Szobrok, emlékhelyek

Numizmatika - Filatélia

Oldtimer

Koller Ida úrhölgy

2017.02.09. 10:36 :: temesvarijeno

Az 1866-68 között összeállított fotóalbumba döntően német fejedelmi családok tagjai kerültek beválogatásra, de szerepelnek benne magyar főnemesi és nemesi családok (Cziráky, Fáy, Hunyady, Karacsay, Kende, Koller) hölgytagjai és ünnepelt színészek, színésznők, opera énekesnők is. Ez alkalommal, Koller Ida úrhölgy fotográfiájával és rajta keresztül szűkebb családja vázlatos életrajzi adataival, gyászjelentéseivel ismerkedhet meg az érdeklődő olvasó.

A genealógiai irodalom több nemes Koller családot említ. Fennmaradt, miszerint az 1732. évi nemesi vizsgálatkor, bizonyos Koller Imre Baranya megyei esküdt a megyei szolgabírák és Tolna megye főjegyzőjének bizonyítványával igazolta nemességét, egyúttal, hogy nemeslevele elveszett. 1827-ben Fejér vármegye állít ki nemesi bizonyságlevelet az Alap és Alsó-Szentiváni birtokos Koller családnak. Ezen család néhány tagja a gyászjelentéseik szerint használta a „mányai, nagymányai” családi előnevet. (Mánya, vagy Nagy-Mánya felvidéki, Bars megyei település, melynek birtokosa szintén egy Koller nevű család. Az, hogy különösen a Baranya megyei 18. századi Koller család, valamint a Bars megyei, és a nagymányai előnevet nyert Kollerek egy közös ős ágai lettek volna, mindmáig beigazolásra szorul.

01_koller_ida_300x.jpg

Annyi bizonyos, hogy az 1866-os fotográfián látható fiatal hölgy, aki a vajtai (a családi birtokoktól 14 km-re lévő) római katolikus plébánia anyakönyve szerint a keresztségben, 1848. április 11-én a Koller Ida Mária Jozefa nevet kapta.

Szülei:Koller Ignácz (1812.1887.09.15. Alsó-Szent-Iván) és nemeskéri Kiss Etelka (1823.-1887.04.18. Alsószentiván).

Testvérei:
Tivadar (1851.01.23.-1943.09.14. Felesége: Fiáth Blanka (1865.-1938.)
Iván (1853.-1894.03.25.) Felesége: Forster Erzsébet (1860.-1894.)
Pál (1860.04.14.-1913.08.14.) Felesége: Fiáth Izabella (1870.-1947.)

A két Fiáth lány testvérek az ifjabb eörményesi és karánsebesi Fiáth nemesi ágból származnak.

Koller Ignácz és Kiss etelka házasságából a sárszentmiklósi r. kath. anyakönyvben van még egy bejegyzés egy 1841.06.21-én keresztelt Ernestina Paulina Vilhelmina Catharina nevű gyermekről, de ő nem ért felnőttkort, , nincs róla említés a családfán.

 

A gazdálkodásra kiválóan alkalmas sárréti tájegységben fekvő Alapi és Alsószentiváni jó termőtalajú földbirtokok alig hat kilométerre fekszenek egymástól, azok jövedelmei minden bizonnyal lehetővé tették, hogy a szülők jó színvonalú, nemesi rangjuknak megfelelő taníttatást biztosíthassanak gyermekeiknek.

1868-69-től a korabeli újságok társasági híreiben illusztris, előkelő körökben gyakran találkozhatunk Ida kisasszony nevével, legyen az a mindig nagy érdeklődéssel és a mindkét nem részéről ifjonti reményekkel várt éves jogászbálok, a jótékonysági bazárok segélyakciói, a „Nőképző-egylet sétahangversennyel és tombolával egybekötött rendezvénye. A Magyar Bazár divatlap így örvend: „Mind együtt voltak a város legkitűnőbb szépei, a bájos Cziráky grófkisasszonyok, Bethlen Vilma, Teleki Ilona, Weinkheim Krisztina, Csekonits Margit grófnők, Eötvös és Vay bárónők, Ney Aranka, Kovács Ilka, Trümmel Sidónia, Konkoly Adrienne, Kiss Janka, Reitter Mari, Koller Ida, Greffi Gabriella, Kováts Ir¬ma, Beniczky és Kvassay nővérek, Klein Mariska, Jankovits Irén, Polgár Erzsike és Emma, Kacskovics és Schopper nővérek... és még ki tudná előszámlálni mind”.

1869-ben a Fővárosi Lapok a füredi Anna bálról tudósít elragadtatással, s a hölgykoszorú felsorolása közt említi a bájos Koller Idát. A fotográfiája alapján is csinos és vonzó Ida minden bizonnyal derűs, vonzó egyéniség lehetett, közkedvelt tagja társadalmi közegének. Nincs róla adat, de bizonyára Pest-Budán is volt a családnak saját háza, vagy bérelt lakása, ha nem is olyan előkelő, mint amit a főnemesség, arisztokrácia tagjai megengedhettek maguknak. A nemesi kisasszonyok 18-20 évesen az első, bemutatkozó bált követően immár „eladósorba” kerülvén többségükben el is keltek, nem így Koller Ida úrhölgy. Bizonyára voltak udvarlói, kérői, de csak 27 éves korában határozta el magát a házasságra. A Fővárosi lapok 1875. május 13-i számának társasági rovatában az alábbi közlemény jelent meg:

02_600x.jpg

Az augusztus 8-i lapszámban pedig a következőt olvashatjuk:

03_fovlapok1875_jul31_600x.jpg

Mivel az ifjú férj is „helybeli”, szentiványi birtokos, minden bizonnyal a településen kezdték meg közös életüket. Az immár férjezett Ida asszony továbbra is aktív szereplője maradt a helyi közéletnek. 1876 márciusában a Fővárosi Lapok vidéki hírei közt arról értesülhet az olvasó, hogy Alapon (a Koller család másik birtokközpontjában) az ottani iskola taneszközeinek beszerzésére a helyi ifjúság jótékonysági céllal műkedvelő előadást, és azt követőnen táncmulatságot szervezett. A rendezvény háziasszonya Gencsy Albertné úrnő volt. A szép számmal megjelent helyi és környékbeli hölgyek között megtaláljuk Nagyné-Koller Ida asszony nevét is. A következő évek sajtójában és más hírforrásokban már nem találkoztam a fiatalasszony nevével, életének alakulásáról sem maradt fenn családi vonatkozású híradás.
Neve utoljára gyászjelentésén szerepel, amely arról tudósít, hogy Nagy Zsigmondné, Koller Ida hosszabb szenvedés után 1882. november 9-én délutáni 4 órakor, életének 33-ik évében elhunyt. Gyászolják szülei, Tivadar, Iván és Pál testvérei. Ha egy kis figyelmet fordítunk a gyászjelentés szövegi tartalmára, az „beszédes”. Gyakran előfordul, hogy téves az elhunyt életkora, itt is - ha a vajtai r. kath. anyakönyv szerinti 1848. április 11-én bejegyzett keresztelési dátumot joggal tekintjük hivatalosnak -, akkor Koller Ida nem a 33-ik, hanem a 34-ik életévében hunyt el. Ez annyira nem is lényegi kérdés, az inkább sokatmondó, hogy nem szerepel a megszokott formula, a „boldog házasságának x-ik évében”, mitőbb a gyászolók felsorolásánál hiába keressük a férj, Nagy Zsigmond nevét. Nem tudjuk, csak valószínűsíthetjük az okát, miszerint a házasfelek elhidegültek egymástól. A katolikus egyház a házasság felbontását csak egészen kivételes esetekben annullálja, vagyis nyilvánítja érvénytelennek, így tehát feltehetően a közös „ágytól és asztaltól” váltak csak el. Koller Ida férjezett nevén hunyt el.

