Szobrok, emlékhelyek

Numizmatika - Filatélia

Veterán autók

A Kuruc-kor érmészete - II. Rákóczi Ferenc pénzverése 3. rész

2010.04.21. 11:37 :: temesvarijeno

Míg az említett arany- és ezüstpénzek a korábbi magyar pénzrendszer keretébe simán beilleszthetők, s a korábbi pénztípusok egyszerű átvételéről tesznek bizonyságot, addig a kuruc pénzek harmadik csoportja, a rézpénzek, egy teljesen újszerű pénzügyi művelet bevezetését jelentették. Hivatalos rézpénzverés ugyanis Magyarországon a Rákóczit megelőző időben nem volt, a Thavonat-féle siralmasan végződött egyéni akciótól eltekintve. /Thavonat selmecbányai kamaragróf már 1696-ban rézbárcákat verettetett, hogy a bányászok és hivatalnokok között a pénzforgalmat megkönnyítse. Baj csak akkor származott ebből, amikor e bárcák a nép között is forogni kezdtek, viszont az ezeket semmiféle hivatalos fizetésre fel nem használhatta. Végülis maga a császár rendelte el 1703. február 1-én e polturák verésének megszüntetését, s ugyanez év szeptember 9-én ezek beváltását is. Egy kimutatás szerint 1696-1703 között 211,158 forint 51 krajcár értékben kerültek ilyen rézbárcák kiverésre, amelyek forgalmánál és beváltásánál a népet sok károsodás érte/.
Amint a bevezetőben már szó volt róla, a felkelés vezetőinek - a már tárgyalt nemesfém pénzek kibocsátásán túl -, nem volt más választásuk, mint a rézpénzveréssel kísérletezni, annál is inkább, mivel a rézbányák dúsan jövedelmeztek, szemben a nemesfémbányákkal.

XX, X, IV, 1 polturásokat, valamint denárt ismerünk rézből verve. E rézpénzek neve a közhasználatban "kongó" volt, szemben a pengő ezüst pénzzel, de hívták a XX és X polturásokat a PRO LIBERTATE felirat után "libertás"-nak is.
Tekintve, hogy a szigorúan vett Rákóczi-pénzeken kívül mindvégig forgalomban voltak Lipót császár pénzei, sőt számos külföldi pénz is, célszerű az alábbi összehasonlítás.

Pénznemek és váltási arány a Rákóczi-szabadságharc idején:

1 dukát /birodalmi/ = 3 tallér = 6 rénes forint = 120 garas = 320 krajcár = 600 denár        
1 aranyforint /birodalmi/ = 2 tallér = 4 rénes forint = 80 garas = 240 krajcár = 480 denár
1 tallér /birodalmi/ = 2 rénes forint = 40 garas = 120 krajcár = 240 denár
1 rénes forint /fl. rhenensis/ rajnai frt. = 20 garas = 60 krajcár = 120 denár
1 magyar forint /florenus hungaricalis/ = 16 1/3 garas = 50 krajcár = 100 denár
1 tallér /birodalmi/ = 3 magyar forint
1 máriás = 15 krajcár = 30 denár = X poltura 
1 garas = 3 krajcár = 6 denár = 2 poltura
1 krajcár = 2 denár = 1.5 poltura                                    
1 aranyforint /Rákóczi/ = 223 poltura       
1 forint /féltallér/ = 4 drb XX poltura = 8 drb X poltura = 80 drb 1 poltura
XX  poltura = 10 garas = 30 krajcár = 60 denár /azaz  1/2 rénes forint/
X  poltura = 5 garas = 15 krajcár = 30 denár
1 poltura = 3 denár

holland dukát = 5 1/2 rénes forint
francia  dukát = 7 livre = 2 1/3 tallér
3 livre = 1 tallér
francia, szász és dán speciális tallér = 3 magyar forint

