Szobrok, emlékhelyek

Numizmatika - Filatélia

Oldtimer

Közlekedési eszközök múzeuma Bad Ischl- közelében

2015.06.15. 13:58 :: temesvarijeno

A Salzkammerguti tavaknál való nyaralásunk során, a szálloda recepcióján véletlenül került a kezembe az a prospektus, amely a Bad Ischl Bad Goisern összekötő főút mellett létrehozott műszaki-technikai gyűjtemény megtekintésére invitálja a téma iránt érdeklődőket.

01.jpg

A múzeum külsőre elég jellegtelen, a belső tartalom annál színvonalasabb élményt nyújt

02.jpg

A belépőjegy ára nem magyar pénztárcához szabott, de a látnivalók alapján bizton állíthatom, hogy megéri kifizetni. A tematikus kiállítás felöleli a motorkerékpárok, veterán személyautók, tűzoltóautók, katonai tehergépjárművek, néhány mozdony és egy harckocsi mellett a katonai repüléshez kapcsolodó hajtóművek gazdag választékát, és nem utolsósorban bemutat néhány, nem is olyan régen még hadrendben lévő, mára azonban már a repüléstörténet egy-egy korszakát reprezentáló elsősorban szovjet gyártmányú vadászgépet is.

03.jpg

Megpróbáltam az előzőekben felsoroltakból kiválogatni, csokorba gyűjteni a számomra legérdekesebb látnivalókat, előrebocsátva, hogy lehetetlen vállalkozás mindent lefényképezni, másrészt a kiállítás térbeli lehetőségei miatt a „zsúfolt” elrendezés nem minden esetben teszi lehetővé egy-egy jármű önmagában való megörökítését. A belső teres fényképezést az erre a célra kevésbé alkalmas 18-200-as ún. „utazó objektív”-em sem segítette. Ráadásul nem könnyíti meg a képalkotást a tetőszerkezet világítóablakain beszűrődő fény, és az azt kiegészítő belső megvilágítás betükröződése sem. Mindezek ellenére talán sikerült érzékeltetni a múzeum látnivalóit. A múzeum udvarán már „csak” a hegyek közt alacsonyan úszó felhők vonulásával, a hol borús, esőre hajló, hol napos fényviszonyokkal kellett számolni.

04.jpg

Ez a sokat ígérő látvány fogadja a bejáratnál a látogatókat

05.jpg

A magyar felségjelű MiG-15-ös talán arról álmodik, amikor még a kék eget hasította…

A kiállítási kollekcióban magyarként jóleső érzés volt találkozni egy-egy magyar vonatkozású járművel, mint amilyen a Danuvia és a Pannónia motorkerékpárok, vagy a vadászgépek között felfedezni egy MiG-15-ös függőleges vezérsíkján a magyar légierő felségjelét. Búcsúzóul a kijáratnál mégegyszer megörökítettem a „vendégváró” vadászpilóta és katapultülésének installációját, és magammal hoztam a magyar légteret egykor őrző, nyugdíjas mindennapjait most már Ausztriában békésen töltő 350-es lajstromszámú magyar vadászgép emlékét, amely oly sok társával ellentétben nem vált az enyészetté.

Temesvári Jenő

Galéria - repülők

 

Szólj hozzá!

Repülőnap Budaörsön 2015.

2015.05.02. 14:13 :: temesvarijeno

Egy több évtizedes hagyomány folytatásaként, verőfényes napot ígérő reggeli időben autóztunk a nem túl nagy forgalmú autópályán Kanizsáról 200 km-t azért, hogy újra részesei lehessünk a hazai repülés ünnepének. Már az is hagyományok közé tartozik, hogy családom két fiatalabb generációja, fiam és unokám sem első alkalommal kel útra erre a rendezvényre az ország másik feléről, Kecskemétről.

emleklap003.jpg

Április 26-án immár negyedik alkalommal rendezte meg nyílt napját a Goldtimer Alapítvány a Budaörsi repülőtéren. Az Egérúti kanyartól már sűrű kocsisor jelezte, hogy nem leszünk egyedül… Délelőtt 10 órakor már egyaránt nagy élet volt a statikus bemutató területén és a levegőben is. A szokásosnál is több veterán autócsoda adott itt randevút egymásnak, de voltak szebb időket is látott harcjárművek, kiszuperált vadászgépek és helikopterek is. A szépszámú tömeg érdeklődésének megfelelően járta körül, fényképezte a látnivalókat. Jó volt látni, hogy nem csak az idősebb korosztály nézelődött és nosztalgiázott önfeledten, felidézve a régi emlékeket, hanem sok szülő magával hozta a család apraját-nagyját is. Szemmel láthatóan egyre népszerűbb, és egyre inkább családi programmá válik ez az évenkénti találkozó. A látnivalókból egy csokorra valót a csatolt galériába gyűjtöttem (lásd: az írás végén).

Csak az elismerés hangján lehet szólni a Goldtimer Alapítvány önkéntes tagjairól, akik mindent megtesznek azért, hogy egyre nívósabb legyen a rendezvény, s teszik ezt úgy, hogy munkájukért, szakmai tudásukért sem fizetést, sem egyéb juttatást nem kapnak. Pedig nagyon megérdemelnék! - Nincs új a Nap alatt! – állapítottam meg, hiszen majd 30 éve így „fertőződött” meg a mi gyermekünk is, és most már otthonosan, ott trappol mellette az ő fia is, a hat és fél éves unokánk, aki már egy hete telekürtölte az óvodát, miszerint ő újra repülni fog a „Tódorral”, vagyis a Kármán Tódor nevét viselő, a világon egyedüliként repülőképes HA-LIX lajstromjelű Li-2-es utasszállítóval, a Malév „utolsó mohikánjával”.   

A jegyárusító sátor előtt hosszú sor kígyózott, így mi már csak 12.30-ra kaptunk jegyet. Addig legalább körbejárhattuk a földi látnivalókat, és megnézhettük a sűrűn fel és leszálló egy és kétszemélyes gépeket, helikoptereket, akik a sok vállalkozó kedvű utast megreptették…
Nemcsak a gépek, hanem az idő is gyorsan repült, s azon kaptuk magunkat, hogy várjuk a beszállást…

02_104x.jpg

Ahogy az előttünk repülő csoport, úgy vártuk mi is, hogy feldübörögjenek a hajtóművek, s nekilóduljon égi útjának ez az ezüsttestű csodaszép gépmadár

03_111x.jpg

Péter és Peti nem izgulnak, már régi motorosok… Peti most repül harmadszor… Ezúttal két kedvenc lovát választotta ki potyautasként az útra…

A Liszunov Li-2-es utasszállítón mindössze 19 ülőhely van, kettes és egyes üléssorra osztva, a pilótafülke két személyes. Utaskísérő csak addig volt a gépen, míg volt menetrend szerinti belföldi repülőjárat az 1950-60-as években, amely a nagyobb vidéki városokat kötötte össze a fővárossal. Akkoriban a repülőjegy „hatósági áras” volt, nem lehetett több, mint az első osztályú vonatjegy ára…

04_122x.jpg

Megszűnt a füves felszállópályán való rázkódás, már a levegőben vagyunk. Az épületek gyufásdobozokká zsugorodnak

05_126x.jpg

Nem véletlenül ültünk a beszálló ajtó előtti utolsó sorba. Innen remekül lehet nézelődni és fényképezni is…

06_129x.jpg

Állandóan változik a táj alattunk

07_130x.jpg

Lassan elhagyjuk a budai oldal lakott részeit, háttérben a János-hegy

08_146x.jpg

Valahol a János-hegy, Hármashatárhegy felett járunk, a szárny súrolja a gomolyfelhőket. Néha azért a légi út is „göröngyös”, amikor a szél megdobálja a gépet… de ez nem szegte kedvét senkinek, nem kerültek elő a zacskók...

09_153x.jpg

Alattunk az autópálya betonkígyója kanyarog

10_158x.jpg

A szárnyvég megemelkedik, ahogy a pilóta bedönti a gépet a fordulóhoz. Távolban a Duna kék szalagja

11_161x.jpg

Emlékezetes élmény marad madártávlatból látni alattunk a főváros budai oldalát

12_162x.jpg

Újra egyenesben. Lassan süllyedünk…

13_163x.jpg

Csak egy enyhe rázkódás jelezte, hogy a pilóta letette a gépet, és újra a füves kifutón gurulunk…

14_167ax.jpg

Még egy fotó Apával…

15_budaors_peti_papa_li-2-01.jpg

És a Papával… Természetesen a "Tódor" sem hiányozhat a képről...

Néhány képbe sűrítve ez volt a nap repülős kalandja. Én most repültem először a LI-2-es géppel, ami teljesen más élmény, mint a több száz személyes utasszállítókkal, tízezer méteres magasságban való repülés élménye. Peti közölte, hogy neki már jövőre is megvan a perselyben a pénze egy újabb repülőjegyre. Azt hiszem, nekiállok én is „spórolni”, hogy jövőre megint együtt, ugyanitt, ugyanígy… Köszönjük Goldtimer Alapítvány!

Temesvári Jenő

Oldtimer járművek Budaörsön galéria:

http://indafoto.hu/temesvarijeno/goldtimer_nap_budaors_2015

 

 

Szólj hozzá!

A „Világ Köldöke” a Naptól keletre, a Holdtól nyugatra - Numizmatikai kalandozás a Húsvét-szigetre

2015.04.06. 12:39 :: temesvarijeno

A műholdak és a GPS technika korában gyerekjáték meghatározni egy földrajzi pont koordinátit. Ennél összehasonlíthatatlanul nehezebb és viszontagságosabb lehetett azoknak a bátor tengeri felfedezőknek, az óceánok vándorainak a feladata, akik akár hónapokig hánykolódva, a horizontot kémlelve, először tették lábukat arra a vulkanikus képződményű szigetre, amelynek megismerésére ezúttal is bankjegygyűjteményem különleges példányainak segítségével invitálom az érdeklődő olvasót.
A Csendes óceánnak az emberi léptékkel is nehezen felfogható távolságait uraló, végelláthatatlanul hömpölygő hullámaiban fürdő, mindössze 164 km2 nagyságú szárazulata a világ egyik legeldugottabb zugában álmodik rejtélyes, máig titkokkal övezett múltjáról.