04_koller_ida1848-1882_600x.jpg

Nagy Zsigmondné, Koller Ida gyászjelentése

Az immár a házasság kötelékéből szabadult férj gyászjelentésének tanúsága szerint 1886-ban új házasságot kötött, de „életének 40-ik, boldog házasságának 2-ik évében” elhunyt, az alsó-alapi birtokához közeli Szilas-Balháson (ma. Mezőszilas). Hozzá „kegyesebb volt a Sors, mert rá csak rövid, 1 heti szenvedést mért. 

 05_nagy_zsigmond1888_600x.jpg

hidaskürthy Nagy Zsigmod gyászjelentése 

De térjünk vissza az 1866-1868 közti években készült Koller Ida kisasszony fotográfiájához. A cabinet portrait BORSOS és DOCTOR, neves pesti fotográfusok pesti műtermében készült. A kazettás fal előtti párnás széken foglal helyet a szemrevaló és korát illetően 18-20 év közötti hölgy. A műtermi installáció mindössze egy padlóig lelógó sötét függöny, annál érdekesebb Koller Ida elegáns, csíkos ruhája, amely mellrészén mintázatában eltér a szoknyától. A ruházatot egy láncmintázatú kötény fedi. Haja hátul szalaggal összefogva, kis kerek, divatos kalapkájának fejdísze hátul válláig betakarja hosszú, göndör hajfürtjeit. Bal kezében a fonókban használt kender feldolgozásánál használt guzsalyt tart, jobb kezében pedig a guzsalyhoz használt orsót tartja. A beállított jelenet célját csak találgatni lehet, elképzelhető, hogy a kép valamilyen jótékonysági esemény alkalmával készült, amikoris az alapítványi hölgyek fényképeiből a nagyérdemű közönség tetszése szerint összeállíttathatott egy fényképalbumot, melynek árát segélyezésre fordították. Az ilyen céllal készült albumok 0 19. század 60-as éveitől nagy sikert arattak, keresettek voltak.

06_koller_ida_600x.jpg

Koller Ida úrhölgy Cabinet portréja. Mérete: 10,3x16,1 cm

07_koller_ida_verzo600x.jpg

A kép verzója - Borsos és Doctor / Országut 42 sz. / volt botánikus kertben /Pesten.

A bemutatott kép kartonja teljes egészében megegyezik a Wesselényi Róza bárónőről készült cabinet portré elő és hátoldalával. A műtermi installáció csak annyiban más, amennyiben a háttérfal azon stukkódiszítés nélküli, a szék karfás, ugyanakkor a képbe belógó függöny és a műterem aljzatának trapéz szőnyegmintázata azonos.
Koller Ida beállításánál a fotográfusok azért választhatták az ülő helyzetet, mert a Koller Ida kezeiben tartott guzsaly és orsó használata ülő testtartást feltételez.

Amikor először kézbe vettem ezt a fényképet, a hátoldalon szereplő nevet rejtő személyről semmilyen ismerettel nem rendelkeztem, mitőbb még soha nem is hallottam róla. Aztán szokás szerint felébredt bennem a kíváncsiság, a családfakutató ösztön, hogy kiderítsem ki is volt valójában ez a szelíd tekintetű, bizonyosan sok férfiszívet megdobogtató fiatal hölgy, mit tudhatnék meg róla, mit árul el magáról, életéről, sorsáról? Nyomába eredtem, és amit megtudhattam tragikusan rövid életéről, azt megpróbáltam összefoglalni.
A kezdet majd mindig nehéz. Eleinte alig volt kapaszkodó, aztán kezdtek gyűlni az adatok, nemcsak róla, hanem szűkebb családjáról, szüleiről, testvéreiről. Mára már ki tudom egészíteni további adatokkal, dátumokkal a múlt századelőn összeállított családfa ábrák „fehér foltjait”, a szinte minden családtagot felölelő gyászjelentésekből pedig a kiterjedtebb családi kapcsolatok is felvázolhatók, elvezetnek másokhoz is.
De ezek részletes ismertetése és bemutatása már egy másik történet…

Temesvári Jenő

Megjegyzés:

Lásd: http://temesvarijeno.blog.hu/2016/02/04/wesselenyi_roza_barono
Borsos (József) és Doctor (Albert) fotográfusok életéről illetve tevékenységéről lásd:
http://temesvarijeno.blog.hu/2014/12/29/a_pejacsevich_csalad_nehany_fotografiaja

 

Szólj hozzá!

Egy katona tábori lapja 1916 karácsonyán

2016.12.25. 15:38 :: temesvarijeno

Ha véletlenül nem kerül kezembe ez a tábori levelezőlap, bizonyára eszembe sem jutott volna eltűnődni azon, hogy éppen száz évvel ezelőtt ezekben a napokban javában dúlt a Nagy Háborúként számon tartott öldöklés Európa hadszínterein. 1916. december 23-án talán elhallgattak pár napra a fegyverek, amikor egy bajai katona tintaceruzájával gondosan megcímezte édesanyjának, nagyságos Spitzer Lipótnénak azt a tábori levelezőlapot, amelynek árából jutott pár fillér az ezredének rokkantjai, özvegyei és árvái javára létrehozott segélyalapba is. A formanyomtatvány a Czettel-Deutsch és Tsa. Nyomda terméke, amely német és magyar nyelven is feltüntette az előre nyomtatott szöveget, illetve elhelyezte a tábori lapon a 23-asok ezredjelvényének grafikáját is.
Spitzer Lajos a levelezőlap feladója - mint azt a szabályzat előírta - a neve alatt feltüntette alakulatának nevét és postacímét is: I.R. № 23. M.G.A. II. Feldpost 105., azaz cs. és kir. 23. gyalogezred, II. géppuskásosztag (MaschinenGewehrAbteilung). Az ezredben nagyrészt Bács-Bodrog vármegyében élők szolgáltak, de voltak Budapestiek is. A Hadkiegészítő kerület: Zomborban volt felállítva.
A Feldpost 105., azaz a 105-ös Tábori Postahivatal a 32. gyaloghadosztályé volt, amihez a cs. és kir. 6., 23., 70. és 86. gyalogezredek tartoztak. 1916 karácsonyán a 32. hadosztály a keleti hadszíntéren, Mogila magaslaton és attól északra volt védelmi állásban, Zborow-tól északnyugatra. (A 32. hadosztály szervezeti felépítéséről és az ezred rövidítés feloldásában nyújtott segítségért e helyütt is köszönet Kajon Árpádnak). A postabélyegző dátuma négy nappal későbbi, vagyis továbbítására 1916. december 27-én került sor Magyarországra. Bár e lapon nincs rá utalás, Spitzer Lajos egy másfél hónappal korábbi lapja szerint alakulata Mariborban volt feltehetően tartalékban, vagy átcsoportosítás céljából. Ez a lap pedig már íródhatott akár az olasz, akár a keleti, orosz frontról is, mivel a 32. hadosztály ezredei harcoltak mindkettőn.
A 23. gyalogezred ezredtulajdonosa I. Lajos Vilmos baden-badeni őrgróf, altábornagy volt.

01_xa.jpg

Feldpostkarte – Tábori levelezőlap
Für die Invaliden, Witwen u. Waisen des I. R. Nr.23.
A 23. gy. e. rokkantjai, özvegyei és árvái javára.
Nagys. Spitzer Lipótné Úrnőnek / Baja Sz. László utca 18. / Bács-megye / Ungarn
Absender: - Feladó:
Spitzer Lajos / I.R. № 23. M.G.A. II. Feldpost 105.

02.jpg

1916. XII./23.
Édes jó Anyámnak!
„Levelet ma sem kaptam hazulról, nem tudom, hogy hol késhet a posta. Itt semmi újság nincs. Én eléggé jól érzem magam. Mi újság oda haza? A békeajánlatot visszautasították. Itt és most látszik meg, hogy kik akarták a háborút. Na hiszen örökké nem tart. Mást nem írhatok, soraikat várom csok. m. Lajos.
Csúnya az írásom, mert fázik a kezem.”