A rézpénz forgalmi értéke belső értékének kb. négyszerese volt, s ez lett egyúttal a veszte is. Névértékben ugyanis nem lehetett rézpénzt kibocsátani, mert egy forint értékének 1/2 kg rézpénz felelt meg, ami pedig súlyánál fogva a forgalomban használhatatlan lett volna. Az eredeti terv szerint a rézpénz a belső forgalmat elégítette volna ki, míg a hadviseléshez szükséges anyagoknak külföldről való beszerzésére a nemesfém pénzek szolgáltak volna. E rézpénzek közül a XX, IV és és 1 polturások előlapján címer, hátlapján Madonna látható, míg a  X polturásokon és a rézdenáron csak a címer és felirat. Bercsényi egyik levelében 1704-ben szóvá is teszi, hogy nagy megütközést keltett, hogy a "rézfalatrul" kimaradt a Boldogasszony képe. Kezdetben szívesen is fogadták általában a rézpénzeket; tanú erre Schiessler Gáspár krónikája, de tanú lehet az a diadalkapu is, melyet a jezsuiták emeltek Rákóczi Kolozsvárra érkeztekor. Ezen az egyik szimbolikus embléma a bölcsességet ábrázolta, amint rézpénzveréssel foglalkozik.
 
A rézpénzverés ötéves története több periódusra oszlik. Mindjárt kibocsátásával kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy az újabb kutatások szerint hónapokkal előbbre tehető, mint eddig véltük. A dokumentumok szerint ugyanis Rákóczi 1704 tavaszán kérte a vármegyék és városok hozzájárulását ahhoz, hogy előbb egy, majd később ismét egymillió forintértékű rézpénzt verethessen azzal a feltétellel, hogy azt a háború befejezése után nemesfém pénzre váltja be. A hozzájárulást megkapta, s ezután kezdett volna hozzá a rézpénzverés megindításához. Zweig János Kristóf selmecbányai inspector /bányamester/ naplójából azonban tudjuk, hogy az egy polturás rézpénz a bányavárosokban már 1704. január 28-a körül forgalomba került, s csak a  X  polturások verésére vonatkozik a későbbi időpont.
Akárhogy is történt, kezdetben nyilván kisebb mennyiségű rézpénz került forgalomba a bányavárosokban, ahol a bányamunkások fizetése tette elsősorban azt szükségessé. Augusztus 7-én a Fejedelem abbeli parancsa hirdettetik, hogy az arany és ezüst pénz a király képe nélkül minél előbb folyamatba hozassék". /A parancs ne tévesszen meg, ugyanis  "Lipót képére" továbbra is verték az arany- és ezüst pénzeket/.
1704. szeptember 20-án a Hont megyei Hídvégről utasítja a fejedelem Hellenbachot, hogy "az eddig observált /megtartott/ mód szerint a rézpénzt a confusiok /zavarok/ eltávoztatásáért, veresse".

A körmöcbányai, nagybányai pénzverőházak után, 1705-től a kassai is ontani kezdte az egy és a X polturás rézpénzt. Csakhamar túllépték a kért egy, majd kétmillió forintot, és bekövetkezett az, ami a történelem folyamán később is annyiszor bekövetkezett; a nyakló nélküli, ellenőrizetlen pénzkibocsátás előidézte az inflációt. A helyzetet csak rontotta, hogy megindult X polturások hamisítása is. Állítólag Lengyelországban és a délvidéki, balkáni területeken hamisítottak sokat, de tudjuk, hogy pl. Selmecbányán is gyártott hamis X polturásokat gróf Cotterini János Zsigmond, Zelder-ezredbeli kapitány Heidt Kristóf Keresztély odavaló órással együtt. A kereskedők és pénzemberek is manipulálni kezdtek vele. A kereskedők helyzete valóban nehéz volt: külföldön csak jó pénzzel fizethettek, bent pedig jószerével csak rézpénzt kaptak áruikért. Ameddig a hitelük vagy tartalék tőkéjük tartott, addig rendben volt a dolog, azonban előbb-utóbb be kellett hogy következzen a katasztrófa. Akinek adóssága vagy kiváltandó záloga volt, az természetesen rézpénzzel akart fizetni. Miután ez nehezen ment, a rézpénz kezdte népszerűségét elveszíteni. Az árak hirtelen emelkedtek, s már 1705 elején pátensekkel és árszabásokkal kellett védeni a rézpénz árfolyamát. Az értékcsökkenés 1705 végére így is elérte az 50-60 %-ot.
Az adminisztratív rendszabályok azonban - természetesen - hatástalanok maradtak. A rézpénz elértéktelenedése súlyos társadalmi bajokat okozott: a katonák nem akarták elfogadni, mert érte semmit sem tudtak vásárolni, a jobbágyok nem akartak érte élelmet eladni, mert adóban nem fogadták el; a mesteremberek szintén nem akartak iparcikkeket árulni érte, mert nyersanyagot kongóért nem vásárolhattak.

