Szobrok, emlékhelyek

Numizmatika - Filatélia

Oldtimer

Horvátországi képeslapok

2011.10.13. 10:04 :: temesvarijeno

Családunkban a nyaralás más jelentéstartalmat hordoz, mint amire a legtöbben gondolnak e szó hallatán. Azok közé tartozunk, akik nemigen tudnak megmaradni egy helyen sokáig, akiknek az örökös úton levés jelenti a kikapcsolódást, feltöltődést. Minden utazás megtervezésekor gondos mérlegelés tárgyát képezi a „bázishely” kiválasztása, ahonnan az érdeklődésünknek megfelelő nevezetességeket, tájakat beautózhatjuk, vagy hajóval elérhetjük. És van egy másik „szabály” is: egy-egy ritka kivételtől eltekintve, nem megyünk vissza ugyanoda kétszer. Persze vannak szívsajdító örökre bevésődött kedvencek, de azokat is azáltal ismerhettük meg, hogy mindig továbbmentünk. A régi kedves visszahívó szirénhangok elhalkulnak, újabbak felerősödnek, s magukhoz csábítanak. Nincs mit tenni ellene, hallgatunk rájuk, s megyünk tovább évtizedek óta.
Nekünk Horvátország csak egy ugrásnyira van, a tengert is megláthatjuk mintegy három órás kényelmes autózással - nem főszezonban, amikor egy-egy kapunál esetenként ennél többet is kénytelen várni az utazó -, mégis valahogy mindig úgy alakult, hogy sokáig nem az Adriát választottuk úti célul.  Aztán képletesen szólva, egy kora őszön megtört a jég! Az Isztriai félsziget és a Kvarner öböl bejárása után kézenfekvő volt, hogy „lejjebb” kell mennünk. A leginkább strandjaikért, vízi sport lehetőségekért népszerű szigetek számunkra nem vonzóak, szemben a dalmáciai városok patinás történelmi múltjával, műemléki látnivalóival. Jablanacig, a Rab sziget kompátkelőjéig már végigjártuk a tengerpart kanyargós útjait, a Zadarig terjedő részt pedig ezúttal egyszerűen átugrottuk.

A piros színnel jelölt útvonal bejárása közel 2400 km utat jelent. Nagykanizsától Karlovacig az útvonal adott. Nagyobb felbontásban lásd: a Trogir galériában

A választás több szempontból is egy Trogirtól 4 km-re lévő 3 csillagos besorolású szállodára esett. Itt egy kis kitérőt kell tennem. A szálloda nekünk azért fontos, mert a félpanziós ellátás a legkényelmesebb, mielőtt reggel útra kelünk, ill. miután estefelé az egész napos kirándulásokból „hazaérünk”. A svédasztalos választék és a komfort is megfelelő ahhoz, hogy kipihenjük másnapi programig a fáradalmakat. Több nem is kell. És jobb sem. Sokan mondják, hogy már nem korszerűek, felújításra szorulnának ezek a régi jugoszláv szocreált idéző 3*-os szállodák. Ez többségében igaz, de akinek ez kevés, az kedvére válogathat a luxus igényeket kielégítő szállodák bő kínálatából is. Mindez csupán értékítélet és pénz kérdése. Az extráért fizetendő árkülönbözetet mi benzinre, hajójegyre, belépőkre költjük. Igen, itt az erkély korlát esetenként valóban rozsdás, régies a bútorzat, sok helyütt nem cserélték még le a kádakat zuhanykabinra, néha eldugul a lefolyó, ugyanakkor eddigi tapasztalatunk szerint a takarítás kifogástalan, ha kell, ha nem, naponta kicserélik a törölközőket, fürdőlepedőket, ágyneműt. És a számunkra szokatlanul tikkasztó szeptemberi hőségben, utószezonban is éjjel-nappal üzemelt a légkondicionáló. Talán ennek örültünk leginkább. Az éttermek felújítottak, már-már pazarlóan bőséges a választék, több ezer embert zökkenőmentesen kiszolgálnak két óra alatt. Nekünk ennyi bőven elég, többet nem is várunk és nem is látunk a szálló életéből.

Ezúttal a Hotel Medena volt az „otthonunk”. A kép a szemközti Čiovo szigetről készült

Trogir mellett szólt vitathatatlan történelmi emlékei, varázslatos utcácskái mellett, hogy innen elérhetővé vált számunkra több közép-dalmáciai város és üdülőhely is. A hegyek és a tenger közé beékelve tehát nem maradt más dolgunk, mint „fel is út, le is út”. Lefelé Split, Omiš, Makarska, Ploče, felfelé, Marina, Vinišće Primošten, Šibenik, Zadar. A párába burkolózó hegyek pedig izgalmas szerpentineket kínáltak mindkét oldalukon hol kopár szakadékokkal, hol a kéklő tenger csillogó, messzeségbe vesző horizontjával.