01_pacific_ocean.jpg

Rapa Nui (Húsvét-sziget) a Csendes óceán dél-keleti részén, távol a világtól

02_rapa_nui.jpg

Rapa Nui távolsága a legközelebbi lakott szigetekhez és Chiléhez

A legrégibb mondák szerint az őslakosok azonban másként határozták meg „földrajzi helyzetüket”. Szigetüket a polinéziai nyelv helyi dialektusa szerint Te Pito o te Henua-nak, azaz a „Világ Köldökének”, vagy Mata ki te rangi „Égre néző szemek”-nek gondolták. Az európai ember, főleg, ha ismeretlen tengereken bolyongva rátalál még sohasem látott kontinensekre, szigetekre, ennél földhöz ragadtabb gondolkodású. Így történhetett meg, hogy a Világ Köldöke a sokkal „prózaibb” Húsvét-sziget néven vált ismertté a világban. Az ok is kézenfekvő: Jakob Roggeveen holland admirális és három hajójának legénysége 1722. április 6-án, húsvét vasárnapján pillantotta meg sziget kopár vulkáni szirtjeit. A viharos időjárás miatt azonban csak április 10-én tudtak partra szállni. Csupán egy napig tartózkodtak a szigeten, benyomásaikat, naplóleírásaikat 1738-ban nyomtatásban is kiadták. Ezekben megemlítik, hogy az őslakosok között láttak keverten európaiakhoz hasonlóan egészen fehér bőrűeket valamint kreol, sötét bőrűeket is. Arcukat és testüket vörös és fekete festékkel tetoválják. Feltűnt nekik, hogy fiatalabb nőket és gyerekek egyáltalán nem mutatkoztak. A nők testüket gyékénnyel fedik, a férfiak csaknem meztelenek. A bennszülöttek egy részének fülcimpája fel volt hasítva, melybe egy korongot illesztettek, ezáltal megnyújtva fülüket, amely a vállukig ért. Kezdetleges, náddal fedett kunyhóik kevésbé, de a parton álló hatalmas méretű kőszobrok látványa ámulatot váltott ki belőlük, amelyeket a szigetlakók istenként tisztelnek.  

Távozásuk után majd ötven év telt el az újabb látogatók megérkezéséig. Ezúttal két spanyol fregatt vetett horgonyt a sziget partjainál. III. Károly spanyol király perui alkirálya, Don Manuel de Amat küldött expedíciót újabb bázisok felkutatására a Fülöp-szigetek felé vezető Csendes-óceáni hajóúton. Így érte el a két hajó a Húsvét szigetet 1770 novemberében. A spanyolok is hasonló tapasztalatokat szereztek, mint holland „elődeik”, de ők békésen távoztak, mindössze három fakeresztet állítottak fel a Pu Aka Tiki vulkán (Poike-félsziget)1 dombjain, ezzel mintegy birtokba véve uralkodójuk számára a szigetet, amely ebből az alkalomból a San Carlos (Szent Károly) nevet kapta. Újabb négy esztendő sem telt el, amikor Új-Zéland felől a Horn-fok irányába tartó angol James Cook érkezett meg a szigetre. Ezzel a formális spanyol uralom véget is ért. 1786-ban - hogy még nemzetközibbé váljon a látogatók sora -, az Óceániai szigetvilág felkutatására szervezett francia expedíció két hadihajója, Jean-François Galaup La Pérouse gróf parancsnoksága alatt érkezett a szigethez. La Pérouse ismerte a korábban itt jártak leírásait, ezért meglepte, hogy ezúttal a sziget apraja-nagyja fogadta a parton, minden tartózkodás és félelem nélkül. Az általa „legrégibb időkből való” kőszobrokat ő is megcsodálta, s a körülötte talált hamuból és emberi csontokból arra a következtetésre jutott, hogy azok semmiképpen nem bálványok, inkább valamiféle kultikus temetkezési kegyhelyek a bennszülöttek szemében, akik valamiféle egyenlőségen alapuló békés közösségi törzsi társadalmi formában élnek, fegyvereik egyáltalán nincsenek. A hely La Pérouse  megállapítása szerint az „örök béke szigete”.

A szigetlakók újkori történelmének egyik legnagyobb társadalmi tragédiájához egy rajtuk kívülálló ok vezetett. Az 1800-as évek közepén, amikor megkezdték a perui partok mentén sorakozó kis szigetek guano-telepeinek (madárműtrágya) kitermelését, a mostoha, embertelen munkához egyre több munkáskézre volt szükség a rabszolgaként dolgoztatott indián lakosság gyakori elhalálozásának pótlására. A hatalmas nyereségről lemondani nem tudó rabszolga-kereskedők erőszakkal hurcolták el a kontinensről a perui és chilei nincstelen lakosságot. Ennek folyományaként jutottak el a Húsvét-szigetre is, ahonnan a hajókra csalt bennszülöttek közül mintegy 1000 embert hurcoltak el a Galápagos-szigetekre. Közülük csak tizenöten kerültek vissza, de ők magukkal hurcolták a kolerát és a tüdővészt a szigetre, melynek következtében a sziget lakossága 111 főre csökkent, szinte kihalt. A Húsvét-sziget végül 1888-ban Chile fennhatósága alá került, annak mind a mai napig egyik tartományát képezi.

A szigetet valójában az európai felfedezők előtt, az archeológiai kutatások és ásatások szerint mintegy másfélezer évvel korábban meghódító és azon új életet kezdett őslakosság korábbi történelméről - a generációk hosszú során áthagyományozódott szóbeli legendáik, emlékeik alapján -, még lesz szó a későbbiekben az alábbiakban bemutatásra kerülő, különleges és egyedi „pénzjegyek” motívumai kapcsán.
Előre kell bocsátani, hogy a Húsvét-sziget hivatalos fizetőeszköze a chilei peso, a különböző címletű RONGO polymer (műanyag) pénzjegyek kibocsátása csupán a sziget világörökség részét képező csak itt a szigeten megtalálható régészeti emlékeinek helyreállításához, a tudományos kutatómunkához és a további ásatásokhoz szolgálnak oly módon, hogy a pénzjegyek forgalomba hozatalából befolyt összeget az ezekre a célokra megalakult alapítvány (PACIFIC OVERSEAS EXCHANGE OFFICE) kezeli és ítéli oda.

500 Rongo

Előoldalára egy Húsvét szigeti „rövidfülű” őslakos alakja került, kezében madártojással, mellette az egykori Orongo2 település romjainál a Rano Kao3 kialudt tűzhányó lávabazalt kráterfalába vésett madárember ábrázolásokkal, valamint egy fából kifaragott madárember (tangata manu) kultikus szobra. A háttérben a madáremberek lakatlan Moto Iti és Moto Nui4 sziklaszigetei, amelyre hánccsal összefont nádkötegből készült úszóalkalmatosságaikon a szigetlakók áteveztek, hogy megszerezzék a fészkelő madarak első tojását, melynek a földet és a tengert megtermékenyítő, mágikus erőt tulajdonítottak. A Húsvét sziget neve (minden címlet elő- és hátoldalán) három nyelven - ISLA DE PASCUA (spanyol), EASTER ISLAND (angol), RAPA NUI (húsvét szigeti polinéz - rapanui - dialektusban) - került feltüntetésre.

03_500_rongo_2011_09_01_av.jpg

Az 500 Rongo előoldala.

A Rongo pénznem nevét a szigeten talált csekély számban megőrződött fatáblák (Kohau rongo rongo – beszélő fa) neve után kapta, amelyre az őslakosság előkelői és papjai mind a mai napig megfejtetlen ábrákkal és írásjelekkel feljegyezték misztikus hitük és szokásaik emlékeit. A hosszúfülűek uralma ellen fellázadt rövidfülű népcsoport a Poike-fennsíkon a kémiai karbon vizsgálatok szerint 1668-70 közötti időben lezajlott belharcban egy hosszúfülű (Ororoina) kivételével mindenkit legyilkoltak. A beszélő táblákat még írni és olvasni tudók (tangata rongo-rongo-k) a titkos jelek megfejtésének ismeretét talán örök időkre magukkal vitték sírjaikba. A két népcsoport eredetéről később még lesz szó…

04_500_rongo_2011_09_01_rev.jpg

Az 500 Rongo hátoldala 2011. szeptember 01-i kibocsátás

A pénzjegy hátoldalán szintén egy őslakos oldalnézetű tetovált profilja néz szembe a Rano Raraku5 vulkanikus hegy lejtőjén földbe süppedt legendás „hosszúfülű” kőszobrokkal.

A 2012. évi kiadáson az előző évihez képest több eltérést figyelhetünk meg. Az előoldalon a madárember faragvány alatt megjelenik a „PRINTED IN CANADA” felirat, valamint a két vízszintes oldalszegély a ferde vonalcsíkozással.

05_500_rongo_2012_av.jpg

A 2012-ben kibocsátott 500 Rongo előoldala

06_500_rongo_2012_08_01_rev.jpg

Az 500 Rongo hátoldala. 2012. augusztus 01-i kibocsátás

A hátoldalon az előző évi kiadás 4 hasábos mintázott fémszálát egy szélesebb és bonyolultabb technikájú biztonsági fémszál váltja fel, melyben váltott nézetben az 500 értékjelző szám fut keresztül a pénzjegy két széléig. A sorozat és sorszámtól balra kapott helyet, egy vitorlák nélküli két végében totemfejekkel díszített nádhajót szimbolizáló motívum, amely egyben a Húsvét-sziget jelképes zászlaja is a hivatalos chilei lobogó mellett. Ez a „hajóforma” jól megfigyelhető a kiásott kőszobrok némelyikének hasán, ill. hátán, továbbá a prehistorikus korokból származó kőből faragott egyéb ábrázolásokon is. A hajómotívum felett kisebb, a sorozat- és sorszám felett nagyobb betűméretben az 500RONGO értékjelzés ismétlődik.

1000 Rongo

07_1000_rongo_2011_09_01_av.jpg

Az előoldal grafikája az Ahu Tongariki6, amely a sziget délkeleti részén lévő öbölben felépített kőtalapzatra (ahu) visszaállított hatalmas méretű kőszobrokat jeleníti meg. Szembe nézetben az egy olyan szobor látható, amelynek a fején a ledöntésüket követően megmaradt a hosszúfülű őslakosokra jellemző vörös hajat formázó - vörös tufakőből kifaragott fejdísz, a pukao, amely önmagában is 3 tonna, a 7 méteres, 22 tonnás szobor összsúlyából. A vörös lávakövet, amelyből ezeket a pukaokat kifaragták, a sziget másik oldalán

08_1000_rongo_2011_09_01_rev.jpg

Az 1000 Rongo hátoldalán a Mata-ki Te-rangi „Égre néző szemek” szobor, mellette egy hosszúfülű őslakos tollfejdíszes portréjának grafikájával

A sziget tengerpartjain épített kőalapzatokra (ahu), - amelyek üregeiben elszenesedett emberi csontokat is találtak, ami egyben kegyhely funkciójukra is utal -, felállított szobrok mindegyike, kivétel nélkül a sziget belseje felé néz, háttal a végtelen óceánnak, amelynek fehér tajtékos hullámai az idők kezdete óta ostromolják a partot.
A két cimlet megismerése már elég alapot szolgáltat arra, hogy megismerkedjünk a szigetlakók által generációk hosszú során át megőrzött és tovább adott, legendákon alapuló őstörténetével. Ezeknek a legendáknak a valóságalapját alátámasztják a szigeten járt expedíciók leírásai, valamint az ásatások során előkerült tárgyi leletek egybevetése más kultúrák emlékeivel. A téma részletekbe menő ismertetésre e helyütt nincs mód, de vázlatosan összefoglalva képet alkothatunk a megőrződött, a szigeten ma is élénken élő szájhagyomány, és a régészeti kutatómunka közös pontjaira, egyezőségeire.