Igyekeztem utána nézni, hogy vajon találok-e valamilyen adatot arra vonatkozóan, hogy Spitzer honvéd túlélte-e a világháborút, és hazatért-e a véráztatta frontokról. Nem jártam sikerrel, viszont Baján találtam emléket Spitzer Géza őrmester (1872-1917), hősi halált halt katonáról, aki akár testvére is lehetett a tábori levelezőlaplap írójának. 

03.jpg

A bajai izraelita első világháborús hősi halottak emléktáblája (Forrás: OR-ZSE Könyvtára)

Az 1923-ban adakozásból emelt emléktábla 36 nevet tartalmaz, az egykori zsinagóga bejárati ajtaja mellett látható ma is, amely épületben ma a városi könyvtár kapott helyet. Spitzer Géza őrmester (az emléktáblán tűzmesterként van feltüntetve) a régebbi bajai izraelita temetőben nyugszik.
Az emléktábla történetét összefoglaló Albert Iván bajai újságíró cikkében megemlíti, hogy a tábláról hiányzik Spitzer Gyula szakaszvezető neve, akit 1919-ben Monoron lőttek agyon a bevonuló románok, és ott is temették el.
Monor honlapján az alábbi utalás olvasható erről:
„1919. augusztus 2-án pedig egy Pest felé visszavonuló vörös páncélvonatra a várost megszálló román katonák rálőttek. A páncélvonat viszonozta tüzet, és egy román katonát megöltek. Megtorlásul a románok elfogtak 53 személyt, főként civileket. A Madarescu román parancsnok vezette statáriális bíróság halálra ítélte a foglyokat, majd az agyagbányába hajtották, és ott kivégezték őket. A nem azonosított áldozatok közös síremléke ma a katolikus temetőben van.”
Nagyon valószínű, hogy Spitzer Gyula szakaszvezető ennek a megtorlásnak esett áldozatul. Mivel Monor polgári anyakönyvei jelenleg nem kutathatók, így nem tudható meg szüleinek neve, amely egyezőség esetén akár bizonyságul szolgálhatna arra vonatkozóan, hogy ő is rokonságban állhatott-e a tábori lap írójával, Spitzer Lajossal.

Száz éve ezekben a napokban elindult útjára egy tábori levelezőlap millió hasonló más társával együtt, hogy hírt vigyen az otthoniaknak, a szeretteikért aggódó szülőknek, feleségeknek. Aztán ahogy a százszor is újraolvasott tábori lapok sorai, úgy a levelet írók és azokat várók is elenyésztek az időben. Ez a lap túlélte az elmúlt száz év viszontagságait, kiemeltem egy bolhapiaci gyűrött kartondobozból, ahová ki tudja milyen úton-módon került.
És ahogy néha a régi, megfakult fényképek is „szóra bírhatók”, mesélnek, úgy ez tábori levelezőlap is felidézett néhány emlékmorzsát a bajai Spitzerekről.

Temesvári Jenő

4 komment

Goldtimer nap - Budaörs 2016.

2016.05.10. 09:27 :: temesvarijeno

Az eredetileg április 24-ére tervezett hagyományos rendezvényt a rossz idő csak késleltetni tudta, de megakadályozni nem. A természet ezen átmeneti szeszélyét mintegy jóváteendő, május 7-én napsütéses idő és ideális repülési feltételek várták a magyar repülés és a veterán járművek szerelmeseit a jövő évben 80-ik születésnapját ünneplő budaörsi repülőtéren. A visszatérő látogatók már ismerősként köszönthették az ég veterán vándorait, de a modern forgószárnyasokat és vitorlázó gépeket is, de a statikus soron is sorakozott néhány már nem repülőképes katonai vadászgép és helikopter. A rendezvény elmaradhatatlan részét képező oldtimer autócsodák bemutatójának szintén sok látogatót vonzott.

01.jpg

Vitathatatlanul nagy sikere volt a nagyközönség előtt első ízben repülő, Bánhidi Antal által tervezett Gerle 12 duplaszárnyas soros motoros műrepülő bemutatójának, amelynek felújítása 3 évet vett igénybe. Ahogy minden évben, ezúttal is sorok álltak a jegyekért a félóránként újabb és újabb utasokkal, dörgő (új) motorokkal magasba emelkedő Li-2-es utasszállítón való repülésért, amelyből a világon csupán ez az egyetlen repülőképes példány létezik. Csillogó fémtestén a szép emlékű Malév festéssel, függőleges vezérsíkján, az oldalkormányon a nemzeti színű felségjellel, mint mindig, mindenki szívét megdobogtatta…

02.jpg

Az újjáépített Gerle 12 most repült először a nagyközönség előtt

03.jpg

A Li-2-es dörgő motorjaival felszálláshoz gurul

04.jpg
05.jpg
06.jpg

A Po-2-es várja, hogy utasával elstartolhasson. Jövőre talán én is élvezhetem a nyitott fülkés repülés varázsát

07.jpg

Vajon miről álmodik?

08.jpg

Lehet válogatni…

09.jpg
10.jpg

A jó öreg 1200-es „Zsiga” már barátságossá szelídült…

11.jpg
12.jpg
13.jpg

Látnivalóban, élményben nincs hiány

Családunk számára az ötödik éve megrendezésre kerülő Goldtimer Nap kihagyhatatlan esemény, jó alkalom a családi találkozásra, és persze az elmaradhatatlan repülésre a Peti unokám által csak „Tódor”-nak nevezett Li-2-es géppel is. Még nincs 8 éves, de már negyedszer nyújtja a jegyét a beszállásnál segédkező mindig mosolygó, figyelmes rendezőknek, akik már ismerősként köszöntik. A mostani repülés során a személyzet jóvoltából a nem túl tágas pilótafülke vendégszeretetét is élvezhette, amit nagy-nagy megtiszteltetésként, felejthetetlen emlékként fog megőrizni.

14.jpg

Peti és a Kármán Tódor nevét viselő Malév Li-2-es

A színvonalas rendezésért, a magyar repülés emlékeinek elkötelezett ápolásáért és megismertetéséért elismerés és a köszönet illeti a Goldtimer Alapítvány minden munkatársát, és mindazokat, akik segítenek megteremteni mindazokat a feltételeket, amelyek révén ezt a nemes és tiszteletre méltó küldetést teljesíteni tudják.

Temesvári Jenő

Kapcsolódó bejegyzések és galériák:

Goldtimer Nap 2013 >>>
Goldtimer Nap 2015 >>>
Veterán autók és motorok >>>
Repülőgépek és helikopterek >>>

 

Szólj hozzá!

Wesselényi Róza bárónő

2016.02.04. 09:20 :: temesvarijeno

Az 1866-68 között összeállított fotóalbumba döntően német fejedelmi családok tagjai kerültek beválogatásra, de szerepelnek benne magyar főnemesi családok (Cziráky, Fáy, Hunyady, Karacsay, Kende, Koller) hölgytagjai és  ünnepelt színészek, színésznők, opera énekesnők is. Ez alkalommal, Wesselényi bárónővel (akiről kevés adat maradt fenn), és rajta keresztül szűkebb családja vázlatos életrajzi adataival ismerkedhet meg az érdeklődő olvasó.

01_veselenyi_baronin.jpg hadadi Wesselényi Róza Jozefa Mária bárónő (Kolozsvár 1846.01.10 - 1926.09.12. Kolozsvár) császári és királyi palotahölgy

Szülei: hadadi báró Wesselényi Farkas (Kolozsvár,1809.11.03.-1870.10.15. Kolozsvár) és malomvízi gróf Kendeffy Róza (1818.06.14.-1877.09.17.)

