Szobrok, emlékhelyek

Numizmatika - Filatélia

Veterán autók

Repülőnap Budaörsön 2015.

2015.05.02. 14:13 :: temesvarijeno

Egy több évtizedes hagyomány folytatásaként, verőfényes napot ígérő reggeli időben autóztunk a nem túl nagy forgalmú autópályán Kanizsáról 200 km-t azért, hogy újra részesei lehessünk a hazai repülés ünnepének. Már az is hagyományok közé tartozik, hogy családom két fiatalabb generációja, fiam és unokám sem első alkalommal kel útra erre a rendezvényre az ország másik feléről, Kecskemétről.

emleklap003.jpg

Április 26-án immár negyedik alkalommal rendezte meg nyílt napját a Goldtimer Alapítvány a Budaörsi repülőtéren. Az Egérúti kanyartól már sűrű kocsisor jelezte, hogy nem leszünk egyedül… Délelőtt 10 órakor már egyaránt nagy élet volt a statikus bemutató területén és a levegőben is. A szokásosnál is több veterán autócsoda adott itt randevút egymásnak, de voltak szebb időket is látott harcjárművek, kiszuperált vadászgépek és helikopterek is. A szépszámú tömeg érdeklődésének megfelelően járta körül, fényképezte a látnivalókat. Jó volt látni, hogy nem csak az idősebb korosztály nézelődött és nosztalgiázott önfeledten, felidézve a régi emlékeket, hanem sok szülő magával hozta a család apraját-nagyját is. Szemmel láthatóan egyre népszerűbb, és egyre inkább családi programmá válik ez az évenkénti találkozó. A látnivalókból egy csokorra valót a csatolt galériába gyűjtöttem (lásd: az írás végén).

Csak az elismerés hangján lehet szólni a Goldtimer Alapítvány önkéntes tagjairól, akik mindent megtesznek azért, hogy egyre nívósabb legyen a rendezvény, s teszik ezt úgy, hogy munkájukért, szakmai tudásukért sem fizetést, sem egyéb juttatást nem kapnak. Pedig nagyon megérdemelnék! - Nincs új a Nap alatt! – állapítottam meg, hiszen majd 30 éve így „fertőződött” meg a mi gyermekünk is, és most már otthonosan, ott trappol mellette az ő fia is, a hat és fél éves unokánk, aki már egy hete telekürtölte az óvodát, miszerint ő újra repülni fog a „Tódorral”, vagyis a Kármán Tódor nevét viselő, a világon egyedüliként repülőképes HA-LIX lajstromjelű Li-2-es utasszállítóval, a Malév „utolsó mohikánjával”.   

A jegyárusító sátor előtt hosszú sor kígyózott, így mi már csak 12.30-ra kaptunk jegyet. Addig legalább körbejárhattuk a földi látnivalókat, és megnézhettük a sűrűn fel és leszálló egy és kétszemélyes gépeket, helikoptereket, akik a sok vállalkozó kedvű utast megreptették…
Nemcsak a gépek, hanem az idő is gyorsan repült, s azon kaptuk magunkat, hogy várjuk a beszállást…

02_104x.jpg

Ahogy az előttünk repülő csoport, úgy vártuk mi is, hogy feldübörögjenek a hajtóművek, s nekilóduljon égi útjának ez az ezüsttestű csodaszép gépmadár

03_111x.jpg

Péter és Peti nem izgulnak, már régi motorosok… Peti most repül harmadszor… Ezúttal két kedvenc lovát választotta ki potyautasként az útra…

A Liszunov Li-2-es utasszállítón mindössze 19 ülőhely van, kettes és egyes üléssorra osztva, a pilótafülke két személyes. Utaskísérő csak addig volt a gépen, míg volt menetrend szerinti belföldi repülőjárat az 1950-60-as években, amely a nagyobb vidéki városokat kötötte össze a fővárossal. Akkoriban a repülőjegy „hatósági áras” volt, nem lehetett több, mint az első osztályú vonatjegy ára…

04_122x.jpg

Megszűnt a füves felszállópályán való rázkódás, már a levegőben vagyunk. Az épületek gyufásdobozokká zsugorodnak

05_126x.jpg

Nem véletlenül ültünk a beszálló ajtó előtti utolsó sorba. Innen remekül lehet nézelődni és fényképezni is…

06_129x.jpg

Állandóan változik a táj alattunk

07_130x.jpg

Lassan elhagyjuk a budai oldal lakott részeit, háttérben a János-hegy

08_146x.jpg

Valahol a János-hegy, Hármashatárhegy felett járunk, a szárny súrolja a gomolyfelhőket. Néha azért a légi út is „göröngyös”, amikor a szél megdobálja a gépet… de ez nem szegte kedvét senkinek, nem kerültek elő a zacskók...

09_153x.jpg

Alattunk az autópálya betonkígyója kanyarog

10_158x.jpg

A szárnyvég megemelkedik, ahogy a pilóta bedönti a gépet a fordulóhoz. Távolban a Duna kék szalagja

11_161x.jpg

Emlékezetes élmény marad madártávlatból látni alattunk a főváros budai oldalát

12_162x.jpg

Újra egyenesben. Lassan süllyedünk…

13_163x.jpg

Csak egy enyhe rázkódás jelezte, hogy a pilóta letette a gépet, és újra a füves kifutón gurulunk…

14_167ax.jpg

Még egy fotó Apával…

15_budaors_peti_papa_li-2-01.jpg

És a Papával… Természetesen a "Tódor" sem hiányozhat a képről...

Néhány képbe sűrítve ez volt a nap repülős kalandja. Én most repültem először a LI-2-es géppel, ami teljesen más élmény, mint a több száz személyes utasszállítókkal, tízezer méteres magasságban való repülés élménye. Peti közölte, hogy neki már jövőre is megvan a perselyben a pénze egy újabb repülőjegyre. Azt hiszem, nekiállok én is „spórolni”, hogy jövőre megint együtt, ugyanitt, ugyanígy… Köszönjük Goldtimer Alapítvány!

Temesvári Jenő

Oldtimer járművek Budaörsön galéria:

http://indafoto.hu/temesvarijeno/goldtimer_nap_budaors_2015

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://temesvarijeno.blog.hu/api/trackback/id/tr597423302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása