Szobrok, emlékhelyek

Numizmatika - Filatélia

Oldtimer

Arktiszi Dollar (Polar Dollar) - három újabb címlete

2013.03.19. 13:38 :: temesvarijeno

A Polar Dollar (Arctic Territories) sorozat eddig kibocsátott címletei 2012-ben további három értékkel gyarapodtak. Hogy 2010-ben miért a 2 és 10 dolláros voltak a kezdő értékek, majd ezeket miért éppen a 3, 8 és 15 dolláros - egyáltalán nem szokványos - címletek követték, az rejtély. Ezen nem törvényes fizetőeszközök (not legal tender) „bankjegyek” képi megjelenését tekintve Fridtjof Nansen és Roald Amundsen elsődleges szerepeltetése az első 5 címleten nem kérdőjelezhető meg, nevük fogalom a sarkvidékek felfedezésének és kutatásának tekintetében, személyük az Arktisz fogalmától elválaszthatatlan. Csakúgy, mint a mostoha, zord, tartós emberi életre alkalmatlan időjárási viszonyok ellenére is az életterüket itt megtaláló állatvilág eddig megjelenített reprezentánsai is jól jellemzik a Polar Dollar tervezőinek célkitűzéseit.
Meg sem próbálom kitalálni, hogy mi volt a kibocsátó koncepciója, milyen logika mentén gondolta úgy, hogy a kezdő 1 dolláros érték csak a hatodik legyen a sorozat folytatásában. Az 5 dollárost is „megelőzték” már magasabb címletek, amúgy ez is általános váltószám a pénzek világában. Ugyanakkor a 9 dolláros, a korábban kibocsátott 8 dollároshoz hasonlóan szinte meghökkentő érték, semmilyen általam ismert numizmatikai számrendszerben sem alapegységként, vagy váltópénzként nem szerepel. Persze ezen a numizmatikusok népes táborával együtt aligha fogok bánkódni, mitőbb, az ilyen rendhagyó értékek, mint kuriózumok, inkább örömmel töltik el a gyűjtőket, egyben színesítik a gyűjteményeket.

01. 1 Dollars 2012-600x.jpg

Az 1 Polar Dollar előoldalán, a sarkvidéken honos egyik legszebb egyed, az Artic fox, a sarki róka (Alopex lagopus) kapott helyet. Az örök hó és jég világához fehér bundájával alkalmazkodó kistestű állatnak még a talpát is szőr fedi, erre utal latin nevében a (lagopus - nyúllábú) tudományos meghatározás. Egyedei megtalálhatók Alaszka északi területein, Grönlandon, Izlandon, a Spitzbergákon át Szibéria területén is. Vándorlásukat, életterüket az összefüggő jégmezők határolják be, táplálékforrásuk a rágcsálók családjába tartozó lemmingek, sarki nyulak, kisebb madarak és azok tojásai. Kiváló minőségű bundája miatt régóta vadásszák, újabban már telepeken is tenyésztik természetes környezetében. Mivel élettere hatalmas területekre terjed ki, melyek nehezen megközelíthetőek, továbbá rejtőzködő életmódja miatt napjainkra sem veszélyeztetett faj. A polymer alapú bankjegy lila nyomatán a korábbiakkal egyezően a sarkkör geodéziai térképgrafikája jelenik meg a már ismert kör alakú Polar Dollar emblémával. A fekete színű sorozat- és sorszámozás szintén az alapnyomatra került, a 2 és 10 dollárosokon alkalmazott tetszetős biztonsági elem, a hologram az őket követő címleten már elmaradt. A négyes tagolású ezüst-fehér színű vízjel motívuma mindhárom címleten azonos - ez sem hologramos -, a korábbiaktól eltérő rajzolatú.

02. 1 Dollars 2012-600x1.jpg

A hátoldali nyomat mindhárom címletnél követi a korábbi kibocsátások függőleges elrendezését. Első, felületes ránézésre látszólag egyformának tűnnek, mindegyiken a kietlen jégmezőn, sítalpakon szánját húzó, magányos sarkkutató perspektivikus grafikai ábrázolását figyelhetjük meg. Ha azonban mindhárom címlet hátoldali képét egymás mellé helyezzük, az egyenkénti ábrázolások más értelmet nyernek. A nem sorszámkövető értékjelzések ellenére ez által az 1-5-9 dolláros értékek mégis egymás utániakká válnak, társaiktól ez által mintegy elkülönülnek, felülírják a számok amúgy megszokott és természetes emelkedő sorrendiségét. A 3 címlet összképének bemutatására alább visszatérek.