Testvérei:
József (1840.-1874.08.11. Budapest), M. kir. honvédhuszár fhdgy. akinek felesége Mikó Anna grófnő* volt.
Mária (Hadad, 1849.-1922.12.22. Nagyiklód), férje: báró Bánffy Ádám (1847-1887).
Anna (Hadad, 1856.02.25.-1902.01.07. Tulln)
férje: báró Jósika Andor (1851-1900).
Teréz (Kolozsvár, 1860.07.24.-1924.03.29.)
férje: báró Jósika Gyula (1850-1880).
Eugénia (Jenke)
férje: sellyei Tholnay Regináld
Első férje: losonci gróf Bánffy Béla (Kolozsvár, 1831.10.30.-1888.11.18. Szentmihálytelke), Kraszna vármegye főispánja. Szülei: gróf Bánffy Miklós (Marosvásárhely, 1801.12.28-1894.12.17. Budapest) és Wesselényi Katalin bárónő (Vicenza, Itália, 1805.09.10.-1885.04.20. Budapest).
Esketés: Hadad, 1868.05.13.
Gyermekük: losonci Bánffy Róza bárónő (Pest, 1869.03.03.-1952. Budapest)

Bánffy Béla grófnak ez már a második házassága volt, amit csupán azért érdemes megjegyezni, mivel első feleségét is Wesselényi Rózának hívták (Kolozsvár, 1835.-1867.03.26. Kolozsvár), akivel 1856. 02. 23-án kötött házasságot Kolozsváron. A két Róza közeli rokonságban állt egymással, unokatestvérek voltak, s csupán 11 év korkülönbség volt köztük.

A család első ismert őse Wesselényi Farkas volt, ki 1562-ben a Nógrád megyei Szécsény ostromában tűnt ki, majd 1567-ben Szádvár védői közt szerepelt. Neje lapispataki Segnyey Dóra volt. Két gyermekük született: I. Miklós, kitől a gyekei ág, míg másik fiuktól I. Ferenctől a hadadi ág származott.
Ez utóbbi Báthory István erdélyi fejedelemtől és lengyel királytól kapott bárói rangot 1582-ben. Fia Pál (1685-1621), akinek a fia István közép-szolnoki főispán volt. Ennek fia ismét Pál, az erdélyi bujdosó kurucok vezére. Pálnak Béldi Zsuzsannától született fia István (1674-1734) a Habsburgok híve volt, jelentős tisztségeket töltött be Erdélyben. Két fiában, Ferencben (1705-1775) és Istvánban (1708-1757) két ágra válik a család: a hadadira és a zsibóira.

Második férje: szentháromsági Szereday Aladár (1851.-1921.10.26. Kolozsvár) Cs. és kir. kamarás, Szereday Ignác (1814.-1881. Lesnyek) és Kállay Ilona (Kállósemjén, 1830.02.26.-1886.12.27. Lesnyek) fia.
Esketés. 1891.

A hadadi ág Wesselényi Róza bárónő elhunytával 1926-ban kihalt.

A fotográfia Borsos és Doctor fényképészek műtermében, pesti tevékenységük korai szakaszában készült. A karton előoldalán csak a szerény BORSOS ÉS DOCTOR nevek olvashatók. A verzó tetejére a kép egykori tulajdonosa kézzel feljegyezte, a képen szereplő személyt: „Baronin Veselényi” vagyis a kép még a bárónő 1868-as házasságkötése előtt – hasonlóan az Album más képeihez – 1866-ban készült.

02_veselenyi_baronin.jpg

A kép verzója

A bárónő fonatokba rendezett haját virágmintás selyemkendő és díszes párta fogja össze. A merész dekoltázsú ruházatot mintegy ellensúlyozza a nyakat és a mellrészt ölelő gyöngysor. A felső öltözék csipkés mellrésze és mandzsettái, valamint a szoknya gazdag motívumai és tobzódó színei, a remekbe szabott cipellő nem hétköznapi igényességről és gazdagságról árulkodnak. A kép a kor szokásának megfelelően beállított, az installáció gondosan megtervezett; a faragott, díszes huzatú széket félig betakarja a drapéria, melyen talán egy foto album kapott helyet, a bárónő kezében legyezőt tart. Tökéletes művészi kompozíció…
Kedvemet némileg csupán az szegheti, hogy a kép sérült, amennyiben a bárónő jobb szeménél a képet átlyukasztotta talán egy vásott gyerek, vagy egy irigyének keze. Az éppen 150 éves fotográfia mindettől függetlenül gyűjteményem egyik kedves darabja.

03_veselenyi_baronin.jpg

Wesselényi Róza bárónő - cabinet portrait - Mérete: 10,8x16,5 cm

Megjegyzés:
*Mikó Anna grófnőről, valamint Borsos (József) és Doctor (Albert) fotográfusok életéről illetve tevékenységéről lásd:
http://temesvarijeno.blog.hu/2014/12/29/a_pejacsevich_csalad_nehany_fotografiaja

Temesvári Jenő

Szólj hozzá!

Mária Erzsébet Genova hercegnője és Margit Terézia olasz királynő

2016.01.26. 08:00 :: temesvarijeno

A korábban már megismert, illetve fotográfiáik által bemutatott osztrák császári és német fejedelmi házakkal szintén szoros rokoni kapcsolatban álló arisztokrácia tagjai közül ezúttal az olasz királyi család két, német (szász, bajor) származású - születésüknél fogva királyi hercegnői rangot viselő - tagjával ismerkedhetünk meg az 1866-68-as években összeállított fotó albumban fennmaradt portréik segítségével.

01_herzogin_von_genua1.jpg Mária Erzsébet Maximiliána (Prinzessin Maria Elisabeth Maximiliana Ludovika Amalie Franziska Sophia Leopoldine Anna Baptista Xaveria Nepomucena von Sachsen) szász királyi hercegnő (Drezda 1830.02.04.-1912.08.14. Stresa, Piemont).
Házassága révén Savoya-Carignani hercegnő, később Genova hercegnője (Duchessa di Genova), Savoyai Margit - 1878-tól - olasz királyné anyja.

Szülei: I. János szász király (1801-1873) és Amália Auguszta bajor királyi hercegnő (1801-1877).

Első férje: Savoya-Carignani Ferdinánd (1822-1855.10.04.) szárd-piemonti herceg, Genova első hercege, II. Viktor Emánuel szárd-piemonti király testvéröccse.

Szülei: Károly Albert szárd-piemonti király (1798-1849) és Habsburg-Toscanai Mária Terézia Franciska főhercegnő (1801-1855)

Esketés: 1850.04.22. Drezda
Gyermekeik:
Margit Mária Terézia Johanna királyi hercegnő (1851-1926), I. Umbertó olasz király (1844-1900) felesége.
Tamás Albert Viktor királyi herceg (1854-1931), Genova 2. hercege. 1883-ban Izabella Mária Erzsébet bajor királyi hercegnőt (1863-1924) vette feleségül.

Férjének korai halála után egy évvel, 1856. október 4-én a fiatal, mindössze 26 éves özvegy hercegnő másodszor is férjhez ment. Rangon aluli házasságot kötött Nicolo Giuseppe Effisióval (1825-1882. Stresa), Rapallo márkijával (Marchese di Rapallo). Az esküvőt a piemonti Agliè városában tartották. A kortársak boldognak írták le a házasságot annak ellenére, hogy az végül gyermektelen maradt. 1910-ben agyvérzést kapott, egészségi állapota folyamatosan romlott. 82 éves korában, 1912. augusztus 12-én hunyt el Piemont tartományban, a festői Lago Maggiore tó partján fekvő Stresa-ban.

02.jpg

Margherita Maria Teresa Giovanna di Savoia királyi hercegnő 1868.

Margit Maria Terézia Johanna (Margherita Maria Teresa Giovanna di Savoia) szárd-piemonti hercegnő, Genova hercegnője (Torino 1851.11.20.-1926. 01.04. Bordighera, Liguria)
Szülei: Ferdinánd (Ferdinando) Mária Albert Amadé szárd királyi herceg (1822–1855) Genova első hercege és Mária Erzsébet Maximiliána szász királyi hercegnő (1830-1912).

1868. április 22-én feleségül ment unokafivéréhez, Umbertó trónörököshöz (1844-1900), nagybátyjának, II. Viktor Emánuel olasz királynak (1820-1878) és Mária Adelheid Franciska osztrák főhercegnőnek (1822-1855) legidősebb fiához.

