Apuka Világa

Azzal kell kezdenem, hogy nagyon sok Brader nevű személy élt, és él ma is a nagyvilágban. Számszerűsítve nehéz lenne pontos adatokkal szolgálni, de erre nincs is szükség. Elég, ha csak némely internetes portál adataira pillantok. Az amerikai mormon egyház adatbázisában szerte a nagyvilágban 82.865 katolikus Brader adatai között lehet keresgélni. Ennyien azért nincsenek, ugyanis a rendszer például minden egyes gyereknél ismételten felhozza a szülők neveit, azok száma pedig lehetett akár tíz is. Tehát, ha az átlag családszámnak megfelelően negyedeljük, akkor mintegy húszezer Braderrel számolhatunk. Talán az elsők közt hajózott át az Újvilágba 1744-ben az a Wendel Brader, aki 1720-ban született valamelyik német választófejedelemségben. Aztán követték rokonai is. Egy másik statisztika azt mutatja be, hogy amíg 1840-ben az USA tagállamai közül mindössze 4-ben, 1880-ban már 32-ben, 1920-ban pedig már 40-ben éltek Braderek. A kivándorlás oka, ahogy minden más nemzetnél és családnál szerte Európában Norvégiától Görögországig, elsősorban gazdasági kényszerből eredt, de az okokat illetően bizonyára akadtak kényszerűbb kivételek is. Egy Amerikába szakadt Brader a családi honlapján arról számol be, hogy déd ősének talpa alatt bizonyos kihágások miatt forróvá vált a talaj, így jobbnak látta családostól odébb állni, illetve hajózni. A számok alapján arra a következtetésre is juthatnánk, hogy talán az összes Brader kivándorolt a szebb és boldogabb jövő reményében a vén Európából. De ez nem így van. A maradók leszármazottai szép számmal élnek ma is kontinensünkön, többek között Angliában, és jobbára német nyelvterületeken, így nagyobb lélekszámban Németországban, Ausztriában, elvétve Svájcban, és más országokban is.
A Brader név gyakoriságáról egy helyütt az olvasható, hogy egy százas skálán 16 pontos gyakoriságú. Mint általában a statisztikák, ez is vagy igaz, vagy nem, számomra egyáltalán nem nem fontos. Nyilvánvaló, hogy a világban szétszóródott Bradereket nem fűzik kimutatható rokoni szálak egymáshoz, ahogy az összes más azonos nevű családok tagjait sem. Az azonban bizonyosnak látszik, hogy döntően a német fejedelemségekből származnak. Eltérő vallásuk is „elkülöníti” őket, jóval gyakoribbak a katolikus felekezetűek, mint az evangélikusok. Sajnos az evangélikus felekezetűekről nem áll rendelkezésre semmilyen olyan, például a mormon egyház által feldolgozott - a felróható pontatlanságaival együtt is értékes - több tíz milliós nagyságrendű kutatható anyakönyvi adatbázis.

Tovább szűkítve immár csupán a magyarországi Braderekre vonatkozó számbavételt, számuk mindössze „csak” 443 marad a mormon anyakönyvek adatai alapján (itt is igaz a névismétlődés, tehát tényleges családszámuk talán 80-100 körül lehet az 1740-1895 közötti időszakban). A dolognak azonban van egy kis „szépséghibája”. Ugyanis az én „szorosan vett” Brader nevű családom tagjai mindannyian ágostai hitvallású evangélikusok, így az említett mormon adatbázisban csak akkor találkozhatom valamelyikük nevével, ha házastársul katolikus felekezetűt választottak. Az így megismerhető személyek, kötelékek száma nem sok, de számbavételük távolról sem haszontalan. Szerencsére több esetben előfordult, hogy valamely Brader férfiú katolikus lányt választott magának, s az is, hogy egy-egy Brader-lány férje katolikus felekezetű volt, aki aztán vagy áttért leendő hitvese vallására, vagy megtartotta római katolikus felekezetét. A vegyes házasságok kapcsán a reverzális adásáról még lesz szó a későbbiekben, egy-egy család bemutatása kapcsán.

Az elvándoroltak által az új hazában megtanult nyelvek anyanyelvvé váltak idővel, azonban általánosságban elmondható, hogy eredeti német anyanyelvüket családi, közösségi kapcsolataikban tovább használták és használják, az őseiktől tanult eltérő dialektusokat megőrizték és remélhetőleg utódaiknak is áthagyományozzák. Visszaemlékezve budafoki gyermekkoromra, kedves emlék, amikor felidézem Brader nagymama és a házunkban lakó szintén „sváb” Schwarz néni néha magyarral is kevert német beszélgetését a kerti asztalnál, vagy a „gang” padján megpihenve csendes délutánokon. Budafokon a pék is csak németül köszönt, és szólt hozzám, ha mentem a kemencéből hosszúnyelű lapáttal kihúzott forró kenyérért, ropogós zsemléért, pedig ugyanolyan jól „bírta” a magyart is. Ahogy rakosgatom, a hol németül, hol magyarul írt üdvöző kártyákat, leveleket, silabizálom a számomra már csak nehezen olvasható cirkalmas gót betűket, örömteli és szomorú híreket továbbító sorokat, értem és érzem, hogy eme kettősség csak így egész és csak így teljes. Az emlékek elém jönnek: Kőszeg (Güns), ahol sohasem éltem, de otthon vagyok kacskaringós utcáiban, ismerősek a házak kapui, ablakai, templomtornyai, temetőjében, az ismeretlen nevek is ismerősek. Ebben az általam annyira szeretett ma is kétnyelvű kisvárosban fogalmazták meg azt a családi okmányt, amely Brader dédnagypapa és mind a hét már felnőtt gyermeke aláírásával erősíttetett meg 1919. március 1-én. Olvasom az egyik közjegyzői záradékot:
„Előttünk, mint tanuk előtt, kik igazoljuk, hogy jelen okirat tartalmát ismerjük és aláírás előtt a kiállítóknak német anyanyelvükön megmagyaráztuk.” A két magyar nevű tanú bizonyára ugyanolyan jól beszélte a kőszegi németet, mint ahogy a szerződést kötő Brader családom tagjai - köztük Brader Róza nagymama is  a magyart -, mégis gondot fordítottak arra, hogy egyformán is értsék annak tartalmát, amihez kézjegyüket adták. 

Majdnem teljes a család. Brader dédnagymama, született Domján Zsuzsanna ekkor már nem élt

Az ágostai hitvallású evangélikus Braderek túlnyomórészt a történelmi Magyarország nyugati részén éltek, illetve élnek ma is. A trianoni határok meghúzásával a burgenlandi (Őrvidék) településeken Felsőőr (Oberwart), Felsőlövő (Oberschützen), és több Bécsben (Wien) élő, foglalkozásuk révén oda kötődő Brader család is elszakadt az országtól. Az „itthoni” Braderek közül a legtöbben ma is Kőszegen élnek, de van (volt) pápai, nagykanizsai, pécsi, szegedi, budapesti rokoni ága is a családnak. Az ország más vidékein elszórtan élő Brader nevű családokkal a kőszegi ág rokoni kapcsolata eddigi ismereteim alapján nem mutatható ki.

Ha a családi emlékekkel való ismerkedés és egyéb előtanulmányok, ismeretek birtokában a lelkes „kutató” elkezdi összeállítani példának okáért eme Brader családfáját, rögtön azzal szembesül, hogy már nagyszülői szinten 3 másik családnevet is meg kell jegyeznie. Igen ám, de a nagymamáknak és nagypapáknak, szintén vannak szülei, nagyszülei, és így tovább. Erre a tényre viszonylag hamar rádöbben az egyszeri kutakodó, és egyúttal azzal is szembesül, hogy ugyan még „csak” a negyedik generációnál tart (ükszülők), és már 16, az ötödik generációnál (szépszülők) már 32, és a hatodiknál (ősszülők) már 64 családot tudhat egyeneságon a magáénak és illene azokat fejben is tartania. És mindezek közül csupán 1 család a Brader. A közvetlen felmenők testvéreiről, azok házastársairól, gyerekeiről pedig még szót sem ejtettünk. Sokan, amikor erre rádöbbennek, feladják a reménytelennek látszó feladatot, hogy eligazodjanak a nevek, a közeli-távoli rokonság számbavételében. Nem is kell, nem is lehet mindenkit számbavenni. Annál inkább sem, mivel az „egyszerű matematika” számadatai hamar meggyőznek mindenkit a vállalkozás lehetetlenségéről és céltalanságáról.