03. 5 Dollars 2012-600x.jpg

Az 5 Polar dolláros címlet előoldalán a sarkvidék állatvilágának egy másik jellegzetes reprezentánsa, a Musk-ox, a pézsmatulok (Ovibos moschatus) kapott helyet. Elterjedési területe Alaszka, Kanada északi része, Grönland, Norvégia, Svédország és Szibéria sarkvidéki vidékei. Egyedszámának csökkenésében az évszázadok során egyaránt szerepet játszott kíméletlen vadászatuk, gyengébb és növendék egyedeiket pedig megtizedelik a sarkvidéki farkasok, grizzly- és jegyesmedvék. Mindezen túl az ökológiai viszonyok megváltozása sem kedvez fennmaradásuknak.

04. 9 Dollars 2012-600x.jpg

A 9 Polar dolláros bankjegyen a korábban kibocsátott 8 és 10 dolláros címlethez hasonlóan ismét a polar bear, a sarki jegesmedve szerepel. Vitán felül áll, hogy az Északi sarkvidék domináns állata ez a főemlős, de ezzel együtt mintha megcsappant, elfogyott volna a tervező fantáziája, holott azért ennél lényegesen gazdagabb ennek a hatalmas területnek a faunája.
Mind az 5, mind pedig a 9 dolláros - a színváltozatoktól eltekintve -, egyéb elemeiben, motívumaiban megegyezik 1 dolláros „társával”. Amúgy az eddig kibocsátott mind a 8 címlet tetszetős összképet mutat, a már említett ismétlődések ellenére is.

05. 1-5-9 Dollar-600x.jpg

Az 1 Polar Dollar hátoldalával már megismerkedhettünk. Ha mellé helyezzük a másik két címlet hátoldali képét, akkor kiteljesedik mind az Északi sarkkör térképének grafikája, mind pedig az Arktisz végtelen és kietlen jégvilágában szánjait húzó, immár nem magányos kutató, hanem egy csoportos expedíció három tagja. Remekül megkomponált jelenet, természetes, élethű színvilággal. Az értékjelzések eltérő, jól megválasztott színei jól harmonizálnak az összképpel.
A North Pole Expedition című mindhárom bankjegyen azonos tartalmú tájékoztató szöveg általános, ugyanakkor a környezetvédelem fontosságára felhívó megállapításai szabad fordításban: Az Északi Sark a Föld legészakibb pontja, mely tájékozódási pontként is szolgál. Az arktikus térség középső részén helyezkedik el és folyamatosan fagyott tengerjég borítja. Nyáron a nap folyamatosan a horizont felett látható. Az elmúlt években számos tanulmány foglalkozott azzal, hogy itt is kialakulhatnak időnként jégmentes időszakok. Az elmúlt években indított sítalpas expedíciók emiatt folyamatos problémákkal küzdöttek, néhányat meg is kellett szakítani, mivel fogy az egybefüggő jégpáncél, emelkedik a vízszint, melynek oka a klímaváltozás.

06. 1-15 Dollar1x av.jpg

Az Arctic Territories Polar Dollar eddig kibocsátott 8 címletének előoldali motívumai

07. 1-15 Dollar1x rev.jpg

Az Arctic bátor felfedezőinek és meghódítóinak állítanak emléket a hátoldali képek és grafikák

A kibocsátó változatlanul az USA Texas Államában, Houstonban bejegyzett Global Numismatic Services, amely az elérhető fórum szerint az American Numismatic Associatonon keretében működik, s amely garantálja a napi érvényes US $ árfolyamon a beváltást 2014. december 31-ig.

08. US 2014.jpg

Ez az ígérvény feltehetően továbbra is csak formai, hiszen aligha fognak ezen címletek boldog tulajdonosai élni ezzel a lehetőséggel. Mi több, legyenek a numizmatika szerelmesei, vagy a sarkvidék története, élővilága iránt érdeklődők, bizonyára érdeklődéssel várják, hogy milyen új névértékek, milyen újabb motívumokkal kerülnek a sorozat folytatásaként kibocsátásra.

Temesvári Jenő

A cikksorozat első két része:

http://temesvarijeno.blog.hu/2011/01/27/arktiszi_dollar_norwegian_polar_dollar
 
http://temesvarijeno.blog.hu/2011/06/07/arktiszi_dollar_norwegian_polar_dollar_ujabb_cimletek

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://temesvarijeno.blog.hu/api/trackback/id/tr445148029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.