Gyermekük: III. Viktor Emánuel trónörökös herceg (Nápoly, 1869.11.11.-1947.12.28. Alexandria, Egyiptom), aki 1896-ban I. Miklós montenegrói király leányát, Ilona királyi hercegnőt (Jelena Petrović Njegoš Cetinje, 1873.01.08.-1952.11.28. Montpellier,) veszi feleségül.

Nagybátyja, egyben apósa, II. Viktor Emánuel 1878. január 9-én elhunyt, az Olasz Királyság trónját fia, Umbertó herceg örökölte, I. Umbertó király néven. Margit hercegnéből Olaszország legelső királynéja lett. 1900. július 29-én Monzában egy merénylő több lövéssel megölte a királyt, ezzel özveggyé téve Margit királynét. A trónt egyetlen fia, Viktor Emánuel herceg örökölte, III. Viktor Emánuel néven.
Anyakirálynéként állami feladatai lecsökkentek, a kultúra ápolása felé fordult. Bőkezűen támogatta a művészeket, irodalmárokat és a kulturális alapítványokat. Átköltözött a római Via Venetón 1876-ban felépített Palazzo Margheritába, amely hamarosan a művészetkedvelő társaság szalonjává változott.
Az I. Világháború alatt hadikórházzá alakította át palotáját - ez volt az Ospedale N.2, mert az 1. számot a Quirinale kapta, a királyi palota, ahol menye, Ilona királyné vöröskeresztes nővérként dolgozott. Amikor a háború véget ért, Margit királyné a liguriai tengerpartra, Bordighera üdülőhelyre vonult vissza, Ventimiglia közelében. Az országban több emlékműveket állíttatott a Nagy Háború elesettjeinek, és saját megölt férjének emlékére.
Olaszország első királynéja 74 éves korában, 1926. január 4-én hunyt el Bordigherában. Itt ravatalozták fel, majd Rómába szállították, ahol nagy részvét mellett Pantheonban temették el, a királyi család temetkezési helyén.

Röviden ismerkedjünk meg a fotográfiákat készítő fényképésszel is:

Henri Le Lieure (Nantes, 1831.- 1914.12.19. Roma) francia fotográfus és szenvedélyes gyűjtő volt, aki szakmai életművét Itáliában hozta létre. 1859-ben a Szárd-Piemonti Királyság a Osztrák Császársággal szemben  az olaszok függetlenségi-és nemzetegyesítő küzdelmének támogatására megnyerte szövetségesének Franciaországot, mely hadjáratot indított Itáliába. Ezzel a sereggel tartott Henri Le Lieure is, hogy aztán egész további életét Itáliában élje le.
Torinóban nyitotta az első,"la Fotografia Parigina" ("Párizsi Fotográfia") elnevezésű műtermét, a Bastion Sétatéren,a Rotonda Kávéház mellett. Az itt bemutatott fotográfiái munkássága kezdeti, torinói (Turin) időszakára datálhatók, ugyanis ezek még egyoldalasak, verzójuk üres, azokon csak a képek egykori tulajdonosa írása látható a képeken szereplők nevével (Duchene de Genova, ill. Margareth Kronprinzessin Italien). A képkarton előoldalán egymástól eltérő cégjelzéseket figyelhetünk meg:

03_herzogin_von_genua.jpg


Maria Elisabeth Maximiliana Genova hercegnője portréja alatt a fotográfus cégjelzése között a piemonti és a szász egyesített koronás királyi címerek grafikája kapott helyet

04_kronprinzessin_margarethe_von_italien1.jpg

Margherita Maria Teresa Giovanna di Savoia királyi főhercegnő portréja alatt Henri de Lieure már királyi fényképészi címét szerepelteti. Műterme még ekkor is Jardin Public Turin (Torinói Nyilvános park) mellett működik. A központi részt három királyi címer (szárd, savoyai, piemonti szász) grafikái foglalják el.

Henri de Lieure Torinóból később Rómába költözött, ahol megnyitotta második műtermét (Piazza Mignanelli 25.). Későbbi képei már kétoldalasak, verzójukon is megjelenik cégjelzése. Nagy érdeklődést mutatott a sztereoszkópia (olyan képalkotási módszereket foglal egybe, mely segítségével egy képben a térlátás illúziója kelthető) módszere iránt. Számos fotográfiája ismert és maradt fenn. 83 éves korában, Rómában hunyt el.

05_herzogin_von_genua1.jpg

Prinzessin Maria Elisabeth Maximiliana - Cabinet portrait 1866. - Mérete: 10,8x16,5 cm

06_kronprinzessin_margarethe_von_italien1.jpg

Margherita Maria Teresa Giovanna di Savoia királyi hercegnő 1868.
- Cabinet portrait 1866. - Mérete: 10,8x16,5 cm

07_kronprinzessin_margarethe_von_italien.jpg

Margherita Maria Teresa Giovanna di Savoia királyi hercegnő 1868.
- Cabinet portrait 1866. - Mérete: 10,8x16,5 cm

Temesvári Jenő

Szólj hozzá!

A Nagy Háború képeslapokon (Kriegs karten 1914-1918)

2016.01.07. 10:09 :: temesvarijeno

A kiegyezést követő majd félévszázados „boldog békeidők” látszólagos nyugalmában és töretlen fejlődésében élő Osztrák-Magyar Monarchia színes, sokrétű polgári társadalmának életébe, valamint a tizennégy nemzetiségből sorozott közös hadsereg békés garnizoni nyugalmába - melybe legfeljebb az időnkénti hadgyakorlatok hoztak némi változatosságot -, dörrentek bele a végzetes szarajevói pisztolylövések. Egy korszak, egy világ pusztulása visszavonhatatlanul elkezdődött. Európa népei ezt ugyan még egy ideig nem érzékelték, mi tőbb lelkesen üdvözölték a fegyvercsörgést. Az uralkodó gazdasági és politikai elit jó alkalmat látott szerte Európában, és a világban, hogy tovább növelje nagyhatalmi pozícióit, átrendezze az erőviszonyokat.
Alig volt valaki, aki a kirobbanó háborút ellenezte volna, mindenki úgy vélte, hogy van elszámolni valója más népekkel szemben. Felújultak a régi sérelmek, vélt vagy valós igazuk tudatában, hatalmas tömegek éljenzése közepette virágesőben indultak a menetszázadok a frontokra, hogy ennek az „igazságnak” érvényt is szerezzenek.
Hazafias, jótékonysági egyletek alakultak, és a háborús propaganda szószólói és a sajtó is kivette részét a lelkesedésből és lelkesítésből. Ennek egyik megnyilvánulási formája a címben is jelzett háborús képeslapok megjelenése, amelyeket mind az Antant, mind a Központi Hatalmak számtalan formában és tartalommal bocsátott ki, s amelyek megvásárlása hazafias cselekedetnek számított a korabeli köztudatban, mivel a befolyt összegek a fronton a hazáért harcoló katonák és itthoni családtagjaik támogatását, segélyezését szolgálta. Ezen kártyák közül családunkban is maradtak fent példányok, amelyeket Brader Róza nagymamám vásárolt meg, a hozzá való albummal együtt Kőszegen és Bécsben, ahol ezekben az években élt. Hazafias elkötelezettségéről már írtam  a Gold für Eisen - „Aranyat vasért” című megemlékezésemben.

A gyűjteményből kiválasztott háborús képeslapok egymásutániságában szándékoltan három szakaszhatárt is szerettem volna meghúzni a Nagy Háború eseménysorában, érzékeltetni azt szemléletváltást, reményvesztést mind a frontokon, mind a hátországokban, ami bekövetkezett az egyre elkeseredettebb, és egyre inkább elhúzódó gyilkos harcokban.