Lássuk: ha az előbbi csupán egyenesági felmenői sort számszerűsítve folytatjuk, akkor azt látjuk, hogy a 10-ik generáció már 1024, a 20-ik 1.048.576, a 30-ik 1 milliárd 73 millió 471 ezer 824, míg a 40-ik 1 billió feletti őst jelent! Ha az egymást követő generációkat átlag 30 évben számoljuk, akkor „mindössze” talán csak 1000-1200 évet mentünk vissza az időben. Ami történelmi távlatokban nézve nem is olyan sok. Ezek után bárki mondhatná, hogy ennyi ember nem is élt a Földön, mióta a világ világ, továbbá ebből az is következne, hogy mindenki mindenkinek rokona. Természetesen a billiós szám hamis, egy matematikai hatvány, ugyanis ugyanaz az ős számtalanszor, és megszámlálhatatlan családnál ismétlődik annál fogva, ahányan őt egy-egy család valamilyen rokonsági szinten számon tartja. A genealógiával foglalkozók ezt ősvesztésnek hívják. Az viszont nem kétséges, hogy a genetikai egyezőségek kimutathatnák, hogy több ezres-tízezres a valamilyen mértékben „vérrokon családok” száma, amelyeket azonban már senki sem ismer, s soha nem is tartott számon.

Mindezek után én már akkor is nagyon elégedett lennék, ha csupán a szülői két szálon elindulva idővel legalább 4-5 generáció egyenesági családtagjait összegyűjthetném. Első alkalommal tehát majd Brader felmenőim már megismert tagjaival próbálom meg bemutatni családom ezen ágát, a velük házasságok révén kapcsolatba került családok tagjaival együtt, hogy aztán a sor később majd folytatódjon további ágak kapcsolatainak megismerésével.

A családfa ábrák tanulmányozása során akarva-akaratlan elgondolkodtatnak a megismert életek, megélt sorsok. Szembeötlőek a különböző tendenciák, a sors különös fintorai; amikor az „egyke” viszi tovább a vérvonalat, életerős sokgyermekes ágaknál pedig nincs fiú utód, vagy „csak” lányok születnek. Generációnként megfigyelhető, hogy fiús családoknál nem születik utód, nem nősülnek meg, vagy korán elhalnak, a lányok nem mennek férjhez, vagy meddők, és még sorolhatnám, hogy miért nem folytatódik egy család egy vagy több ága. Sokszor tűnődöm a megélt életkorokon is. A 19. században mostoha körülmények mellett sem ritka az „aggkori elgyengülés”, és az akkor magas kornak számító 70-80 életév. Van ahol 10 megszületett gyermekből csak 6 éri meg a felnőttkort, van ahol 2-ből egy sem.
A Brader családnak az 1800-as években élt tagjai varga, kerékgyártó, vendéglős, pék, cukrász mesterséget, szakmát tanultak ki, gyakran valamelyik fiú folytatta is apja mesterségét. De volt köztük népiskolai tanító, nyomdász, hivatalt viselő és képzett házvezető-nevelőnő, okleveles városi szülésznő is. Szűkebb pátriájukban megbecsült iparosemberek, köztiszteletben álló személyek voltak, akik polgári szintű egzisztenciát tudtak családjuknak biztosítani. A társadalmi konvenciók alapján ezen helyzetűknek megfelelő családokból választottak társat is. Az asszonyok, mivel akkoriban még nem volt általánosan elfogadott szokás, hogy valamilyen szakképesítést szerezzenek, állást vállaljanak, fő és alapvető hivatásként a családanyai feladatokat látták el. A gyakori, sok esetben évenkénti bába-segédletes otthoni szülések megpróbáltatásai, a szerény körülmények, nélkülözések miatt bizony sok esetben korábban haltak, mint a férfiak. A félárván maradt gyerekek nevelése, a család egybetartása miatt nem ritka a második a házasság sem, mint ahogy a több házasságból származó utódok közös családdá válása és későbbi erős köteléke is természetes, és elfogadott volt.

Ahány név, annyi élet, annyi sors, megannyi történet. Szomorú és vidám pillanatait szándékom szerint ahol mód nyílik rá, majd megelevenítik a megmaradt tárgyak, dokumentumok, amelyek mindmáig őrzik rég kihűlt kezek melegét. Ez a melegség és a belőlük áradó szeretet remélem nemcsak rám sugárzódik át.