E szerint - kiemelten Thor Heyerdahl kutatóútjai az amerikai kontinens nyugati partvidékein Kanadától Peruig, majd híres tengeri expedíciója a polinéz szigetvilágig bizonyították, hogy a Húsvét-sziget benépesülése két fő periódusra és két eltérő földrajzi irányra osztható. Az első benépesülés kelet-nyugati irányból történt, mintegy 1600 évvel ezelőtt, az i. sz. 4 században. A Húsvét szigeten talált kőfalak kifaragása, pontos illesztései, a totora-nád jelenléte a krátertavak vizében, a szobrok formái és hasonlósága a kanadai indiánok ma is fellelhető totemoszlopaival, mind azt erősítették meg, hogy az első betelepülök nádcsónakjaikon - amelyek ugyanazzal a technikával készülnek még ma is a perui Titicaca tónál és a Húsvét-szigeten -, a kelet-nyugati tengeráramlattal a kontinensről eljuthattak akár több ezer kilométerre is nyugati irányban. Ezek a betelepülők Heyerdahl szerint a fehér bőrű Kon-Tiki Viracocha és hívei voltak. Talán valamilyen törzsi háború miatt hagyták el korábbi életterüket, s vitték magukkal használati tárgyaikat, kultúrájukat a szigetre. Tájékozódásukhoz az erősen fénylő Vénusz (Te Ura Ahi Ahi) csillagot választották iránytűjüknek, amelyről legendáik ma is megemlékeznek. A spanyol Francesco Pizzaro, az Inka Birodalom meghódítója (conquistador) jóval később, az 1530-as években hosszúfülűeknek (orejónes) nevezi az inkákat, akiknél még ekkor is elterjedt volt a fül megnyújtása az előkelő kasztok körében. Rapanui nyelven a hosszúfülűek neve: hanau eepe. Hatalmas méretű és különleges megformálású szobraikban eme ősi eredet köszön vissza, amely szoborformák elvétve néhány polinéziai szigeten is fellelhetők, mintegy jelezve azt a földrajzi határvonalat, ameddig az erős keleti irányú tengeráramlattal az amerikai kontinensről kiindulva eljutottak. Egy amerikai tengerészeti számvevőtiszt volt az első, aki feljegyezte 1886-ban a szigeten jártakor az őslakosok legendáit, melyekben még élénken élt emlékezetükben, hogy őseik kelet felől jöttek át a tengeren, és hatvan napig hajóztak egyenesen napnyugatnak, mire elérték a szigetet, melyen aztán letelepedtek.

A sziget második benépesülése nyugati irányból történt. Ázsiából keleti irányban az európai felfedezők több árbocos nagy hajói is vagy a déli, antarktiszi, vagy az elhagyatott végtelen tengeri útvonalon, a Hawaii-szigetektől északra lévő északi tengeráramlattal voltak képesek elérni az amerikai kontinens nyugati partvidékét. Ezt az áramlatot és útvonalat követhették balsafából és nádból készült kis hajóikon a polinéziai és mikronéziai szigetvilág őslakói is, és így juthattak el a hosszúfülű betelepülőket követően évszázadokkal később a Húsvét-szigetre. Legendáik szerint a király (ariki mau), Hotu Matua vezetésével indultak a tengeren keleti irányban új hazát keresni, mivel szigetük (Marae-renga) másik törzsének királyával, és népével véres összetűzésbe keveredtek. Így találták meg a Húsvét-szigetet, ahol letelepedtek. A legenda szerint Hotu Matua király és népe az Anakena-öbölben7 léptek a sziget földjére, amely a sziget zord, meredek sziklás partjainak nagy részével szemben kikötésre alkalmas volt. A már itt élő hosszúfülű népcsoporttal hosszú ideig békességben éltek a magukat rövidfülűeknek (hanau momoko) nevező törzsek, akiknek Hotu Matua király fiai, és azok leszármazottai voltak a vezetőik. A hosszúfülűek fejlettebb kultúrájuk, és társadalmi berendezkedésük révén hatalmat szereztek felettük, faragtatták velük irdatlan kőszobraikat, lányaikkal házasodtak, vagy ágyasukká tették azokat. A rövidfülűek végül fellázadtak, s ahogy feljebb már szó volt róla egy kivételével kiirtották a teljes hosszúfülű népcsoportot. Az egyetlen életben maradt hosszúfülűnek saját törzsükből választottak házastársat, hogy végleg magva ne szakadjon. Ezek a leszármazottak ma is élnek csekély számban, immár teljes egyetértésben a szigeten. És, hogy húsvét-szigetiek eltérő eredete még inkább igazolást nyerjen a szembetűnő külső - bőrszín, haj, alkat - jegyek mellett, meg kell említeni, hogy a vérminták laboratóriumi elemzése alapján beigazolódott a hosszúfülű leszármazottak genetikai hasonlósága, ill. egyezősége a perui indiánokéval, ugyanakkor a rövidfülűeké a nyelvi rokonságon kívül, semmilyen azonosságot nem mutat a polinéziai népcsoportok és a maláj, indonéz lakosságéval összevetve. E rövid és vázlatos kitérő után ismerkedjünk meg a nagyobb címletű pénzjegyekkel, ill. a rajtuk megfogalmazott motívumokkal.

2500 Rongo

09_2500_rongo_2011_12_01_av.jpg

A 2500 Rongo előoldala - 2011.december 01-i kibocsátás

A címlet előoldalán a Rano Raraku kráter kőfejtő lejtőjén földbe süllyedt kőszobrok csoportjának grafikus ábrázolása. A Moai - Aringa Ora jelentése a hosszúfülűek mindig jelenlévő, élő kőszobor arcai, akik egyben istenített ősök is (aringa ora ata tepuna).

10_2500_rongo_2011_12_01_rev.jpg

A 2500 Rongo hátoldala - 2011.december 01-i kibocsátás

A hátoldalon a Húsvét-sziget Hanga Roa (Roa-öböl) nevű székhelye közelében, kőtalapzaton (ahu) felállított kőszobrai (Ahu Hanga Roa8) kaptak helyet. Bal szélen egy bennszülött lány szembenéző grafikus portréja tollból készült fejdísszel, homlokán tetoválással. Az előző 1000 Rongo pénzjegy erőteljes sötétvörös-narancssárga alaptónusa ezen a címleten lila-narancssárga árnyalatúra változik, a fátlan sziget zöld füves térségeivel harmonikus színátmenetet képezve.

5000 Rongo

11_5000_rongo_2012_04_01_av.jpg

Az 5000 Rongo előoldala - 2012. április 01-i kibocsátás

A Rano Raraku kráter kőfejtőjében faragták ki a szobrokat, amelyeket aztán farönkökön elvontattak a sziget különböző részeire. A hátán fekvő szobor mögött a krátertó látszik, amelyet a Dél-Amerikából betelepült őslakók honosítottak meg, s amely másutt a nem tenyészik a polinéz szigetvilágban. A kráter kopár, lakatlan vidékét a völgyek fátlan füves területei szegélyezik, amelyeken a chilei haditengerészet jelentős bevételt biztosító birkatenyészetei hasznosítanak.

12_5000_rongo_2012_04_01_rev.jpg

Az 5000 Rongo előoldala - 2012. április 01-i kibocsátás

A hátoldal az első király (Ariki Mau Hotu Matua) és alattvalóinak állít emléket, akik a Polinéz szigetvilágból, balsafából készült és nádvitorlákkal ellátott kéttörzsű hajóikkal elérték és felfedezték a Húsvét szigetet, ahol végleg letelepedtek. A bal szélen egy tetovált arcú, felhasított fülcimpáját a belehelyezett kőlappal megnyújtó hosszúfülű őslakos stilizált portréja tekint ránk. A hátoldali biztonsági fémszálak, ha mintázatukban eltérőek is, de szakaszos megjelenésükben a 2011-es 500 Rongo első kiadását követik.

10000 Rongo

13_10000_rongo_2013rev.jpg

A 10.000 Rongo előoldala - 2013. október 01-i kibocsátás

Az eddig kibocsátott legnagyobb címleten hula-hula táncot előadó bennszülöttek jelennek meg ősi polinéz, csupán ágyékukat takaró viseletben. A nő hajában virágkoszorú, az egész testén tetovált férfi kezében a jelképpé vált fából kifaragott kéttollú evezőlapát, amivel nádhajóikat hajtották hosszú tengeri vándorlásaikon, amíg megtelepedtek új hazájukban, a Húsvét-szigeten. Mellettük egy madárembert ábrázoló sziklarajz és egy moai (kőszobor). Mögöttük a Rano Kao vulkán kráterében a kéklő ingoványos tengerszemben tenyészik a sokféle célra felhasználható totora nád. Az alapnyomatba - ahogy azt minden címleten megfigyelhetjük -, a pénzjegyek tervezője a rongo fatáblák máig megfejtetlen írásjegyeit helyezte el.

14_10000_rongo_2013av.jpg

A 10000 Rongo hátoldala - 2013. október 01-i kibocsátás

A hátoldalon a Húsvét-szigetet gyakran meglátogató esőfelhők vörös háttere előtt az északi parton lévő Nau Nau öböl sziklákkal tagolt partján épített kőtalapzaton (ahu) álló „kalapos” kőszobrok néznek a sziget belseje felé, háttal a tengernek, ahogy a partvidéken mindenütt társaik is. A mitikus jelentéstartalmat hordozó totemjelekkel tetovált testű harcos a sziget történelmének békétlenebb korszakát idézi meg. A biztonsági szál ennél a címletnél visszatér a második kiadású 500 Rongo-nál már bemutatott formához, amennyiben az egész pénzjegyet függőlegesen átérő, fekete alapon a címlet névértékét ismételve biztosít hamisítás elleni védelmet, az egyébként az egész sorozatra jellemző korszerű, műanyag hordozófelületű, bonyolult grafikát és nyomdatechnikát alkalmazó kivitelezéssel.

15_ahu_nau_nau.jpg

Moaik a Nau Nau öbölben a sziget északi oldalán (Forrás: Internet)

Az Ahu Nau Nau9 szobrok fejére a régészeti expedíciók az ásatások során visszahelyezték a több tonnás vörös lávatufából kifaragott hajat jelképező fejdíszeket, amelyek az 1668-70-es évek lezajlott belháborút és anarchiát követően, amikor is az összes szobrot ledöntötték, messze elgurultak.