1. a lelkesedés, a biztos és gyors győzelembe vetett hit és remény

2. A keserves kiábrándulás, hogy a háború milyen kegyetlen és iszonyatos

3. A gyász, az értelmetlenül elpusztult majd 28 milliónyi ember miatti lelki trauma, családok millióinak megnyomorodása.

01_kriegs-karten_album.jpg

A képeslap album, amely átvészelte 100 év viszontagságait, köztük két világháborút

02_kriegs-karten_album1.jpg

Az album oldalpárjának egyike

A villámháborúnak indult, aztán a több mint 4 évig tartó világháborúvá szélesedő vérzivatar során a képeslapok jól visszatükrözik a kezdeti bizakodó lelkesedést, a győzelembe vetett hitet, amelyet aztán hamar felvált a katonák szembesülése a háború igazi arcával, az esztelen öldökléssel, annak értelmetlenségével. Az otthon maradottak pedig rettegve lesik a híreket, elborzadnak a sebesültszállító vagonok végeláthatatlan sorától, amelyek ontják a testileg és lelkileg egyaránt megnyomorítottak tömegét. Templomok padsoraiban, útszéli keresztek előtt leborulva fohászkodnak, várják a tábori posta híreit, amely még életben tarthatja a reményt, vagy végérvényessé teszi annak elvesztését, előre vetítve az eljövendő sanyarú sorsot a hadiözvegyek és hadiárvák milliói számára.

03_fr_j_ii_vilmos_csaszar.jpg

A két szövetséges – I. Ferencz József és II. Vilmos német császár

04_august_von_mackensen_av2_ret.jpg

August von Mackensen porosz, majd német császári tábornagy, aki jelentős győzelmeket aratott az orosz, a román és a szerb frontokon

05.jpg

Habsburg-Tescheni Jenő főherceg, cs. és kir. tábornagy a balkáni, majd az olasz front főparancsnoka

06_csataba_indulo_magyar_honvedek_es_huszarok1.jpg

Így kezdődött… Magyar bakák és huszárok indulnak a frontra

07_ne_bantsd_a_szent_koronat.jpg

Ne bántsd a Szent Koronát! – Megtörik a muszkák rohama…

08.jpg

Magyar huszár élet-halál harca a kozák üldözők ellen

09_magyar_huszar_menekulo_kozakokat_uldoz.jpg

Kozákhalál Máramarosban

10_gyozunk_mert_velunk_az_igazsag.jpg

Győzünk, mert velünk az igazság

11_tiroli_nepfelkelok1916.jpg

Tiroli népfelkelők harca az olaszok ellen

12_tiroli_nepfelkelok1916.jpg

Tiroli népfelkelők Andreas Hofer szabadsághős nevével vonulnak harcba az olaszok ellen

13_sulyos_harcok_sennheimnel_cernay_elzasz.jpg

Súlyos harcok Sennheimnél (Cernay) – Német csapatok harca Elzászban a franciák ellen

14_csendes_ajtatossag.jpg

15_es_legyen_meg_a_te_akaratod.jpg

16_ave_maria.jpg

Fohász

17_ave_maria.jpg

Uram hallgasd meg könyörgésem...

18_elso_segely_erste_hilf.jpg

Sebesült huszár

19_maria_segits.jpg
Mária segíts!
20_sebesult_katona1.jpg

Gyáva ember, ki hogy ha kell, - A hazáért halni nem mer

21.jpg

Hűséggel mindhalálig

22_haldoklo_katona.jpg

23.jpg

Az úr az én vigasztalóm

24_a_hu_barat.jpg

A hü barát

25_hu_barat_hiaba_varsz.jpg
Hü barát, hiába vársz

„Mit ettél föld, hogy egyre szomjazol?
Hogy annyi könnyet s annyi vért iszol?”

26_1.jpg

27.jpg

28.jpg

29.jpg

Felszárítom az özvegyek és árvák könnyeit

30_a_nemzet_halaja_a_helytallasert.jpg

A nemzet hálája a helytállásért

Hiába ígérte a Hadsegélyező Hivatal levelező-lapja; a könnyek nem száradtak fel. Szerte Európában talán nincs is olyan település, amelynek ne lenne hősi emlékműve a hősök iránti tisztelet és múlhatatlan gyász jeleként. A Nagy Háború neve ma már úgy él a köztudatban, mint az I. világháború, hogy meg lehessen különböztetni a másodiktól, amely még irtózatosabb pusztítást és szenvedést hozott az emberiségre.  
Ez a képeslap válogatás számomra emlékezés és főhajtás a Nagy Háború minden hazájáért életét feláldozó hősi halottja és az utánuk maradt özvegyek és árvák előtt.

Temesvári Jenő

Szólj hozzá!

Rudics Petronella bárónő fotográfiája

2015.08.24. 15:17 :: temesvarijeno

Vannak, akiknek a Sors hatot, és vannak, akiknek „vakot” dob. Az 1866-os foto albumom egykori tulajdonosának fontos volt valamiért, hogy a zömében német származású fejedelmi családok tagjai mellett megőrizzen egy fotográfiát a címben említett bárónőről. A hozzáférhető forrásokból nem sok derül ki rövidre szabott életéről, családjáról, de azt a keveset, ami tudható megpróbáltam csokorba szedni.

01_rudics_baronesse.jpg almási Rudics Petronella bárónő (1848.05.18. - 1875.06.07. Ó-kígyós)
Szülei: almási Rudics József báró (1791-1879) ő. cs. kir. apostoli Felségének valóságos belső titkos tanácsosa, a Szt. Gergely-rend közép-keresztese, Bács-Bodrog vármegye főispánja és bajsai Vojnits Teréz (1816-1867)

Férje: gróf Szapáry Imre (1838.06.27.-1878.02.12. Jászberény) – (Szapáry de Muraszombat, Széchysziget et Szapár) m. kir. honvéd huszár százados.
Szülei: szápári muraszombati és szécsiszigeti
gróf Szapáry József (Pozsony, 1799.11.03.-1871.09.09. Gyöngyös) és báró Orczy Anna (Pest, 1810.06.30.- 1879.03.18. Gyöngyös)
Nagyszülei: gróf Szapáry József (1754.-1822.04.22.) és Johanna Gattenburg bárónő (1779.07.04.-1812.04.25.)

Esketés: 1872.04.29. Pesten.
Rudics Petronella bárónő fiatal életének 27-ik évében, tragikus baleset áldozata lett. A Békésmegyei Közlöny (1875. június 10.) 3. oldalán A következő rövid hírben számol be erről:

„Mikor az ó-kigyósi új kastély alapkövét letették, azon szerencsétlenség történt gr. Wenckheim Frigyes úr lakhelyén, hogy az ott vendégképpen levő gróf Szapáry Imréné, szül. báró Rudics Nella asszony séta közben egy pinczébe esett és magát súlyosan megsértette. Mély sajnálattal vesszük most azon gyászhírt, hogy a fiatal hölgy ezen sérülés következtében f. hó 7-én jobb létre szenderült. Béke a legszebb korban kimult nemes hölgy hamvainak!”

A gyászjelentésben a férj, gróf Szápáry Imre és mindkét részről a közvetlen családtagok mélyen szomorodott szívvel jelentik, hogy almásy báró Rudics Petronella, „boldog házassága 3-ik, életének 27-ik évében, f. évi junius 7-én reggeli fél 6 órakor szív szélhűdés folytán bekövetkezett gyászos kimultát. A boldogult hült tetemei f. hó 9-én d. u. 5 órakor fognak Ó-Kigyóson beszenteltetni, - s ugyan e hó 10-én Gyöngyösön örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szent mise áldozatok pedig ugyancsak e hó 11-én Gyöngyös, Karácsond, Bács-Almás, Kúnbaja, Szabadka és Ó-Kigyóson a mindenhatónak bemutattatni.”

02_rudics_petronella_parte_szap29-960a.jpg

Gróf Szápáry Imréné, született almási báró Rudics Petronella gyászjelentése, Ó-Kigyóson, 1875.június 7-én. (Forrás: Hungary Funeral Notices, 1840-1990.)

