Szobrok, emlékhelyek

Numizmatika - Filatélia

Oldtimer

Éremgyűjtésről másképpen…

2010.03.06. 19:49 :: temesvarijeno

Kívülállók azt gondolhatják, hogy az éremgyűjtő tevékenység kimerül a külföldi utakról magunk illetve mások által hazahozott különféle címletű pénzek begyűjtésével, az éremgyűjtő napokon, aukciókon történő vásárlással, egyesületi keretek közötti éremcserével, netán pókhálós padlások sötétjében mindenféle kacatok közt heverő ócska böröndben rég elrejtett és elfeledett kincsek megtalálásában. Mindezen lehetőségek kiaknázása után a megszerzett darabot szorongatva a kipirult, örömtől sugárzó arcú gyűjtő hazatérvén nagyítót ragad, gyönyörködik szerzeményében, majd elhelyezi azt gyűjteményének megfelelő tematikus rendjében, és elégedetten hátradől székében. Mindez igaz is lehet, de ezzel távolról sem teljes a történet. A padlások elfeledett kincsei mára már csak legendák, nem létező emlékek. A gyűjtő valóban hazatér, és amint ideje engedi - néha mindent feledve azonnal -, nekilát annak az örömteli tevékenységnek, ami legtöbb esetben a kérdéses érem, vagy bankjegy megszerzésére sarkallta. Ha itt most számba vesszük egy „pénz” jellemzőinek - címlet, szöveg, ábrázolt személy, peremirat, verdejel, évszám, súly, méret, és még sorolhatnám a különböző szempontok hosszú sorát -, esetleg az érmék szükség szerinti tisztításának, konzerválásának komoly szakmai ismereteket feltételező tevékenységét, akkor már közelebb járunk a gyűjtés sokszínűségének megismeréséhez. A kép azonban még mindig nem teljes. A számos egyéb szempontot figyelmen kívül hagyva, most egy sajátos, rendkívül izgalmas, néha sikeres, néha kudarcot valló eseményét szeretném bemutatni a numizmatikának, saját példámon keresztül. Nevezetesen az érem árverések semmihez sem fogható izgalmát, és tanulságait.

Több internetes honlap profiljában megtalálható az egyéb gyűjtési területek - bélyeg, festmény, porcelán, könyv, stb. - mellett a modern és régi pénzek eladása illetve elektronikus árverés útján történő értékesítése is. Szép számú érdeklődőt és licitálót vonzanak, különösen, ha kivételes, ritka, vagy csak önmagában az éremgyűjtők gyűjtési körébe tartozó tételeket bocsátanak árverésre. A licitálás időtartama általában két-három hét, tehát van idő izgulni, figyelni a kérdéses érem látogatóinak számát, utánanézni a vonatkozó szakirodalomnak, felfrissíteni már megszerzett ismereteinket. A licitek 1 forintról indulnak, és nem egy esetben több százezer forinton fejeződnek be. Az utolsó nap utolsó óráiban - saját tapasztalatból tudom -, már rendkívül izgatott minden még „versenyben lévő” ajánlattevő. Meg kell jegyezni e helyütt, hogy számtalan áhított éremről le kell mondani, mivel a licit olyan magas összeget ért el, amelyet vagy a „költségvetés” vagy a gyűjtő értékítélete már nem fogad el. Magától értetődő, hogy a licitálónak naprakésznek kell lennie a kérdéses érem forgalmi és csere értékét illetően, gondosan elemeznie kell az érem állapotát, vagyis tartásfokát is. Szóval, van min tűnődni, az idő meg egyre fogy, dönteni kell! Ennyit a dolog lélektanáról.

A történet, ezzel együtt a „kálváriám” kezdete ez év január elejére nyúlik vissza. Az egyik általam gyakran látogatott honlapon a friss tételek böngészése során, ahogy mondani szokták: „megállt bennem az ütő”. Ez még egyszer megismétlődött, de arról majd később! Közeli ismerőseim, családom tagjai régóta ismerik vonzalmamat a magyar történelem, közelebbről a 16-17. század iránt. Megszállott tisztelője és kutatója vagyok a Zrínyiek mellett a kuruc fejedelemnek, Thököly Imrének is. Ez a vonzalom váltotta ki az ütő megállását, vagyis inkább a heves szívdobogást. Az árverési tételek között szó szerint az alábbi szerepelt:

Tétel leírása: Erdély- Apafi Mihály 1661-1690

Ón emlékérem 1684-ből, ovális alakú. Thököly Imre a török felett aratott győzelmét jeleníti meg az érem. Valószínűleg későbbi öntés.
Előlap/obverse: Thököly mellképe jobbra
Hátlap/reverse: hegyről leeső török felett keselyű köröz
Tartásfok/condition: VF/VF
Súly/Weight: 32.74 g
Referencia/reference: Resch 83