Trogir, ahogy először megpillantottuk

A fényképezőgép és a volán ádáz harcban állt egymással, nehéz lenne megmondani melyiket fogtam többször. Már rutinná vált, hogy alig indultunk tovább, szinte még vissza sem raktam a Nikon-t a táskába, máris újabb leállót kellett találni, mert újra és újra kézbe kellett venni a gépet. A „zsákmány” mindenhogy gazdag; rengeteg út fogyott el alattunk, és majd ezer képet őriznek az SD kártyák. Hol van már a filmes időszak, amikor nagyon meggondolta ez ember, hogy gazdálkodjon a néhány tekercs filmmel… Nos, ennyi talán elég is, a képek majd mesélnek maguktól a megélt élményekről, emlékekről, ahogy mi láttuk. Akik pedig e sorokat olvasva kedvet éreznek hozzá, bepillanthatnak utunk állomásaiba e helyütt egy-egy kiragadott pillanat megidézésével, a csokorba szedett néhány galéria segítségével. Tartsanak velünk, szegődjenek hozzánk útitársul! Ha már jártak ezeken a tájakon azért, hogy a képek láttán újra szép emlékeket idézzenek fel magukban, ha pedig még nem, akkor talán kedvet kapnak hozzá, hogy egyszer valódi részesei is legyenek egy ilyen utazásnak. Bizonyára nem fogják megbánni egyik választást sem.

A népszerű sétány a jachtkikötőben, szeptemberben már csendesebb, az óváros zegzugos sikátoraival, parányi tereivel varázslatos. A felnyitható hídon áthaladva érdemes a Čiovo szigetet is végigautózni, a hegyes-völgyes utak leállóiból pedig megcsodálni elénk táruló panorámáját.

Šibeniket és látnivalóit a turisták áradatától ezek a hajdan félelmetes ágyúk sem tudják megvédeni

Primošten ezzel a látvánnyal csalogatja a tengerpart vándorát. Ahogy előbukkant, Rovinjt idézte elénk. Sokkal kisebb, keskeny utcácskái sem olyan meredekek és látványosak, de mindenképpen sajátos hangulatot árasztanak. Néhány órát érdemes itt elidőzni, miközben a kis kikötő egyik teraszán, hallgatva a ringatózó vitorlások és a hullámok fecsegését, a sirályok rikoltásait, kényelmesen elfogyaszthatunk egy üdítőt vagy egy finom kávét.

Az egyik legszebb öböllel és vitorlás kikötővel rendelkező település

Marinát és a félszigetet uraló hegy másik oldalán, egy eldugott szelektől védett kis öbölben megbújó Vinišćét annyira megkedveltük, hogy a fárasztóbb kirándulások után egy-egy nap délutánján lazább programként aprókavicsos strandjaik valamelyikét több alkalommal is felkerestük, hogy az irdatlan hőségben felfrissüljünk a 25 C˚-os tengerben. Marina Trogírtól közvetlenül a tengerparton kanyargó meseszép panorámájú úton mindössze 14, Vinišće pedig 23 km távolságra van.

A sebes sodrású Cetina folyó hosszú utat megtéve számtalan akadályt áttörve a Mosor vad bércei közül bukkan elő. A helyet mindenki úgy ismeri: Omiš. Aki látta, rabul ejti. A hajdani kalózfészek ma nyüzsgő, élettel teli kisváros. Az erőd tornyának teraszáról pazar kilátás nyílik a városkára, a kopár fehér bércekre és a kék tengerre. A tengerpart szerelmeseinek is érdemes azonban végigjárni a hegyvonulatok közti változatos vidéket. Az utak - teletűzdelve „S” kanyarokkal és meredek szerpentinekkel -, a hegyek közt is mindenütt kifogástalanok, de élvezetükhöz jó gumik, tökéletes fékek és jó reflexek is szükségesek.

A hegyek közül kikeveredve újra előbukkan a tengerpart. A látvány mindent megér…

Makarska nem véletlenül az egyik legnépszerűbb utazási célpont Horvátországban. Itt minden együtt van: az égbenyúló hegyek karéjában ápolt kertek és virág kavalkád üde látványa, a modern szálloda-és villasorok között, hangulatos óváros, mozgalmas kikötői élet, parti sétány az elmaradhatatlan pálmasorral, a csillogó víztükrű, hajókat ringató öbölre néző teraszokkal, számtalan taverna, üzlet, ragyogó napfény. Valami kimaradt? A felejthetetlen emlékek közül semmiképpen sem marad ki.