16_500_rongo_2011_09_01_rev1.jpg

A minden pénzjegyen szereplő nyilatkozat spanyol nyelven, melyben a kibocsátó szervezet nevében John Hamilton COMPTROLLER (számvevő) garantálja, hogy a pénzjegyeket a kibocsátási dátumtól számított tíz évig 0,002$/Rongo árfolyamon számolva visszaváltja

A Húsvét-sziget bevándorolt őslakóinak évezredes magányos elzártsága a világnak ebben a távoli szegletében, több ezer kilométerre minden lakott szárazulattól, napjainkra már megváltozott. Még az ötvenes-hatvanas években is az év legnagyobb eseménye az volt, amikor a chilei haditengerészet President Pinto nevű hadihajója egy évben egyszer ellátogatott a szigetre, hogy demonstrálja a sziget hovatartozását, valamint használati és ruházati tárgyakat, iparcikkeket, textilárut, és olyan élelmiszereket, gyümölcsöket, dohányárut, de még építőanyagot is vigyen a lakosság részére, amelyeket maguk nem tudtak előállítani. A haditengerészet által működtetett jelentős hasznot biztosító birkatelepekről pedig vitte a gyapjút és a húst az anyaországba. A hetvenes években megépült Mataveri International Airport10 és a LAN Chile légitársaság járatai aztán már heti összeköttetést biztosítottak Chilével és tovább Tahiti, és a Csendes-óceáni szigetvilág felé is. Már nem ritka, hogy a sziget lakói felkerekednek világot látni, sok fiatal tanul szakmát, végez felsőbb iskolákat Chilében, és párt sem feltétlenül csak szűkebb közösségükből választanak a mintegy 3500 fős szigeten. Van, aki Chilében talál új életet, de a többség visszatér, a gyökerek, a hagyományok még erősen élnek és hatnak. És a tehetősebb turisták is felfedezték már a sziget egyedülálló kultúráját, az utazási irodák reklámozzák és a luxushajók is útba ejtik már az amúgy a hajózási útvonalaktól távol eső szigetet.

17_rapa_nui_chile_zaszlo-cimer.jpg

A Húsvét-sziget zászlaja és címere között Chile zászlaja

18_easter_island_map1x.jpg

A szövegben előforduló földrajzi helyek (Térkép: Internet)

Temesvári Jenő

Hivatkozások:

http://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%BAsv%C3%A9t-sziget
http://translate.google.hu/translate?hl=hu&sl=en&u=http://en.wikipedia.org/wiki/Moai&prev=search
http://www.nouvelordremondial.cc/2011/12/17/le-corps-des-statues-de-lile-de-paques/

Irodalom:

Thor Heyerdahl: Aku-Aku - A húsvét-sziget titka, Gondolat, Budapest,1960
Thor Heyerdahl: Tutajjal a csendes-óceánon - A Kon-Tiki expedíció, Gondolat, Budapest,1980
Sebes Tibor: Egy hosszúfülű a Húsvét-szigeten, Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1973

 

Szólj hozzá!

Szeniczey Ödön portréja az 1860-as évekből

2015.03.03. 14:09 :: temesvarijeno

Szeniczey Ödön jómódú nemesi birtokos család első gyermekeként született 1838. október 2-án Pakson. Szülei: kis-szeniczei Szeniczey Ferenc (Paks, 1813.05.19.-1891.09.24. Paks) és nemes-keéri Nemeskéri Kiss Katalin (Kehida, 1821.11.24.-1896.01.07. Paks), akik 1838-ban kötöttek házasságot. Nagyszüleit már csak azért is érdemes megemlíteni, mivel anyai nagyanyja, nemeskeéri Kiss Ferenc felesége az a kehidai Deák Jozefa, aki a történelmünkben „Haza bölcse”-ként ismert és tisztelt Deák Ferenc (1803-1876) nővére volt. Deák Ferencről itt csupán érintőlegesen meg kell jegyezni, hogy Jozefa nővére, miután özvegyen maradt, segített annak birtokügyeit intézni. S mivel Deák Ferenc nem kötött házasságot, nem születtek utódai, így unokahúga családját, a paksi Szeniczey családot tekintette sajátjának. A hét, felnőtt kort megért Szeniczey gyerek közül keresztapja volt Ödönnek és húgának, Cecíliának is.

01_simonyi_pest_szeniczey1.jpg

Szeniczey Ödön műtermi portréja. Mérete: 6,1x9,8 cm

Iskoláit Pesten és Magyaróváron, a Gazdasági Akadémián végezte. Szőnyi Pál (1808-1878), királyi tanácsos, - a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja - kalauzolása mellett beutazta Németországot, Belgiumot és Hollandiát. Tanulmányútjának befejezését követően hazatért, s a dunaföldvári járás szolgabírájaként vállalt hivatalt. Mellette cikkeket írt a Vadász- és Versenylapba (1862-63). A Deák-párt képviseletében 1869-1872 között a dunaföldvári, 1872-től a paksi, 1878-tól a verseci, majd 1887-1892. között ismét a paksi kerület országgyűlési képviselője. A képviselőház tagjaként ekkor családjával már Pesten él. Családi életét gyász árnyékolja be. Hosszas betegség után fia, Ferenc, aki az ő nyomdokain szintén a magyaróvári gazdasági akadémia hallgatója volt, 1895 márciusában, 21 éves korában elhunyt. Ilona lánya ezekben az években megy feleségül gróf Bolza Géza szarvasi nagybirtokoshoz.
Mint szülővárosa országgyűlési képviselőjének, meghatározó szerepet vállalt abban, hogy Paks bekapcsolódhasson az országos vasúthálózatba. A Szeniczey által beterjesztett tervet 1895. május 21-én a képviselőház elfogadta. 1896. december 23-án befutott Paksra az első személyvonat. Végzett gazdászként az állategészség-ügy problémáival, valamint a budapesti központi tejcsarnok megvalósításával is foglalkozott, melynek aztán elnöke is lett. 1900-ban jelent meg Az állatbiztosítás Magyarországon c. munkája.
Nem tudni mi okból, de fia halálát követően - annak 1895. évi gyászjelentésében hitveseként még Geist Erzsébet Ilona van feltüntetve -, házassága megromolhatott, vagy csupán házasságon kívüli viszonyt tartott fenn. Még házas emberként 1890-ben Bognár Vilmától születik meg György nevű gyermeke, akit törvényes fiaként ismer el, majd 25 évvel később, 1915. május 15-én Bognár Vilmát feleségül is veszi. Ekkor már 78-ik életévét tapossa. A halálozási adatait közlő, téves, ill. hiányos adatokkal szemben - halotti anyakönyvi bejegyzése alapján -, 1917. december 12-én, mint (nyugalmazott) földművelődésügyi minisztériumi megbízott halt meg Budapesten. Majd 1957-ben, 40 évvel később, György fia is ugyanabban a III. kerületi, óbudai lakásban hunyt el, ahol 1917-ben édesapja is.

02_simonyi_pest_szeniczey1a.jpg

A Szeniczey portré verzója

A fotográfia Simonyi Antal, Pest, Váci utca 1. szám alatti fényirdájában készült az 1860-as években, amely műterem ezen a címen 1856-1867 között működött. Simonyi Antal életműve olyan gazdag, hogy e helyütt csupán néhány sort emelnék ki Sümegi György tanulmányából (Cumania III. Historia. Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1975. 249-261.), valamint idézve Dr. Szakács Margit (SzM) fotótörtént kutató gondolataiból:
„Simonyi Antal (1821-1892) (…) „a hazai fényképezés egyik úttörő egyénisége” (SzM). A magyarországi fotótörténet és fotószakírás a múlt századi (értsd: XIX. sz. TJ) legelsők sorában (…) tartja számon, ott ahol a fényképezés magyarországi kezdeteiről és továbbfejlődéséről van szó. Föltalálóként (pl: pillanatfelvételi találmányáért 1855-ben, a párizsi világtárlaton aranyérmet kapott) és kitűnő portréfényképészként, arcképfotósként ismerik, ismertetik. Kevésbé közismert, hogy ő az egyike azoknak, akik a festést, a festői pályát cserélték föl, hagyták oda az új találmányért, a fotográfiáért. „A festő-fényképészek között azon kevesekhez tartozott, aki nem tért vissza többé az ecsethez, hanem végig kitartott az újonnan választott hivatás mellett, s abban tudományos alapossággal elmélyedve, szakmájának alkotó művészévé vált” (SzM).

Néhány gondolat erejéig visszatérve még Szeniczey Ödön életére - talán azért, mivel halála időpontjára semmilyen adatot nem találtam -, elkezdtem kutatni utána. Gyűltek a gyászjelentések, néhány anyakönyvi bejegyzés is, de Szeniczey Ödön továbbra is „rejtőzködött”. Hosszas keresés, és némi szerencse révén aztán siker koronázta hosszas kutatásaimat. Az összegyűlt adatok alapján készítettem egy áttekintő családfát, melyen bejelöltem, hogy mely családtagok esetében sikerült születési, esketési, vagy halálozási, ill. gyászjelentés dokumentumot találnom. A testvérek leszármazottainak anyakönyveit már nem kerestem ki, azok már kívül esnek jelen írásom keretein.

csaladfa_modositott.jpg

kis-szeniczei Szeniczey Ödön családfája

És, ha már „családfakutatói vénámnak” teret engedtem, érdemes megjegyezni, hogy mind az anyakönyvek, mind a gyászjelentések rengeteg információt hordoznak, lehetővé teszik családi kötelékek feltárását, és nem utolsó sorban - mivel a kor szokásának megfelelően ebben a társadalmi közegben az asszonyoknak nem viselhettek hivatalt -, elsődlegesen a férfiaknál foglalkozásukra, társadalmi tisztségeire is fény derülhet, egyéb források hiányában.

Szeniczey Ödön Geist Ilonával kötött első házasságából született Ferenc fia akadémiai gazdászhallgató, amikor 21 évesen elragadja a halál. Bognár Vilmától, későbbi második feleségétől született György fia 1957-ben nyugalmazott mérnökként hunyt el.
Veje, gróf Bolza Géza nagybirtokosként gazdálkodott. Szeniczey Ilonával kötött házasságából 
1895-ben született első leányuk, a keresztségben a Mária Klára Franciska Viktória utóneveket kapja, addig az 1898-ban másodikként született grófkisasszony a szintén Mária keresztnév mellé az Ilona, Georgina, Victoria neveket viseli az anyakönyvi bejegyzésben.
Szeniczey Jozefa és Balassa István fia házasságkötésekor vallás és közoktatásügyi segédtitkár.
Szeniczey Friderika férje, ifj. bojári Vigyázó Rezsőt családján kívül a paksi Takarékpénztár Igazgatósága is gyászolja, mint szeretett vezérigazgatóját.
Szeniczey Ákos jogi doktor Budapesten államvasúti titkár. Lejtényi Máriával kötött házasságából született Pál fia Sárbogárdon nyugalmazott kezelő főtiszt.
Szeniczey Géza a legfiatalabb fiútestvér Tolna vármegye bizottsági tagja, a Tolna-Baranya és somogyi ágost. hitv. ev. egyházmegye világi felügyelője, nem mellesleg paksi földbirtokos, aki birtokán csillagvizsgáló házat (Csillagda) építtet, melyben egy távcsövet állít fel. A távcső jelenleg a tatai városi bemutató csillagvizsgálóban található, napjainkban is használják.
A végére hagytam Szeniczey Stefánia és nemes királydaróczi Daróczy Tamás fiát, az azonos előnevű Daróczy Zoltánt, aki talán a legsokoldalúbb volt az amúgy is jó kvalitásokkal rendelkező Szeniczey családból.