Maga a fejedelem is felismerte, hogy itt már nem egyszerűen pénzügyi, hanem sokkal súlyosabb társadalmi problémáról van szó. Ezért 1706 januárjában a miskolci szenátusi ülés foglalkozott a rézpénzzel. A szenátorok azon a véleményen voltak, hogy a rézpénzverést meg kell szüntetni, s helyette pénzadót kell a parasztságra kivetni. Rákóczi azonban tudta, hogy ez lehetetlen: a paraszt nem tud és nem is akar fizetni. "Ellenvetéseim hatottak - írja a fejedelem emlékirataiban -, és a következőket határoztuk: a régi pénz értékét csökkentjük, újakat vernek, s ezekre rányomják a Boldogságos Szűznek olyan kis képét, amelyet a hamispénzverők nem tudnak utánozni, és az adósságok kifizetésénél, az elzálogosított földek kiváltásánál és mindenféle vételnél a rézpénz is érvényes, ha a pénznemet nem kötötték ki előzőleg a szerződésben". E határozatokat egy 1706. február 5-én kelt pátens adta az ország tudtára. A rendelkezéseket azonban nem hajtották végre, sőt éppen 1706 folyamán a verdék több millió forintot bocsátottak ki. Ez természetes is, hiszen azok az okok, amelyek a rézpénz kibocsátását szükségessé tették, továbbra is fennálltak. Bármilyen rossz is volt, mégis maradt a rézpénz. Valamit azért mégis tenni kellett: maradtak a kényszerrendszabályok. A fejedelem a vármegyékkel elkészíttette az árucikkek limitációját /árszabályozását/, s egyúttal elrendelte, hogy ezek betartására minden megye külön személyeket, ún. fiskusokat állítson. Ezeknek az lett volna a dolguk, hogy a piacokon, vásárokon ellenőrizzék és szükség esetén kényszerrel is biztosítsák a rézpénz elfogadását az üzletkötéseknél, mégpedig névértékben. A rézpénzt el nem fogadókat szigorúan büntették, többek között a tüzesített kongónak a homlokba sütésével is.

A kényszerrendszabályok a nép körében elkeseredést váltottak ki, ami például az aranyosmaróti vásáron zavargásba torkolt. A nemesek visszatartották a feles terményeket, birtokaikon kereskedőket rejtegetve nemesi kiváltságukkal fedezték a feketekereskedelmet. A limitáció és a rézpénz forgalmának erőltetése az árutermelés és áruforgalom visszaeséséhez, gyakran létfontosságú élelmiszerek /pl: hús/ eltűnéséhez, a feketekereskedelem, csempészet fellendüléséhez, a parasztság és a katonaság ellátását biztosító vásárok megszűnéséhez vezetett. Berthóty Ferenc kassai altábornok 1707 márciusában azt irt Lőcséről, hogy a rézpénz becse mind kisebb lesz, s Krakkóban teknőben árulják a piacon. Hellenbach levele szerint pedig ugyanez idő tájt a selmeci bányászokat a rézpénz értéktelensége miatt karhatalommal sem lehetett munkára hajtani; június 6-án pedig azt jelentette, hogy még az addig aránylag kedvelt rézpoltura értéke is teljesen alászállott.

