Szobrok, emlékhelyek

Numizmatika - Filatélia

Oldtimer

A kanizsai Romlottvár és a hozzá kapcsolódó Zrínyi legenda

2009.12.06. 21:24 :: temesvarijeno

A Kanizsát dél-keletről körülölelő Szentgyörgyvári hegy egyik dombvonulatán állt várkastélyhoz - melyet az itt élők mindmáig Romlottvárnak neveznek -, érdekes történet fűződik, melyet a szájhagyomány így örökített át napjainkig:

"Az egyik boszniai basa, bizonyos Küszük Hasszán nyaralója volt ez az erdők sűrűjében megbúvó várkastély. A basa rablott kincseit és foglyait őriztette itt. Kelet minden pompájával és kényelmével volt berendezve. Zrínyi egy alkalommal meglepte a várat, azt elfoglalta és felprédálta, épületeit felgyújtotta, kiszabadította a foglyokat. Amikor a basa gyanútlanul erre járt, és megpillantotta a pusztulás nyomait, bánatában holtan fordult le a lováról…"

A mély árokkal körülölelt romokat az 1990-es évek végéig nem bolygatta senki, csak a történelem iránt vonzódó polgárok és diákok kirándultak ide, hogy megpihenjenek a romokat benövő fák hűs árnyékában, és rövid időre elmerengjenek a régmúltakon.
A város közintézményei, vállalatai, diáksága és a Honvédség összefogásának köszönhetően, Kanizsa török alóli felszabadulásának 300. éves évfordulója kapcsán a romokat Vándor László régész fogta vallatóra. A Romlottvárról először 1480-ban hallunk. A Bajnai-Both család Szentgyörgy falujukban várkastély építésére kér engedélyt Hunyadi Mátyástól. Meg is épül, hiszen az 1500-as évek elején már kapitányáról is említés történik. A várkastély nagyjából négyzet alakú, két sarkán toronnyal, míg a déli oldalon egy ún. öregtorony volt. A keleti oldalon lévő „hosszútorkú” bejárathoz fahíd vezetett. A kapubejárat mellet valószínűleg egy kis kápolna is helyet kapott. A többszintű lakótér alatt pince volt (É-i oldal).

1566-ban, Szigetvár eleste után a török egy éjszaka a várat körülvevő és kívülről palánkkal megerősített szárazárokból elhajtotta a lábasjószágot, de ezen kívül más kár nem érte a kastélyt. Ezt követően egy-két évig még jelzi a török portyákat a szomszédos Kanizsának. Az ásatás tanúsága szerint három pusztulási réteg volt megfigyelhető, melyek nagyon rövid időn belül követték egymást. Számszeríj nyílhegyek, puskagolyók tömkelege hevert a falak tövében ezekben a rétegekben. Az utolsó időszakban – amikor még volt élet a kastélyban -, már csak az ÉNy-i saroktorony maradt védhető. Ezt bizonyítja az is, hogy a tornyot külön 3-4 méter mély árokkal vették körül. Ekkor már tényleg csak megfigyelőhelyként funkcionálhatott. Azt pontosan nem tudni, hogy ez után ki robbantotta fel a maradék várkastélyt (a robbantás tényét igazolja, hogy hatalmas faldarabok omlottak a várárokba). A feltárás során semmiféle török lelet nem került elő. A felszínre került bástyák és az épületszárnyak téglafalai által közrefogott udvar közepén téglából épített kút napjainkban konzerválásra várva éli újra életét, kívül-belül körbejárható falai mellett újra megpihenhet az erre kiránduló, a múlt iránt érdeklődő utazó.
 
Ez hát a legenda, és ez a valóság. A legenda bizonyára tovább él, élteti, hogy a Zrínyiek elválaszthatatlanok e vidék történelmétől. A lováról holtan leforduló török basa pedig valóság is lehetett, ha nem is a Romlottvárnál, de az állandó csatározásokban, amelyekről a Zrínyiek mindig példamutatóan gondoskodtak. Egy biztos, a kanizsai török, legyen az vitéz vagy basa, mindennek tekinthette a kanizsai szolgálatot és a Zrínyi szomszédságot, csak „életbiztosításnak”, Allah ajándékának nem.
Ezért éljen csak tovább a legenda – nem bánt az senkit -, sugározza szívet melengető hatását az utókorra.

A bejegyzés trackback címe:

http://temesvarijeno.blog.hu/api/trackback/id/tr991578948