04_daroczy_zoltan_parte.jpg

 nemes király-daróczi Daróczy Zoltán (1872-1944) gyászjelentésének részlete

 Személyében és munkásságában, a genealógiával és társtudományával, a heraldisztikával foglalkozó hivatásos és amatőr családfakutatók egyik nagy elődjüket tisztelhetik.
Végezetül újra csak azt tudom megerősíteni, hogy egy-egy fotográfia kapcsán, - ha azt megpróbáljuk „szóra bírni” -, akkor kitartó munkával és kis szerencsével olyan világ tárulhat fel előttünk, amelyből sokat meríthetünk, közelebb kerülhet hozzánk egy olyan mára már letűnt világ, amelynek emlékeit mindenképpen érdemes megismerni és összegyűjteni.
Az itt bemutatott, 1860-as évekből származó fotográfiának köszönhetően, hálával tartozom kis-szeniczei Szeniczey Ödönnek, hogy fényképe „inspirálására”, ha csekély mértékben is, de megismerhettem személyét melyen keresztül bepillantást nyerhettem egy általam eddig egyáltalán nem ismert család rokoni kapcsolatrendszerébe, amely által egy sok ismeretet adó, a kutatással töltött fárasztó napokat, heteket feledve, összességében mégis egy kellemes időutazás részese lehettem. 

Temesvári Jenő

 Kapcsolódó galéria:

Szeniczey család gyászjelentései, polgári ak.-i bejegyzései >>>

Szólj hozzá!

Numizmatikai kirándulás a Kerguelen-szigetekre

2015.02.04. 20:59 :: temesvarijeno

A sziget, szigetek szavak hallatán általában egzotikus tájak, pálmafák, aranyló homokfövenyt nyaldosó fehér tarajú hullámok, gondtalan nyaralás jelenik meg képzeletünkben. Ahová most numizmatikai gyűjteményem néhány „bankjegye” kalauzolásával ellátogatunk, azokra a szigetekre a fenti jellemzők közül egy sem igaz. És a bankjegy kifejezés sem, de erről majd később…
A Kerguelen-szigetek az Indiai-óceán déli medencéjének egyik francia fennhatóság alá tartozó szigetcsoportja, a Francia déli és antarktiszi területek része. A legközelebbi, kisebb felbontású térképeken nem is jelölt Heard, McDonald- szigetekttől 435 km, a Crozet-szigetektől 1280 km távolság választja el. A három „legközelebbi” kontinenstől való távolságát a térkép jól szemlélteti.

01_kerguelen_map2a.jpg

A „semmi” közepén: Afrika 3800, Ausztrália 4000, Antarktisz 2000 km távolságra van

A szigetcsoportot mintegy 400 sziget alkotja. Teljes területe 7215 km², ebből a fősziget 6675 km². A rendkívül zord időjárási viszonyok, szél és hóviharok, a viharos tenger miatt a szigetet csak késő tavasztól kora őszig keresik fel a speciális építésű kutatóhajók, a szabdalt, sziklás partok és védett öblök hiánya miatt azok sem tudnak kikötni. A szigeteken található kutatóközpont fő tevékenységi körébe geológiai (vulkanológiai, szeizmológiai, kőzettani), meteorológiai, oceanográfiai és hidrológiai kutatások tartoznak, de végeznek itt orvostudományi, biológiai - különösen halbiológiai - vizsgálatokat is. A szigetvilág a Port-aux-Français(1) kutatóállomáson kívül, ahol időszakos váltásban mintegy 140 fő tartozkódik, lakatlan.

A bemutatásra kerülő pénzjegyek a sziget francia felfedezőjéhez és kutatóihoz kapcsolódik, nekik állít emléket. A bevezetőben használt bankjegy kifejezés pontatlan: ugyanis ezek a címletek hasonlóan az arktiszi, antarktiszi „testvéreihez”, az egyre inkább teret hódító, korszerű hordózó felületű, műanyagra (polymer) készültek. Kibocsátásuk célja is ugyanaz: a leginkább gyűjtők által megvásárolt címletekből befolyt pénzösszeget a szigeteken folyó kutatások, a természeti értékek és az állatvilág megóvására fordítják. A kibocsátó a meghatározott váltási arányban garantálja a visszavásárlást 2020-ig, de aligha lesz olyan, aki ezzel a lehetőséggel élni kívánna…

02_kibocsatoi_garancia.jpg

A Kerguelen-szigeteket valószínűleg Yves Joseph de Kerguelen de Trémarec (1734-1797) francia admirális és hajójának legénysége pillantotta meg először 1772. február 12-én. De Kerguelen Île-de-France szigetén - a mai Mauritiuson - kezdte felfedezőútját, ahonnan a Fortune és Gros Ventre nevű vitorlásokkal 1772. január 16-án indult tovább. A fősziget nyugati partjainál azonban lehetetlen vállakozásnak tűnt a partraszállás. Egyik tisztjének mégis sikerült a Grande Terre - a Nagy Föld kontinensnek hitt - sziget délnyugati csücskében partot érnie, amivel a lakatlan szigetvilág francia felségterületté vált. Hazatérve XV. Lajos királytól újabb misszióra kapott megbízást, ami 1773. március 26-án vette kezdetét. Három vitorlással indultak az újabb felfedezőútra. A vitorlások Réunion sziget kikötőjéből október 28-án folytatták útjukat céljuk felé. 1774. január 30-án lépett az újonnan felfedezett szárazföldre de Rochegude hadnagy a hajója után elnevezett Oiseau-öbölben. De Kerguelent a kedvezőtlen időjárás és legénysége skorbut következtében meggyengült egészségi állapota visszafordulásra kényszerítették, így végül nem léphetett a később róla elnevezett szigetvilág földjére. Szeptember 4-én a hajók újra elérték a hazai partokat. De Kerguelen admirálist 1776-ban katonai törvényszék ítélte el elmulasztott segítségnyújtás és nem utolsósorban a kevéssé jövedelmező felfedezőút miatt. Több évet töltött el fogságban. 1797-ben hunyt el Párizsban.

03_100francs_2010_02_17.jpg

100 Francs névértékű pénzjegy biztonsági fémszál nélkül - 2010.02.13. dátummal

A 100 Francs címlet előoldalán (front) az Archipel des Kerguelen (Kerguelen szigetcsoport) megnevezés, Yves Joseph de Kerguelen de Trémarec admirális portréja és a sziget egyetlen lakott települése, PORT-AUX-FRANÇAIS épületei láthatók a tengeröböl partján.

04_100_francs_specimen_2010_nov_5.jpg

100 Francs 00000 sorszámmal SPECIMEN (Minta) megjelöléssel, fémszállal (2010.11.05.)

05_100francs_2010_nov_5.jpg

100 Francs 5 jegyű nagyobb méretű sorszámmal, biztonsági fémszállal (2010.11.05.)

05a_100francs_2010_nov_5.jpg

A 100 Francs 2012. június 1-i kiadásán szembetűnő a biztonsági csík változása

06_100francs_a_49_k.jpg

A 100 Francs Kerguelenois pénzjegy hátoldala (2010.11.05.)

A hátoldalon (revers) keretbe foglalva a Kerguelen szigetekre jellemző sziklás, szaggatott parti táj grafikája kapott helyet, valamint a nagyobb, 200, 500 Francs-os címleteken is megjelenő házimacska képe. A 19. században a szigeteken átmeneti kolóniákat létesítő cetvadászok hajóikon a húsételek biztosítására magukkal hoztak háziállatokat, így nyulakat, juhokat valamint Lappföldről még rénszarvasokat is. Ekkor kerültek a szigetekre, és szaporodtak el jelentős számban a macskák is. Az elkóborolt, elvadult - a becslések alapján időközben mintegy 15 ezer egyedre elszaporodott - macskapopuláció napjainkra már komoly veszélyt jelent a szigeten őshonos fészkelő madarakra. Szerepeltetésük a pénzjegyeken az ökológiai egyensúly felbomlására figyelmeztet. A hátoldalon, bal felső és a jobb alsó sarokban szerepel az A.49 és a K.69 sorozatszám, amely minden címleten azonos, esetenként helyük fel van cserélve. Ugyancsak minden címleten, a hátoldalon kapott helyet a beváltási kurzust és annak határidejét garantáló kötelezvény a kibocsátó részéről, miszerint 2020. december 31-ig 1 Kergueleni Francs 0,01 Euro-ra váltható át, illetve vissza. De, ahogy az pl: az Arktiszi, Antarktiszi, Galápagos szigeteki, Húsvét-szigeti, hasonló céllal kibocsátott pénzjegyeknél, úgy ez esetben is csupán elméleti lehetőség, ugyanis ezen „kuriózum pénzektől” senki nem válik meg, még akkor sem, ha ezek nem nemzeti bankok, hanem alapítványok által kibocsátott, napi forgalomba nem kerülő és használható (not legal tender) fiktív „pénzeszközök”.

A 200 Francs névértékű címletet szintén 2010. november 5-én bocsátották ki. Ezen már „kötelezően” szerepel a biztonsági fémszál. A 100 Francs-hoz hasonlóan 00000 sorszámú SPECIMEN és ötjegyű sorszámozott változta került kibocsátásra. A nullás sorszámú példányokból legfeljebb egy-kétszáz példány készülhetett.

07_200_francs_2010_nov_5.jpg

A 200 Francs előoldalának SPECIMEN, és sorszámozott (03558) változata

A 200 Francs René Bossière vállalkozó grafikus portréja látható, háttérben a fősziget Gallieni félszigetén található Le Doigt de Sainte-Anne(2) sziklacsúcs ábrázolásával. René Bossière (1857-1941) és fivére Henry Bossière (1859-1941) 1908-ban társaságot alapítottak Compagnie Générale des Îles Kerguelen elnevezéssel, amely 1908 és 1929 között többé-kevésbé folyamatosan működött. Juhtenyésztéssel kísérleteztek, de az állatok számára is kedvezőtlen éghajlat miatt vállalkozásuk végül nem váltotta be a hozzá fűzött elképzeléseiket. A Bossière testvérek vezette társaság a szigetek körüli vizeken történő bálna- és fókavadászat jogát a norvég A/S Kerguelen bálnavadász cégnek adta bérbe. A norvégek 1908-ban hozták létre bázisukat a Jeanne d’Arc-öbölben (Port-Jeanne d’Arc(3), és a következő három évben 442 bálnát öltek meg, belőlük 13 760 hordó cetzsírt nyertek ki. 1911-ben áttértek a fókavadászatra, így az 1911/12-es évadban már 17 000 hordóra nőtt a zsírtermelés.