Az egyre súlyosabb gondot és társadalmi feszültséget okozó rézpénz ügyének megoldása végül az ónodi országgyűlésre maradt. A baj súlyosságát mutatja, hogy a túróci követek meggyilkolásával végződő 1707. június 6-i vita tulajdonképpeni kiváltó oka a rézpénz volt, amelynek forgalmát több megye végképp nem volt hajlandó elfogadni. A fejedelem is belátta, hogy új jövedelmi források után kell nézni, s így az ónodi országgyűlésen végül kompromisszumos megoldás született. Határozatot hoztak, mely szerint a forgalomban csak 2,200.000 forint névértékű rézpénzt hagynak, amiből 200.000 forintot a  Dunántúlra rendelnek, hogy ott is forogjon. A többit be kell vonni és olvasztani. A forgalomban maradó pénz értékét azonban leszállították, éspedig a XX polturásét 8 polturára, a X polturásét 4 polturára, míg a polturás maradt régi értékén /60 %-os devalváció/. Arról is döntés született, hogy a rézpénzt valami nehezen utánozható jellel - a Boldogságos Szűz képével - kell lebélyegezni, s ezután csak a bélyegzett pénzek forogjanak, viszont ezek a meghatározott értékben kötelező elfogadással használhatók mindenféle pénzügyi műveletnél. Aki nem fogad el ilyen pénzt, annak áruját a vevő javára kobozzák el, s a vevő által ígért ár fele az eljáró fiskusé legyen.

Megindult a libertások lebélyegzése, s szeptemberben már ilyen pénzek forogtak. A finom vésésre az ellenjegynél gondosan ügyeltek. Eleinte azonban nem volt egységes a bélyegzési gyakorlat. Más formát véstek Kassán és mást Körmöcön. Innen magyarázható a kétféle keretelés és a dupla ellenjegy előfordulása. A két ellenjegyeseknél a gyermek Jézus a Madonna balján ül, az egy ellenjegyeseknél pedig a Madonna jobbján. Rileszki Pál már 1707. július 14-én közli Klobusiczky Ferenccel Körmöcbányán, hogy 85,736 rénes forint 60 denárnyi összeg már meg van "jegyezve". "Ezt értvén mind secundum reductum valorem" /vagyis az új értéken számolva, ami annyit jelent, hogy 142,873 forintnyi X és XX polturást bélyegeztek le ekkor/. Minthogy Kassán és Eperjesen is fog pecsételés folyni, vigyázni kellene, hogy az összeg "az ország determinátióját" /vagyis a 2,200.000 forintot/ túl ne lépje. Ugyanaznap Keczer Sándor Eperjesről sürgeti Szepes megyét: a pénzadót minél előbb vigyék a kassai pénzverő házba, hogy a rézpénz "az articuláris determinátió" - törvényes meghatározás - szerint ottan megbélyegeztetvén, annak-utána a vitézlő rendnek lehessen kifizettetése". Rákóczi 1707. augusztus 24-én keltezi levelét Hellenbachhoz, a Keczer által használt jegyek eltéréséről, valamint az alkalmazott jelek hamisításának lehetőségéről. Terebesről 1707. szeptember 11-én írja Rákóczi Bercsényinek: "Vagyon híremmel, hogy az debreceniek felküldték bélyegezni az pénzt: mert követjek az pénzverő-házban forgolódván, ki is vitt volt már az csizmaszárban egy pecsétet, de rajta érvén, lakik érette az kassai börtönházban...".
1707. november 3-án Bercsényi azt közli Rákóczival, hogy csak Körmöcbányán több polturát vertek, mint 2 millió forint; a devalvációs felülbélyegzést pedig kénytelen volt megtiltani, mivel "széltiben pecsételt, az kinek kellett".
              
Az említett ellenjegyeken kívül ismeretes más ellenjegy is az 1705-ös X polturáson. Eddig két darab került elő; az egyik a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében, ahol a Madonnás bélyeg az előlapon van beütve, míg a hátlapon ovális keretben Rákóczi jobbra néző portréja szerepel bélyegként. A másik példány a Nudelman árverésen kelt el 1995. szeptemberében /170,000 forint áron, 720.tétel/, amelyen ugyanilyen bélyegek találhatóak. Az ismertetés szerint az érmék összállapota és patinás volta feltétlenül az ellenjegyek egykorú voltát igazolja. A bélyeg Daniel Warrou munkája, róla és tevékenységéről a későbbiekben lesz még szó. Ismeretes egy aranyforint és egy ezüst forintos is ellenjeggyel, amelyeket későbbi misztifikációnak kell tartani, tekintve, hogy nemesfém pénzeken az ellenjegynek semmi értelme nincs, azokat valamely főúr, vagy gazdag gyűjtő unikális darabként készíttette. Meg kell említenünk még az 1707-es verdejegy nélküli X polturást. Ez a veret több szempontból is ritka. Egyrészt nem ellenjegyes, míg minden megelőző évjáratú darabjai azok, másrészt mivel az országgyűlés tiltó határozata ellenére verték kevés példányban, törvényesen le sem bélyegezhették.

