Szobrok, emlékhelyek

Numizmatika - Filatélia

Veterán autók

Fotósok másként

2010.09.16. 14:10 :: temesvarijeno

A kissrác türelmetlenül toporgott a tóparti ösvényen. Órák óta sétáltak már, meg-megállva, nézelődve. Szerette ezeket a sétákat délutánonként. Ha az idő engedte, mindig elmentek valahová a kék Trabival. Állt a két üléstámla között, s nézett előre, vajon most merre veszik az irányt. Ha nem kellett oviba menni, sokszor már reggel útra keltek. Akkor Anya is velük tartott, de most csak ketten voltak. Nem volt már semmi érdekes látnivaló a számára, Apa sem mesélt már, pár lépésre tőle azt a fekete dobozt babrálta a szeme előtt.

Tudta a nevét, hogy az a micsoda fényképeket csinál, de nemigen értette a dolgot. Most már azt szerette volna, ha az esti fürdés előtt Anya engedi még kicsit rendezgetni a lego katonákat, amiket otthagyott a szőnyegen. Vajon elpakolta őket, vagy ugyanúgy találja, ha hazaérnek?
- Miért nem mennek már? - gondolta.

Aztán a katonákról eszébe jutott egy másik kirándulás, amikor valami irdatlan várfalakon mászkáltak, Apa mesélt azokról a katonákról, akik ott harcoltak és nagyon bátrak voltak. Szerette hallgatni ezeket a meséket, pici kezével ilyenkor jobban szorította apjáét. Csak akkor engedte el, ha azt a dobozt Apa szembe fordította vele, olyankor Anyáét fogta. Így ment ez naphosszat, ezeket a történeteket és várakat nagyon szerette. Milyen jó volt otthon újra játszani őket. 

 
Múltak az évek, már iskolába járt. A hét végén most sem maradtak el a kirándulások, már érdekelték az előhívott képek, melyeket Apa néhány nap múlva hazahozott. Gyűltek a képeslapok is, jó volt nézegetni a sok élményt újra és újra. Már hozzáolvasott a rengeteg könyvből, ami otthon sorakozott a polcokon. Apa történetei azonban izgalmasabbak voltak, sokat beszélgettek, miközben a képeket dobozokba sorakoztatta. Az iskolában a történelem órákon sokszor elkalandoztak a gondolatai, várta a hétvégéket, hogy mehessenek valahová megint.
 
 Aztán egy napon, egy nagyon szép napon neki is lett fényképezőgépe. Véletlenül jutott hozzá, amikor Apa meglátta egy éremgyűjtő találkozón a Zenit-et Kaposváron. A bácsi öreg volt már, örült, hogy jó gazdája lesz régi társának, ő is örült váratlan kincsének. Már voltak saját képei, igaz, még nem olyanok, mint Apáé, de ez nem volt baj. Próbálkozott szorgalmasan. Aztán ahogy múltak az évek, új dolgok jöttek, gimnázium, egyetem. Kicsit háttérbe szorult a fotózás, de aztán újra kedvet kapott hozzá. Most már értette az összefüggéseket a gép és a megalkotott kép között. Egyre jobban sikerültek, némelyiket már Apa is vállalta volna, mint „elkövető”. Ha tehették beszélgettek, leveleztek ezekről a „fényképezési problémákról”, Apa többször említett valamit a lényeglátásról meg az éleslátásról is, arról, hogy ő mit gondol arról, amikor valamilyen témát választ. Gondolkodott, kísérletezett. Meghallgatott mindent, de járta a saját útját. Amióta egyetemre járt, megritkultak a találkozások, de ha tehette vonatozott haza, tervezgetve hogy jusson idő megint elmenni együtt valahová. 
 

Most már ő is hurcolta mindenhová magával a gépét. A Zenitet „kinőtte”, sokat spekuláltak a váltáson, aztán jöttek a Minolták, hozzá lassacskán a kiegészítők. Apa elégedetten szemlélte a fotóstáskából előkerülő „kincseket”, a különböző objektíveket, állványt, szűrőket. Megállapította, hogy a hajdani kissrác lekörözte, már többet tud nála. Örült neki. Ha együtt voltak, néha már ő várakozott, hogy mikor jön már a gyerek, mit lehet „felfedezni” még azon a vadászgépen, amelyről már tucatnyit exponált. 

De az a „gyerek” tudta, mit csinál. Kezdték megismerni a képeit, szűk lett neki már a budaörsi, sármelléki, ferihegyi reptér, ahol egyre több barátot szerzett fotós berkekben. 

 Az angliai repülőnapokat szüleitől kapta ajándékba. Talán soha nem derül ki, hogy ki volt boldogabb. Ő aki új világok, repülőcsodák felé indulhatott, vagy Apa és Anya, akik annak örültek, hogy ehhez hozzásegíthették. Teltek az albumok, már a negatívoknak is külön tárolók kelletek, szaporodtak Európa már megismert repterei, repülőmúzeumai, némelyik már ismerősként fogadta, ha újra találkoztak. Aztán a digitális Minolták, majd új társuk, a Sony révén, a számítógépen is egyre több könyvtár telt meg az újabb és újabb „trófeákkal”. A hajdani kissrácnak időnként már fotókiállításokon nézegetik képeit, melyek repülőemberekből csalnak elő régi emlékeket, ahogy percekig szemlélik és megidézik valamikori gépeik fotópapírra és keretbe merevedett pillanatait. 
Apa már rég nem ad tanácsot, legfeljebb azt jegyzi meg néha, hogy ki kellene próbálnia magát a repülőfotózáson kívül más „műfajokban” is. Mivel a repülőkhöz nem ért, neki azok a képek talán jobban is tetszenek, nem úgy, mint a sokszor egyformának tűnő gépek eltérő modifikációi.
A valamikori kissrác évek óta más városban él, már neki is van családja, így ritkábbak a találkozásai apjával, a régi fotóstárssal. Az csak hónapokkal később látja, amint fia új „mániájának” hódol. Ménkű nagy kályhacső formájú, ormótlannak tűnő objektívvel - melynek végén szinte komikusan hat az amúgy tekintélyes fényképezőgép -, pásztázza az eget, hogy tízezer méterről is „levadászhassa” megunhatatlan repülőit.
 
Most apja áll a játszótér gyalogösvényén. Nézi, hogy a valamikori „kissrác” mellett, egy ugyanolyan pöttömnyi kissrác áll, mint aki valaha mellette állt. Ez a még kisebb srác még nem tud beszélni, nem is türelmetlen, mindig mosolygós arcával, anyja kezét szorítva vidáman kiabál apja felé, aki ugyanúgy babrál az ő fekete dobozán, mint az ő apja tette valamikor régen azon a tóparton. 
Mosolyog. Így múlik az élet. Őt most már nem Apának, hanem Papának szólítják, fia vette át az Apa szerepét. A kissrácok pedig mindig kissrácok maradnak mindkettőjük szemében, akik mindig ott vannak a közelükben, és soha nem engedik el őket maguktól. És ott a fényképezőgép is, tanúja mindennek. Kattanására állandóvá merevedik a múló idő.
 
Nézem a fiamat és az unokámat, és azt kívánom, hogy a fényképezéshez és az élethez is mindig derült, felhőtlen legyen felettük az ég.
  Temesvári Jenő

 

A bejegyzés trackback címe:

http://temesvarijeno.blog.hu/api/trackback/id/tr212300398