08_200francs_rev_2010_nov_5.jpg

A 200 Francs hátoldala a cetvadászok egykori telepével (Point Jeanne d'Arc) és az amerikai „narancs macska” grafikájával. -  Az A.49 és a K.69 sorozatszám itt felcserélődött

09_elephantsealoilvats_kerguelen.jpg

Elhagyott telep bálna és fókazsír tároló hordókkal Port-Couvreux-nél(4) (Fotó: Internet)

Az eddigi kibocsátások legnagyobb értékű címlete a 2011. január 15-i dátummal forgalomba került 500 Francs pénzjegy. Az előoldal grafikája követi a már megismert címletek koncepcióját, miszerint a Kerguelen-szigetek, és annak történetében szerepet játszó személyek megismertetését tűzte ki céljául. Ezúttal egy sokoldalú, tartalmas életet magáénak mondható emberrel ismerkedhetünk meg.
Raymond du Baty Rallier (1881-1978) Bretagne-ban, Lorient városában született. Gyermekkorától vonzotta a tenger, amiben bizonyára szerepet játszott hajóskapitány apja, és tengernagy nagybátyja. Vízrajzi tanulmányai befejezését követően 1903-1905 között tengerészként részt vesz Jean Baptiste Charcot déli sarkvidéki területeken folytatott expedíciójában. A hajóskapitányi rang megszerzését követően Henry fivérével támogatókat és pénzt gyűjt egy saját kutatóút megvalósítására. Megvásárol egy kis kétárbocos halászhajót, amely a „JB Charcot” nevet kapja felfedező honfitársa iránti tiszteletből. 1907 szeptemberében Melbourne-ből hajóznak ki, és 1908. március 6-án érik el a Kerguelen-szigeteket, melyeket 1909-ig tartó expedíciójuk során szisztematikusan feltérképeznek, és elsőként írják le a szigetcsoport pontos vízrajzi, földtani és geomorfológiai adatait. Anyagi gondjaik miatt kénytelenek eladni hajójukat, ezt követően Ausztráliából visszatérnek Franciaországba. Raymond Baty-t vonzza a repülés újdonsága, ezért 1912-ben pilóta szakszolgálati engedélyt szerez. 1913-ban Curieuse nevű hajójával világkörüli útra indul, melynek során 1913-ban a Kerguelen-szigeteket is útba ejti, ahol térképeket készít. A világháború kitörése öt évre tervezett expedícióját meghiúsítja. Hazatér és a francia haditengerészeti légierő kötelékében szolgál. Henry bátyja 1915-ben belehal harctéri sebesülésébe. A háború után a Nemzetközi Tengerkutatási Tanács keretében expedíciókban vesz részt, tanszéki tudományos kutatómunkát folytat a tengeri élőlények életének megismerésére, vizsgálja a tengeri halászat műszaki-technikai fejlesztési lehetőségeit. 1978. május 7-én 97 éves korában hunyt el. Bretagne-ban Locmiquélic szigetén temették el. A Kerguelen szigeteken emléktábla őrzi nevét.

10_500francs_-_01508_-_2011_jan_15.jpg

500 Francs Kerguelenois - 2011. január 15-i kibocsátás

Az előoldalon Raymond du Baty Rallier portré grafikájának hátterében a Kerguelen-szigetek felé hajózó „J.B. Charcot” vitorlás látható. A hátoldalon a sziget sziklás, eróziótól lepusztult, sivár, tartós emberi tartózkodásra alkalmatlan belső területét és az elmaradhatatlan macskát rajzolta meg a grafikus tervező.

11_500francs_rev_.jpg

500 Francs Kerguelenois - 2011. január 15-i kibocsátás

13_kerguelen_map1.jpg

A Kerguelen-szigetek térképe. A számozott jelölések a megemlített földrajzi helyeket jelölik

A bemutatott pénzjegyek segítségével tett képzeletbeli kirándulásunk után, mielőtt búcsút intenénk a Kerguelen-szigetek nem túl barátságos tájainak, érdekességként még meg kell említenem a szigetek történetének egy szomorú epizódját, amely itt a „világvégén” a II. világháborúhoz kapcsolódik. A fősziget számtalan fjorddal, öböllel szabdalt vizei védett, jó rejtekhelyet biztosítottak a Déli tengeren portyázó német hadihajók számára. 1940-ben a német haditengerészet (Kriegsmarine) Atlantis nevű segédcirkálójának javítási munkái közben a mindössze 21 éves Bernhard Herrmann (1919-1940) matróz halálos sebesülést szenvedett. Holttestét a Bouquet de la Grye-félszigettől(5) délre fekvő Beau Temps-öböl egyik kis szigetén helyezték végső nyugalomra. Sírhelye így a legdélebbre fekvő német katonasírnak számít, amelynek gondozásáért Németország még napjainkban is fizet Franciaországnak.

14_port_aux_francais_base_on_kerguelen_island_in_2011.jpg

Bernhard Herrmann német haditengerész magányos sírja a Kerguelen- szigeteken (Internet)

Temesvári Jenő

 

Szólj hozzá!

gróf Wickenburg István fiumei kormányzó portréja

2015.01.22. 15:09 :: temesvarijeno

01_gr_wickenburg_istvan.jpg Wickenburg István, capellói, gróf (Arad, Arad vm., 1859.06.16.- Velence, Fejér vm., 1931.12.30.) fiumei kormányzó, jogi doktor, festőművész. - 1865-1867 között apjával Miksa császár kíséretében Mexikóban élt, 1874-79 között cs. kir. apród. A bécsi Theresianumban, majd a bécsi és budapesti tudományegyetemen tanult. Budapesten államtudományi oklevelet szerzett. A székesfőváros adófelügyelőségi gyakornoka, 1882-ben fiumei adófelügyelőségi fogalmazó, 1885-től a fiumei magyar-horvát tengerparti kormányzósághoz kinevezett minisztériumi fogalmazó, minisztériumi titkár, 1898-ban a Magyar- Horvát Tengeri Gőzhajózási Rt. miniszteri biztosa. 1898-tól a kormányzóságnál alkalmazott minisztériumi titkár, 1900-tól minisztériumi osztálytanácsos, 1908-ban fiumei kormányzó helyettes. 1910-1917 között fiumei és magyar-horvát tengerparti kormányzó, a tengerészeti hatóság elnöke. A Tisza-kormány lemondásakor 1917. június 15-én felmentették hivatalából, de szeptember 3-ig tényleges fiumei kormányzó. 1912-től valóságos belső titkos tanácsos, Fiume díszpolgára, főrendiházi tag. 1917 őszétől, - nyugdíjazása után - velencei (Fejér vm.) birtokán telepedett le, 1931-ben bekövetkezett haláláig festészettel foglalkozott. 

Felesége: Pückler-Limpurg Mária Zsófia grófnő (Stuttgart, 1868.08.28.-1955.04.10. Velence, Fejér vm.), császári és királyi palotahölgy, csillagkeresztes hölgy.
Esketés: Wischenau, 1905.05. 30.
Gyermekük: Wickenburg Maria-Márka (Margit) grófnő (Fiume,1906.09.27.-1983.07.11. Velence, Fejér vm.) - férje: szentmiklósi Szentmiklósy Jenő.
Testvére: Wickenburg Márk (Baltavár, Vas vm. 1864.04.13.-1924.08.06. Budapest) birodalmi gróf, cs. kir. kamarás, belső titkos tanácsos, jogi doktor. Felesége: muraszombati, széchiszigeti és szápári Szapáry Eszter Mária grófnő (Abony, 1885.06.26.-1944.12.20. Velence, Fejér vm.).
Esketés: Alberti (ma: Albertirsa), Pest vm. 1919.03.12.

A fotográfia egyoldalas, mérete: 13,3x20,4 cm, vagyis a jellemzően 10x16 cm-es kabinet portréknál nagyobb, cégjelzés nélküli. A semleges háttér jól kihangsúlyozza a fiumei magyar kormányzó káprázatos díszmagyar mentéjét, melyet vastag, boglárokban végződő sűrű szemű fémlánc fog össze. Sodrott sújtásai szélein mentegombjainak foglalata drágakövekkel gazdagon díszített, mint ahogy szőrmekucsmájának tollforgóját is hatalmas boglár ékesíti. Wickenburg gróf kiírt vonalvezetésű szép külalakú írásával valaki számára dedikálta is ezen portréját.

02_grof-wickenburg-istvan.jpg A szignálatlan kép ellenére a fényképész személye és a kép készítési helye beazonosítható. Gróf Wickenburg Istvánról ugyanis - valószínűsíthetően egyazon időpontban -, készült még egy más beállítású, nagyon hasonló egészalakos fénykép is, amely szintén egyoldalas, de előoldalán szerepel az „ATELIER JELUSSICH” és a „FIUME ABBAZIA” cégjelzés, közrefogva a város dombornyomású címerpajzsát. A kép felső szegélyére egykori, de az írásmód alapján inkább későbbi tulajdonosa ráírta, hogy kit ábrázol a fénykép, de a személy azonosítása e nélkül is egyértelműen meghatározható lenne.
A fényképre az interneten találtam rá, így a képkartonnak a szokványostól eltérő, keskeny és hosszú méretarányát, ill. méretét csak gyűjteményem másik két - a Wickenburg képhez nem köthető fotográfia segítségével tudom meghatározni.
Ha már minden igyekezetem ellenére sem sikerült semmi érdemlegeset megtudnom a Fiume-Abbazia-i műteremről és annak tulajdonosáról E(dmund) Jelussich-ról, aki a világhálón elérhető képei alapján közkedvelt és sikeres (udvari) fényképész lehetett a főleg a felkapott és népszerű Abbáziát a nyári fürdőszezonban látogató előkelő közönség körében.
A Wickenburg kép kapcsán ezért szerepeljen itt gyűjteményem két hölgy portréja, amelyek a szignált Wickenburg kép „közvetítésével” behatárolhatóvá tették a portré készítőjének nevét és készítésének helyszínét, nem utolsó sorban az álló alakos portré méretének meghatározását is.

Az alábbiakban bemutatásra két fénykép kartonjai csupán annyiban térnek el egymástól, hogy a második karton aranyozva lett, amely az idők során erősen megkopott, megfakult. Mindkét kép előoldalán egyforma a cégjelzés kivitele. Mindkét kép mérete: 12,2x23,2 cm.  Valószínűleg az álló alakos Wickenburg portré kartonmérete is megegyezik ezekével, viszont a két női portré papírja lényegesen keskenyebbre lett vágva, így szélesebbek az oldalszegélyek.

03_jelussich_-_fiume0.jpg
04_jelussich_-_fiume1xa.jpg

Atelier Jelussich - Fiume Abbázia 1908.

 05_jelussich_-_fiume2xa.jpg

 Atelier Jelussich - Fiume Abbázia 1908.

A két ismeretlen hölgy hasonlósága alapján megkockáztatható, hogy testvérek lehetnek, akik egy abbáziai utazás után egy napon, 1908. április 19-én küldtek emléket magukról szeretteiknek. A fotográfiák együttes bemutatása megerősítheti azon véleményt, hogy Edmund Jelussich műterme a kor szinvonalán állt, ahová szívesen tért be fényképezkedni a pálmafákkal, szállodasorokkal szegélyezett abbáziai utcák és sétányok gondtalan és jómódú közönsége.

Temesvári Jenő

Szólj hozzá!