Split

Egy lüktető nagyváros, amelynek van egy hétköznapi, és egy álomba szenderült ünnepi, régmúlt időkbe vesző arca. A hatalmas kiterjedésű város hajójavító üzemei, gyárai, és a titói időket, korszellemet őrző panel tízemeletesei váltakoznak régi polgári jómódot sejtető árnyas utcák házsoraival, amelyek szinte mindegyike lejtős, emelkedős. Sportcsarnokok, jachtklubok, botanikus kertek változatos kavalkádja. Talán a legkevésbé hasonlít a többi adriai településre, ahol eddig jártunk. Az óváros ugyanúgy nem fukarkodik építészeti és történelmi látnivalókkal, mint az egész Adria partvonal Pulától Dubrovnikig. Kell hozzá idő, mire valamennyire kiismeri magát itt az ember. Fárasztó város, mert végig kell járni minden kis utcáját, fel kell mászni a számtalan lépcsőn a harangtoronyba, onnan le a föld alá az ókori Diocletianus palota boltíves, hatalmas termeibe, hogy az ott nyüzsgő souvenir árusok és turisták hadán átverekedve magunkat kijussunk a széles, kötelezően pálmafa soros promenádra, a kikötőbe. Aztán, ha kifújtuk magunkat, feltankolva az újabb üdítővel, az ókori városfal egy másik kapuján – négy is van - újra vissza a múlt emlékei közé. A nap végén már zsong az ember feje, már nem akaródzik tovább menni, és nagyon messzinek tűnik az a parkoló, ahol vár ránk az autó. Split tényleg nagyon fárasztó város, de ezt utólag már azt hiszem senki nem bánja, ha egyszer látta, valamennyire megismerkedhetett vele.

Zadar ezen az úton csupán alig egy órára látott vendégül bennünket. A kikötőben egy kávézóban nagyon finom capuccinót ittunk édes süteményekkel. Amikor a város bejárására indultunk, a kikötőben először kivételesen az eget néztük, mivel elszoktunk már a felhők látványától. És ezek baljós, vészjósló felhők voltak. Reméltük, majd elfújja őket a légáramlat, s újra a ragyogó napfény lesz az úr. Nem így lett! A szél ugyan megérkezett, végigkorbácsolta az öböl vizét, majd kisvártatva leszakadt az ég is. Percek alatt folyók hömpölyögtek az utcákon. Ilyen özönvizet még nem láttunk. Az ablaktörlő nem győzte, félre kellett állni, amíg csendesedik. A Zadarral való ismerkedést jobb időkre hagyva hirtelen nagyon sürgetővé vált elérni az autópályát. Még nem sejtettük, hogy azon sem lesz jobb a helyzet. Az esőfelhők a hegyek közt megszorultak, éjszakai sötétségben, ítéletidőben autóztunk Zágrábig. Onnan már győzte az ablaktörlő is, az eső már csak zuhogott. Mindössze a fizetőkapuknál megállva, Zadartól a 420 km-es utat hat és fél óra alatt sikerült megtennünk, és még örültünk is ennek a "teljesítménynek".

Gyülekeznek a viharfelhők, jó lesz elindulni hazafelé

Így búcsúzott tőlünk Horvátország. De nem neheztelünk rá ezért. Egyrészt eddig minden szeptemberben kánikulai meleggel fogadott bennünket, amely végig ki is tartott, másrészt minden évben szakadó esőben indultunk haza. Idén sem volt ez másként, kezdjük kiismerni egymást…

Mindent megkaptunk, amiért mentünk. Napfényt, kéklő tengert, zord hegyeket. Az időtlenséget árasztó dalmát városok szűk utcácskáinak, pálmafás parkjainak, parányi kikötőinek hangulata, békés nyugalma, derűs életigenlése velünk marad. Az élmények elraktározása, újbóli felidézése elég lesz a következő utazásig, - melyet azt gondolom, mindenki már akkor elkezd tervezgetni -, amikor az előzőről szinte még haza sem ért. Ismerősök, barátok mindig megkérdezik milyen volt? Azt szoktam mondani: „csak” azért jöttünk haza, hogy visszamehessünk. Hogy hová? Ki tudja? Még mi sem, hogy hol várnak minket újabb tájak, újabb élmények, melyik hívogató szirénhang lesz a legcsábítóbb?

Viszontlátásra Horvátország! Do videnja Croatia!

Temesvári Jenő

Kapcsolódó galériák:

Šibenik
http://indafoto.hu/temesvarijeno/001_sibenik_horvatorszag

Trogir
http://indafoto.hu/temesvarijeno/trogir_horvatorszag

Omiš
http://indafoto.hu/temesvarijeno/omis_horvatorszag

Hegyek, utak, tenger
http://indafoto.hu/temesvarijeno/hegyek_utak_tenger_horvatorsza

Split:
http://indafoto.hu/temesvarijeno/split_horvatorszag

Makarska:
http://indafoto.hu/temesvarijeno/makarska_horvatorszag

 

A bejegyzés trackback címe:

http://temesvarijeno.blog.hu/api/trackback/id/tr843299367