A gyászjelentés nem említ hátrahagyott gyermeket, viszont a - A muraszombati és szécsiszigeti szapári Szapáry család története című könyv86. oldalán az szerepel, hogy a gróf Szapáry Imre és Rudics Petronella grófnő házasságából született Antal nevű gyermek 1879. szeptember 18-án halálozott el Pesten. A szerzők ez esetben tévednek, ugyanis a nevezett Antal nevű gyermek nem a Szapáry-Rudics házaspár gyermeke volt, hanem a gyászjelentésben is szereplő (1875-ben még nőtlen) testvér, gróf Szápáry Iván (1835-1926) és Török Gabriella (1846-1933) 1876. március 23-án kötött házasságából született Antal nevű gyermek, aki a gyászjelentése szerint „élte 11-ik havában, rövid betegeskedés után e hó12-én meghalt”. A gyászjelentés dátuma: „Budapest, 1879. szeptember hóban”.

Rudics Petronella bárónő kapcsán meg kell említeni férjének gróf Szapáry Imrének tragédiával végződő sorsát is, amelyről részben gyászjelentéseiből, részben a fent említett családtörténeti könyvből értesülhetünk, ezúttal is meglehetősen szűkszavúan.
 
A Szapári család története könyv 86. oldalán az alábbiakat olvashatjuk:
„A negyedik (Szapáry) testvér Imre gróf, aki 1838. június 27-én született, gyilkosság áldozata lett Jászberényben 1878. február 12én…”.
A családi gyászjelentés tanúsága szerint már Imre gróf édesapja sem él, így édesanyja és felsorolt legközvetlenebb családtagok nevében „mély fájdalomtól áthatva, szomorodott szívvel jelenti szeretett fia Muraszombati Szécsi Szigeti és Szapári gróf SZAPÁRY IMRE m. kir. honvéd huszár százados életének 40-ik évében, folyó évi (1878) február 12-én Jászberényben váratlanul bekövetkezett gyászos halálát”. E helyütt csupán közbevetőleg jegyzem meg, hogy a gyászolók között már szerepel Szapáry Iván gróf felesége, Török Gabriella, aki majd csak ez év novembere körül szüli meg a fentebb említett Antal nevű kisfiát, akit tévesen jelölnek Rudics Petronella gyermekének Szapáry Imre gróf apaságával. Szapáry Imre gróf addigra már nyolc hónapja, neje Rudics Petronella pedig már három éve halottak.
A Jászberényi Huszárlaktanyában történt tragédiáról a garnizon parancsnoka utasítására értesítették a családot Gyöngyösön. A „váratlanul bekövetkezett gyászos halál” okát csak találgathatjuk: lehet véletlen fegyverbaleset, de „gyilkosság” aligha…

03_gr_szapary_imre_27-960.jpg

A családi gyászjelentés 1878. február 13-án, Gyöngyösön

A Jászberényben állomásozó m. kir. honvéd huszárok tisztikara – mint szerető bajtársai -, az összes m. kir. honvéd tisztikar nevében már egy nappal előbb jelenti gróf Szapáry Imre m. kir. honvéd huszár százados „gyászos kimultát”.

04_gr_szapary_imre.jpg

A Jászberényben állomásozó m. kir. honvéd tisztikar gyászjelentése

A családi tragédiák után ismerkedjünk meg magával a fotográfiával. Első ránézésre is szembetűnő, hogy jól megkomponált, vérbeli fotográfus készítette, akinek műterme igényes installációval van berendezve. S, hogy e felől kétségünk se legyen, a kép kartonjának elő- és hátoldalán Borsos József cs. és kir. udvari fényképész műtermének címét olvashatjuk Pesten, az országút 42. szám alatt.

05_rudics_baronesse.jpg

Rudics Petronella baronesse. Visit Portrait, 1866-1868. Mérete: 10,7x17 cm.

06_rudics_baronesse_verzo.jpg

A Rudics Petronella kép verzója Calderoni optikus, PEST gumibélyegzőjével

Borsos József (1821-1883) neve, színes egyénisége és tehetsége nem ismeretlen a festészetet és a fotográfiát kedvelők körében. 1837-től Pesten Schöfft József Károly tanítványa, majd 1840-ben Leopold Kupelwieser osztályában a bécsi képzőművészeti akadémia hallgatója. 1843-ban Ferdinand Georg Waldmüller magániskolájába iratkozott át. Bécsben élt, Az udvar és a bécsi arisztokrácia kedvelt és keresett festője, e mellett a pesti közönség körében is népszerű volt. Tőzsdespekulációk következtében elvesztette festészetével szerzett vagyonát, ezért 1861-ben Pestre költözött. A festészettel felhagyott és előbb önállóan, majd Doctor Albert festőművésszel társulva fényképészeti műtermet nyitott. Újra jelentős vagyonra tett szert, de végül a fényképészettel is felhagyott. Kibérelte a budai Szép Juhászné vendéglőt, melyet élete végéig vezetett.

A verzó grafikája alatt szerepel Calderoni optikus bélyegzője. Stefano Calderoni, azaz Calderoni István (1794-1881) lombardiai származású, elmagyarosodott optikus, európai hírű tanszerkereskedő, aki több neves külföldi cég, így a jénai Carl Zeiss, a wetzlari Ernst Leitz, és a hanaui Heraeus optikai és finommechanikai vállalkozások vezérképviselője az 1820-1860-as években. Pesti optikai boltja jól megalapozta a cég hírnevét, amelynek népszerűségét nemcsak a kirakatban megjelenő fényképek, hanem a legújabb műszaki divatcikkek forgalmazása is növelte. A cég profilja az évek során egyre bővült, az egykori bazár jogutódja, a virágzó optikai-fényképészeti szaküzlet mellett egy nagyhírű tanszergyártó és kereskedelmi vállalkozássá alakult. A korszak fotográfusai minden bizonnyal tőle is szereztek be optikai segédeszközöket, fényképészeti felszereléseket, ez magyarázhatja kapcsolatát Borsos József személyével és műtermével. Bélyegzőjével, annak fényképen való szerepeltetésével eddig még nem találkoztam. Hogy miért éppen Rudics Petronella fotográfiájának a hátoldalára került fel hírmondóként, azt egyelőre csak találgatni lehet.

Egy fénykép, egy név. Nekem Rudics Petronella baronesse ennyit árult el rövid életéről, családjáról, sorsukról. Egy fénykép önmagában lehet tetszetős, esztétikus, szép, de mégiscsak egy „néma” tárgy. Számomra akkor válik igazi értékké, ha „meg tudom szólaltatni”, ha mesél magáról, a korról, amelyben élt, s amely letűnt kor már csak általa, általuk hozható vissza. Ez esetben is ez történt, ez a tragikus sorsú fiatalasszony e sorok által feltámad, újra él.

Temesvári Jenő

Szólj hozzá!

Johanna és Paula Klinkosch 1868-as cabinet portréi

2015.08.04. 14:46 :: temesvarijeno

A két hölgy élettörténetét a „mesébe illő” jelzővel is lehetne jellemezni, hiszen azokba az arisztokrata körökbe, amelyekbe házasságaik révén bekerültek, a saját társadalmi közegükben legfeljebb csak álmodhattak. Ahhoz, hogy a meséből és álmokból valóság lett - a Klinkosch lányok kivételes szépségén, és figyelemre méltó hozományán túl -, leginkább az apa Josef Carl Klinkosch (1822-1888) tehetsége, üzleti érzéke és kitartó munkája teremtette meg az anyagi alapot a család társadalmi felemelkedéséhez.
A fiatal Josef (szülei: Carl Klinkosch (1797-1860) és Katharina Kempenich) apja, ezüstműves mester mellett tanulta el a szakma fogásait, majd 1830-ban betársultak Stefan Mayerhofer 1797-ben alapított manufaktúrájába.

01_klinkosch_firma_600x.jpg

Josef Carl Klinkosch üzleti hirdetése az 1880-as évekből az alapítás évével

Joseph Carl Klinkosch 1851-ben veszi át a Mayerhofer & Klinkosch társulás üzletének irányítását. Tehetsége, ambíciói révén nagyüzemi gyárossá nőtte ki magát. Alig fél évszázad alatt az egyszerű háztartási evőeszközök, étkészletek előállítását, sokkal nívósabb termékkör váltotta fel, melyet művészi kivitelben már nemcsak a hagyományos fém, hanem arany, ezüst anyagból is készítették üzemében. Ezzel a váltással nemcsak az előkelőbb, polgári felső középosztály, nemesség köreiben, hanem a bécsi császári udvar megbecsült beszállítójaként is nevet, rangot, és nem utolsósorban jelentős vagyont szerzett családjának. Erzsébet császárné (Sissi) korfui villájában csakúgy megtalálhatók voltak étkészlet szervizei, mint Európa számos országában. Említést érdemel, hogy napjaink aukciós házainak árverésein a Klinkosch márkajelű nemesfém készletekért, egyedi darabokért komoly összegeket is hajlandók áldozni a licitáló műgyűjtők.
Joseph Carl Klinkosch 1848-ban veszi feleségül Elisabeth (Elise) Johanna Caroline Swoboda-t (Wien,1830.10.27.-1910.11.06.Meran, Süd-Tirol), mely házasságból születtek Johanna (1849) és Paula (1851) nevű lányai, valamint Isidor (1852) és Arthur (1853) nevű fiai. Elise Swoboda apja, Wenzel Johann Swoboda (1798-1860) udvari ékszerész és felesége, Johanna Rasin hét gyermeke közül Elise volt a másodszülött. Joseph Klinkosch üzleti tevékenysége és családi élete mellett közéleti szerepet is vállal, amennyiben a bécsi polgárőrség kapitánya az 1848-as zavargások idején, később, 1861-62-ben tagja a bécsi városi tanácsnak. A Klinkosch vállalkozásról e helyütt még meg kell említeni, hogy ezüst és arany étkészletei, sikerrel szerepel az 1873-as bécsi, majd az 1878-as párizsi világkiállításon. 1879-ben lovagi címet (Ritter) kap az uralkodótól. 1884-ben visszavonul, 1888. június 8-án hunyt el Bécsben. Immár európai hírnevű cégét Arthur (†1899) és Isidore (†1914) fiaira hagyja, akiknek halálát követően a „JC Klinkosch AG”-t, 1918-ban Arthur Krupp (1856-1938) osztrák, szintén ezüst étkészlet gyáros vásárolja ki és olvasztja be saját vállalkozásába.

Ezek után ismerkedjünk meg Johanna és Paula Klinkosch életével és egy-egy fotográfiájával:

02_johanna_klinkosch1_300x.jpg Johanna (Maria Elisabeth) von Klinkosch (Wien 1849.08.13. - 1925.01.31. Baden bei Wien)
Szülei: Joseph Carl Ritter von Klinkosch (1822.02.28.-1888.06.08. Wien) - Elise Swoboda (1829-1910).
Testvérei:
Paula (Abbázia, 1851.02.18.-1901.01.03. Abbázia)
Isidor, Josef Carl (Wien, 1852.06.16.-1914.01.13. Wien)
Arthur (Wien, 1853.-1899.10.06. Wien)


Johanna az 1860-80-as években tündöklő szépsége révén Bécs előkelő köreiben nagy népszerűségnek örvendett, kívánatos partinak számított. Hans Makart (1840-1884) a Bécsi Művészeti Akadémia professzora, a császári udvarban is elismert és foglalkoztatott "festő fejedelem", - aki képeivel elkápráztatta Bécs közönségét -, több festményt készített Johannáról, de Bécs több előkelő fényképészeti műtermében (Ludwig Angerer, Fritz Luckhardt, Atelier d’ Ora (Dora Kallmus) is készültek róla felvételek.

Házasságkötése: 1890. május 20. Wien
Férje: Aloys Franz de Paula von Liechtenstein herceg (Prága, 1846.11.19-1920.03.25. Wien).
(Johanna a második felesége volt a hercegnek)
Szülei: Franz de Paula Liechtenstein herceg (1802-1887) - Ewa Józefina Júlia Eudoksja Potocka grófnő (1818-1895)
Liechtenstein herceg első felesége: Marie Henriette Adelaide Fox (Firenze, 1850-1878 Schloss Burgstall, Steiermark). 1872-ben kötött házasságukból 4 lány született.
A Johanna von Klinkosch-sal kötött második házasságból nem született gyermek.

03_johanna_klinkosch1a1.jpg

Johanna von Klinkosch - Cabinet Portrait, 1868. Mérete: 10,5x16,2 cm

04_paula_klinkosch1-300x.jpg Paula von Klinkosch (Abbázia 1851.02.18. – 1901.01.03. Abbázia)
Szülei: Joseph Carl Ritter von Klinkosch (1822.02.28.-1888.06.08. Wien) - Elise Swoboda (1829-1910).
Testvérei:
Johanna (Wien 1849.08.13. - 1925.01.31. Baden bei Wien)
Isidor, Josef Carl (Wien,1852.06.16.-1914.01.13. Wien)
Arthur (Wien, 1853.-1899.10.06. Wien)


Házasságkötése: 1875. február 03.
Férje: sárvári és felsővidéki Széchenyi Gyula gróf (Wien,1829.11.11.-1921.01.13.Budapest), főrend, királyi főlovászmester. Szülei: gróf Széchenyi Pál 1789.11.10.-1871.03.30.) - Zichy-Ferraris Emília grófnő (1803.11.13.-1866.09.13.). Iskoláit Szombathelyen végezte, 1848-ban hadnagyi rangban szolgál a Palatinus-huszároknál, Windischgrätz seregével a prágai forradalom leveretése után Bécsbe, majd Itáliába vezénylik. Kilép a hadseregből, az 1860-as években Marcali uradalmában gazdálkodik, tevékeny részt vállal Somogy vármegye politikai és közéletében. Marcali uradalma, vadasa mintagazdaság. A főrendiháznak zászlóúri minőségén kívül a cenzus alapján is tagja. 1857-ben kamarási, 1868-ban valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot nyert. Az I. osztályú vaskorona-rend és több külföldi rendjel birokosa.
Első neje Zichy-Ferraris Karolin grófnő (1845-1871) elhunyta után, akitől négy gyermeke született, 1875. február 3-án vette nőül Klinkosch Paulát.
Klinkosch Paulával való házasságából született gyermekük: Széchenyi Gyula gróf (Bécs,1878.12.10.-1956.04.21. Budapest) Felesége: Gisela Haas von Teichen bárónő (Wien, 1890.12.18.-1945.04.15. Budapest). Esk.: Abbázia 1908.08.12. Házasságukból szintén négy gyermek született.

05_paula_klinkosch1a1x.jpg

Paula von Klinkosch - Cabinet Portrait, 1868. Mérete: 10,5x16,2 cm

06_johanna_klinkosch1a.jpg

Az ADÉLE Atelier (műterem) előoldali cégjelzése

07_verzok_600x.jpg

A verzók a színárnyalat eltéréstől eltekintve egyformák. A képek egykori tulajdonosa feltüntette a neveket (Fraulein Johanna Klinkosch ill. Fraulein Paula Klinkosch)

08_johanna_klinkosch1b600x.jpg

A képek cégjelzései megegyeznek a szintén ADÉLE műtermében Klotild főhercegnőről és Amália koronahercegnőről készült képekével, és ugyanabban az 1866-os Albumban maradtak fenn, mint amelyből már néhány német fejedelmi család kabinet portréit már bemutattam.
(lásd: http://temesvarijeno.blog.hu/2014/08/03/a_szasz-coburg-gotha_csalad_cabinet_portrei)

A verzón feltüntetett három díjérem - Berlin 1865, Párizs 1868, és egy datálatlan Linz érem ADÉLE tevékenységének korai időszakából valók.

Temesvári Jenő

Szólj hozzá!