Három képeslap a Nagy Háborúból

2015.01.12. 15:30 :: temesvarijeno

Somogy-Csúrgó minden bizonnyal nagy tiszteletben álló postamesterének bizonyára megszaporodtak a teendői és homlokán a ráncok a világháború sok nyomorúságot hozó tragédiákkal teli vérzivataros évei alatt. Biztos megélhetést jelentő egzisztenciáját aligha élte meg irigylésre méltónak, amikor szét kellett osztania és ki kellett küldenie a katonai értesítéseket az általa személyesen is ismert családok számára a visszavonhatatlan tényről, a remények imák hiábavalóságáról. Azért voltak örömtelibb napok is, amikor jobb hírek érkeztek a postahivatalba. Ilyenkor felderültek az arcok, megcsendesült a szív szapora verése, visszatértek a remények.
A vak véletlen sodorta hozzám azt a három képeslapot, amelyek Balogh Antal úrnak és feleségének, valamint egy Terus nevű kedvesnek íródtak a Nagy Háború második esztendejében. Számtalan ilyen tábori levelezőlap vészelte át az idők viharait. Az itt bemutatásra kerülők csupán azért tarthatnak érdeklődésre számot, mert közülük kettő a m. kir. Honvédség egy kevésbé ismert alakulatának, nevezetesen a vasutasoknak, postásoknak és egy távírásznak a fotográfiái.  A hátoldali sorok "tudósításai" egyszerű emberek napi élményeit közvetítik, amelyek nem voltak nagy horderejű események, de az ő életüknek fontos pillanatait örökítik meg. Az levelek szövegének kimásolásánál nem változtattam a helyesíráson, központozáson, mert az így hiteles, és ez esetben ez a szempont egyáltalán nem is fontos. Ismerkedjünk meg velük!

Az első kép „Tekintetes Balogh Antal kir. postamester urnak” lett címezve. A csoportkép Gustav Simon fényképész St. Pölten-i műtermében készült.

01_balogh1a.jpg

01. Gustav Simon Photograph, St. Pölten, Parkpromenade

„Eugen Balogh telegr.rg.58 comp(anie)                                                                Feldpost!

Tekintetes
Balogh Antal kir. postamester urnak

Somogy-Csurgó

Kedves jó apám! Tuloldali képen csupa magyarok vagyunk postások és vasutasok a két collega kik között állok az egész companiába a legjobb távirászok. Jól vagyok édesanyám lapjait megkaptam majd a napokban levélben a heti eseményekről referálok szertő fiuk Jenő” 

02_balogh_01a.jpg

02. A „csupa magyar postás és vasutas kompánia”. Előttük egy kabala mackó integet…

A postás és távírász katonák a csoportkép tanúsítja, hogy fegyveres kiképzést is kaptak, a szakasz távolról sem kelti a katonaszlengben közismert lekicsinylő szóhasználat szerinti "civil bagázs" képét. Jól látszanak kezük ügyében a kardok a markolatvédő vasra hurkolt kardbojttal, és a bajonettek is. Gallér parolijukon az alakulat jelvénye, és némelyiküknél rangjelzések is megfigyelhetők. A második sorban két katona zubbonyán talán a Mozgosítási Kereszt látható. Az ötödik és hatodik katona zubbonyzsebe fölött, illetve alatt is látható valamilyen érem. Balogh Jenő személyét illetően csak találgathatunk, szülei számára nyilván egyértelmű volt a személye.

A második képeslap (Post Karte) címzettje Nagyságos Balogh Antalné úrnő, szintén Somogy-Csúrgón. A lapot az 5 Heller-es Ferencz József-es bélyegre pecsételt postabélyegző szerint fivére, Józsi adta fel az ausztriai BEZ(irk) MELK, vagyis a Melk közigazgatási kerülethez tartozó, Melk-től 6 és fél km-re lévő Loosdorf-ban 1915. november 22-én. 

03_balogh3a.jpg

03. Post Karte – Loosdorf, 1915.november 22.

„Loosdorf 915XI/22 Post Karte

Nagyságos Balogh Antalné úrnőnek

Somogy-Csúrgó.

Ungarn

Kedves Testvér! Leveledet megkaptam, igen örvendtem, hogy olyan gyors voltál. Itt küldöm a portrémat, igen szögletes katona lett belőlem. no de nem kell búsulni itt alakitják az embert. Különben jól megvagyok a Morse alfabettet magolom igy még előbb utóbb lesz valami belőlem. a fegyverfogás kiképzésen átestem és 24től már az iskolába járás fog a dolgom lenni. Isten veletek; édes mindannyiotokat csókolom maradtam szeretettel fivéred Józsi
Telegr Reg. I. Comp. 4 Zugg.”

04_balogh3a.jpg

04. Józsi a „szögletes” távírász katona

A harmadik képeslap katonájának a neve - hasonlóan "Józsi" vezetéknevéhez - talán már sohasem fog kiderülni, mint ahogy a címzett Terusról is csupáncsak annyi sejthető, hogy bensőséges szálak fűzhették őket egymáshoz. És hogy teljes legyen a rejtély sem a portrét készítő fényképészről sem műterme címéről sem árulkodik semmi. A képeslap valószínűleg borítékban lett feladva, amely elkallódhatott, így Feri és Terus lakhelyét sem fogjuk már megtudni. A képeslap egy „pakkban” volt a már előzőekben megismert lapokkal, így talán megkockáztatható, hogy e kép szereplői is valamilyen - talán közeli, rokoni - kapcsolatban állhattak a Balogh családdal Somogy-Csúrgón.

05_balogh02.jpg

05. Az ismeretlen Feri főhadnagy úr portréja, mellén a Bronz Katonai Érdemérem

06_balogh2c.jpg

06. Az üdvözlőlap rövid, de sokatmondó szövege 1915. április 18-án

A katonák gondolata mindig csak hazafelé, a családi otthon felé szállt. A távollétet csak a megírt és tábori postára bízott sorok, és a várva várt válasz levelek enyhítették. A bemutatott képeslapok híradásai néhány percre elfeledtették a háború szörnyűségeit, íróik és címzettjeik megírásukkor még bizonyára reményekkel telten, bizakodva tekintettek a jövőbe, s bíztak benne, hogy a háború hamarosan véget ér, szeretteik pedig épségben hazatérnek. Remélem így történt…

 Temesvári Jenő

 

Szólj hozzá!

A Pejácsevich család néhány fotográfiája

2014.12.29. 15:18 :: temesvarijeno

A patinás nevű család eredete a 14. századig vezethető vissza. Őseik közt tudhatják Vladislav Kotromanic-ot, Bosznia bánját, akinek felesége brebiri Jelena Šubić révén a Zrínyi család őseivel is rokoni kapcsolatban álltak. A családról az oklevelekben Knezevich, Parchia Knezevich, Parchevich, Pejo Parchevich, Pejacsevich néven is említés történik, akik aztán több törzsre ágaztak szét. Egyik tagja, György (1680 körül) birtokait eleinte Szerémre, azután Verőcére, később Magyarországra is kiterjesztette. György unokája Márk báró, 1760-ban szerémi főispán. Ennek fia János József, 1772-ben gróffá lett. Három fia közül Zsigmond a rumai ágat, Ferenc Károly (1745-1815) a nasici ágat, Antal a budai ágat alapította.

Fotográfiai gyűjteményemben a nasici ágat képviselő Ferenc Károly családjának két leszármazottjáról illetve családtagjairól lesz szó, korabeli fotográfiáik segítségével.
Gróf Pejácsevich Ferenc Károly (1745-1815) és második felesége, monyorókeréki és monoszlói Erdődy Mária Eleonóra grófnő (1769-1840) 1786. október 16-án megkötött házasságából született gróf Pejácsevich Ferdinánd, akinek fiáról, Károlyról három képet is bemutathatok. De előbb ismerkedjünk meg életrajzi adataival:

verőczei gróf Pejácsevich Károly főrend (Sopron 1825. március 26. - 1880. április 16. Detta)
Szülei: gróf Pejácsevich Ferdinánd (Sopron, 1800.06.17.-1878.04.10. Graz) és jobaházi Dőry Mária (Zomba, Tolna vm. 1800.06.11.-1880.12.10. Zalabér, Zala vm.) Esketés: 1823. április 8. Sopron, Vas vm.
Felesége: Telbisz Francziska (Zsombolya, Temes vm. 1828.-1906. szept. 22. Zsombolya)
Esketés: 1844. december 16. Brestovác, Temes vm.
Gyermekeik: Arthur (1845-1899), János Nepomuk (1848-1926), Leona (1850-1908), Mária (1861-1913)

01_gr_pejacsevich_k_1865.jpg

Gróf Pejácsevich Károly de Verőcze 1865 

A fotográfiák 1865-ben készültek, s mindhárom képen más-más öltözetben állt a felvevőgép elé a gróf, amely viseletek szemléletesen reprezentálják e társadalmi osztály viseleti, öltözködési, divatját.

02_verzo.jpg

A visit portrék hátoldala (verzója) 

A gróf Pejácsevich Károlyt ábrázoló fotográfiák közül az első kettő Ludwig Angerer (1827-1879) 1860-tól cs. és kir. udvari fényképész (k. k. Hof-Photograph) Wien, Theresianumgasse № 4. alatti műtermében készült. (Angerer életéről, fotográfiai munkásságáról más fotográfiái kapcsán már volt szó a Württemberg királyi család képeinek bemutatásánál.
(lásd: http://temesvarijeno.blog.hu/2014/10/19/a_wurttemberg_kiralyi_hazaspar).

A harmadik kép verzójának tanúsága szerint a polgári viseletű portré szintén Bécs Wieden kerületében készült, ám ezúttal Rabending és Monckhoven Favoritenstrasse № 3. alatti műtermében. Emil Rabending (1823-1886) német származású festő, majd 1856-ban megnyítja első fényképészeti stúdióját Bécsben. Udvari fényképészként kimagasló minőségű felvételeket készít számos hírességen túl a császári család tagjairól is. 1864-től tagja a Photographic Society-nek, számos fotókiállítás résztvevője a későbbi években is. A munkásságáról szóló ismertetők szerint 1867-188-ban működtet közös műtermet Désiré Charles Emanuel van Monckhoven belga származású (1834-1882) neves vegyész, fizikus és fényképészeti kutató-feltalálóval, akinek nevéhez több fotográfiai eljárás kifejlesztése és találmányok fűződnek. Ennek a fényképre írt 1865-ös datálás ellentmondani látszik, vagyis feltehetően már 1865-ben is közös műtermet működtettek. Rabending 1877-ben visszatér Németországba, és 1886-ban bekövetkezett haláláig Frankfurt am Main-ban él.
Az első két kép kartonján a verzók grafikai egyformasága is megerősíti, de - a gyűjtő nagy örömére -, fel is jegyezték a képekre mind a személy nevét, mind a képek készítésének évét is. A harmadik portré verzóján is szerepel Pejacsevich gróf megnevezése és a szintén 1865-ös évszám. A képek egy foto album darabjai lehettek, s az utókor és a gyűjtők számára, - eléggé el nem ítélhető módon - hogy beférjenek az albumban kialakított keretbe, azok alját levágták, a képeket megcsonkították. Sajnos, ez a „gyakorlat” általánosnak mondható, az elmúlt korok embere sok esetben nem úgy tekintett a fényképekre, mint teszi azt a régiségek mai gyűjtője.

03_p_arthur_-_hess1x.jpg

Gróf Pejácsevich Károly és Telbisz Francziska négy gyermeke közül csupán az elsőszülött fiú, verőczei gróf Pejácsevich Arthur cs. kir. huszár kapitány  (a képen hadnagyi uniformisban), országgyűlési képviselő, a főrendiház tagja (Zsombolya, Torontál vm. 1845.12.31.- 1899.11.30. Felsőludány, Nógrád vm.) Temetve: Našice, családi kripta (Szlavónia, Horvátország) - fotográfiáját tekinthetjük meg.

