Szobrok, emlékhelyek

Numizmatika - Filatélia

Veterán autók

„Gold für Eisen” - Aranyat-vasért

2010.09.21. 21:54 :: temesvarijeno

Nézegetem a régi családi fényképeket, melyeken megállni látszik az idő. Képzeletem szárnyán Bécsben járok Brader nagymamával. Erre a találkozásra azért kértem, hogy ezúttal egyik féltve őrzött családi „kincsem”, számomra rejtélyes gyűrűjének történetét mesélje el nekem. Nincs ellenére, s én boldogan hallgatom!
 
A császárváros hivalkodó, Párizzsal vetekedő világvárosi arculatán az elmúlt száz évben az idő alig hagyott nyomot. A kíváncsi nézelődőt megérinti a lüktető életű császári főváros különös nyugalmat árasztó atmoszférája. Bécs a sok ablakos, évszázadok titkait őrző, mindig zárt kapus komor paloták, a szigorú konvenciók béklyójába merevedett arisztokrácia világa. Más arcát mutatva a Straussok városa, a mulatókból kiszűrődő andalító zene, a légies valcer, az éjszakába nyúló kedélyes mulatozás világa. Práter, óriáskerék, vurstli, uszályos ruhájú hölgyek, keménykalapos urak, polgári jólét.

És van egy másik Bécs is. A hajnaltól sürgölődő pékek, cukrászok, mesteremberek, kifutó fiuk, konflis kocsisok, piacozó cselédek világa. Ők is részei, szereplői ennek a tarka, oly sokat emlegetett világnak, ahogy családunk világának is. A századforduló első évtizedében a szokásos bulvár híreken - udvari bálok, társasági pletykák, színésznőcskék pikáns kalandjai, az amúgy gáláns, talpig nett, de többnyire szerelmi kalandok miatt felhevült tisztecskék párbajain kívül -, vajmi kevés esemény borzolja a kávéházak, cukrászdák, kisvendéglők minden rendű és rangú közönségének kedélyét. Az állandóságot megtestesítő kortalan uralkodó napi kikocsizását már majd két generáció óta számon tartja a korzók közönsége. Nap, mint nap kisebb csődületet okoz, ha meghallják a lovak patáinak csattogását a macskaköveken. Megállnak néhány percre, amíg a nyitott hintó kigördül Schönbrunnból, aztán a város éli tovább megszokott életét. 

Egy szokványosan induló nyári napon aztán ezt az idillt néhány pisztolylövés a messzi Szarajevóban végleg és visszavonhatatlanul lerombolja. Bécs és a Monarchia Galíciától Tirolig felbolydul. Kitör a háború. A több generáció óta közvetlen háborús élményeket nem szerzett birodalom lelkesedése osztatlan és bizakodó. Általános a vélemény, hogy meg kell büntetni a szerbeket. Már alig egy héttel a hadüzenet után, 1914. augusztus 5-én, József főherceg felesége, Auguszta főhercegnő védnökségével megalakul egy társadalmi szervezet, amelynek az a célja, hogy a háborús költségekhez hozzájárulva adományokat gyűjtsön a civil lakosságtól. A Gyorssegély - Auguszta Alap első intézkedése a „Gold für Eisen” - Aranyat-vasért mozgalom meghirdetése volt. A főhercegnő ötlete nem volt új keletű. 1813-ban Marianne királyi hercegnő fordult felhívással a porosz nőkhöz, hogy arany ékszereiket adományozzák a kincstárnak, a Napóleon elleni felszabadító harcok katonai költségeinek fedezésére. A felajánlásért cserébe egy vasgyűrűt vagy vaskereszt - Eisernes Kreuz - kitűzőt kaptak, „Gold gab ich für Eisen” - Arany adományom vasért felirattal. A támogatás széleskörű volt, a vas „ékszer” jelkép lett. Viselésével bizonyították az adakozók hazafiságukat, míg, aki továbbra is aranyat hordott, az hírnevét, becsületét vesztette.

Az 1813-as vasgyűrű

A közadakozásra történő felhívás megismétlése az áldozatvállalásra 1914-ben is széles körű társadalmi összefogást és adakozást eredményezett mind az osztrák örökös tartományokban, mind pedig a Monarchia soknemzetiségű lakossága körében. A korabeli sajtó így ír:

