ÚRNAK EZER MEG HÁROMSZÁZ ÉS NEGYVENNYOLCADIK ÉVÉBEN
A SZOKÁSOS IDŐBEN, PONTOSABBAN MÁJUS ELSŐ NAPJÁN,
JÓ EMLÉKEZETÉVEL, A HALÁL MAGA EMÉSZTETTE ŐT EL
HAMAROSAN KILEHELTE LELKÉT, AZ ISTENNEK VISSZAADVA AZT .**

A Brebiri Šubić II. György fiaként napvilágot látott III. Mladen apja, és annak testvéreihez hasonlóan meghatározó szerepet játszott a kiterjedt kereskedelmi tevékenységet folytató, s ez által meggazdagodott tengerparti városok hatalmi törekvéseiben. Klis és Scardona uraként jelentős szárazföldi és tengeri katonai bázissal is rendelkezett ehhez. Nemegyszer viszálykodott rokonaival is hatalmának, befolyásának megtartása és növelése érdekében. Tekintélyét azzal is igyekezett növelni, hogy lánytestvérét (Ilona) feleségül adta Bosznia alkirályához Vladislav Kotromanic-hoz. Ez a Subic Ilona adott életet Bosznia első királyának, I. Tvrtkonak. Lányát (Katalin †1358) pedig 1326-ban nőül adja a „Nagylelkűnek, vagy Bőkezűnek” is nevezett lengyel III. Boleslav-hoz, Legnica-Brzeg hercegéhez. Ő maga is uralkodói házból házasodik, Stefan Uros III. Dečanski szerb király lányát (Jelena Nemanja) veszi feleségül, azonban élete derekán bekövetkezett korai és váratlan halála -, meggátolták dinasztikus törekvéseinek megvalósulását. Halálát követően azonnal kiéleződtek a birtokai megszerzésére irányuló családi és hatalmi harcok. Különösen Klis várának birtoklásáért, ugyanis az rendkívül fontos stratégiai jelentőséggel bírt, mintegy uralta, ellenőrzése alatt tartotta a tengerparti városokat.
Az özvegy (Nemanja Ilona) férjének halála után megpróbálta fönntartani uralmát kiskorú fia nevében (IV. Mladen) a tengerparti városok fölött, Klis várát pedig rokona, a szerbiai Dusán védelme alá kívánta helyezni. Stefan Dusán király ennek érdekében csapatokat küldött Klis és Skradin helyőrségeinek megsegítésére. Törekvésük azonban mind Nagy Lajos magyar király, mind Velence hatalmi érdekeivel ellentétben állt. A hatalmi harcokat tovább bonyolította, hogy III. Mladen lánytestvére (Ilona, Vladislav Kotromanic felesége) viszont fiának, a boszniai király I. Tvrtkonak akarta megszerezni III. Mladen javait.  A várra pályázó családtagok között évekig dúlt a diplomáciai és fegyveres harc mindaddig, amig annak véget nem vetett Magyarország királyának, I. Nagy Lajosnak váratlan támadása illetve hadjárata, melynek során Klis vára elesett. Ezután a Brebiri Subic család többé már nem játszott meghatározó szerepet a Dalmát partvidék városainak sorsában.
III. Mladen fia, IV. Mladen Šubić a család nevét tovább vivő utódok nélkül hunyt el, vele kihalt a Brebiri Šubić-ok ezen ága. III. Mladen neve azonban az emlékezetben, mint a „a horvátok védőpajzsa” fennmaradt. A későbbi, még fényesebb hírnévre szert tett Zrínyi nemzetséget nem az ő, hanem apja testvérének, II. Brebiri Šubić Pálnak leszármazottai viszik tovább.

Jegyzet:

* Extrait du livre de T. G. Jackson, Dalmatia The Quarnero and Istria, vol. II, 1887, p. 136-137.

** A sírfelirat francia nyelvű szövegének lefordításában nyújtott önzetlen baráti segítségéért ezúton is köszönetemet fejezem ki Csekey Monika magyar-francia szakos tanárnőnek.