Az ónodi artikulusok azonban már nem tudtak segíteni. A fejedelem hiába járt jó példával elől, menynyiben adó fejében a pecsételt kongóból bármennyit elfogadott. A népet elkeserítette az értékcsökkenés, ami nem is csodálható, hiszen pénzének értéke 60%-kal fogyatkozott meg. A pénz további hanyatlásának az is oka lehetett, hogy még az ónodi határozatokat sem tartották be, - s mint már említettük -, Bercsényi azt írta 1707. szeptemberében, hogy csak magában a körmöci pénzverőben több polturát vertek, mint amennyi az egész ország részére meg volt engedve. Ugyanez időben Nyitra megye amiatt panaszkodott, hogy a kongó értékét nem lehet fenntartani, hiába minden szigorúság, inkább bezárják a boltokat, minthogy a rézpénzt elfogadják.

Az eddig szereplő libertásokon és polturán kívül ismeretes még 4, illetve IV polturás rézpénz és rézdenár is. Mindhárom fajta unikum, s ha a IV polturást kapcsolatba is próbáljuk hozni a devalvációval /X poltura = IV poltura/, a réz denárt teljesen magában álló jelenségnek tekinthetjük. Mindhárom fajta csupán elszigetelt próbaveret, s a rendes pénzforgalommal semmi kapcsolatuk nem volt. 1707 az utolsó évszám Rákóczi mindenfajta pénzén. 1708-ban előbb a pénzverés, majd a rézpénzek forgalma, illetve használata is megszűnik. Januárban Bercsényi már fémértékben akart túladni rajtuk. Bottyán generális 1708. augusztusában azt írja, hogy a hajdúk az érsekújvári piacon úgy szórták, mint a pelyvát. 13, 14, sőt 15 forintot is lehet egy ezüst forinton venni, úgy sem kell /vagyis értéke ekkor már a nemesfém pénznek csak 6-8 %-a volt, így nagyobb összeg kifizetésére súlyánál fogva is alkalmatlan lett volna, ha egyáltalán elfogadják/. 1708. augusztusában rendelet megy Horváth Györgyhöz; egy Ozmán nevű török kereskedőtől különböző portékákat vásároltak az ország részére, ezért mázsaszámra szállított rézpénzzel fizetnek. A kezénél lévő rézpénzt tehát mázsáltassa le. 1708. szeptember 21-én Bercsényi utasítása a Consilium Oeconomicum besztercebányai adminisztrációjához; Abdurrahman töröknek a tőle vásárolt különböző árukért mázsával mért libertást adjanak. Útlevelébe írják be, hogy a megyék a megfelelő szállítóeszközről gondoskodhassanak. Még 1710-ben is folyt a megmaradt készlet eladása. Május 6-án egy görög és egy török kereskedő Bercsényitől Egerben 3,000 forint értékű rézpénzt vett, mázsáját 45 magyar forintért /37,33 mázsa/. - 1 magyar mázsa /centenarius/ = 100 font; 1 font = 560g, tehát 1 mázsa = 56 kilogramm/. A pénzt Konstantinápolyban Pápai János kezeihez kellett lefizetniök. Ami még megmaradt, abból ágyúkat, harangokat öntöttek, illetve beolvasztották a császár parancsára. A krakkói piacra tényleg már csak "teknőnyi" mennyiség juthatott.
         
Itt csak megemlítem, hogy számos korabeli feljegyzés és napló tanúsága szerint Rákóczi tudtával és beleegyezésével a szabadságharc idején mindvégig verték a felkelők kezére került verőtövekkel a "király képére" ill. "király nevére" vésett nemesfém pénzeket, az akkori évszám meghagyásával, gondosan ügyelve a törvényes pénzláb betartására. Ezen pénzek veretésének ismertetésére e helyütt nem térünk ki. /lásd: Temesvári J.: I. Lipót nevére vert pénzek... Leopold doc./

<<< A cikksorozat első része
<<< A cikksorozat második része 

Temesvári Jenő
 

A bejegyzés trackback címe:

http://temesvarijeno.blog.hu/api/trackback/id/tr171939803