Az ifjú gróf katonai pályára lépve, a 6. dsidás  (ulánus) ezredben szolgált hadnagyi rangban. Az 1866. évi porosz-osztrák háborúban, mint főhadnagy vett részt, megsebesült, vitézségéért, hősies helytállásáért  "legfelsőbb dicsérő elismerés"-ben részesült, megkapta s Signum Laudis hadi érdemérmet. 1869-ben a 9. huszárezredhez, mint főhadnagy helyeztetett át, 1876-ban századossá léptették elő. 1881-ben hagyta el a hadsereget.
Megvásárolván a ludányi nagybirtokot, gazdálkodással foglalkozott. Élénk részt vett Nógrád megye közügyeiben. Előbb a főrendiháznak volt tagja. Az 1896. választások alkalmával, szabadelvű programmal a szécsényi (Nógrád vm.) kerületben képviselővé választatott. Tagja volt a földmívelésügyi bizottságnak.

04_hess1a1.jpg

A fotográfia 1866-ban, talán a háborúba indulás előtt Fridolin Hess műtermében készült Lugoson (ma: Lugoj, Románia). A verzó grafikája a korai „képhordozó” kartonok egyik szép példánya. A lábakon álló dobozforma fényképezőgép a lencsével a korabeli technika színvonaláról tudósít. A fényképezési technikát, mint az arc-és tájképfestészetet kiszorító, magának méltó helyet, és elismerést követelő új művészeti ág múzsáját szimbolizáló puttó bal karjával egy fényképező lemezre támaszkodik. A jelenet alatt szív formájú indás ágak csavarodnak egymásba, mintegy körbeölelve a fényképész nevét és műtermének helyszínét. Szerencsére a kép egykori tulajdonosa, - talán maga a megnyerő megjelenésű, jóképű fiatal gróf -, lendületes írásával nem hagy kétséget a felől, hogy kit ábrázol a műtermi portré. Fridolin Hess volt az első, aki Lugoson fényképészeti stúdiót nyitott, majd 1868-ban, üzleti működési körét bővítve a szintén bánáti Temesváron is megnyitja műtermét.

A Pejácsevich családhoz köthető következő fényképeken a Mikó családdal, illetve közelebbről Mikó Anna grófnővel ismerkedhetünk meg, akit majd megözvegyülése után néhány évvel később, a már megismert Pejácsevich Arthur gróf választ hitvesének.

Hídvégi Mikó Anna grófnő (Felsőludány, 1849.03.17.-1909.03.17. Budapest) Erdély egyik legrangosabb, családi életét tekintve pedig az egyik legtragikusabb sorsot megélt családjában született. Hídvégi Mikó Imre gróf (Zabola, 1805.09.04.-1876.09.16. Kolozsvár) miután első szerelme és eljegyzett menyasszonya, Mikes Mária grófnő hirtelen meghalt, sokáig nem gondolt a nősülésre. Már harmincöt éves volt, amikor 1840-ben házasságot kötött gróf Rhédey Mária grófnővel (1811.-1849.03.24. Kolozsvár), gróf Rhédey Ferenc erdélyi kincstárnok lányával. Családi életük példásan boldog volt, frigyükből négy gyermek született: Mária, Ádám, Ferenc és Anna. Ferenc fiuk csecsemőkorában meghalt, a legkisebb gyermek, Anna születése után egy héttel, gyermekágyi lázban az édesanya Rhédey Mária is elhalálozott. Felesége haláláról - a szülést megelőzően a székelyek ügyében Bécsbe utazó, és emiatt ott fogságban tartott - Mikó Imre gróf csak fél évvel később értesült. A családi tragédiák sora azonban ezzel még nem ért véget: Imre gróf 1862-ben elvesztette második fiát, a 19 esztendős Mikó Ádámot, így a Mikó család fiúörökös nélkül maradt. 1868-ban Mária (Széki gróf Teleki Károlyné) lánya is meghalt ugyancsak gyermekágyi lázban.

05_miko_imre_grof2x.jpg

 Gróf Mikó Imre az Andrássy kormány Közmunka- és közlekedésügyi minisztere 1867-ben

Mikó Imre halálakor 1876-ban már csak legkisebb gyermeke, Anna volt mellette, aki ekkor már két éve özvegy volt, miután férje, hadadi Wesselényi József báró (1840.-1874.08.11. Budapest) m. kir. huszár főhadnagy, országgyűlési képviselő), akivel  1871. szeptember 12-én kötött házasságot Kolozsváron, 34 éves korában hosszas betegség után elhalálozott. Gróf Mikó Imre halálával a Mikó család grófi ága kihalt: Zsigmond bátyja nem érte meg a felnőttkort, György bátyja pedig család és szintén utódok nélkül halt meg. 

06_miko_anna_grofno1retx.jpg 

 Mikó Anna grófnő (Gräfin Anna Miko) visit portréja

A fotográfián egy inkább tűnődő, távolba néző, inkább szomorú, mint életvidám tekintetű csinos, fiatal hölgy jelenik meg előttünk, akinek egész megjelenésén, ruházatán látszik előkelő származása. A kép talán egy jótékonysági esemény, vagy egy jelmezes társasági összejövetel alkalmával készülhetett Pesten. Vállára omló lokniba csavart dús hajzatán a fejtetőn rögzített, talán egy katicabogarat formázó dísztől a merész dekoltázsú, a karokat is szabadon hagyó elegáns selyem alkalmi ruha mellközepén elhelyezett díszig egy leveles ág köti össze gondosan megtervezett öltözet kiegészítő dekorációt.

A fotográfia a neves festő, majd cs. és kir. udvari fényképész, Borsos József (1821-1883) „országút” 42. sz. alatti műtermében készült Pesten. Borsos pályafutása regénybe illő: portré és életképfestőként az udvar és a bécsi arisztokrácia kedvelt és keresett művészévé vált. Mecénásai között megtaláljuk Esterházy Pál herceget, az Andrássy és Keglevich családok tagjait, de maga Ferenc József császár is vásárolt tőle a gyűjteménye számára. Festői tehetségével jelentős vagyonra tett szert, amelyet azonban tőzsdespekulációk következtében elvesztett. Felhagy a festészettel, Pestre költözik, új vállalkozásba kezd. Az akkor még újdonságnak számító fényképezés területén próbálta ki magát, nem kevesebb sikerrel, mint a festészetben. Keresett fényképészként műtermét főként az arisztokrácia tagjai látogatták, de megfordultak nála a kor más kiemelkedő személyiségei, politikusok, művészek, de szép számmal előkelő hölgyek is. Fényképészi működésének fénykora a kiegyezés körüli időkre tehető. Borsos társával, a szintén festőként ismert Doctor Alberttel társulva közel 44.000 felvételt készített, mellyel újra jelentős vagyont szerzett. A 70-es években a fényképezéssel is felhagy. Kibéreli a budai Szép Ilonka vendéglőt, s élete végéig vezeti azt.
A következő kép időben későbbi felvétel, melyen hídvégi Mikó Anna grófnő már verőczei gróf Pejácsevich Arthur cs. kir. huszár kapitány hitveseként tekint a kamera lencséjébe. A szeszélyes Sors nem kímélte eddigi élete során: háromévi házasság után megözvegyült, édesanyját már megszületésekor elvesztette, testvérei meghaltak, eltemette édesapját, Hídvégi Mikó Imre grófot is, a kiegyezés utáni Andrássy-kormány miniszterét, akit „Erdély Széchenyije”-ként tiszteltek. Aztán majd négyévnyi magány után 31 évesen, 1880. július 5-én, a Budapesten megtartott esketési szertartáson kezét nyújtotta Arthur grófnak.

07_anchen_von_siedendurg.jpg

 Hídvégi Mikó Anna grófnő (Ännchen von Siedenburg), gróf Pejácsevich Arthur hitvese

A Mikó család férfiágon való kihalása után, azért, hogy a Mikó név fennmaradjon, egyesítették a két család nevét, melyet a születendő fiú utód a verőczei és hídvégi Pejácsevich Mikó családnevet viszi tovább.
 
Gyermekeik:
Pejácsevich Mária Alvina (1881.04.20.-1903.07.29. Meran, Ausztria) - Temetve: Kolozsvár, Mikó családi sírbolt

Pejácsevich Mikó Endre (Ludány, 1884.01.09.-1939? Szépalmapuszta) verőczei és hídvégi
gróf. Felesége: galánthai Esterházy Amália Mária grófnő (Réde 1880.10.21.-1957.04.26. Hács)
Esketés: 1907. szeptember 30. Pozsony
Gyermekeik:
Pejácsevich Pál Endre Imre Arthúr Mária verőczei és hídvégi gróf (Ludány 1909.04.20. -1939.11.08. Porva)
Pejácsevich Endre Géza verőczei és hídvégi gróf (Ludány 1910.06.10-1954.08.07. Pasadena, USA) m. kir. rep. fhdgy.
Pejácsevich Mária Anna (Ludány, 1912?-1972 Budapest)
Pejácsevich Mária Ágnes (1886.05.18.-1958.09.02.). Férje: pribéri és vuchini gróf Jankovich
Iván (1874-1953) 

A fénykép Dr. SZÉKELY (József), (1838-1901) bécsi műtermében készült. Az 1870-es évek végére jellemző álló formátumú képen belül egy ovális keret szegélyezi a portrét. Az előoldal cégjelzés nélküli. A verzón, a különböző kiállításokon nyert díjérmek alatt szerepel a fényképész neve, illetve bécsi műtermeinek címe. A kép alsó részéből ez esetben is levágtak, így hosszanti mérete a már fentebb bemutatott képekhez hasonlóan csonka.
A verzón ezúttal is van írás. Felül a kék színű, nyomtatott betűkkel írt „Annám!” valószínűleg a férj, Pejácsevich Arthur gróf kézjegye. Ez a nagyon beszédes egyetlen szó a felkiáltójellel hangsúlyozza írójának vonzalmát és szerelmét a képen szereplő hitveséhez. A kép alján az „Ännchen v. Siedenburg” Mikó Anna nevének ilyetén használata szülőföldjére utal, ugyanis az Erdély ill. Transylvania földrajzi meghatározást Siedenburg formában is használták, ahogy az Erdélyi Digitális Adattár archívuma is a Siedenburg Anna névre, Mikó Anna képeit hozza fel.

A bemutatott hat fotográfia és a csupán vázlatos életrajzi adatok alapján némileg talán sikerült bepillantanunk a Pejácsevich család néhány tagjának életébe, megőrizték hajdan volt személyüket, a „száraz” adatok alakot, formát öltöttek.
A megörökített személyeken túl a gyűjtő és a téma iránt érdeklődő számára ezek a fényképek lehetőséget adtak arra is, hogy a XIX. század 60-as, 70-es éveinek kiemelkedő fotográfusai és műtermei közül ezúttal öt kiemelkedő színvonalat képviselő reprezentánsával is megismerkedhettünk.

A képek és verzóik nagyobb méretben, valamint a családtagokra vonatkozó anyakönyvi bejegyzések és halotti gyászjelentések (parték) a csatolt galériában tekinthetők meg.

 Temesvári Jenő

Pejácsevich galéria >>> 

2 komment