„Hódolatunk mellett meghatott csodálatunknak is minden melegségével és őszinteségével adózunk annak a szinte emberfeletti méreteket öltő munkásságnak, melyet, a magyar társadalom élén Auguszta királyi herceg asszony ezekben a napokban kifejtett. Míg férje a katona kötelességét teljesítette a déli határon, a hercegasszony éjt és napot egybevetve tett, fáradt, agitált a társadalmi mozgalmak érdekében. A kórházak fölszerelése, a sebesültek fogadása és ápolása, családok ellátása, katonák megvendégelése egyképpen beletartozott nemes gondoskodásának körébe és e napokban alig volt órája a napnak, hogy itt vagy ott, kórházban, pályaudvaron, vagy akár a kávéházban is feltűnni ne láttuk volna fejedelmi alakját. Az ő szakadatlan kérésének, agitálásának bizonyára nagy és örök része van az eredményekben”.
Másutt:
„A főhercegnő köré lelkes odaadással sorakozik a magyar hölgytársadalom minden előkelősége ...az arisztokraták együtt buzgólkodnak a középosztálynak, a polgárságnak asszonyaival, leányaival és mindazokkal, kik ki akarják venni részüket a nemes munkából. Mindenki adni, segíteni, támogatni akar”.

Utólag, mai szemmel nézve, a későbbi események ismeretében értelmetlennek tűnik ez a lelkesedés. De ha megértjük, hogy egy soknemzetiségű birodalom minden zugában képesek voltak emberek összefogni, áldozatot hozni, segítőkezet nyújtani a frontokon sebesült, megrokkant katonáknak, az elesettek árván, támasz nélkül maradt családjainak, tudtak hinni valamiben, amit nemesnek, igaznak véltek, akkor már nem értelmetlen elhatározásuk, tenni akarásuk. 1914-ben még a senki sem gondolt arra, hogy a néhány hónapos villámháborúnak hirdetett hadjárat négy és fél esztendős vérözönné változik, maga alá temetve addigi világukat.
A korabeli gyűjtőívek tanúsága szerint nagyon sok egyszerű ember áldozta fel a haza oltárán egyetlen ékszerét, a jegygyűrűjét. Mások karkötőiktől, nyakékeiktől, fülbevalóiktól, arany- ezüst készleteiktől váltak meg. A jótékonysági akció sikerét bizonyítja néhány kiragadott adat a korabeli tudósításokból:

„Kismartonban Wolff Lajos főszolgabíró szervezte és irányította az „aranyat-vasért” mozgalmat és hadikölcsönjegyzést”.

„Nagy-Kanizsán az „Aranyat vasért” akcióban 298 lakos 456 darab, 1250 korona értékű ékszert adott össze három hét alatt. Az Aranyat vasért osztály beolvasztási értékben 3130 korona értékű aranyért adott vasgyűrűket 1915 derekáig”.

Karcagon is megindult Auguszta Gyorssegély Egylet céljainak támogatása. Erre szolgált az „aranyat-vasért” nevet viselő jótékony akció, amely abból állott, hogy az Auguszta Gyorssegély Egylet a hatóságokhoz beküldött az 1914. évnek, vagyis a háború kitörésének évével ellátott pár száz vasgyűrűt, hogy azt aranygyűrűvel és aranytárgyakkal cserélje ki a közönség”. Sok aranyat és ezüstöt adtak össze vasgyűrűért. A mozgalmat a polgármester vezette, aki bizalmi emberekül Dr. Elbel Tibor közjegyzőt, Lázár Gyula járásbírót, Török Vince ref. lelkészt, Szécsy János főjegyzőt, Adler Jakab földbirtokost és Szabó Sándor anyakönyvvezetőt kérte fel. E bizottság vette számba az arany-és ezüstneműt az ezernél több adakozótól, ez a bizottság csomagolta be s küldötte fel Budapestre a Gyorssegély Egylethez. Ez a mozgalom 1915. május végéig tartott. Az utolsó csomag felszállítása 1915. június 1-én történt. Elment Karcagról ilyen címen 3318 gramm arany és 7391 gramm ezüst, bizonyságául annak, hogy a város közönsége áldozatkész volt”.
Az adakozók száma összesen 1365 volt. Közöttük kunmadarasiak is voltak, miután a mozgalomhoz való csatlakozásra a polgármester 1914. szeptember 9-én, falragaszokon Kunmadaras közönségét is felhívta.

Az eseményekhez csatlakozva, a színházlátogató közönség megnyerése céljából Kálmán Imre átírja és aktualizálja a néhány évvel korábban Budapesten bemutatott nem túl nagy visszhangot kiváltó Obsitos című 3 felvonásos operettjét. A daljátékot a Theater an der Wien 1914. október 16-án be is mutatja „Aranyat adtam vasért” címmel.

Nagymama családtagjai gyakran utaztak a közeli Kőszegről a császárvárosba vásárolni, portrét készíttetni a divatos műtermek valamelyikébe. Találkozásaik során bizonyára szóba kerültek a napilapok ez idő tájt még reményteljes hírei a harcokról, győzelmekről, a háború gyors befejezéséről. Nem sejthették, hogy néhány év múlva a kedves bécsi évek sokáig csak emlékek lesznek. A Monarchia, s benne Bécs élte mindennapi életét, azonban valami észrevétlenül megváltozott.