 

Elolvastam egyszer, kétszer, sokszor. Itt valami nagyon nem stimmel! - gondoltam. Előbújt belőlem a „történész”. Kezdtem összerakosgatni aggályaimat. Már a tétel megnevezése is zavart: ha Thököly Imre érméről van szó, akkor ily formán, hogy kerül ide az Erdély- Apafi Mihály 1661-1690 cím. Persze, mindenki tudja, hogy a 13 éves gyermek gróf 1670-ben Erdélyben, Apafi fejedelem udvarában nyert oltalmat, hívei által kiszöktetvén apjának - a Wesselényi-féle összeesküvésben való részvétele miatt császári hadak által - ostromlott várából. Talán helyesebb lett volna a tételnek a Thököly Imre (1657-1705) gúnyérem címet adni, latolgattam a kérdést. Na, mindegy, annyi baj legyen, fő az, hogy Thököly érem, és kész.
A következő mondaton megint megakadtam: Thököly Imre a török felett aratott győzelmét jeleníti meg az érem. Ezen még inkább elképedtem. Megint közhely, iskolás anyag: Thököly balsorsát éppen az okozta, hogy rendre kudarcot vallott minden törekvése, hogy - kellő biztosítékok, garanciák mellett - hadaival átállhasson a keresztény hadak oldalára, részt vehessen az ország török alóli felszabadításában. Mint kényszerű szövetségese a szultánnak, sohasem viselt hadat a török ellen, így nem is győzhetett felette.
Aztán itt van ez a Valószínűleg későbbi öntés dolog. Most a numizmatikus kerekedett felül bennem. A különböző érmeket, vereteket mind az adott korban, mind napjainkban valamilyen esemény aktualitása, vagy egy személy, csoport, stb. kapcsán - legyen az évforduló, győzelem, vereség, öröm és gyász - bocsátják ki. És itt az aktualitáson van a hangsúly! Thököly Felső-agyarországi fejedelemségének megszűnése, bukása, s a Habsburgok e feletti öröme beteljesedett. Mi indokolná, hogy arról később ugyanazon érme későbbi újra kibocsátásával ismételten megemlékezzenek? Ami elmúlt, elmúlt. Olyan lenne ez, mint évek múlva újra kiadni az elmúlt évek valamelyikének naptárát. Egyszerűen már nem aktuális. Sőt Thököly esetében jobb fátylat borítani az egészre, hiszen bukása, száműzetése ellenére sokan még mindig reménykednek visszatértében. Numizmatikus berkekben mondhatná bárki, hogy azért öntötték újra az érmet, mert az eredetihez nem sok esély volt hozzájutni, az utánzat pedig elhelyezhető a gyűjteményben pótlásként. Komoly, inkább főúri gyűjtemények kiegészítésére nemegyszer éltek is ezzel a lehetőséggel. Ha így lett volna, akkor valószínűleg nem a közönséges ónt választják alapanyagnak, hanem úgy járnak el, mint például a Rákóczi féle rézpolturások esetében, ahol ezüst és arany utánveretek készültek nagyon korlátozott példányban, egyúttal „hétköznapi gyűjtők” számára elérhetetlen áron. Erről az éremről az árverési tétel képét leszámítva, eddig még fényképet sem láttam, a 19. századi lexikonokban is csak kézzel rajzolt ábrázolása található. Szóval nem egy ismert, hétköznapi darab. Talán ezért is sikeredett olyannyira tanácstalannak árverési ismertetése.

Ezek után nézzük, az érem leírását, immár a saját értelmezésemben:
Előlapján Thököly Imre jobbra néző mellképe. Peremirata: EMERIC TÖCKEL HUNGAROR REBELL CAPUT - Thököly Imre a magyar lázadók feje (vezére). Hátlapjának egyik felét egy meredek hegy uralja, tetején koronával. Fölötte széttárt szárnyú sas, - nem pedig keselyű -, letaszítja a csúcsról a kezében kardot tartó Fejedelmet. A háttérben alacsonyabb hegyek körvonalai, előttük széles síkság, amely talán valamely csata helyszínére utal. Az érem felső középpontjától lefelé a peremiratban: RETRO CADIT AUDAX (A vakmerőség meghátrál). A bemutatott érmen az AUDAX szó csak nehezen olvasható az érem sérülése miatt. A zuhanó test alatt megjelenített „rebellis kutya” szájából kinyúló, a korona felé tartó „vágyakozással” a vésnök a megrendelő óhajának eleget téve, Thököly hiábavaló ellenszegülését, vakmerő céljának elérhetetlenségét szemlélteti. A koronát védelmező Habsburg sas a mélybe taszítja, mintegy pusztulásra ítéli a lázadó Fejedelmet.