Az „uralkodói” csésze is családi emlék

Már a háború kitörésének pillanatától kezdve megjelennek a „piacon” szerte az országban különféle emléktárgyak, amelyek hazafiságra, adakozásra buzdítottak. Vételáruk, vagy a nemesfém adományok értéke a számtalan segélyalap valamelyikének kasszájába folyt be. Az „Isten verd meg Angliát” s hasonló feliratú kitűzők, az „1914” feliratú érmek, gyűrűk, porcelán poharak Ferencz Józseffel és Vilmos császárral, mind-mind a jótékonysági akciók céljait szolgálták. 1914 őszén az Aranyat-vasért mozgalom”, az egyik első ilyen, ahol vasgyűrűt adnak az adakozóknak, amivel bizonyíthatják hazafias önzetlenségüket. Az általános lelkesedés, segítőkészség Nagymama sem volt idegen, annál inkább sem, mivel szűkebb tágabb családtagjai közül többen is szolgáltak a közös hadseregben. A Lichtenstein strasse-tól - ahol ekkor élt -, csak egy rövid séta a Stephans dóm, a Kärntner straße, a Burg, a körutak ragyogó üzletsorai. Talán egy ilyen alkalommal határozta el, hogy megválik valamelyik arany láncától, vagy gyűrűjétől átadva azt az adománygyűjtőknek. A cserébe kapott feliratos vasgyűrű a nemes ügy iránt érzett elkötelezettségének eme megnyilvánulása bizonyára örömmel és megelégedettséggel tölthette el. A meglehetősen vékonyfalú gyűrű 1813-as elődjével ellentétben lényegesen egyszerűbb, igénytelenebb kivitelű volt, hamar kopott és oxidálódott. Olvashatta az ezt felismerő ékszerészek hirdetéseit, miszerint, akiknek zavarja újját a vasfém, annak belsejét bearanyozzák, vagy beezüstözik. Egy ilyen hirdetést olvashatunk a Bécstől távoli Kolozsvár közlönyében 1915. február 3-án:
„Aranyat vasért kapott vasgyűrűket az ujjon viselni veszélyes, mivel rozsdásodik. Tehát ajánlatos belül arannyal vagy ezüsttel kibélelni, melyet legjutányosabban elvállal Benedek Sándor ékszerész, Kolozsvár, Wesselényi Miklós-utca 13.”
 

Brader Róza gyűrűje

Bécsben is voltak ékszerészek. Átalakíttatta gyűrűjét. Ma már megállapíthatatlan, hogy mennyi készült ebből a különös vasgyűrűből, az említett német „Gold gab...”, és a „Pro Patria 1914” latin feliratosból. A vasak elenyésztek, elkallódtak, ahogy a remények is rég feledésbe merültek a történelem viharaiban vagy kihulltak az emlékezet rostáján. Egy-egy darabjuk - a szerény finomságú 14 karátos foglalat által „megvédve” -, néha még felbukkan régiségkínálattal foglalkozó honlapok ajánlatai között. „Szerencsésebb” társaikból is bizonyára őriznek még néhányat olyanok, akiknek a múlt, régvolt családtagok emléke még jelent valamit. Szerencsés vagyok! Nagymama megváltotta, Édesapám megőrizte, rám bízta, hogy őrizzem. Hogy egyszer majd én is tovább adhassam a sorban utánam következőknek. A sorban már ketten következnek utánam, fiam és unokám. A gyűrű jó helyen van.
 
Hosszú sétát tettünk, mi tagadás belefáradtam. Nagymama csak mosolyog. Gondolja, már megtanulhattam volna, hogy egy-egy emlék felidézése számtalan másikat is életre hív. Megnyugtat, hogy van még bőven belőlük. Amíg Ő az idő és az emlékezet rostáján már-már kihullani látszó emlékek közt keresgél, én szusszanhatok egyet. Befogadhatom, szívembe zárhatom és életre kelthetem ezeket a drága emlékeket. Megígéri, ha legközelebb újra sétára invitálom, majd megint mesél arról a világról, melyet annyira szeretett, és amely elválaszthatatlan tőle, és amely már soha vissza nem tér.
Búcsúzóul ujjaival megérinti még egy pillanatra ezt a vas-arany gyűrűt, ezt a lélek és szív által nemesfémmé változott vasabroncsot, amely így kopottan is ragyogóbbnak tűnik, mint arany foglalata. Szeme végigfut a már nehezen olvasható gót betűs szövegen: Gold gab ich für Eisen 1914. - Aranyat adtam vasért.

Köszönöm Nagymama!

Temesvári Jenő

A bejegyzés trackback címe:

https://temesvarijeno.blog.hu/api/trackback/id/tr82313613