Miután sikerült mind numizmatikusi, mind történelmi nézőpontból helyretenni magamban a dolgot, úgy döntöttem, nem győzködöm magam tovább érvekkel, ellenérvekkel. Ha után öntés, legyen, ha eredeti, annál jobb. Thököly érmet nem minden nap foghat az ember a kezében. Kell nekem ez az érem. Nagyon kell! És ekkor jött a második „ütő megállás”. A licitálás végén a megtett tételeket rögzítő óra alapján szó szerint egyetlen másodperccel és eggyel magasabb ajánlattal megelőztek. Pedig az utolsó perc állása szerinti összegnél - felrúgva a papírformát -, a szokásos néhány száz forintos „lépcső” helyett, több ezer forintot emeltem.
Vége! Csak ültem a monitor előtt a licitálás izgalmától kimerülve és nagy-nagy ürességet érezve. Napokig nem tudtam kiverni a dolgot a fejemből. Pocsék érzés volt. Családom vigasztalt, mondván „majd lesz megint ilyen alkalom, nem dől össze a világ, és hasonlók. Nem használt semmi. Aztán három hét múltán újra kisütött a Nap. Nem hittem a szememnek. Ugyanez az érem megint ott volt a kínálati listán. Felhívtam a céget, hogy lehet ez? Az történt, hogy a nyertes, azzal az indokkal, hogy elkerülte a figyelmét, hogy az érem valószínűleg kései után öntés, visszalépett az átvételtől, így azt újra árverésre bocsátják. Mit mondjak: az elmúlt három hétben minden gondolatom a Thököly érem körül forgott. Elemeztem a helyzetet, figyeltem a licitálók szokásait, a licitek emelkedését. Nem hibázhattam, még egy kudarc már sok lett volna. Aztán ha lehet még drámaibb módon megismétlődött minden, de ezúttal a szerencse mellém szegődött. A leütéskor, ugyanabban az utolsó másodpercben az én ajánlatom volt a magasabb. Nyertem.

Most, hogy a posta meghozta várva-várt „kincsemet” közelebbről is szemügyre vehetem. Kidolgozása nem tartozik a vésnöki remekművek közé. Elnagyolt, mondhatni durva, mind képi ábrázolása, mind a betűformák tekintetében. Ha meggondoljuk funkcióját, ez természetes is. Nehéz valakit megalázni úgy, hogy azt egy remekmű formájában valósítjuk meg. Elég csak ugyanezen korból a Thököly érem mellé helyezni a török ellen vívott győztes hadjáratok megörökítésére, vagy Lipót császár dicsőítésére megrendelt emlékérmek bármelyikét. Számos társához hasonlóan, azok valóban vésnöki remekművek a legapróbb részletekig gondosan kidolgozva, természetesen nem „hitvány” hétköznapi fémből, hanem nemesfémből verve.
Ez a bécsi udvar által inspirált - Johann Engelhart breslaui (ma Wroclav) vésnök által készített gúnyérem Magyarországon soha nem érte el kiötlőjének szándékát. Thököly Imre fejedelemnek sok megaláztatás, nélkülözés, mellőzöttség jutott osztályrészül saját korában és a hálátlan utókor részéről is. Mégis mindezek ellenére neve egyet jelent az elveiért mindent feláldozni képes, a becsületét soha áruba nem bocsátó példakép fogalmával. Minduntalan kezembe veszem ezt a furcsa érmet. Forgatom, újra és újra aprólékosan tanulmányozom minden vonalát, betűjét, az idők sodrában szerzett „sebeit”. Milyen érdekes tud lenni az ember értékítélete. Kevés ilyen „csúnya” érmet láttam életemben, és kevés éremnek örültem annyira, amikor megszereztem, mint ennek. A gyűjtők többsége ilyen kivitelű érmet észre sem vesz, gyűjteményébe nem helyez el, mégis meggyőződésem, hogy ezért az egyért, Thököly Imre fejedelem személyéért sokan boldogan tennének kivételt.

Amint a számítógép előtt ülve végső formába szerkesztem ezt a gyötrelmes, mégis örömteli éremgyűjtő kalandomat, a klaviatúráról időnként feltekintek a monitorra. Felette a régi-régi családi falióra csendben figyel, nem méri már az idő múlását. Kétoldalt mellette egy-egy portré. Egyikről Zrínyi Ilona, a másikról Thököly Imre tekint le rám. Abbahagyom az írást, nézem őket. Tudom, hogy nem lehet, mégis úgy látom, szívemben érzem, hogy komoly, okos tekintetükben megcsillan valami különös fény, szájuk sarkában pedig alig észrevehető mosoly bujkál.
Aztán megtörik a varázs, a pillanat elszáll, én pedig azt gondolom, hogy semmi sincs, amiért az ilyen pillanatokat elcserélném.

Temesvári Jenő

 

A bejegyzés trackback címe:

http://temesvarijeno.blog.hu/api/trackback/id/tr691814520